Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-15 / 87. szám

Itt-Hon * Riport Nagy Zoltán Miskolc (ÉM) - A kertbarátokról az él a köztudatban, hogy olyan emberek, akik szorgalmasan és szakszerűen gondozzák kertjeiket. Megtermelik benne a konyhá­ra való zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt né­mi bornak és még állatokat is nevelnek. Nem eladásra, csupán saját fogyasztásra. Újabban a kertészkedésnek nemcsak a termelési értékét hangsúlyozzák, hanem annak a jó levegő, a mozgás révén az egészséges életmódot segítő hatását is, no meg a hasznos mellett a kellemes idő­töltés sem utolsó szempont a telekszom­szédok társaságában. Az igazán megszál­lott kertbarát azonban nemcsak a saját kis birtokával törődik, hanem másokkal is, éppenséggel egyesületbe, kis szövet­kezésbe invitálja társait. Ilyen évtizedek óta megszállott kertbarát Farkas Attila, a Kertészek és Kertbarátok Megyei Szö­vetségének elnöke, valamint Széli Imre, annak titkára. Állítják, nem mai keletű a mozgalom. wmmmmmmsmmmmmmmmmmmsmmmmwtm- A kiegyezés után az iparosodás megindulá­sával felgyorsult az urbanizáció. Az addig job­bára a mezőgazdasághoz kötődő embernek hi­ányzott a természet közelsége. Ezért aztán az ipáin, hivatali munkája mellett kiskertet for­mált a ház körül, vagy messzebb. Elhanyagolt területeket vettek birtokba és közösségbe tö­mörülve művelték a földet - idézi a kezdeteket Farkas Attila. - Ez a folyamat a század elején felgyorsult a ’10-es években már működtek kertbarát körök Miskolc térségében is.- Csak az ötvenes évek elején szűntek meg ezek a körök, amikor az akkori belügyminisz­ter betiltott minden civil szerveződést - emlé­kezik vissza Széli Imre. A kényszerű szünet után a kertbarát moz­galom olyan 35 évvel ezelőtt indult máig tar­tó új virágzásnak. Újjászerveződésében nagy szerepe volt Széli Imrének, aki akkor a mis­kolci járási tanács mezőgazdasági osztályát vezette. A kertbarát vezetők szerint az 1965-86 kö­zötti évekre tehető az aranykor, a Miskolcot és a megye többi városát körülövező kerteket akkoriban alakították ki és kedvezményekkel segítette az állam is, a városok is a telepítése­ket és a szükséges infrastruktúra kiépítését. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kétségtele­nül a miskolci határ képe változott a legszem­betűnőbben. A valamikori legelők, szőlőskertek az értizedek során teljesen elvadultak, e terü­leteket vonták újra művelésbe kertészeink és ezzel a városkörnyék képét teljesen megváltoz­tatták. De ugyanígy érdemes szemügyre ven­ni Kazincbarcika, Ózd, avagy Mezőkövesd, Me- zőcsát környékét is. Ebben meghatározó szere­pet vállalt a Hazafias Népfront égisze alatt, a 6ű-as években megalakult kertbarátok, kis­termelők szerveződése.- Majd a szakcsoportok alakulása adott újabb lökést a gyümölcs- és szőlőtelepítések­nek, az állattenyésztésnek, amelyek többnyire az áfészek gesztorságában működtek — emlé­kezik vissza Farkas Attila. Farkas Attila Műveljük kertjeinket A kertbarát mozgalomban ma már ott van szinte megyei kertszövetkezet, egyesület és ba­ráti kör. Híres a Slezsák Imre vezette edelé- nyi, a taktaszadai, a mályi, a Kiss Vince szer­vezte mezőcsáti, a kazincbarcikai, ózdi, sáros­pataki. Az edelényi kertbarát kör 21 éve alakult - tudtuk meg Slezsák Imrétől. 40-50 tagot szám­lál, zömében nyugdíjasokat és középkorosztály­hoz tartozókat. Vannak közöttük orvosok, pe­dagógusok, bányászok és természetesen me­zőgazdasági dolgozók is. Két hetente találkoz­nak, amikor folyamatosan megbeszélik a ker­tészkedéssel együttjáró időszerű feladatokat - a talaj megművelésétől kezdődően a zöldség, a gyümölcs tárolásával bezárólag. Szomszédo­lás keretében ellátogattak már például Haj­dúböszörménybe, Balassagyarmatra, Debrecen­be. Látogatásokat szerveznek a város melletti szőlőhegyre is, ahol a gazda bemutatja kertjét és kicseréli vendéivel együtt a tapasztalatokat. A tavaszi munkák beindulása előtt vetőmag­börzét tartottak, a garantáltan jó minőség biz­tosítása érdekében közösen szerezték be az olt­ványokat. Legutóbbi foglalkozásukon például a biotermesztéssel foglalkoztak. Április 22-én már kilencedik alkalommal rendezik meg a kis­termelők borversenyét, amelyen 100 forint ne­vezési díj és a borminta beküldése ellenében fehér, vörös és gyümölcsborokkal lehet részt venni. Hagyományápolással is foglalkoznak. Miklós Gyula (1832-1894) finkei születésű hí­res szőlész kultuszát ápolják, aki a filoxéra el­leni harc kormánybiztosa volt. Sírja elé 1987-ben emlékművet emeltek, halálának 100. évfordulóján pedig emléktáblát he­lyeztek el szülőházán. Foglalkozásaikat a városi könyvtárban tartják, mert - mint Slezsák Imre mondta - ott kéznyújtás- nyira van a szakirodalom. A fiatalabb körök közé tartozik a mező­csáti. Csak ebben az évben alakult, de máris tartalmas munkáról és még sokirányúbb ter­vekről tájékoztatott bennünket Kiss Vince, a helyi kertbarátok vezetője. Kezdeti 32 fős tag­létszámuk mára 36-ra gyarapodott. Aktivitá­sukat bizonyítja, hogy már az általános isko­lában is megszer­vezték a Tini-kert­barát kört. Terveik között szerepel, hogy' a Csáti napok keretében dinnyev­ersenyt rendeznek, kiállítást kisgépek­ből, gyümölcsökből, zöldségfélékből. Munkatervükben azt is megfogal­mazták, hogy Ti- szabábolnától Ti- szapalkonyáig, Ti- szakeszitől Igriciig a környék települé­seit is „becserké­szik”, mert meg­győződésük szerint ott is szükség van kertészeti taná­csokra. A megyei kert­barát szövetségnek Metszenek a kertekben Itt-Hon Riport a mályiakkal együtt most született egy új kezdeményezése: az ifjúság ösztönzésére évente megszervezi a tini kertbarátok vetélkedőjét, hogy az általános iskolások közel kerüljenek a kertészkedéshez, a termé­szethez a „műveljük kertjeinket” jelszó je­gyében. Fotók: Farkas Maya Suszterok avagy cipészek lesznek Kazincbarcika (ÉM - LM, FL) - Hamaro­san 10. születésnapját ünnepli a Don Bos- co Szakiskola Kazincbarcikán. Nevét ar­ról az 1815-1848 között élt torinói olasz papról kapta, aki lelkipásztor létére fő feladatának a kallódó gyermekek intéz­ményes nevelését tekintette. Az ő példá­ját követve 1988-ban 3 nevelővel és 35 gyerekkel kezdte meg működését a Don Bosco Iskola Kazincbarcikán, amelyben napjainkban már nemcsak általános is­kolásokat, hanem szakmunkásokat, sőt szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező felnőtteket is nevelnek, képeznek. Mint Lukács Barnabás igazgatótól megtud­tuk, már a rendszerváltást megelőzően is jól fogadta a város akkori vezetése a Don Bosco Iskola létrehozására irányuló kezdeményezé­süket. Gyárfás Ildikó városi tanácselnök (ma a megy'ei közgyűlés elnöke - a szerk.) a leg­messzebbmenőkig támogatta őket, hiszen köz­ismert tény volt, hogy Kazincbarcikán és kör­nyékén legalább 100 olyan fiatal élt, aki az utcákon csellengett családi, szociális és beil­leszkedési problémákkal küszködve, helyüket nem találva. Köztük nagyon sok volt a cigány- gyerek. v I A gondra megoldást keresve 1987-ben Lu­kács Barnabáséit leírták és az asztalra tették elképzeléseiket. Szinte megszállottan, elhi- | vatottságtól vezérelve és mint hamarosan ki- | derült, nem hiába láttak munkához. 1988. ok­tóber 2-án megnyitotta kapuit Kazincbarcikán az Ifjúsági Hasznos Idő Központ három ne­velővel és 35 gyermekkel azzal a céllal, hogy az utcáról az intézménybe csábítsák a kalló­dó gyerekeket, akik ott jól érezzék magukat. Hogy az elszántság meghozta gyümölcsét, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hasz­nos idő központjából Don Bosco Szakiskola lett. Benne jelenleg 300 fő a tanulók, 30 a nevelők száma. Az oktatók közé tartozik Sztancsik András, aki 1996. augusztus 1-jétól dolgozik az iskolában.- Ezt a munkát nagyon szeretem, jó lenne a nyugdíjazásomig ezt csinálni, sőt még utá­na is. Jó érzés a fiatalokat tanítani a cipész­szakmára, amelyik az utóbbi időre majdnem teljesen kihalt. Érettségi után a cipőjavító szakképesítést 1993-ban szereztem meg, ezt követte a cipész szakmunkásvizsga jelesen. A következő évben indult cipész szakmunkás- képzés a Don Bosco Szakiskolában, s ez az első évfolyam, amelyet most oktatok. Jelenleg 9 tanulóm van, 3 éves a képzés. Első évben elsajátítják a gyerekek a szakma alapjait, eb­ben nemcsak a javítás, hanem a lábbelik el­készítése is szerepel. Az első lépés az volt, hogy a bőrrel, mint természetes anyaggal is­merkedjenek meg. Kulcstartókat szabtak ki és állítottak össze. Második lépésként megis­merkedtek a különböző ragasztókkal, talpa- láshoz és sarkaláshoz használt anyagokkal, a sokféle méretű szöggel, a műhely gépeivel. Következett a szerszámok használata, majd elkezdhették a javítási munkákat, kisebb sar- kalást, varrást, ragasztást. Az eltelt 6 hónap alatt a csoportból öten mind az elméleti, mind a gyakorlati munkában megállják a helyüket, van érzékük a szakmához. Ok a harmadik év végére képesek lesznek önállóan is elkészíte­ni egy új lábbelit. A többiek inkább a javítást tudják majd végezni.- És mit szólnak mindehhez a gyerekek? Páll Attila I. éves cipésztanuló például hogyan került a Don Bosco Szakiskolába?- Herbolyai vagyok, a szüleimmel és egy testvéremmel élek. Korábban sokat hallottam erről az iskoláról - hogy nagyon kedvesek, se­gítőkészek az itt dolgozó pedagógusok. így es­ett a választásom az iskolára. A cipész szak­mát könnyűnek tartom, s mivel szívbeteg, 50 százalékos rokkant vagyok, így nem megeről­tető számomra ez a munka. A szakma gya­korlati részét szeretem jobban. Eddig női és fér­fi eipősarkalásokat végeztem, ragasztást, var­rást. Ezek elég jól sikerültek. Remélem jól meg­tanulom a mesterséget, s 3 év múlva megka­pom a szakmunkás-bizonyítványt, s ez megha­tározza a jövőmet, a megélhetésemet. Az isko­lában részt veszek a kulturális programokban, egyházi darabokban szerepelek, ahol nagyon jó a közösségben lenni, s együtt örülni a sikernek. Igyekszem szorgalmas lemú, tisztelettudó, mert ez is fontos a szakmában.- Rostás Attila Bánhorvátiból jár be.- Már VI. osztályos korom óta a Don Bos- cóban tanulok. Ehhez a cipész szakmához volt kedvem, ezért választottam. A szüleim és az én véleményem szerint is cipészre mindig szükség lesz. Főleg manapság, amikor nagyon magasak az új cipők árai, s így gazdaságos a rosszat megjavítani. Ha 3 év múlva megka­pom a szakmunkás-bizonyítványt, szeretnék még itt dolgozni egy pár évet a mesterem mel­lett, s utána önállóan, vállalkozóként dolgoz­ni Bánhorvátiban. És az iskola folyamatosan fejlődik. Lukács Barnabás igazgató elmondta, a csaknem 10 év alatt nem csak az egykori bányaépület­ből költöztek újba. Van már 55 férőhelyes kollégiumuk, amire annál inkább is szük­ség van, mert maholnap 20 faluból járnak be tanulóik. És tevékenységükhöz támogatást is kapnak a munkaügyi és a művelődésügyi minisztériumtól a PHARE-program kereté­ben. Ez is azt bizonyítja - mondta -, hogy nagy szükség yan rájuk Kazincbarcikán és környékén. ■ Az első osztályos cipésztanulók. Középen szemüvegben Sztancsik András szakoktató. Portré Az újrakezdő Edelény (EM - KS) - Mindig lehet újra kezde­ni... - mondja Lukács András, a Borsodi Víz Palackozó és Kereske­delmi Kft. ügyvezető igazgatója. Lukács András Borsodszirákon született 1959-ben, háromgyermekes kispa­raszti családban. Az általános iskola elvég­zése után szakközépiskolát végzett, polgári végzettsége kohász, de a szakmában nem dolgozott. A borsodsziráki szövetkezet volt az első munkahelye, majd közéleti szereplés következett. 1990-től dolgozik a palackozó üzemben. Felesége laborasszisztens Edelény- ben. Két felnőtt fiúgyermekük van. A fiata­labbik mentószakápoló, az idősebb egy kis­vállalkozás vezetője. Az 1994-es választások óta az edelényi képviselő-testület pénzügyi bizottságának az elnöke és tagja a megyei közgyűlésnek. A megyei közgyűlésben a Vállalkozás és Fog­lal kozta tás-pohtikai Bizottság tagja és a köz­gyűlés legnagyobb frakciójának a vezetője. Úgy érzi, hogy a megyei közgyűlésben vállalt munkájával segítheti a Bódva-völgye fejlődését. Képviselői munkájáról mondja: „Úgy érzem, hogy azok az emberi értékek, amiket magaménak vallók mint a tisztesség, a megbízhatóság, érzékenység a mások prob­lémái iránt, a következetesség, ezek politi­kai színezettől mentesek, és ezekért az ér­tékekért dolgozom mint közéleti cselekvő, és ezt szeretném a továbbiakban is folytatni.” sasassswsíSiBísíMíK

Next

/
Thumbnails
Contents