Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
ÉlVI-kösxöwtő Az újévi levél legérdekesebb adaléka, hogy kiderül belőle: Borsod vármegye főjegyzőjének tevékenységét még Rómában is élénk érdeklődés kísérte. II. oldal ÉM-visszatekintö _________ M i történi a megyében az elmúlt évben? Képes összeállításunk hónapról hónapra követi nyomon 1996 Borsod-Abaúj- Zemplén megyei eseményeit. III. oldal KiEáté__________________ O megáék, aligha sejtették a magyar beatkorszak hajnalán, hogy Petróleumlámpa című számuk az ezredvégen újra aktuálissá válik... VII. oldal Fotó: Végh Csaba A hét embere Molnár Imre, aki a megye idei elsőszülöttjét világra segítette Balogh Attila Szilveszter-újév hetében jóformán semmi - különös - nem történt, az esztendőfordulón kívül; na de az mégsem köthető konkrét személyhez, hacsaknem a néhai Gergely pápához, ráadásul ez sem biztos. Azazhogy dehogyisnem történt semmi: megszületett az új év vitathatatlanul „legöregebb” kisbabája, majd követték őt némileg fiatalabb társai. Megyénk legeslegújabb lakóinak doyenjét, az immár négynapos Mátyás Bálintot a szilveszteri éjfél után egy órával doktor Molnár Imre segítette világra a miskolci Semmelweis Kórházban.- És ez már hagyománnyá kezd válni - teszi hozzá mindjárt a szülész-nőgyógyász hiszen tavaly szilveszterkor is ón vezettem le az év első szülését; a kórházunkban biztosan, de talán a megyében sem volt nálunk „gyorsabb” senki. A doktor - és új társai, Mátyás Andrásné anyuka és a kis Bálint alkotta csapat - ezúttal sem talált igazi vetélytársra: a szülés 1997 ötvenedik percére már teljes egészében le is zajlott. Egy órakor a statisztikai hivatalban örömmel konstatálták a népszámlálók, hogy a megye létszáma: eggyel több, mint tegnap (tavaly) volt! A hármas „egymásra találás” nem a véletlen műve.- Ma már az a gyakorlat, hogy a betegek ragaszkodnak egy bizonyos kórházhoz, egy bizonyos orvoshoz, és így van ez a szülő nőkkel is — meséli Molnár Imre. - Már a terhesség félidejétől hozzám járt a kismama, ismeretség révén: a férje egy volt egyetemi évfolyamtársamnak a testvére. A Semmelweis Kórház szülészetének orvosa idén szilveszterkor ugyan nem volt ügyeletben - csak négy évenként jut rá a sor, legutóbb tavaly —, de amikor a barátai társaságában éppen belejött volna az óévbúcsúztatásba, érkezett a telefon- hívás: azonnal jöjjön be a kórházba!- Régóta ismert fogalom ez, a megkért szülés, mára már teljesen „legális”. És természetes, hogy ilyenkor az orvos, még ha nincs is szolgálatban, a magánéletét otthagyva, felfüggesztve, azonnal rohan. Végül is ezért mondjuk, hogy ez egy hivatás... Még 1996. december 31-én kiderült tehát, hogy egy-két órán belül várható a szülés. A hamarosan Bálint névre keresztelendő kisfiú azonban végül „egy évvel” fiatalabb lett - a születési éve: 1997. ' - Hiába volt ünnep, szilveszter, újév, tudtam, éreztem, hogy nem lesz nyugodt éjszaka - meséli Molnár Imre. - Ilyenkor az emberben benne motoszkál, hogy bármikor hívhatják. Meg persze sejti is, hogy most minden órában megindulhat a szülés. Indultam is, de taxit nem kaptam, így a feleségem vitt be kocsival. Vele már bent, az orvosi szobában koccintottunk éjfélkor, aztán ő ment haza. Rám még komoly feladat várt azon az éjjelen... Annál is inkább, mert nemsokára az anyukán váratlan vérnyomás-ingadozást tapasztaltak. Ezt sikerült hamar megszüntetni - és a szülés már rendben folyt le. Anya és kisbabája a legnagyobb egészségnek örvend.- Első szülése volt a boldogkőújfalui asszonykának, ilyenkor valamivel gyakoribbak a nehézségek, a szövődmények, de most szerencsére semmi probléma nem adódott. Egyébként ez is úgynevezett papás- mamás együttszülés volt - ez egyre kedveltebb, ma már az esetek tíz százalékában vállalkoznak rá a párok -, a köldök- zsinórt maga az újdonsült apuka vágta el. Ez a lehetőség az egyik oka annak - meg az, hogy az osztályon nem használnak tápszereket a csecsemők etetésére, csak a jól „bevált” anyatejet, továbbá hogy az anyukák hamar, egy órán belül „visszamegkapják” a babáikat, akivel aztán a nap 24 órájában együtt lehetnek -, hogy a Semmelweis Kórház szülészete már három évvel ezelőtt, az országban az elsők között megkapta az UNICEF és a WHO (az ENSZ nemzetközi kulturális és egészség- ügyi szervezetei) elismerését: a „bababarát” minősítést.- Amikor azonban az én gyermekeim születtek, a már hétéves nagylányom és a másfél éves kisfiam, mindkettő császármetszéssel, bár én is bent voltam a szülésnél, azt nem vállaltam, hogy magam vezessem le - mesél tovább a „világra segítés” nevű műveletben 12 éve gyakorlott doktor. - Vannak orvosok, akik a saját feleségük mellett megteszik ezt, én nem: akkor valahogy olyan furcsán bizonytalan az ember, nehéz volna objektívnek maradni. A kollégák utána azt mondták: rossz volt rám nézni... Ember a hóban Brackó István Caplatok a téren. Bakancsom talpának rovásírása nyomot hagy a hóban. A járda szürkésfehér, az út jégbordás, az aprócska domb szánkók keskeny barázdáit őrzi. Csak ez a kicsiny szeglet érintetlen még a téren, megyek, és visszanézek. Az életben az életről az ember szeretne jelet hagyni. Talmi dicsőség ez a barangolás. Egy kósza és éhes varjúcsapat már figyel. A hóember fekete szemei elnéznek fölöttem. A tél termetes jelképe a tér dísze. A környékbeli srácok görgették a labdacsokat, a házmester adott egy öreg seprűt, került lyukas fazék is, és orrnak sárgarépa is. De gombnak való széndarab nem akadt a panelos, központifűtéses betonrengetegben. Ősszel gyűjtött vadgesztenye lett a gomb, a szem, a száj. A hóember délcegen tartja magát, s nem is sejti, hogy eltűnik az első enyhe fuvallatra. /\l íjunk meg egy szóra, emberek és hóemberek! Ez a megkésett tél a félidőben, az évváltás időszakában igazán kitett magáért. Derekas hideg volt, s néhol derékig ért a hó. Végre beindultak a sífelvonók is. A közlekedés viszont bénává vált. Már korábban is morfondíroztam azon, hogy miért nem jelentkezik kellő számú hómunkás Pesten - az 1100 forintos éjszakai tarifa ellenére sem. Miskolcon is kevesebb a lapátoló ember. Pedig sok a munkanélküli, a tétlen, a rászoruló. Úgy tűnik, hogy a semmittevő és a lusta is. Tudom én, hogy nem minden munka nemesít... De miért előkelőbb a futószalagon a „kapszlit kapdosni", iljemhelypt takarítani, kertitörpét fröccsönteni? Tp- dom azt is, hogy sok az éhes száj, tengernyi a kifizetetlen számla. Ebben a vadkapitalista, s egyre korrup- tabb világban miért büdös a hó? Talán többet hoz a konyhára a lopott rézkábel, az itt a piros, hol a piros, a feketén adott és vett pia és cigaretta ?! Január első szombatjára a szilveszteri virsli (ha maradt) megráncosodott, a pezsgő (ha maradt) buboré- kát vesztette, vagy palackja visszaváltódott, a hejehu- jás kedvből (ha maradt) legfeljebb egy délutáni sétára futja. Vagy az esedékes iskolakezdés miatt a szünetben elmulasztott lecke pótlására. Apuka okítja a gyereket. A matekhoz nem ért, de számolni tud. Pénzt is, hústalan napot is, ünnepi asztal nélküli ünnepet is. Mit mondhat hát? Mit adhat? Legfeljebb tanácsot. Az ingyen van. Mert hiába kért segélyt az önkormányzattól... Kenetlen kenyér sohasem esik a vajas felére... Nemcsak a fogyasztó, hanem a kereskedő is panaszkodik. Kevés a mani. Eladhatatlan karácsonyfahegyek, bontatlan szaloncukros dobozok árulkodnak erről. Egy rosszmájú megjegyzés szerint: a leköszönő évben csak a szaloncukor volt szalonképes. A buta világ tele van bölcsességekkel. A csízió szerint januárban már mézgásodnak a fák, s ebből a jelből a vajákosok az esztendő esélyeire következtetnek. Milyen lesz 1997? Az biztos, hogy hóban gazdag. A reálbérre azt mondja a miniszterelnök, hogy pénz az ablakban. Az országossá lett borsodi rendőr- kapitány állítja, hogy megregulázza a bűnözőket. Az ellenzéki és alternatív országlási lehetőséget kínáló trojka ugyanúgy nem tudott összeállni, mint a koalíció. Pedig összenő az, ami összetartozik. De ez egy elvarázsolt ország, s mi úgy élünk, mint a „Hol volt, hol nem volt" kezdetű mesében. Az emésztés reménye nélkül rágódunk a múlton. Szilveszterkor azt mondta egy politológus, hogy 1996 el fog tűnni a politikai süllyesztőben a kicsinyes harcok, a szürkeség miatt, a kézigránátos robbanások és botrányok ellenére is. A tavalyi esztendő nem javított a magyar közállapotokon. Megállók, megfordulok. Botommal belepiszkálok a hóba, szétverem lépteim nyomát. A felhajtott és összegyűrt szép fehér szőnyeg alól szárazfű, tavalyi falevél, zörgő műanyag zacskó és csontkemény kutyaszar kerül elő. Kedvetlenül megyek tovább. Gyúrok egy hógolyót. Eldobjam? Lázamat hűtsem? Mint valami talizmánt, a zsebembe dugom. Viszem haza. Ha közben nem olvad el, beteszem a mélyhűtőbe, és megőrzőm. Emlékül és óvatosságból. Az idei télről, s félve attól, hogy jövőre hó sem lesz. Ű
