Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-11 / 35. szám

1997. Február 11«, Kedd ~ A Megyéből Telenttük ÉSZAK-Magyarország 3 □ Eladó a diósgyőri stadion A sportklubok vezetői nem aggódnak és nem bíznak Lábnyomok a stadion havában. Még láthatatlan a befektető. Fotó: Vajda /. Alapítvány a honvédőkért Miskolc (ÉM) - Tizenkilenc ma­gánszemély -jórészt a megyei had­kiegészítő parancsnokság vezetői - és a BorsodChem Rt. hozta létre nemrégiben a „Borsod Abaúj Zemp­lén megye Honvédelméért és Hon­védelmi Igazgatásáért” Alapít­ványt, amely az elmúlt hét végén mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Az alapítvány székhelyéül a parancsnokság (Miskolc, Hatvan­ötösök útja 2.) szolgál. A Papp Ká­roly alezredes elnökölte öttagú ku­ratórium a támogatási célok között elsősorban a szociális segélynyúj­tást emeli ki: szeretnének anyagi támaszt nyújtani a szolgálatban vagy akár azon kívül - nem önhibá­jukból - balesetet szenvedett kato­náknak. Célkitűzéseik között szere­pel ezen kívül a hazafiasságra, egészséges életmódra nevelés, a honvédelmi igazgatásban dolgozók munkájának segítése. Papp Károly elmondta: az alapítvány mindezen túl egy díjat is alapít, amelyet - egy hollóházi porcelánváza formájában - minden évben odaítélnek a hazai katonai főiskolák legjobb ered­ményt elért tanulóinak. Szőlészeti-borászati napok Bodrogkeresztúr (ÉM) - A Hegy­alján működő amatőr művészeti csoportok gálaműsorával kezdődött meg tegnap este a Szőlészeti-borá­szati napok rendezvénysorozat a bodrogkeresztúri Faluházban. Ma termelői borversenyt rendeznek, holnap előadás hangzik el a „Tokaji bor helyzete a kül- és belföldi pia­con” címmel. A csütörtöki záróna­pon „A szőlőtermelés hatása He­gyalja társadalmára” címmel, rend­hagyó történelemórát tartanak. —Mozaik • SZIKSZÓRA VONULTAK teg­nap reggel a tűzoltók, ahol egy ház tetőszerkezete gyulladt ki. A tűzet elektromos hiba okozhatta, a kár jelentős. Az oltás során egy lánglo­vag sérülést szenvedett. • NEM VÁLTOZOTT AZ ÁLLA­POTA annak a 7 éves kisfiúnak, aki a szombaton vonattal ütközött autóban utazott. A gyermek állapo­ta továbbra is életveszélyes, lélegez­tetőgépre kapcsolva fekszik. Miskolc (ÉM - ME, BG) - A Diós­győri Acélművek (DAM) Rt. ér­tékesítés vagy vagyonhasznosí­tás céljából meghirdette a diós­győri stadiont és a hozzá tarto­zó létesítményeket. Információink szerint ez a lépés azért volt elkerülhetetlen, mert a DAM menedzsmentjének legfőbb feladata a cég piaci alapon történő, gazdaságos működtetése, ennek kö­vetkeztében minden, az alaptevé­kenységen kívül eső kiadást le kell faragnia. A stadion üzemeltetése pedig ez utóbbi körbe tartozik. Mint megtudtuk a részvénytársaság ve­zetése korábban már megkereste Miskolc polgármesteri hivatalát, és 1 a megbeszélés során hasznosításra, illetve értékesítésre ajánlották fel a sportkomplexumot, a város vezeté­se viszont csak befektetők közvetí­tésében tudta felajánlani segítségét. Természetesen megkérdeztük a diósgyőri sportlétesítmény jelenlegi lakói közül a három legnagyobb klub első számú vezetőjét is. Zombor Péter, a Diósgyőri Foot­ball Club elnöke elmondta, egyálta­lán nem éri váratlanul a hír, hiszen a DAM vezetői a közelmúltban már nekik is felajánlották a létesítmé­nyeket megvételre, egy forintért. A kétségkívül kedvező vételár azon­ban mégsem csábította a DFC ve­zetőit, hiszen amellett, hogy milliós nagyságrendeket emésztene fel a fenntartás, egy fillér hasznot sem hozna az épületkomplexum, hiszen csak a kazán felújítása tizenkétmil­lió forintba kerülne. Zombor Péter tisztában van azzal, hogy ez a lépés nem a klub ellen irányul, mint ahogy arról is meg van győződve, hogy a megadott határidőig egyet­len potenciális vevő sem fog jelent­Miskolc (ÉM) - Baróczi András- né őrnagyot nevezték ki tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőr-főkapitányság Hi­vatalának élére. A tavalyi igazgatásrendészeti tevé­kenységét értékelték tegnap a me­kezni sem a diósgyőri stadionért, sem a klubházért. Mohácsi Gábort, a Diósgyőri Birkózó Club elnökét sem érte vá­ratlanul a DAM lépése, hiszen a sportvezetőnek tudomása volt ar­ról, hogy a részvénytársaság már ugyanilyen vagy hasonló ajánlatot tett a miskolci önkormányzatnak, de onnan sem kapott kedvező vá­laszt. A DBC első számú embere is azon meggyőződésének adott han­got, hogy a hirdetés nem mozgatja majd meg a befektetők fantáziáját. Boros Árpád, a DKSK-Borsod­gyei rendőr-főkapitányságon Bor- sod-Abaúj-Zemplén kapitányságai­nak igazgatásrendészeti vezetői. A Berta László ezredes, megyei főka­pitány és helyettese, Sárközi Fe­renc ezredes jelenlétében tartott ér­tekezleten két személyi változást is bejelentettek. A főkapitányság hi­Chem női kosárlabdaklubjának el­nöke sem esett pánikba a hír halla­tán. Egyrészt azért, mert nekik összesen három irodájuk található a diósgyőri stadion épületében. Másrészt pedig azért, mert a sport- törvény értelmében a sportcélokat szolgáló ingatlanok és létesítmé­nyek csak abban az esetben cserél­hetnek gazdát, ha az új tulajdonos hosszú tavon ugyanilyen céllal üze­melteti tovább a létesítményeket. Ilyen befektető pedig tudomása szerint nemigen találtatik majd, még hirdetés útján sem. vatalának élére a korábbi igazga­tásrendészeti osztályvezetőt, Baró­czi Andrásnét nevezte ki Berta László ezredes, míg a megüresedett osztályvezetői posztot Kiss Attila főhadnagy tölti majd be, akinek so­ron kívüli előléptetésére ezzel egy­idejűleg javaslatot is tettek. Új hivatalvezető a rendőr-főkapitányságon Magda Marinko Új helyben Sátoraljaújhely 'EM - BSZA) - Magda Ma­rinkét a közelmúltban a sátoraljaújhelyi fegy- ház és börtönbe szállították. Mint Estók Józseftől, az intézet igazgatójá­tól megtudtuk: az elítélt számara kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés letöltesere a bíróság fegyház fokozatú büntetés-végrehaj­tási intézményt írt elő. Erre valóban a sátor­aljaújhelyi fegyház és börtönt jelölték ki, amely a büntetési fokozatnak megfelelő inté­zet. Áz ismert bűnelkövető az elmúlt hétvé­gén érkezett Sátoraljaújhelyre. 1 százalék az adóból AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG segíteni sze­retné olvasóit a kedvezményre igényt tartó szervezetek megismertetésével, megköny- nyítve ezzel a választást. Ezért a figyelemfel­hívás érdekében folyamatosan és ingyenesen közöljük a megyében működó' azon lehetsé­ges kedvezményezettek listáját, akik levél­ben eljuttatják szerkesztőségünkhöz a kö­vetkező adatokat: > A kedvezményezett szervezet pontos neve; > Tevékenységi köre; > A működés földrajzi területe; t Adószáma; VALAMINT KÉRJÜK a cégbírósági nyilván­tartásba vétel dokumentumának másolatát. LEVÉLCÍMÜNK: Észak-Magyarország Szer­kesztősége, 3501 Miskolc, Pf.: 351. Kérjük, a borítékra írják rá: „Egy százalék". * Név: Korszerű Iskoláért Alapítvány. Földes Ferenc Gimnázium Tevékenységi kör: Az oktatás korszerűsítését és hatékonyságát szolgáló tárgyi eszközök biztosítása, a versenyeztetések támogatása A működés földrajzi területe: Miskolc Adószám: 18404100-1-05 Név: Miskolci Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda Tevékenységi kör: Miskolc nagy rendezvényeinek, komolyzenei hangversenyeinek szervezése, kiállítások rendezése, helytörténeti kiadványok és a Miskolci Műsor programfüzet kiadása A működés földrajzi területe: Miskolc Adószám: T 5473=615-2-05 Név: Az Otígai Iskoláért Alapítvány­Tevékenységi kör: Az oktatás tárgyi feltételeinek javítása, az eredményes tanulók jutalmazása, iskolai programok támogatása A működés földrajzi területe: Onga Adószám: 18410394-1-05 „Repülni fog a tanács...!” Forrón a légkör sem fagyos, és semmi oka, hogy lehűljön Forró (ÉM - BAL) - Drámai jele­netek játszódtak le tegnap dél­ben a községi polgármesteri hi­vatalban. Mintha csak Eizenstein érkezett volna legújabb filmjét forgatni az abaúji településre: lépcső ugyan nem volt, de az épü­let tele emberekkel; előbb-utóbb a hatóság is feltűnt. S bár nem előreszegezett puskákkal, de vé­gül is elérték, hogy a feldühödött - és nem kevésbé: elkeseredett - romák eltávozzanak a hivatalból. Anélkül, hogy mondjuk az alpol­gármestert, vagy netán a jegyző asszonyt agyonütnék... Hogy a feszültségek ilyen magas pontra jutottak, abban nyilvánvalóan nagy szerepe van á hétvégi időközi választásnak. Ha az előző - időköz­ben el is hunyt - polgármester nem mondott volna le, és nem kellett vol­na a helyébe új vezetőt választani az önkormányzat élére, alighanem ak­kor is kirobbantak volna az eddig elfojtottí?) indulatok. Hiszen a hto- ügy csak a közvetlen ürügyet szolgál­tatta a konfrontációra - az indokok valójában a múltban keresendők. Hangos „kampánycsend” A vasárnap megszavazott új polgár- mester mögött felsorakozó cigány ki­sebbségi önkormányzat vezetői sze­rint a választási rivális tisztességte­len kampányeszközöket vett igénybe az elmúlt napokban.- A képviselő-testületben a ke­reszténydemokraták akarata érvé­nyesül - állítja Lakatos Elek elnök és Lakatos Zoltán alelnök. - A veze­tőjük, az egyik alpolgármester ennek révén sumák módon próbálta saját magát a polgármester-választáson előnyhöz juttatni. Az említett alpolgármester, Ko- necsni Pál és az ellenjelölt, immár megválasztott polgármester Sztrik Gábor az elmúlt években jól együtt tudott dolgozni. Az előbbi a korábbi polgármester betegsége miatt gya­korlatilag egy évig az önkormányzat vezetőjeként tevékenykedett, míg ri­válisa a helyi Gamesz vezetője. Azonban láthatóan vannak problé­máik egymással.- Sztrik Gábort már kimozdíthat­tuk volna a helyéről, de tűrtük az ügyeit. Például összefogott a kisebb­ségi önkormányzat embereivel és szociális lakásépítés címen állami tá­mogatásokat vettek fel - mondja Ko- necsni Pál. Ugyanakkor az alpolgármester a helyi tsz-elnökkel sincs jóban: régi ellentét feszül köztük.- Az elnök összefogott a vállalko­zókkal ellenem, pontosabban a ta­valy megállapított iparűzési és épít­ményadót kifogásolandó, és az el­múlt hetek kampánya során min­dent megtettek, hogy ne én nyerjek. Még pénteken délben is munkásgyű­lést tartottak a tejüzemben, ahol az­zal zsarolták az embereket: ha én le­szek a polgármester, a munkások felét elküldik. Gáz a beruházás körül Az adókérdés mellett a másik szálka az ellenoldal szemében a gázberuhá­zás lett. Tavaly komoly ráfordítások­kal sikerült elérni, hogy a település minden telkére bevezették a gázhá­lózat csatlakozási csonkját. Csak­hogy a község lakosságának nagy ré­sze szegény - 50, sőt, a romák között több mint 90 százalékos a munka- nélküliség -, nagyon sokan ténylege­sen képtelenek áttérni az új fűtési módra.- Jó néhány család még ma is olajjal fűt - folytatják a kisebbség képviselői -, nekik nagy szükségük volna a háztartási tüzelőolaj-támo­gatásra. Legutóbb azonban egyetlen roma család sem kapott. A 11 tagú forrói önkormányzati testületben egy cigány képviselő is helyet foglal.- A tavalyi hto-támogatás kiosz­tására rákérdezve a januári ülésen azt a választ kaptuk Konecsni Pál­tól, hogy nem volt és már nem is lesz támogatás - mondja Gulyás László. - Néhány nap múlva azonban meg­tudtuk: 15-en kaptak ilyet a szociális bizottság határozata alapján, még­hozzá 15 ezer forint körüli összege­ket. Tény, hogy előzőleg ezt az alpol­gármester letagadta. A romák önkormányzati vezetői állítják: megismerve a támogatottak listáját, megdöbbentő adatokkal ta­lálkoztak. Míg egy évvel korábban - az akkori felmérés nyomán - 61-en kaptak, köztük 13-an cigányok, idén csak 15 családnak jutott a pénzből, és egyetlen roma sincs közte. Az al­polgármester tagadja a neki tulajdo­nított kijelentést, a csökkenő számot az örvendetes gázberuházás hatásá­val magyarázza: kevesebben fűtenek már olajjal. Hogy nem volna a listán roma család, azt az alpolgármester nem vette észre, bár nem tanulmá­nyozta a neveket. A cigány képviselők a múlt héten egyértelműen annak tudták be az ilyen és hasonló hibákat - pontosab­ban ők csalásként értékelték a tör­ténteket -, hogy a polgármesteri címre pályázó Konecsni Pál ilymó- don akart magának szavazókat nyerni.- Tudomásunk van róla, hogy a hto-támogatásból olyan emberek ré­szesültek, mint például a másik alpol­gármester apja, vagy egy képviselő testvére - magyarázzák Lakatosék. - A 15 kedvezményezettből egyik sem szegény. És egyik sem roma. Romák és rendőrök Ha valóban kampányfogásokról lett volna szó, szemmel láthatóan siker­telenek voltak. A vasárnapi voksolás eredménye: kéttucatnyi szavazatkü­lönbséggel Sztrik Gábor lett a pol­gármester. Azaz: az lesz, ha a riváli­sa által benyújtandó óvást a válasz­tási bizottság indokolatlannak talál­ja. A község újdonsült vezetője a teg­napi, első napon mindenesetre sza­badságot vett ki, ezért nem sikerült megszólaltatni. A hivatalban ennek ellenére nem kevesen akadtak, akik igenis megszólaltak. A községházát ugyanis hétfőn délelőtt hirtelen el­lepték a segélyért folyamodó romák.- Ma nincs is fogadóóra - próbál­ta magyarázni a pillanatok alatt majdnem százfősre duzzadt tömeg­nek Konecsni Pál. - Csak azokkal foglalkozom ma, akikkel a választási finis miatt a múlt héten nem sike­rült, holott sürgős, gyógyszervásár­lással vagy kórházi kezeléssel kap­csolatos problémájuk van. A hivatali helyiségek viszont tele lettek roma asszonyokkal és férfiak­kal. A többség azt kiabálta: a kisebb­ségi önkormányzat emberei biztat­ták őket, hogy most osztanak vala­miféle segélyt, fejenként több ezer forintot kaphatnak. Miután a jelen­lévő Lakatos Zoltán ezt váltig ta­gadta, nyilvánvalóvá vált: senki nem tudja, mit is akarnak az összesereglett emberek. A jegyzőnő azonban azt érezte nyilvánvalónak: ha nem cselekszik, itt vér fog folyni. Kihívta a rendőröket. Sokáig a nagy számban, két autó­val kiérkező egyenruhások láttán sem hátrált meg a tömeg, aztán a ki­sebbségi önkormányzat alelnöke nagy nehezen távozásra bírta a csa­lódott és a háttérben lévő „magas po­litikából” láthatóan mit sem értő ro­mákat. Csak egy idősebb cigány­asszony indulattól elcsuklo „fenyege­tőzése” hallatszott még sokáig a for­rói polgármesteri hivatalban:- Repülni fog a tanács! Nem megy ez így tovább... repülni fog innen mindenki...! |.

Next

/
Thumbnails
Contents