Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-12 / 60. szám

EMI 4 Off f a > 100 YEARS OF GREAT MUSIC A világpiac klasszikuszenei lemeztermékének íőmét elő­állító öt-hat nagy kiadó között kitüntetett helyet foglal el a londoni székhelyű EMI, amelyik a jogfolytonosság révén a lemeztársaságok doyenjeként 1997-ben ünnepli születése századik évfordulóját. Az ilyen évforduló alkal­mat kínál arra, hogy a lemezbarát egy percre megálljon, és elgondolkozzon azon, milyen hatással volt a zenemű­vészetre a hangrögzítés fejlődése. Ha meghallgatja az évfordulóra napvilágot látott tíz plusz egy lemezes, dí­szes kivitelű EMI-összeállítás (1897-1997 Centenary Edition) legelső és legutolsó felvételét, Edith Clegg éne­kesnő 1989-es Áve Mariáját, illetve Roberto Alagna te­norista 1995-ös>énekét Massenet Werther c. operájából, úgy érezheti magát, mintha a 13 órás időutazás révén a középkorból az űrkorszakba lépett volna. Akkor tölcsér­rel rögzített, sércegő, kezdetleges hang szólt — ma töké­letes hűségű,‘a jelenlét élményét nyújtó sztereó hang­zást élvezhetünk. A hangleme2ipar technikai fejlődésé­nek szakaszai —- az Edison-féle cilindere» fonográfot tö­kéletesítő Emik Berliner lemezről megszólaló tölcséré» .gramofonja* az elektromos felvétel, a sztereó hangzás, a : mikrobarázdás lemez, a hi-á minőség, a CD megjelené­se — a hangrögzítés olyan lépcsőfokai voltak,-amelyek jmeghatározták, a lemezkiadók művészeti és üzletpoliti- i kaját is. j Az új hanghordozóhoz Amerika adta a technikát, Eü- jrópa a kultúrát.Megható tanulmányozni az egykori do- ikumentumokat, amelyekből nyomon követhető az erő- jfeszítés, amivel az alapítók és követőik a technika csiszo­lásán, a művészi repertoár bővítésén fáradoztak. Ki tud ima már az úttörőkről) a londoni céget alapító William j Barry Owenről, az első felvételvezetőről, Fred Gaisherg- Iről, s a művészi irányvonalat a harmincas évektől meg- j határozó Walter LéggétőÍJ Pedig kapcsolatteremtő ké- ipességükkel, az Európát Londontól Szentpétervárig, Ró- imátói Hannoverig behálózó stúdióikkal, gyáraikkal,' ők ‘biztosították a feltételeket ahhoz, Hogy a fülét a gramo- jfontölcsér előtt hegyező kutyát.ábrázoló, nevezetes His Masters Voice embléma alatt megörökítődjenek a század nagy előadóinak, komponistáinak és zenekarainak felvé­telei. Nekik köszönhető, hogy az EMI á művészek hallatla­nul rangos sorát nyerte meg katalógusának. (Ezt kezdet­ben szó szerint kellett érteni, hiszen az előadók bizalmat­lanul fogadták a hangrögzítés megjelenését.) Néhány név az impozáns listáról: 1900: Caruso, Sarasak, Patti; 1910: Saljapin, Paderewski, Tetrazzini; 1920: Segoiia, Backha­us, Cortot; 1930: Gigli, Casals, Elgar, Toscanini, Walter; ■ 1940: Kreisler, Lipatti; 1950: Callas, Karajan, Menuhin, Beecham, Furtwängler, Gobbi, Gieseking; 1960: Klempe­rer, Schwarzkopf, Gedda, Fischer-Diskau, las Angeles; 1970: Perlman, Domingo, Baremhoim, Rostropovich; 1980: Pre­vin, Mud, André; Murriner, Boskovsky; 1990: Rattle, Ko- vacevich, Hampsoh, Kennedy. (Nem volna teljes a kép, ha említés nélkül maradna a popzene, amelyben az öt­venes évektől kezdve olyan neveket jegyeztek az EMI le­ányvállalatai, mint Cliff Richard, a Beatles, a Hollies, Manf­red Mann, Joe Cocker, Diana Ross, a Queen, a Pink Floyd, .David Bowie, a Blur.) ' Ezek a klasszikuszeneí előadók — másokkal, köztük a magyar Joachim Józseffel, Szigeti Józseffel és Bartók Bélá­val egyetemben — szerepelnek az EMI száz évét átte­kintő, zene-és stílustörténeti adattárnak beillő, 241 fel­vételt,.; részletet tartalmazó páratlan kiadványban. Ez a visszatekintés azonban csak egyike a jubileumi vállalko­zásoknak. A társaság 1997 során ünnepi koncertekkel, kiállításokkal, régi felvételek újrakiadásával ünnepli az évfordulót. Közülük kiemelkedik a Maria Qálkis halálá­nak 20. évfordulójára megjelenő húsz Cp'az énekesnő. olyan híres operafelvéreleivel, mint a Npftrta, a Lammer- moori Lucia, a Tosca, a Turandot és,á Traviata; illetve az 1997-es év művészének választott amerikai Thomas Hampson baritonista lemeze. A diharnikus kiadói tervek­ből ítélve nem kétséges: az EMf ügy tekint a múltba, hogy a elkövetkező száz évte göndol. (EMI Classics) Túri Gábor — .......•iri-v, .yky. ... .. ií. H ősök Philip Glass, a nyolc­vanas évek­ben uralko­dó mi- nimal- zenei irány­zat ve­zető zeneszerzője nem először merít a pop két stílusteremtő egyéniségének, David Botvie-nek és Brian Enonak a világzenét, a kísérleti avantgárdot és a rockot egye­sítő dalaiból. Mint a barokk vagy a klasszikus korszak zeneszerzői, úgy nyúl napjaink populáris zenéjéhez, hogy a nyersanyagból saját művet hozzon létre. A Heroes hattételes szimfónia, amely megőrzi a repetitív technika elemeit, de azokat már nem kizárólagosan, hanem a szimfonikus zenekarra íródott, erős érzel­mi töltésű kompozíció építőkockáiként használja. A több mint negyvenperces da­rabból balettzene lett, a híres Twyla Tharp készített rá koreográfiát. A művet az Ame­rican Composers Orchestra szólaltatja meg Dennis Russel vezényletével, (POINT Music) Tarantula A klasszikus zene és a dzsessz ötvözé­se évtizedek óta foglalkoztatja a muzsi­kusokat. Debussytől kezdve Bartókon át Milhaudig sok huszadik századi komponistát megérintett a dzsessz rit­mikája, míg a másik oldalon egész irányzat (Third Stream — Harmadik áramlat) jött létre a fúzió megvalósítá­sára. A kísérletek napjainkban is foly­tatódnak, amint azt a svájci Daniel Schnyder legújabb CD-je is bizonyítja. A zeneszerző és szaxofonos mindkét világban otthon van: a Tarantula 16 da­rabját előadó, változatos összetételű együttesekben a hangsúlytól függően hol a fúvósok, hol a vonósok, hol pe­dig szimfonikus zenekar kerülnek elő­térbe. Schnyder kifejlett formakultu- rája, dallamképző fantáziája, improvi­z á c i ó s készsége miatt a le­mezen ter­mészetes­nek hat az, ami má­soknak ba­josan sike­rül: a tűz és a víz egyesítése. (Enja) Szerelmesek 7he fiiamé Jloms, cMtttu LtíCl&fít* PLtL CIBO ?>AVAK*7TJ * Ö0»H»60» ■Í&VZ C&BBJSflAS W BBY» TFHFFL * MüMP&on sxovhus Kitti Z& KÄWÄWÄY JSS5V£ JíÖRíOAS * ÖÄW« SYUMA W Cümvi 57uvm AttttH-SOPHHí MUTTSB *fÄK7 WÄ AftCMlGH MAMA JOÁÚ PIHÉS fvfrttGQomuea * oawu sabmbom iöBfó SUÖT &A8Bí?f£R + CtAUnJÖ A8BÄ&0 JAtAZS LSVJKE i Napja­inkban nagy sza­kadék vá­lasztja el a közke­letű és az ún. ma­gas zenék hallgatóit (hogy ne mondjuk: fogyasztó­it), ami arra készteti a hanglemezkiadókat, hogy könnyed összeállításokkal igyekezze­nek a komolyzenének híveket szerezni. A The Classic Lovers Album központi témá­ja a szerelem. A vokális és hangszeres betéteket tar­talmazó válogatás olyan szerzők műveit kí­nálja, mint Scarlatti, Mozart, Chopin, De­bussy, Puccini, Rachmaninov, no meg Le­hár, Berstein és a Beatles. A nagyszerű és népszerű részleteket illusztris gárda szólal­tatja meg: Pavarotti, Carreras, Domingo, Kiri Te Kanawa, Bryn Terfel, Cheryl Stu- der énekesek, Maria Joao Pires, Daniel Ba­renboim, Anne-Sophie Mutter, Ivo Pogo- relich, Martha Argerich hangszeresek. A borító színével ellentétben az igényes összeállítás érzelmes, de nem rózsaszín. (Deutsche Gramophon) dékaikat a külső té­nyezők fi­gyelmen kívül hagyá sával, vagy t é - vés Magyarország számára a XX. század meglehetősen viharos időszaknak bizonyult. Fordulópontjait gazda­sági-politikai összeomlások, hábo­rúk, rendszerváltások és újjáépíté­sek jelzik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ezek mindegyikében Európa „nagy” államai