Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
Február 1Szombat —■ .................................................................................ÉM-riport ,-nm — —— .......................................- ÉM-hétvége Ili É hező gyermeknek kórházban a helye(?) Minden gyereket ráfizetéssel gondoznak itt, társadalmi problémákat oldanak meg nagyon drága kórházi ágyon. Szociális feladatot látnak el egészségüg)’i helyett. Hét nap után már nem fizet a társadalombiztosító, az állam pénzén — napi 3800 forintért — kell eltartani azokat a gyerekeket, akik után egy másik, csatornán családi pótlékot, segélyt fizetnek ki. Szabó Nóra Magyarország, 1997. A kormányfőnek az Interneten keresztül külföldi újságírók tesznek föl kérdéseket. Egy lap munkatársa arról érdeklődik: tud-e róla Horn Gyula, hogy Magyarországon éheznek a gyerekek? A válasz: a miniszter- elnök maga is létrehívott már egy alapítványt ez ügyben, sőt, ő volt az egyik kezdeményezője a „Szeretet és támogatás”-mozgalom- nak. A kórházak gyermekosztályain vagy a csecsemőotthonokban ápolt, gondozott, éhségödé- mával, fagyással, tetvesen, vagy rühesen bekerült csöppségeknek minderről természetesen fogalmuk sincs. Még az Antall-kormány idején készült egy statisztika, amely szerint a XX. században a születések aránya az 1990-es évekig soha, egyetlen egyszer, még a háború idején sem volt alacsonyabb Magyarországon, mint a halálozásoké. 1903-ban a születések aránya a népesség százalékában 3,7, míg a halálozásoké 2,6. 1943-ban a születési arány 2, a halálozási 1,5 százalék. 1983-ban az arányok egyenlőek, majd 1993-ban a világra hozottak száma a népesség 1, a halálozásoké pedig 1,5 százalékát teszi ki. Egy másik fontos adat az alant következőkhöz elöljáróban: a csecsemőhalálozás a századfordulón közel 25 százalékos volt, 1933- ban a gyermekek 17 százaléka nem érte meg a kisded kort, jelenleg ez az arány 1,5 százalék alatti. A századfordulón 5 újszülöttből 3 élt 5 évnél többet, ám a gyermekhalandóság napjainkra még a csecsemőhalálozásnál is látványosabban csökkent. Ugyanakkor a felnőtthalálozási arány 1933 óta nemhogy nem javult, de ’53 óta rohamosan növekszik. Pedig mindannyian tudjuk: akkoriban még nem volt antibiotikum, kórház, viszont volt tbc, számtalan gyógyíthatatlan betegség. A következtetést maguk az orvosok vonták le: az orvostudomány fejlődése nem tudja ellensúlyozni az életmódbeli változásokat, a szegénységet, a helytelen táplálkozást, a dohányzást, az alkoholizmust, a stresszt. És legalább ennyire szomorú, hogy van a születendők között egyfajta átstrukturálódás, amiről ők, az utódok egyáltalán nem is tehetnek. Távirányítós tévé, kenyér nélkül A kazincbarcikai kórház gyermekosztályának semmivel sincs könnyebb helyzete, mint a többinek a megyében. Általában az ország intézményeiben kevés tapasztalt szakember maradt a gyermekgyógyászatban. Csökken a születések száma, s ráadásul sok gyermek olyan környezetbe születik, ahol az ellátása, szükség esetén gyógyítása, később taníttatása, és egyáltalán a családi minta nem megfelelő. Az elmúlt években az ilyen csöppségek aránya, száma a többszörösére emelkedett, állítják a kórházi szakemberek, miközben a kórtermekből nagyranyílt, sötétbarna, fekete szemek követik a felnőttek lépéseit. A négyéves Bözsike pihekönnyű. Ellenkezés nélkül telepszik az ölembe, s néha válaszol is a kérdéseimre, bár többnyire ő kérdez, yagy csendben bámul. Nagyjából imigyen zajlik a diskurzus:- Szeretsz itt lenni?- Igen.- Miért?-... Ez mi?- Ez itt egy maci. Most rajzoltuk. Miért jó itt?- Mindig van tea.- Otthon nincs?- Otthon van távirányítós tévé.- Tea nincs?- Kenyér?- Mit szeretsz enni?- Mit fóz otthon a mamád?- Levest.- Az is finom.- Az is. Rajzoljunk még macit! Varga Gyula osztályvezető főorvos enyhén szólva is elkeseredett. A csökkenő születésszám ellenére leterheltségük nagyobb, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Az osztályon a beteg gyerekek nagyobb része cigány, ami nem véletlen, hiszen egészségügyi szempontból ők veszélyeztetettebbek, Mondja ki a doktor.- Nagyon megszaporodtak a szociárk lis problémák. Jelenleg is vannak olyan csecsemőink, akik állami gondozásra várnak. Van éhségödémával kezelt gyermekünk, akinek a rokona betelefonált: ne adjuk haza, mert nincs otthon biztonságban a kicsi jövője. Sok olyan van most is, akit feleslegesen hoztak a kórházba, de hogy utasítsuk el? Az anya azt mondja: mit akarunk, már egy hónapja nem volt itt a gyerek. Vagy: majd csak a jövő héten viszi haza, mert még szárad a gyerek ruhája. Némelyik gyógyszerész hitelben adja ki a gyógyszert, de csak akkor, ha később megbízhatóan rendezik a számlát. Mi vajon mit tegyünk, ha egy apró, könnyű betegséggel behozzák a gyereket? Ha péntekén hazaviszik, hétfőn meg már hozzák is vissza. A kórház sajnos olyan szociális ellátást kénytelen felvállalni, ami igen-igen drága az állam, a társadalombiztosító, s valamennyiünk számára. Van egy réteg, amely szívesen Vállalna több gyermeket, normális körül mények között fel is nevelné őket, de anyagiak miatt nem teszi. Ezt a réteget kellene sürgősen megsegíteni, mert a jelenlegi családtámogatási rendszer nem jó. Napról napra tapasztaljuk, hogy a gyermeknek nyújtott támogatást nem a gyermekre költik. Egyre többen ebből élnek, ám tapasztalataink szerint egyre több gyermek közben éhezik. A támogatást feltétlenül természetben kellene adni, később óvodai, iskolai étkeztetésre fordítani. Ezen kívül a családi adókedvezmény lehetne az, ami növelné a dolgos családokban világra jött gyermekek arányát. Infúzióval táplált csecsemők A főnővéri szobában többen gyűlünk össze. Fáklya Lajosné mellett nővérek és Amin Mohamed osztályos orvos. A téma mindenkit érdekel, mindenkinek van mondanivalója. Gyorsan kiderül, négy olyan kisded van jelenleg is az osztályon, akik egyáltalán nem ismerik a koruknak megfelelő ételeket.- Először infúzióval tápláljuk, aztán enni tanítjuk őket. Megdöbbentő állapotú gyerekekkel találkozunk - állapítja meg a főnővér. - Tejes ételt, főzeléket ezek a másfél évnél fiatalabb gyerekek nem fogadnak el. Kenyeret, tésztát, levesféléket azonban igen. Kézzel tömik magukba a mákos tésztát. Sok gyerekünk tetvesen, rühesen kerül be. Nem mosolyognak, nem is nagyon mozognak. Amikor végre pszichésen rendbe jönnek, folyadékkal feltöltődnek, feltáplálódnak ezek a picik, akkor derül ki, hogy felnőtt ételekhez szoktatták őket. Azt is elmesélik, hogy fagyásjelek- • kel vannak tele az apróságok, a ruhájuk a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tisztának. Sokukat, már régen ismerik, azt is mondhatnák, hogy a kórházban cseperednek lel. Amin doktor hozzáteszi: a szülők abból élnek, amit az államtól a gyerek után kapnak, s felháborodnak, ha megemlítik nekik, hogy gondozásba kellene adni egy-egy kicsit. Minden gyereket ráfizetéssel gondoznak itt, társadalmi problémákat oldanak meg nagyon drága kórházi ágyon. Szociális feladatot látnak el egészségügyi helyett. Hét nap után már nem fizet a társadalombiztosító, az állam pénzén - napi 3800 forintért - kell eltartani azokat a gyerekeket, akik után egy másik csatornán családi pótlékot, segélyt fizetnek ki. Ezen sürgősen, gyökeresen változtatni kell - szögezik le beszélgetőpartnereim.- Egy ismerősünk tizenegy gyermekét szinte mind itt neveltük fel, s ő nem titkolta: 91 ezer forint a jövedelme. Ráadásul ilyen körülmények között ezekből a kicsikből már 20-30 évesen rokkantnyugdíjas lesz. „Befekszenek” velük az anyák - erre is van lehetőség - elszívják a napi egy doboz cigarettát, jön be a kapatos férj, hogy az asszony mikor megy már haza. Ezek sajnos nem ritka és különleges dolgok, hanem szinte mindennaposak - fűzi hozzá Demeter Lászlóné fónővérhelyettes. A nővérek még kinőtt, csinos kis gyermekruhákat is behoztak, de hálátlanok a szülők, nem érdemlik meg, mondják. Egy szállítmány holland plüssállatból, puha babából, ami a gyermekosztálynak érkezett, alig-alig tudtak megmenteni egy-két darabot, mert a látogatások végén rendszeresen megcsappant a számuk, gyorsan elfogytak. S még csak nem is a gyerekek szerettek bele egy-egy játékba, s vitték magukkal...- Meséli a kicsi: hiába ríkódok, az én anyám csak zsíros kenyeret ad. A pénz itt nem tölti be a szerepét, talán tejutalványt, vagy nem is tudom, mit lehetne rendszeresíteni - gondolkodik el Fáklya Lajosné, s hozzáteszi: 1961- ben, amikor ápolónő lett, még elvétve sem találkozott éhségödémás esetekkel, tavaly óta azonban ez egyre gyakrabban fordul elő. Olyanra meg nem is emlékszik, hogy négy kisgyereket kellett egyszerre enni tanítani. Ilyen ahdtápláltságot csak könyvben látlak A megye egyetlen csecsemőotthonában, Nagvbarcán mindig tudnak újabb csöppségeket fogadni. Jó a megyei szervezés, az összeköttetés a nevelőszülőkkel. Ünnepek előtt általában csökken a létszám, de januárban újra 120 fő - ez a maximum -, vagy ennél is több 0-3 éves picurka lakja az intézményt. Szabó Tiborné, az otthon vezetője megjegyzi:- A létszámból nem tűnik ki, hogy milyen gyerekeket kell ellátnunk, holott a betegek ápolása nem feladata az intézetnek. Tavaly 220 esetben kellett a gyerekek számára bennfekvéses ellátási kérnünk a GYEK-ben, vagy a barcikai osztályon. Ilyen még nem volt, amióta itt dolgozom. Rendkívüli mértékben megnőtt az egyéves kor alattiak betegségszáma, sok a sérült születés, koraszületés, nagyon komoly szívhibás, fogyatékos gyerekek kerülnek állami gondozásba, a másik óriási problémát pedig a gondozási körülmények jelentik. Baj addig van, amíg nincs feltárva a betegség, nincs beállítva a gyógyszer. Khan Aga Rahímí, az intéssét's'záKör vosa megoldatlannak és sürgősen kezelendőnek érzi a helyzetet. Az otthonban, egészségesek között elvileg nem szabad tartósan beteg, fogyatékos vagy rendellenességgel született gyermeket tartani, de a kórház sem rendezkedhet be arra, hogy az állandó gondozásra, ápolásra szorulókat eltartsa. Ezeknek a gyerekeknek a boldogkőváraljai beteg gyermekek otthonába kellene kerülniük, ám ott csak hároméves kor fölöttieket fogadhatnak. Patthelyzet. Vagy ellátási hézag? A választ persze nem azoktól váljak, akiknek a megoldást napról napra kell megtalálniuk, az intézményeknek ugyanis, akármilyen módon, de kezelni kell a problémát. A csecsemőotthonban felmerülő sok - nem általános - betegséggel arányosan pedig nő a kórházak terhe.- Mi is csak környezettanulmányokból tájékozódunk, legtöbbször a védőnőktől, a gyámügyesektől tudjuk meg a gyerekek otthoni körülményeit, de ez adott esetben a bekerülési állapotból is könnyen kitalálható. Megdöbbentőek a tapasztalatok - állapítja meg a csecsemőotthon vezetőnője. - December 23-án atrophiás gyermeket kaptunk. Ez a legsúlyosabb formája az alultápláltságnak, ilyennel korábban csak szakkönyvben találkoztunk. Másnap már be kellett vinnünk szegénykét a GYEK-be, mert infúziós táplálást mi nem végezhetünk. Az itt dolgozóknak erre nincs végzettségük, nincs felszerelésünk. A bekerülő gyerekek nem tudnak enni, nem ismerik az evőeszközt, jó, ha