Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

in­-»«-»»»»»MíOttOMMMOOMMMC 2 MVSC Természetjáró Szakosztálya 10-13-án: Vasútnapi csillag­túra, Zebegény. Túrafelelős: a későbbiekben jelölik ki. 12- én Gombatúra. Kisgyór - KékmezŐ - Nagykőmázsa - Miskolctapolca - Komlóstető útvonalon. Találkozó: Búza tér 6.30 órakor (Kisgyőri busz). Túravezető: Lugosi Ju­dit. 13- án Mátrai barangolások (II.). Túravezető: a későbbiek­ben jelölik ki. Miskolci Helyiipari Ter­mészetbarát Egyesület 13-án: Oniassa - Szentlélek - Mária-forrás - Csondró völgy- Malvinka - Dédestapol- csány - Lézbérci víztároló - Uppony - Upponyi szoros - Ravasz lyuk - Cibróka - Da- mas8a szakadék - Egres völgy — Bánhorváti autm. - Miskolc, VOLÁN buszpu. In­dulás: 6.30 órakor a Majális­parkból (15-ös busz). Túrave- zető: Varga Adrienn, Diósgyőri Természetbarát Egyesület 9-én Szerdai túra. Útvonal: Garadna - Szentléleki völgy- Szentlélek - Csikorgó - Farkasnyaki völgy - Jubileu­mi-forrás - Omassa. Indulás: 6.55 órakor induló 15-ös autóbusszal a Majálisparkból. Túravezetó: Kiss László 13-án: Majálispark - Gulics- ka - Fehérkői kilátó - Fehér- kőlápa - Kis-dél - Bükkszent- kereszt - Hollóstető - Holló­st völgy - Lillafüred. Indulás: 8.30 órakor a Majálisparkból. Túravezetó: ifi. Kovács Béla. S. O. S., avagy egy könyvtár segélykiáltása a vég előtt Miskolc (ÉM) - Az alábbi felhívást Martintelepi Kulturális Egyesület teszi közzé. Egyik nagy magyar költőnk, Tompa Mihály, nevét viselem. Fi­ókkönyvtár vagyok, s a végeken, a Martintelepen szolgálok immár 26. éve, a Gyöngyösi úti épületben. A ’70-es évek elején büszkén vi­seltem új köntösömet, frissen tud­nék beszélni, elmondhatnám, mennyi szép, érdekes tájon jártunk a diavetítéses úti beszámolók segít­ségével, milyen sok hasznos ötle­tet adtak itt egymásnak a kisker­tet szerető és művelő emberek, s mennyi híres költő megfordult a fa­laim között, találkozva a hűséges olvasókkal. Az évek teltek, s én egyre inkább megkoptam. Külső falaimról lemál- lott a vakolat, ha esik az eső, beázik a plafon. A nagyvárosnak nincsen pénze arra, hogy megjavítson, hi­szen kell a pénz az utakra, az óvo­dák, iskolák fenntartására. Én meg­értem, csak roppantul szégyellem magam. Szé­gyellem viseltes ruhá­mat az ideérkezők és az itt lakók előtt. Aki elő­ször a Martintelepen, le- szállva a mi megállónk­ban a buszról, balra szé­pen helyrehozott, színes, vidám házakat lát (ezek a kocsmák), jobbra néz­ve pedig el sem hiszi, hogy ez a rogyadozó épü­let én vagyok, a könyv­tár, a környék egyetlen kulturális intézménye. S én csak állok tehetetle­nül és mérhetetlenül szégyellem magam. Nemrég nagy öröm ért! Hallottam, amint a Martintelepi Egyesület tagjai és a Polgármesteri Hivatal munkatársa rólam beszélgettek! Még a televízióban is szerepeltem! Egy kis reménysugár tündököl előt­tem: új ruhát szeretne az egyesület nekem! El sem hiszem! Lenne szép, színes külsőm, és tiszta, jó illatú belsőm! Újra benépesülnék. De eh­hez nagyon sok pénz kell. Az egye­sület és a miskolci önkormányzati képviselők már segitettek, de ez sajnos, csak csepp a tengerben. Én is segítek! Felajánlom a könyveimet, vannak majdnem 30 ezren. Ha mindegyik gazdára talál­na, könyvenként 500 forintos jelké­pes áron, akkor lenne némi remény, hogy még az idén új ruhát kapha­tok. Június 1-jétól július 15-ig aján­lom könyveimet mindenkinek fi­gyelmébe, aki tud és akar segíte­ni. Ugye segítenek rajtam? Részle­tes felvilágosítást adnak mindenki­nek Éva és Ildikó könyvtárosok, va­lamint kedden délutánonként az egyesület tagjai is. Telefon: 380-566. Meleg Gyöngyösi Gabor Amikor e sorokat írom. izzad az ország. Itt Miskolcon, 36 fok árnyékában remény sincs arra, hogy ez - a megjósolható határ­időkön belül - megváltozzék. A meteorológusok legalább is ezt mondják. No, meg azt. hogy ez nem is számít valamiféle re­kordnak, hiszen volt már me­legebb is az évnek ebben a sza­kában, meg hidegebb is, úgy­hogy nem is kellene wie nagyon törődnünk. Persze könnyű an­nak, aki nem éppen ezeket a napokat éli, hanem a múlton rá­gódik. Azon ugyanis nem érde­mes. Ezt meg a politológusok mondják éppen, amint a jupi- terlámpák alatt melegednek. Mit melegednek? Izzadnak. Ez egyszer együtt a néppel, amely­nek a hangulatáról, türelméről és teherbíró képességéről, mint mindig, most is nagyon jól tá­jékozottak. Vajon ki jelenthet most nekik? Most, amikor ép­pen a hajdani jelentgetók is ta­gadják, hogy valamikor ilyesmi­hez folyamodtak volna?! De hát a melegnek mi köze van mindehhez? Jóformán semmi, hacsak agyzavart, enyhe gutát, felesleges szóömlenyt nem okoz. Mert azt a legtájékozatlanabbak is tudják, hogy a meleg egészen váratlan furcsaságokat is szokott okozni. Példáid valakinek eszé­be jut, hogy valamilyen kasszáb­ól megint eltűnt nyomtalanul né­hány milliárd. Hogy miért pont most, és miért pont neki jutott eszébe, azt nem lehet tudni. Ta­lán 3 meleg az oka, talán a me­leg helyzet, amibe került, vagy éppen az, hogy ez által remél kö­zelebb kerülni a tűzhöz. Annál melegedni ugyanis jó. Ezt már mindenki tudja. Az is, aki ebben a felforrósodott nyárban valami­lyen enyhet remél. Hajdanában hallottunk róla, hogy a kannibá­lok emberevők voltak. Nagy csinadrattával - már a maguk módján persze - harci tánc kö­zepette fogyasztották el a szerintük „delikátesz” ennivalót. A kannibál csemete is „bele­nevelkedett” a szokásba: egyszer észrevett egy fe­hér nőt, aki napozott a tengerparton. A gyerek nagy kerek szemmel megkérdezte „ősét”, hogy mi légyen vele? - Az apa tanácstalan volt. De a gyerek, az nem! - Tudod mit, apu!... Meg­esszük a mamát, és hazavisszük a fehér nőt! Esszük egymást. A kannibáloknál ez természe­tes volt. Az étek elfogyott, napirendre tértek fe­lette... Nem így, amikor szóval eszik egymást az emberek. Lógatom az orrom, a barátom meg­kérdi, mi a bajom? Mi? Kisbértől Nagybajo­mig - mondom, és ebben a két szóban „benne bujkál” a mai gazdasági helyzet. A Zsarnain bőrdzsekit kínált egy 30-40-es nő. Rám ragadt, még jött utánam is. Nem kell - mondtam neki, de ő csak erősen tukmálta rám. És ha lefú- vom? így, egyszerűen... Az agyamba szökött a vér! Küldjem el a frászba? Úgysem hagyná szó nélkül! Esszük egymást. A borbélymester is megkérde­zi borotválás közben: „Uram, hajmosást paran­csol?” - pedig csak körkörösen „ékeskedik” né­hány szál... Egy fiatalon elhalt férj még szem- revaló özvegyére egy kávézó triász hölgyek egyi­ke cinikusan megjegyzi: „...no, most már a sző­kehajú barátnőnk kielégítheti férfi éhségét”. Esszük egymást. Egy kollegina a másiknak: „...örülök drágám, hogy főosztályvezető-helyet­tes lettél”... „Hja, édesem”-kapja a választ, aki­nek a barátja a főgóré, és különben egy szamár­létra ez is, nem? Vannak, akik éhségsztrájkol­nak, feltehetően valamiféle igazságkeresés van mögötte, ám nekik is jó étvágyat kívánnak! Ez már a szemtelenség csimborasszója! Az '50-es világban sajtón keresztül angolország­ból kerestek leinformálható, intelligens nőket, pesztrának, házvezetőnőnek. Jelentkeztek is so­kan. Ám az egyik jelöltnek az egyszemélyes ^zsűri” szinte harapósán közölte: „...ugyan ké­rem! - az csak egy ugratás, amolyan szóbeszéd volt” - nem tesz semmit -igya szép „cica”, mert az is csak szóbeszéd, hogy én úri nő vagyok... Esszük egymást. Magyar mentalitás! De még jó, hogy nem kannibál módra... De még a T. Házban is ádáz „harc” folyik, nézetkülönbségek vannak, de jó, hogy kést és villát nem ragad­nak... Esszük egymást! Nyíri Kálmán Miskolc önkormányzati képviselő vásárolt a karbantartásához egy funyírógé- pet és egy, a fiúk által társadalmi munkában épített öltöző. Erről jót és rosszat is mondhatnánk. Beve­zették a vizet, a gázt, lehet öltöz­ködni, fürödni, de nincs WC és már fel kellene újítani az épületet. Szirmán nemcsak a sportélet­ben érhető tetten egy' összehang­oltabb összefogás hiánya. Mintha hiányozna egy átfogó egyesület, amiben helyet kaphatna több kez­deményezés, egymást buzdíthat­nák a városrész ügyeinek elórelen- dítéséért a polgárok. Ebben nagy szerepe lehetne a terület önkor­mányzati képviselőjének, aki sportszeretetéből következően ki­vált sokat tehet a megrekedt szir­mai sportélet előrelendítéséért. Maga a sportkör is kezdeményez­hetne dinamikusabban, ígéretes le­het példának okáért az iskolai test­neveléssel mutatkozó együttműkö­dési lehetőség is. A krónikás azonban jelenleg egyrészről csak a fiatalok köré­ben tapasztalt lelkes sportszere- tetről, másrészről a megfelelő fel­tételek, a pénzhiány okozta kese­rű kedvetlenségről számolhat be. A változás aligha képzelhető el jobb helyi összefogás és kezdemé­nyezés nélkül. Lelkesedés van, pénz nincs Szirma (ÉM - NZ) - Szívmelen­gető látvány fogadja a látoga­tót a szirmai peremváros mel­lett található sportpályán. Ott- jártunkkor legalább ötven fia­tal edzett, rúgta a labdát a szé­pen rendben tartott gyepen. Nem volt meccs, mégis kemé­nyen dolgoztak a fiúk Tóth Jó­zsef, a sportkör „mindenese” vezetésével. A lelkesítő látvány ellenére borús hangulat uralta beszélgetésünket. A fiatalságban megvan az akarat, szeretnek játszani, mozogni, fut­ballozni, de a pénztelenség lénye­gében „mozgásképtelenné” teszi a sportkört. Régebben a Borsodszi- ráki Bartók Béla Termelőszövet­kezet - hozzájuk tartozott Szirma határa is - szponzorálta őket. Tá­mogatásukból fedezték minden ki­adásukat. Ez már a múlté. Kap­nak ók segítséget a város önkor­mányzatától, egy-két helyi vállal­kozótól, de ezek fillérek a koráb­biakhoz képest. Régebben valahogy jobban szív­ügye volt a sport, a futball támo­gatása a szirmaiaknak. Mesélik az idősebbek, hogy az ötvenes évek­ben például - akkor még nem vol­Felújításra vár a szirmai sportkör öltözője Fotó: Farkas Maya tak korszerűbb járgányok - szíve­sen befogtak a gazdák, és szeké­ren szállították a játékosokat a környező falvakba, hogy összem­érjék erejüket, a tudásukat a szomszédokkal. Tóth József és tár­sai bizonyítják milyen áldozatké­szek a sportolni vágyó fiatalok. (A szirmaiakon kívül a „óvárosiból is járnak hozzájuk.) Készek arra - és a szükség is így hozza hogy sa­ját maguk vásároljanak felszere­lést. Tavaly úgy tudták befejezni a bajnokságot, hogy elment a csapat egy vállalkozóhoz dolgozni, így te­remtették elő a legszükségesebb pénzt. Adva a fiatalság lelkesedé- se, egy jó adottságú sportpálya - a tsz-utód vagyonkezelő kft. tulajdo­na, de biztosította a fiatalokat: sportoljanak nyugodtan a terüle­ten -, jól kezelt gyeppel, tavaly az Feljutás - edzés nélkül Molnár István Amót (ÉM) - Huszonhat mérkőzésből húsz győzelem, négy döntetlen és mindössze két vereség. Hetvenöt rúgott, huszonegy kapott gól, amelyet egyetlen más gárda sem tudott túl-, pontosabban alulteljesíte­ni. Ezen rövid paraméterek az arnóti fut­ballcsapat teljesítményét tükrözik. Azét az együttesét, amely tíz pont előnnyel nyerte meg a megyei H. osztályú bajnok­ság közép csoportját, s így jogott szerzett arra, hogy pár hét múlva a megyei élvo­nalban rajtoljon. A Arnóton legalább három évtizede nem izgul­hattak a helyiek megyei szintű labdarúgókért, a hosszúra nyúlt böjt viszont valószínűleg kár­pótolja m^jd őket Pedig tavaly még a Miskolc körzeti bajnokságban csatáztak a községi lab­darúgók, ott viszont annyira ment nekik, hogy fölényesen, 17 pont előnnyel meg is nyerték. □ A feljutás után milyen célokat fogalmaztak meg? A Tulajdonképpen az volt az elvárás, hogy ma­radjunk benn a megyei II-ben - mondja Majo­ros László, az arnóti futballcsapat trénere. □ Hát ezen alaposan túltettek... A Az ősszel három pontos előnyünk volt a nagy ellenlábas Bükkszentkereszt előtt, ezért aztán a téli szünetben leültünk a vezetőséggel meg­tárgyalni, mire számíthatunk akkor, ha sike­rül megtartani az első helyet. A szponzoraink és polgármester úgy fogalmazott, amennyiben ez a formáció megvalósul, biztosítják a megyei első osztályban jelentkező igényeket. □ És önök meg is valósították. A Sokan, még a riválisaink is azt mondták, a mi csapatunk állománya a legjobb. Ebben van valami igazság, hiszen a gárda többsége koráb­ban már megméretetett magasabb osztályok­ban. Nem öregek, ugyanakkor rutinosak. □ Mint például Asszony Béla, aki lehúzott pár évet a korábbi KVSE-ben. A Ót még tavaly nyáron kerestem meg, mivel sokat játszottunk annak idején együtt. Elmond­tam neki, örülnénk ha segíteni tudna rajtunk. Béla annak ellenére az első hívó szóra igent mondott, hogy hosszabb ideje már nem volt kapcsolata a labdarúgással. Őszintén megvall­va, játékán nem nagyon érződött, hogy már harmincnyolc esztendős... □ Na és ezen a poszton ott volt még Bodnár József, aki a Borsod Volán NB lH-as együtte­sének tréneri tisztét is betöltötte az év folyamán. A A trénert 6-8 meccsel a zárás előtt kértük meg hasonlóan, mint Asszony Bélát. A BVSE vezetői a kialakult jó viszonyunk miatt nem tá­masztottak semmilyen akadályt az elé, hogy Bodnár besegítsen nekünk. Azon a pár mér­kőzésen, amit nálunk játszott, sorozatban gyár­totta a gólokat, ezért aztán neki is elég nagy szelet jut a feljutás tortájából. □ Azért ne hagyjuk ki önt se. A Néha be- vagy lecseréltem magam, de ak­kor sem volt semmilyen probléma a csapattal. Szerintem edzó nélkül, „csupán” Asszony Bélával is Amót nyerte volna az aranyat. □ A „semmilyen probléma” azt jelen­ti, hogy mindenki kiválót nyújtott az arnóti fiitballcsa- patban? A Mindenki talán nem. Akadtak olyanok, akik azért, amiért ki­maradtak a kezdő­ből, megsértődtek. Ezekkel a futbal­listákkal leültünk és megbeszéltük azt hogy mindez nem így működik. Azt hiszem megér­tették. □ Úgy hírlik, vajmi keveset edzettek a bajnok­ság folyamán. A így igaz. Talán ha az egész év alatt tizenöt tréninget tudtam tartani. Lehetne sorolni most ennek az okait, de fölösleges. Az azonban biz­tos, a megyei I-ben már legalább heti két al­kalommal kell majd edzeni. □A munkában tehát változás várható. És egyéb dolgokban? A Két-három embertől el kell majd búcsúz­nunk, és a helyükre szeretnénk igazolni. Vannak ezirányú elképzeléseink, amihez az anyagi feltételeink a rendelkezésünkre áll­nak. A megyei I-ben megpróbálunk helytáll­ni - amiben mi is és a község lakossága egy­aránt nagyon bízik hiszen Asszony Béla jelezte: marad. Elmondtam neki, örülnénk ba segíteni tudna rajtunk. Béla annak ellenére az első hívó szóra igent mondott, hogy hosszabb ideje már nem volt kapcsolata a labdarúgással

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents