Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-09 / 158. szám
1997. Július 9„ Szerda A Megyéből Jelentjük ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG 3 □ Szemétper: (aligha) utolsó ítélet Megyényi adásszünet — csütörtökön Ernőd (ÉM) - A TV 1 és a TV 2-es program nézőinek július 10-én, csütörtökön műsorkezdéstől délután 4 óráig adásszünetre kell számítaniuk, ugyanis - média-beruházások miatt - ez idő alatt nem sugároz a tokaji TV-adó - tájékoztatta lapunkat az Antenna Hungária Rt. Emődi Üzemigazgatósága. Egyben közölték azt is, hogy ugyanebben az időben a tokaji TV 1 és TV 2 átjátszóadói - úgymint az abaújszántói, a debreceni, a diósgyőri, az erdőbényei, az erdőhorváti, a füzérradványi, a felsőhámori, a hercegkúti, a monoki, a nagykinizsi, a parasznyai, a miskolctapolcai, a sátoraljaújhelyi, a regéci, az alacskai, a borsodgesz- ti, a bükkaranyosi, a felsőgagyi, a fulókércsi, a hernádpetri, a her- nádszurdoki, a szemerei, valamint a szendrőládi átjátszók - szintén nem sugározzák a programokat. Mentálhigiénés gyermektábor Füzérradvány (ÉM) - Mentálhigiénés nyári tábor kezdődött hétfőn Füzérradványban. A következő két hétben száz-száz gyermek számára állítottak össze érdekes programót. A diákok relaxálnak, önismereti csoportokban vesznek részt, a drogok hatásáról, a szenvedélybetegségek megelőzéséiül hallgatnak előadásokat. IFA alá tolta a Mercedes Miskolc (ÉM - PT1 - Az avasi lakótelep Szentgyörgy utcájában követési távolságot helytelenül megválasztó Mercedes típusú személy- gépkocsi hátulról belehajtott az előtte haladó Ladába és azt a forgalmi okból álló IFA-teherautó alá Jökte...A. baleset során a vétlen vezető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Miskolc (ÉM - BAL) - A negyedik megkeresett jogi fórum is eljárásjogi hivatkozásokkal, érdemi döntés nélkül utasította el a szolgáltatásból kizárt két hulladékszállító cég keresetét, amit az önkormányzat ellen nyújtottak be. Az igazukat mindeddig hiába kereső Cir- kont és Komszolg Kft. vezetői tegnap a miskolci városi bíróságról távozhattak rossz szájízzel. Az előző három fórumon - a megyei közigazgatási hivatalnál, a Gazdasági Versenyhivatalnál és a megyei bíróságon - formai problémákkal, eljárásjogi kifogásokkal, illetve inkompetenciával indokolták az illetékesek a két cég keresetének elutasítását. Bár a Cirkont és a Komszolg képviselői nagyon bíztak az ellenkezőjében - azaz hogy végre ítélet, ráadásul számukra kedvező ítélet születik ezúttal sem történt másképp: a miskolci bíróság is érdemi döntés nélkül fejezte be a tárgyalássorozatot. Az önkormányzat által rendeletileg kizárt szolgáltatók azt szerették volna elérni, hogy á bíróság erősítse meg: a tavaly született városi szabályozás előtt kötött lakossági szerződéseink nem vesztették el érvényességüket. Magyarán: a korábban megszerzett piacrészükön továbbra is szállíthatják a hulladékot. Azt ráadásul az ellenfél - a városháza - jogi képviselője is elismerte, hogy rendelettel polgári jogi szerződések érvényességébe nem lehet beleszólni. Ennek ellenére a bíróság nem vitatva el a felperesek keresetének jogosságát, most sem adott igazat nekik. A felperesek félnek, hogy a mellettük szóló ítélet híján sorban elveszítik a hozzájuk szerződött lakásszövetkezeteket.- A rendeletalkotásra az önkormányzatnak törvényi felhatalmazása volt - szólt a bírói indoklás -, hogy az abban foglaltak netán al- kotmány-ellenesek-e, azt a jelen bíróság nem vizsgálhatta - mondta a tárgyalásvezető, elismerve: felmerült benne, hogy az ügyet az Alkotmánybírósághoz utalja. Hozzátette még: „Ezúttal sem érdemi döntés született”. Ha valaki veszélyezteti a felperesek jogait, az nem az önkormányzat, annál is inkább, mivel a két (pontosabban három) fél között nincs szerződéses jogviszony - ez volt a felhozott eljárásjogi kifogás lényege. A két cég vezetőit az indoklás sem nyugtatta meg, az alperes képviselőjét viszont természetesen már maga az ítélet is elégedettséggel töltötte el.