Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

Faragó Luos Az iskola falain túl Hejőbába, Újharangod (ÉM) - Magyar Józsefeié, leánykori nevén Szőlősi Süldi Ilona tanítói oklevele mellé tanárit is szerzett. Korábban mindig felsősöket tanított, de szíve leghőbb vágya tel­jesült, mióta „csak” tanítóként dolgozhat. Egy kis faluban, ahol mindig nyitva van a falu lakói előtt a kapuja és az ajtaja. Mert a gondok nem ismerik a vakációt.- Édesapám Erdélyben tanított Alsótótfalun, édesanyám tiszaberceli volt. Amikor Tiszabercelt elérték a románok, édesanyám biciklivel édes­apám nyomába indult. Annyit tudott, hogy a debreceni hatosoknál szol­gál és valahol Tiszaszederkény körül vannak. Hejőbábán kerülték el egymást, aztán Kálkápolnánál futottak össze és együtt is maradtak végig. Mentek egészen Ausztriáig, Salzburgnál érték utói őket Szálasi- ék. Edesapáékat ki akarták végezni, hiszen tudták, hol vannak a ko­ronaékszerek. Szerencse, hogy az amerikaiak betoppantak. így szület­tem én 1945. június 23-án Ausztriában és annak az évnek a karácso­nyán kerültünk haza. Egy vagonban, egy bőrönddel, egy szál ruhában. ’56 szele is megcsapta- A háború után édesapám Csugarba került, egy tanyasi iskolába. Nem mondom, milyen körülmények közé... Egy évig fizetés nélkül tanított. Később Mezőtúrra költöztünk. ’46-ban született a húgom, ’48-ban a má­sik húgom. 1949-ben Tiszabercelre kerültünk. ’56 szele elérte a falut is. Egy délután beállítottak és édesapámat elvitték Nem tudtunk róla hónapokig semmit sem. Aztán a nagynéném felkutatott egy illetőt, aki Pesten a minisztériumban nagyon fontos beosztásban dolgozott és akit a háború alatt mint zsidót, édesapám bújtatott. Annyit tudott segíteni, hogy a lapját felülre tette a gyorsabb döntés érdekében. Kistarcsára került a tiszaberce­li párttitkár miatt, aki szerint édesapám eltüzeltette az orosz tankönyveket. No, ilyen zakla­tott, de nagyon szép gyerekko­rom volt. Az ’56-os események után édesapám úgy döntött, hogy nem marad tovább ott, így kerültünk ’57. szeptember 6-án Hejóbábára. Abba a kastélyépületbe köl­töztünk, ahol azon a bizonyos háborús éjszakán édesapámék el voltak szállásolva. Itt szép élet kezdődött új barátokkal, jó társaságban. Én elkerültem Miskolcra, a Kossuth Gimná­ziumban érettségiztem, majd Sárospatakon elvégeztem a ta­nítóképzőt. ’66-ban államvizsgáztam, és férjhez is mentem. Sárospata­kon éltünk, albérletben. Tiszakarádon kezdtem tanítani, aztán ’69- ben, mikor a fiam kétéves volt, Makkoshotykára kerültünk, ahol szol­gálati lakást is kaptam. Onnan családi okok miatt jöttem el, mivel el­váltam. Visszajöttem Hejóbábára, ahol édesanyám már egyedül volt, mert édesapám ’79-ben meghalt. A harmadik infarktusa elvitte. Nyáron sincsen nyár A vakáció a tanító néninek egyáltalán nem jelent szünidőt- Egy ilyen településen az ember nem zárhatja be a kapuját. Ha jól akarom megfogalmazni, azt mondom, egymásra találtunk. A falu lakói partnert láttak bennem. Nemcsak meghallgattam őket, hanem egy ki­csit a magaménak is próbáltam érezni a gondjaikat. A ’94-es választás­kor fokozódott ez, mikor is egy nagy pofont kapott a faluközösség. Az még csak hagyján, hogy nem az lett a polgármester, akit Újharangod szeretett volna, de hogy testületi tagként sem került be senki innen, azt már nem nyelték le az emberek. Az iskolában nem tudtam csak tíz órakor elkezdeni tanítani, mert itt voltak vagy húszán. Ültek a folyosón, néztek nagy szemekkel és minden­ki teljesen el volt keseredve. Hát mit lehetne tenni? Pró­báljunk meg önállósodni? - kérdezték. Harmadik éve húzódik a Gesztelytól való válásunk, az önállósodásunk ügye. Ehhez addig nem já­rulnak hozzá, amíg Gesztely forráshiányos. Mivel a gaz­dálkodás most rendeződni látszik, küldjük újabb leve­lünket az illetékesekhez, mert a falu nem mond le az önállósulási tervéről. A szövőszéket is pályázat útján nyerte a tanító néni Új kezdés a gyerekekkel- A tanítóképző után elvégeztem Nyíregyházán az ének-zene szakot, belekezdtem az oroszba is, de azt egy balesetem miatt abbahagytam. Két gyerekkel kerültem Hejóbábára, mert közben megszületett a lá­nyom is. Kerestem azt a régi hangulatot, ami a ’60-as években volt, azt a nagyon jó kis közösséget, azokat az emlékezetes dolgokat, ame­lyeket gyerekként és fiatalként megéltem, de valahogy nem találtam meg. A kollégák között sem éreztem igazán jól magam, bár lehet, hogy ez az én hibám is volt. A gesztelyi önkormányzat ’91-ben az újharan- godi tagiskolába keresett egy iskolavezetőt és az én pályázatomat fo­gadták el. Nagyon furcsa volt Újharangod, mert addig csak felsőben tanítot­tam. Az életemet mindenütt felsősök között éltem le, viszont mindig azt szerettem volna csinálni, amire eredetileg készültem: tanítani. Na­gyon nehéz volt a kezdet, mert egy-négy osztály volt itt. Újharangod hál’ Istennek nem olyan nagyon nagy falu, tehát elég hamar megismer­tem az embereket és úgy érzem, hogy ők is nyíltan és szeretettel köze­ledtek felém. Az édesapa, akit Szálasi ki akart végeztetni Fotó: Végh Csaba Vakáció szünet nélkül- Nagyon kemény, igen nehéz és fárasztó tanév volt, amit magunk mögött hagytunk. A Nemzeti alaptantervhez az iskola elkészítette a pe­dagógiai programját és a helyi tantervet. Ehhez szükségeltetik még egy speciális, Újharangodra vonatkozó kiegészítés - ezzel foglalkozom most. Emellett kicsit többet szeretnék foglalkozni az unokámmal, meg itt van a kertem, a kis minigazdaságom is. Úgy tűnik azonban, hogy a nyáron sincs igazán szünet. A gyerekek a délutánjaikat, a délelőttjeiket szeretik itt tölteni az iskolaudvaron, vagy a tanteremben szőnek, hogyha rossz az idő. Mióta itt vagyok, azóta mennek a harangodi gyerekek táborba. Erőszállás, Füzérradvány, Bogács, Szentendre után most Tiszaderzs következik. Aztán meg min­den nap kopogtatnak, hogy tanító néni, egy szoknyát kell varrni, taní­tó néni, meg tetszene egy kérvényt írni?... Körgát és szemétégető mű építését tervezik Itt-Hon Infórüm 3 Gesztely (ÉM - NZ) - A Hemád folyó áradá­sa esetén mindig veszélybe kerül a községben legalább öt ház. A veszély elhárításáért Gesz­tely önkormányzata egy védő körgát építését tervezi. Az ehhez szükséges pénzt területfej­lesztési célzatú pályázatban remélik megnyer­ni. A település önkormányzata emellett pályá­zik a belvíz elvezetésre is. Ugyan javításra szo­rul egy-egy községi útszakasz, de arra már csak a szennyvíz hálózat kiépítése után kerül sor, hogy ne bontsák fel újra az utat a csatorna épí­tésekor. Addig is a szintén tervbe vett kerék­pár út megépítésével segítik a faluban a biz­tonságosabb közlekedést. A csatorna megépí­tésére Hemádnémeti gesztorságával társultak a környező települések. Ha minden jól megy ’99 végéig elkészülhet a hálózat. A környezet védelmét szolgálja az az elkép­zelés is, amely szerint egy kommunális sze­métégető mű épülne fel olasz-magyar érdekelt­ségben. Jelenleg tanulmányozzák, hol találják meg a legalkalmasabb területet a létesítmény számára. A szemétégető mű hatóköre az egész megyé­re kiteijedne. A tervek szerint a környék közsé­geiben hasznosulna a műben előállított ener­gia, a melegvíz pedig fóliás zöldség, növény ter­mesztésre adna lehetőséget. Az építést és a mű­ködtetést 70 százalékban az olasz beruházó vál­lalná Olaszországban kipróbált szisztéma alap­ján. A beruházás idején az építkezés akár 200 embernek is adhat munkát, a működés során pedig száznak. Az égetőmű ügyében aktív tár­gyalásokat folytat a helyi önkormányzat. Kétszáz új telek Hemádkak (ÉM - KN) - Hemádkak község önkormányzata olyan területen alakít ki új telkeket, hogy azokra akár egy Csincse nagy­ságú település lakosait is oda tudják fogadni - tájékoztatta lapun­kat Juhász Sándor polgármester. (Mint ismeretes, Csincse sorsát megkérdőjelezi a tervezett bükkábrányi új bánya megnyitása. Le­hetséges, hogy a megfelelő kártalanítás után új helyre kénytelenek költözni az ottani lakosok.) A Hemádkak és Hemádnémeti közötti részen adott a megfelelő infrastruktúra. Az aszfaltozott út mellett ott van a víz, a gáz, a villany, a telefonhálózat, csak a bekötőuta­kat kellene majd megépíteni. A Miskolchoz közel - mindössze 12 ki­lométerre - fekvő község lélekszáma az odaköltözések révén is gya­rapszik az utóbbi években. Ha az új telkek iránt megfelelő lesz az érdeklődés, akár 200 családdal is gyarapodhat Hemádkak. Úgy tartja a mondás: köl­tő nem lesz, hanem szü­letik... Mielőtt a nyájas ol­vasó valami bájdús lírai, nyári ömlengést várna, si­etve leszögezem, hogy az urbanizációról lesz szó. Arról a világméretű áldott, átkos folyamatról, amely országunkat sem kerülte el. Az urbánus rang felté­telekhez kötött elnyerése anyagi előnyökkel jár, ran­got, lehetőséget, tartást ad a polgároknak. Persze a kötelező infrastrukturális és ipari fejlődés miatt környe­zetvédelmi gondok is fel­merülnek, s a túlnépesedés miatt „vízfejűvé" válhat a település. Pontos recept nincs; ám valami mindig hiányzik, s valamiből min­dig több van. A várossá válás normális esetben egy folyamat fon­tos állomása, s a címer­használat engedélyezése tulajdonképpen legalizálá­sa egy korábban meglévő szerepnek és állapotnak. Az utóbbi fél évszázadban, az eufóriás indusztrializá- ció időszakában nőttek ki a földből az előzmény és ha­gyomány nélküli, gyökérte­Brackó István s más érdekeket sértő fej­lesztés felemás következ­ményei. Gondoljunk csak arra, hogy a népművésze­téről, gyógyító vizéről hí­res húszezer lelkes Mező­zatnak nincsenek napi, fil­léres gondjai, s tervezhető a jövő. A többi, s a tradí­ció jogán címet nyert vá­rosunk (Szendrő, Encs, Szikszó) nincs könnyű Városok és városok len városok. Ezek a szocre- ál konglomerátumok pa­rancsra, kényszerből szület­tek. Dőlt a pénz, a környék lerongyolódott, ám a szo­rosan egymás mellé telepí­tett emberek nem alkottak egy igazi közösséget, mert hiányzott a lélek összetar­tó, kohéziós ereje. Megyénkben erre is, arra is van példa. Tekintsünk most el a sajátos helyzetű Miskolctól, bár legmarkán­sabban itt jelentkeztek az egyoldalú gigantomániás, kövesd később lett város, mint a „zöldmezős" beru­házásban épült, dobozhá­zakból álló, Lenin nevét vi­selő, kevesebb lakossal bí­ró, dél-borsodi olajváros. Más kérdés, hogy közben a vegyipar fellegvára nevet változtatott, eltávolították Vlagyimir lljics szobrát és templomokat építettek. Mértékadó becslések sze­rint Tiszaújváros ma a kör­nyék legjobban kistafíro- zott, s egyik legtehetősebb települése, az önkormány­anyagi helyzetben. A pénz viszonylagos szűkösségé­nek gondját enyhítheti az a józan megfontoláson ala­puló felismerés, mely sze­rint nem csak Miskolc üd­vözít. Felértékelődött a vi­dék, s a centralizáció szi­gorának enyhülése kedvet és a korábbinál több lehe­tőséget teremtett részint a helyben maradásra, részint a kirajzásra. Helyi gazda­sági, közigazgatási, oktatá­si központok jöttek létre, új házak nőttek ki a föld­ből, komfortosabb és ked­vesebb lett a táj. Mert a vá­rosok bennünk is épülnek. Ezek a gyakran kényszer­szülte adottságok adnak igazán rangot az egy osz­tállyal feljebb lépett nagy­községeknek. Itt van mindjárt Felsőzsol- ca példája. Szinte rendha­gyó a magyar gyakorlatban a településpolitika azon furcsasága, mely szerint a nagy fa árnyékában nem csak bokor nőhet. A Sajó- parti község patriótái né­hány kudarc után már ré­gen készültek, bizonyítván az írás bevezetőjének állí­tását, mi szerint az urbani­záció útja hosszú, s a va­rázsütésre változó titulus nem sokat ér. július elsejé­től vált hivatalosan is vá­rossá a 7500 polgárt szám­láló Felsőzsolca, s lett a ré­gi (ekevasas, kardot tartó sasos) pecsétnyomó heral­dikai lenyomata büszke­ségre okot adó címerré.

Next

/
Thumbnails
Contents