valamilyen formá­ban aktívan közreműködtek. Ha­zánk — sőt mondhatni a közép-ke- let-európai régió — újkori törté­nelmének egyik fő tanulsága ép­pen az, hogy az itt élő kis orszá­gok nem függetleníthetik teljesen magukat a nagyhatalmi erőviszo­nyoktól. Mindez önmagában is ki­emeli a diplomáciatörténeti kuta­tások fontosságát, olyan munkák megjelenését, amelyek a kis orszá­gok történetét szélesebb nemzet­közi összefüggésekben vizsgálják. A fentieken túl még egy továb­bi tényező is megerősíti Romsics Ig­nác munkájának hasznosságát. Gyakran hajlamosak vagyunk ar­ra, hogy külpolitikai téren túlérté­keljük önmagunkat és valós vagy vélt igazunk birtokában kesergünk más államok inkorrekt magatartá­sán. Holott éppen a kis államok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy céljaikat és szán­hely- zetértékelésre alapozva fogalmaz­zák meg. Romsics Ignác könyve az utóbbi években megje­lent külpolitikai tárgyú írásait fog­lalja össze. Az első öt tanulmány egy-egy nagyhatalomnak Magyar- országgal és a Duna-medencével kapcsolatos politikáját vizsgálja. Franciaország, Anglia, Olaszország, Németország, USA: ezek az álla­mok századunk első felében, pon­tosabban 1946—47-ig, azaz a szov­jet uralomig, jóllehet különböző mértékben, de befolyással bírtak hazánk sorsára. Az egyes írások szá­mos kérdésben tovább bővítik ed­digi ismereteinket, vagy megcáfol­nak néhány közkeletű megállapí­tást. így például sokan 1933-tól, Hitler hatalomra kerülésétől szá­mítják a magyar-német kapcsolatok szoro­sabbá válását, holott Berlin részéről a kül­politikai irány­váltás jóval ko­rábban megkezdő­dött. Továbbá igaz az is, hogy a korszak folyamán Nagy-Bri- tannia csak kevés fi­gyelmet szentelt régi­ónknak, mégis a 30-as években egyre kevésbé zárkózott el Trianon reví­ziójának gondolatától. A mérsékelt igényeket elismerő angol, illetve a túlzó követe­lésekkel fellépő magyar politi­kusok között azonban — főleg az utóbbiak hibájából — nem jött létre gyümölcsöző együttmű­ködés. Korábban nem volt ismert az a komoly béke-előkészítő tevékeny­ség, amely az Egyesült Államokban folyt a második világháború alatt. Az amerikai szakértők szintén igaz­ságtalannak találták Trianont, és alapos szakmai érvekkel bizonyí­tották kisebb határkorrekció szük­ségességét magyar-román viszony­latban. A tanulmányokból egyér­telműen leszűrhető, hogy Magyar­ország az elmúlt közel nyolcvan év­ben meglehetősen szűk mozgástér­rel rendelkezett, ám államférfiaink, vezető politikusaink az esetek többségében még a meglévő cse­kély lehetőségeket sem tudták ki­használni. A könyv második részét olyan munkák alkotják, amelyek a Du- na-medence nemzetiségi problé­máival, a magyar nemzettudat ala­kulásával és hazánknak az európai hatalmi viszonyokban elfoglalt he­lyével foglalkoznak. Közülük az egyik legérdekesebb minden bi­zonnyal az az írás, amelyik Magyar- ország jövőbeni perspektíváit vá­zolja. Közép-Kelet-Európa államai ma a függetlenség és a dezintegrá­ció korszakát élik. A szerző a XX. századi tapasztalatokra építve nem tekinti tartósnak ezt, és annak sem sok esélyét látja, hogy a Duna-me- dence államai belülről valamiféle komolyabb együttműködést való­sítsanak meg. A régió, főleg a nyu­gati fele, előbb-utóbb valamely nagyhatalom befolyása alá fog ke­rülni, amire gazdasági erejénél és hagyományainál fogva elsősorban Németország esélyes. Az írások mindegyike nagy forrás- és szaki­rodalmi háttere épül, végighúzódik bennük a tények iránti tisztelet és egyfajta egészségesen távoltartó ér­tékelés. Tekintve, hogy sikerrel egyesíti a szakmai igényesség és a közérthetőség követelményeit, a könyv joggal számíthat nemcsak a szakemberek, hanem a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére. (Osiris, 