- Sportnyelven szólva: most már legalább három-null ide - mondta közvetlenül a tárgyalás után a városháza érdekeit a törvényszéken védő Zombor Péter. - Mi annyit tudtunk tenni, hogy első fokon minden pert megnyertünk; sőt, a szintén mellettünk szóló versenyhivatali döntés már jogerős is. A másik fél képviselői ezzel szemben úgy látják: a bíróság megint „kikerülte a döntést”.- Megtalálták ezúttal is a kiskaput - kommentálta történteket Tomkó István, a Cirkont Kft. ügyvezetője. - De nem adjuk fel, az igazságszolgáltatás valamelyik szerve majd csak állást foglal végre ebben az ügyben... Arra mindenesetre itt az újabb példa, hogy egy önkormányzattal szemben senki sem mer fellépni.- Tovább folytatjuk a szemétszállító tevékenységünket - jelentette ki Üveges Zsolt, a Komszolg ügyvezetője. - Eszünkbe sem jutott egyébként, hogy elbukjak ezt az ügyet, pláne egy ilyen „kibúvó” révén. Az biztos, hogy mi egyetlen, velünk szerződött lakóközösséggel sem bontjuk fel a megállapodásainkat. Az utóbbi két céget jogilag képviselő ügyvéd szerint „mindegyik bíró azt mondja, hogy a másik pert kellett volna megnyerni”.- Élvi síkon igazam van, ezt mindenhol elismerik, csak nem tudom „megfogni” - mondta Nónay György, hozzátéve: a városháza vezetése a peren kívül folytatott tárgyalásokon nem zárkózott el a miskolci piac 80-20 százalékos megosztásától a városi kommunális cég és a két „maszek” között, de ezt a ma összesen mintegy 30 százalékot birtokló Cirkont és Komszolg számára nehezen lenne elfogadható, még kompromisszumként is. A „szemétháborúnak” ilymódon koránt sincs vége, már csak azért sem, hiszen az elutasított felperesek alighanem fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen. Az elvek nem viszik el a szemetet Szombaton: Miskolc az éterben Budapest (ÉM - BAL) - Miskolc a sorban Siófokot követi, egy- gyel megelőzi viszont Debrecent. A borsodi megyeszékhelyről ugyanis szombaton az ország városai közül tizenötödikként sugároz reggeltől estig tartó, közel 800 perces városnapi műsort a Petőfi rádió. A „helyi érdekű” program reggel fél hétkor kezdődik - tudtuk meg a napi szerkesztőtől, Ördögh Csillától. A közvetítés helyszíne a tapolcai Hotel Juno Viking, innen irányítja a stáb a különleges műsort. Ebben a Magyar Rádió először ad élő tudósítást a miskolci Kaláka Fesztiválról. A riporterek az ennek helyet adó diósgyőri vár mellett felkeresik a városházát - itt a polgár- mesterrel és gazdasági vezetőkkel beszélgetnek -, a város jónevű vendéglőit, egészségügyi intézményeit. Az esti órákban a kultúráé a főszerep, a „Miskolci szalonban” irodalomtörténész, orvosprofesszor és lelkész ad egymásnak - és a hallgatóknak - randevút. A Petőfi adó megszokott műsorsorozatai is a borsodi megyeszékhelyről jelentkeznek ezen a rendkívüli szombaton - hiszen a műsorkészítők célja, hogy az adott városra irányítsák a figyelmet -, így az Iránytű, a Jó ebédhez szól a nóta, a Szív küldi, a Tangó, a Gordiusz, az Esti kérdés, s talán a folytatásos ifjúsági történet, a Daráló aktuális epizódja is Miskolcon játszódik ezúttal... Az adásban hallható lesz még két helyi rockzenekar, a Swetter és az Excelsior, „látható” pedig Dob- rossy István levéltári igazgató, aki az éteren át invitálja majd miskolci sétára a rádióhallgatókat. (A műsor részletes programját pénteki lapszámunkban közöljük.) Humor(c)os félóra a TIT-ben Fecske Csaba (felvételünkön állva) Szarva közt a tőgyitcímű humor(c)os szerzői estjét rendezték meg - a Kelet Irodalmi Társművészeti Alkotóközösség sorozatában - tegnap este Miskolcon, a TIT Kazinczy-klubban Kács: vége a csődeljárásnak Ketten rosszul „döntöttek”... Miskolc (ÉM - PT) - A Miskolc Városi Rendőrkapitányság helyszínelőinek hat betörés, illetve lopás helyére kellett kivonulniuk a hét első napján. Egy vandál néhány darab műsoros magnókazettáért képes volt feltörni a Mátyás király úton - a tulajdonos háza előtt - parkoló Ford Transitot. A Béke utcai általános iskolából pedig, egy különleges értéknek egyáltalán nem nevezhető Junoszty televízióért hatolt az intézménybe az ismeretlen személy. Ernődön az Öregek Napközi Otthonában használt rádiósmagnót és kenyérszeletelőt tulajdonították el. A miskolci Szentgyörgy úti aluljáróban található boltot egy erősen „nikotinéhes” egyén látogatta meg éjnek idején, de nem elégedett meg egy szál, vagy egy doboz „ingyen” cigarettával, hanem rögtön húszezer forint értékű dohányárut fújt meg. A polgárok 20 fel-, illetve bejelentést tettek a kapitányság ügyeletén kedden reggelig. Nyolc személyt előállítottak, a közlekedési rendőröknek pedig két alkoholmámoros gépkocsivezetővel szemben kellett eljárniuk Miskolc területén. Kács (ÉM - CSKA) - Jóváhagyta a napokban a megyei bíróság azt az egyezséget, ami Kács ön- kormányzata és a hitelezők között kötetett a felszámolóbiztos segítségével. Az átfutási idő miatt - amíg a cégközlönyben is nyilvánosságra kerül a hír, s az érintetteket is értesítik a fejleményről - lapunk munkatársa tudta meg elsőként arról, hogy Kács „felszabadult”. Kács önkormányzata még novemberben kezdeményezte a csődeljárást önmaga ellen, ugyanis a budapesti székhelyű Noviki Kft. egy tizenhétmillió forintos adósságról szóló jogerős bírósági ítélet birtokában azonnali inkasszót nyújtott be a falu önkormányzata ellen, s zároltatta a község számláit. Az adósság még a gázberuházás idején keletkezett, s a kft. e követelésnek lett az engedményezettje. Akkoriban néhány napig a az alapvető feladatok ellátása (óvoda, iskola működése) került veszélybe, ezért kezdeményezte az önkormányzat önmaga ellen a csődeljárást. A megyei bíróságon közölték tegnap érdeklődésünkre: a kácsi önkormányzat és a hitelezői között létrejött egyezséget a bíróság jóváhagyta, vagyis a csődeljárás június harmincadikával befejeződött a községben. A cégközlönynek most küldték el a hivatalos értesítést. A kácsiak sem tudtak még a hírről: megszűnt a településükkel szembeni csődeljárás. Mint mondják: örülnek neki, hiszen elég szomorú tényként könyvelték el, hogy falujuk „erről lett híres”. Persze tudják: a „hírnév” miatt érezhették az ország segítőkészségét, amikor a csődeljárás előtt napokig szorult helyzetben volt a település. Szemán Ilona pénzügyi gondnok sem tudta még tegnap délelőtt lapunknak nyilatkozva, hogy megszűnt az adósságrendezési eljárás, csak néhány órával később értesült munkatársunktól erről az eseményről. Mindenesetre elmondta: nemrégiben sikerült megállapodásra jutni a hitelezőkkel, akik elfogadták, hogy a gázközmű-vágyon értékesítéséből származó összegből egyenlítik ki a követeléseket. A gázközmű-vagyont húszmillió forint körül kívánja eladni az ön- kormányzat - tájékoztatott Horváth János polgármester, aki nagyon örült az egyezség létrejöttének, de még jobban annak, amikor megtudta tőlünk, hogy a községben véget ért az adósságrendezési eljárás. Elmondta, hogy a hitelezők a tartozás tőkéjét kapják majd meg, lemondtak a kamatokról. Az Émászt például ki tudják fizetni készpénzben, hiszen negyvenezer forinttal tartoznak a cégnek. Egy másik hitelező önkormányzati ingatlant kap pár százezer forint értékben. A Belügyminisztérium a télen kiutalt mintegy kétmillió forintnyi gyorssegélyt, ennek visszafizetésére részletfizetési kedvezményt adott a falunak. Kácson már elkészült az a pályázat, amit az adósságrendezési eljárás után - vagyis már most - szeretnének benyújtani az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatására - mondta még a polgármester, aki bízik abban: végérvényesen rendbe jön a község anyagi helyzete. Kmmptitedes és szabadság Kornya István A rendszerváltásnak nevezett kísérlet bemutatásának kísérletét láthattuk huszonhárom estén a Rendszerváltó évek című sorozatban. Nem történelmi távlatból mutatta be mindazt, ami velünk és körülöttünk történt, de most lehetőségünk nyílt arra, hogy azt, amit akkor nem értettünk meg a híradókból, a hír- magyarázatokból, az egymásnak sokszor ellentmondó nyilatkozatokból, most összefüggésében láthassuk, megérthessük és értelmezhessük. A stúdióbeszélgetéseken azok szólaltak meg, akik résztvevői voltak az akkori közéletnek, ők vezettek bennünket a kulisszák mögé. Olyan személyiségeket láthattunk újra, akiket már el is felejtettünk, és olyanok feltűnését követhettük nyomon, akik időközben váltak szereplőkké. Amikor Kádár János barátságosan rekedtes hangon azt mondta a magyar népnek, hogy a krumplileves legyen krumplileves, akkor valójában azt mondta: a szocializmus legyen szocializmus, s aki beleköp a levesünkbe, annak majd jól a fejére koppintunk, vagy egyszerűen elzavarjuk az asztaltól. Ez akár egyéni tragédiákhoz is vezethetett, de valójában a magánélet felett egyre kevesebb hatalmat gyakorolt és gyakorolhatott a szocializmus. A rendszerváltással adódott a lehetőség, hogy az egyéni boldogulását mindenki maga találja meg; az állam feladata pedig egyre inkább az lett, hogy ezt az elvi lehetőséget társadalmi szinten mindenkinek biztosítsa. A sorozat utolsó részét követő beszélgetés három résztvevője, Combár Csaba, Hankiss Elemér és Lengyel László azt hangsúlyozták, hogy a rendszerváltás legfontosabb eredménye: a szabadság. Ezt kell újra és újra kiemelni. Pontosan azért, mert sokan elvesztették a rendszerváltásba vetett hitüket, és a két rendszer közötti alapvető különbség - hogy szabadság van, vagy nincs - így sikkadt el. Nem az az érzés alakult ki a polgárokban, hogy a politikában és a gazdaságban az egyéni érdek sikeres érvényesítése az ő helyzetükön is javítana, hanem éppen ellenkezőleg: akiknek helyettük kellene dönteniük az ő érdekükben, helyettük döntenek saját érdekükben. A sorozat kapcsán visszatekintve az elmúlt évtizedre, sokkal kisebb áldozatok árán is megvalósulhatott volna mindaz, ami történt - mondták a vendégek. Könnyű utólag okosnak lenni - vélheti bárki, de azonnal visszavághatunk: jobb utólag okosodni, mint újra és újra ugyanazokat a hibákat elkövetni. Képviselő kontra polgármester Ózd (ÉM - BAL) - Feljelentette Ózd polgármesterét az önkormányzati képviselő-testület egyik tagja. A város első emberét az állampolgári jogok megsértésével vádoló városatyának nem ez az első összeütközése a polgármesterrel, de nem is az első sajtószereplése: Berecz Istvánról, Somsály-Hódoscsépány egyéni képviselőjéről van szó, aki most a településrész saját tévéstúdiójának bezárása miatt fordult az igazságszolgáltatáshoz. Berecz István hosszabb idő óta áll harcban az önkormányzat képviselő-testületével, s annak vezetőjével. Különösen azóta, hogy a Somsály és Hódoscsépány függetlenségéről tartott népszavazáson az Özdtól való elszakadásra voksolt a helybeliek többsége. A helyi kábeltévé, a „Csépány Hangja” azonban később is folyamatosan hangot adott a leválást szorgalmazók álláspontjának - ami a nézők egy részének nemtetszését és panaszait váltotta ki -, egész tavaszig. Akkor Strohmayer László polgármester intézkedésére a tévéstúdió helyiségét hatóságilag lezárták. Valamivel később Berecz István feljelentést tett a városháza vezetője ellen, hatalommal való visszaélés, az állampolgári jogok megsértése vádjával. A feljelentés célhoz is ért - a megyei ügyészségtől szerzett információink szerint „biztonsági okokból” várhatóan nem az ózdi, hanem a kazincbarcikai ügyészségre bízzák az ügy kivizsgálását. A „megtámadott” féltől egyelőre nem sikerült többet megtudni: Strohmayer László csak annyit közölt lapunkkal, hogy elzárkózik mindenfajta „bereczes” ügytől. Berecz István viszont - bár hozzátette: nem szeretne nagy sajtóvisszhangot - tájékoztatott a feljelentés körülményeiről. Ó úgy látja: a helyiséget két nappal azután pecsételtet- te le a polgármester, kiebrudalva a műsorkészítőket, amikor a műsorban bemutatták az önkormányzat év elején hozott döntését a képviselői fizetések emeléséről; szerinte ez a híradás csíphette a „horribilis” jövedelmét eltitkolni igyekvő városi vezetés szemét. A mostani feljelentés nyomán azt váija a bíróságtól, hogy „elítéljék a polgármestert” - válaszolta kérdésünkre Berecz István.