kenyeret láttak már. A korszerű táplálási formákat, ételeket egyszerűen nem fogadják el. Nagyobbaknál nagyon nehéz az átállás az itteni főzelékekre, tejfélékre, rengeteg tejérzékenységgel találkoznak. Az is probléma, mondják az ápolók, hogy a behozott gyerek papírjai, leletei csak napokkal később érkeznek meg. Ilyenkor lehet tanakodni, milyen oltásokat kapott meg - sokszor semmilyet, ez veszélyezteti csak igazán a kicsit -, és elindítják ugyan a kivizsgálási folyamatot, pótolják a hiányosságokat, de egyre több emberi és türelmet kíván a helyzet. Örülnek a tisztaságnak Az idén örökbefogadásban is csúcsot teljesített a nagybarcai otthon: 22-en kerültek így szülőhöz, de a jogszabályi helyzet továbbra is nehézkes, problémás. A 120 otthonlakóhoz között sohasem volt 10-nél több rendszeresen látogatott csöppség. Tizenhárom gyereket vitt haza saját szülő, nagyszülő. Ez persze nem mindig szerencsés, több ízben vissza is került a kisgyerek. Általában csak olyan gyermeket hajlandóak elvinni, amelyik egészséges, fejlődésnek indult. Ez érthető is, nem célszerű, hogy 3 évnél hamarabb kerüljenek ki a kicsik, addigra általában tisztázódnak betegségek, rendellenességek is, amennyiben vannak. Egy nevelőszülőnek óriási kudarc volna egy valóban beteg aprósággal mindazt végigcsinálni, amire gyakran az otthoh kényszerül, hiszen a beteg gyermek legtöbbször egész embert kíván, s ahol több kisgyermek van, nehéz minden problémára odafigyelni. Olyan gyermeket is behoztak, akit egyetlen önkormányzati gyámhatóság sem volt hajlandó állami gondozásba venni. Nem volt taj-szám, tb-kártya, közgyógyellátási igazolvány, még egy popsikenőcsöt sem lehet így kiváltani. Szerencsére éppen most bővítették az őket érintő ingyenes gyógyszerek körét, s példásan rugalmas a kapcsolatuk a barcikai kórház gyógyszertárával. Mátyás Zsigmondné főnóvér szerint tetvesség és rühesség mindig is volt, most azonban komoly méreteket öltött az ilyesmi. A téma kényes, mert egyes kórházakból is kerülnek be így gyerekek, ami azt jelenti, hogy jobban oda kellene figyelni a kezelésükre. A rüh nagyon csalóka, a bőrgyógyászok sem foglalnak egyértelműen állást. Itt viszont mindkét élősködő ellen azonnal lépni kell, mert tömeges a veszélyeztetett kör: a csecsemők, a kisgyermekek és a dolgozók egyaránt. Ez pedig nem egyszerű dolog, a rühatkák megbújnak a ruhácskák ráncaiban, és hosszú a lappangási idő, míg újra jelentkezik a probléma. Sajnos, látogatóktól is kaptak már el gyerekek fertőzést. Aztán kezelni kell tudni a lelki problémákat is. Egy csöppség, aki bekerült az otthonba, nem evett, nem aludt, napokba telt, míg elfogadta a gondozóit. Volt, aki csak ülve tudott aludni: korábban nem volt gyermekágya, csak üló kocsija. Egy másfél éves apróság viszont nem tudott lábra állni sem, mert addig állandóan mélykocsiban tartották. Világos: a gyermek ezekben a dolgokban mindig ártatlan. De fel tudja-e venni a harcot a társadalmi problémákkal bármelyik intézmény? Minden kicsi emberpalánta másként reagál színre, ízre, illatra. Másmás fejlettségűek, másra van szükségük. Kellene nagyon a szakember, de nehéz megfizetni a gyermekpszichológust, a pedagógust, hiszen nem csupán a gondozás, ápolás, hanem a nevelés is fontos feladat.- Az egészen biztos, hogy mindegyiküknek igénye van a szépre, jóra. finomra. Azt látni kellene, hogy örülnek a fürdetésnek, a tisztaságnak. Minden gyerek szereti a puha, meleg, jószagú ágyneműt, a szép ruhákat, s előbb vagy utóbb tud igazi élvezettel habzsolni - mosolyodik el a főnővér. Az otthonvezető pedig rábólint:- Nincs is annál szebb látvány. r. M / k” Nehéz sorsok otthon, megdöbbentő tapasztalatok az otthonban