980 Ft.) Tudás és önvédelem (Balogh Júlia: Az erdélyi hatalomváltás és a magyar közoktatás) Az első világháborút magyar rész­ről lezáró trianoni békeszerződést a korabeli hazai közvélemény — jórészt joggal — a nemzetre nézve igazságtalan és egyoldalúan hátrá­nyos nagyhatalmi diktátumként fogta fel. Ez a negatív hozzáállás az elmúlt több mint hetven év folya­mán sokat enyhült, ám egészében véve mégis megmaradt, aminek egyik oka, hogy a határokon túlra került milliós magyarság helyzete mindmáig nem rendeződött meg­nyugtatóan. Á kisebbségi lét az elnyomatás évtizedeit jelentette a számukra, s egy rövid időszakot leszámítva kü­lönösen kedvezőtlen volt az Er­délyben maradottak helyzete. Ki­szolgáltatottságuknak, a velük szemben érvényesülő diszkriminá­ciónak pontos folyamatáról, össze­tevőiről azonban ma is csak hiá­nyos ismeretekkel rendelkezünk. Balogh Júliának a 20-as évek erdé­lyi magyar közoktatásáról írt köny­ve jelentős mértékben hozzájárul egy, az eddiginél teljesebb kép ki­alakításához. 1918 után a bukaresti kormány elsőrendű céljának tekintette a frissen birtokba vett területek et­nikai arányainak megváltoztatását, a románság hatalmi pozícióinak megerősítését. Az erdélyi magyar­ság több évszázados múltra vissza­tekintő kulturális intézményrend­szerrel, viszonylag fejlett oktatási hálózattal és erős nemzeti tudat­tal rendelkezett. Eredetileg birto­kában volt tehát mindazon eszkö­zöknek, amelyek segítségével siker­rel vehette fel a küzdelmet a kor­mányzat asszimilációs törekvései­vel szemben. A román politikai vezetés is tisztában volt az oktatás és az anya­nyelv identitásmegőrző szerepével, ezért a kisebbségek elleni harc szín­terévé a kultúra vált. A bukaresti vezetők nem válogattak az eszkö­zökben, és törekvéseiket legalább­is részleges siker koronázta, amit számos megszüntetett vagy vegetá­lásra kényszerített magyar iskola sorsa jelez. Ez a „kultúrharc”, amint arra Sütő András a könyv előszavában rámutat, végigkísérte Románia újkori történetét (leszá­mítva az 1940-es évek második fe­lét). A 20-as évek ennek a folya­matnak a kezdetét, megalapozását jelentette. A szerző joggal mutat rá, hogy miközben a román vezetők rendre keményen elítélték a Monarchia nemzetiségellenes politikáját, az­alatt — a győztes jogán — ők ma­guk minden addiginál kíméletle­nebb módszereket alkalmaztak. A nehézségeket növelte, hogy az er­délyi kisebbségek nem számíthat­tak külső segítségre. Az első világ­háború után megkötött békékhez kapcsolódtak ugyan kisebbségvé­delmi szerződések, de nem volt, aki az érintett kormányokat a betartá­sukra szorította volna. Ilyen körülmények között az er­délyi magyarság elszánt, de nem­egyszer eredménytelen küzdelmet folytatott elemi és középfokú isko­lái megtartásáért. A szerző széles szakirodalmi ismeretekre támasz­kodva, igen plasztikusan, mély át­éléssel ábrázolja ezt a folyamatot. Részletesen tárgyalja továbbá a 20- as évek román oktatási törvénye­it, és kitér azokra a korabeli román véleményekre is, amelyek megér- tőleg szóltak a magyar kisebbség gondjairól. A szerző elsősorban a kutatási-kulturális veszteségek számbavételét tűzte ki célul, amit sikerrel meg is valósított. Mégsem ártott volna külön részben kitérni arra, hogy oktatási-kulturális téren mi maradt meg a román uralom el­ső évtizede után. Balogh Júlia könyve pártos munka abban az értelemben, hogy a romániai magyarság oldaláról nézve vizsgálja az eseményeket, de ez nem kisebbíti érdemeit, sőt — tekintette! az elmúlt évtizedekben felgyülemlett sérelmekre — teljes­séggel érthető. (Püski, 480 Ft.) Püski Levente A kutya és a tölcsér v ' ' • ' ■ AZ EMI száz éve ' . -V; .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents