Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
II ÉM-hétvége ÉM-koszöntő Január 4., Szombat Adjon Isten minden jót Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Jobb üdőt, mint tavaly volt, Ez új esztendőben; Jó tavaszt, őszt; telet, nyárt, Jó termést és jó vásárt Ez új esztendőben; Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Zsíros esőt, kövér hót, Ez új esztendőben; Bő aratást, szüretet, Egészséget, jó kedvet Ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Drága jó bort, olcsó sót Ez új esztendőben; Jó kenyeret, szalonnát Tizenkét hónapon át Ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Vegye el mind a nem jót, Ez új esztendőben; Mitől félünk, mentsen meg, Amit várunk, legyen meg, Ez új esztendőben! Lejegyezték Pákén (Háromszék) Babits Mihály Új esztendő beköszön Új esztendő beköszön régi könyvben új lap 1 új topán a küszöbön ég küszöbén új nap. Ej haj dús az év minden jót Ígér, minden napja cél és minden éje kéj. (1911) ne*-*? ^ imnowiM-i • Illyés Gyula Új évre EGY KALENDÁRIUMBA Minden elmúlik/ s nem igaz, hogy vál minden jó gazzá. Negyvennégy telet láttam én megenyhülni tavasszá. Negyvennégy morcos, görcsös arc lett mosolygó felettem, szél szitkát, tél pofonjait, negyvennégyszer feledtem. És mit tanultam? Egyre több idegemben a béke. A bajban legnagyobb bajod, hogy félve lépsz elébe. Már nem félek, már derűsen lépek elő az őszből: beh játék vagy sors, isten és jövő, negyvenötödször! Nem igaz, hogy nem nő a jó, hogy csak a rossz magaslik! Van vihar, - de vajh nincs hajó, . amely elér a partig? volt háború, de kéklik ím megint a béke partja! Minden elmúlik s legelébb múlik a szív viharja! Hányódik, őrjöng a világ, de csaló kép, hogy állunk, repülve jő a part felénk, mely volt eddig csak álmunk. Nyitja a dombon hófehér sor sátrait a meggyfa, lesz búza s mért ne lenne bor? Lesz áldás a magyarra! Nincs sújtó külön istenünk, vagy nincs isten, ha mégis dől s dőlne csak ránk a csapás; kibírjuk csak azért is! Mert az idő, nem gonosz ő, de hű tanító mester; azon fárad, hogy emberibb legyen a föld s az ember; arra okosít: okosan hogy bánjunk ki a bajjal. Felállva, felelő diák, félig már fehér hajjal, felállva, tán mára halál nagy karjával felettem felelem, és példámmal is, emberibb ember lettem! Bátrabb, igazabb! és ezért őt illeti a hála. Összefoglalom, magyarok: az a legény, ki állja! (1947) Egy százötven éves újévi jókívánság Palóczy László levele Ghyczy Kálmánnak 1847. január 3-án Fazekas Csaba Az óév vége és az új esztendő első napjai egyben jókívánságok küldésének időszaka is. Alábbi (másfél évszázada Miskolcon kelt) levél közlését nem is a „boldog új évet” szokásos formulája indokolja, hanem szerzőjének személye és az abban foglalt egyéb információk. Palóczy László (1783-1861) Borsod vármegye főjegyzője és számos egyéb hivatalának viselője, több reformkori országgyűlésen követe, akinek nevét azonban saját korában megyéje határain túl is jól ismerték. A reformországgyűléseken (1832-36, 1839-40, 1843-44) mint az ellenzék egyik vezetője, kiváló szónoka, a társadalmi átalakulás és a nemzet ügyének elkötelezett harcosa tűnt fel, baráti szálak fűzték Deák Ferenchez, Kölcsey Ferenchez, Kossuth Lajoshoz és más kiváló politikusokhoz. Kortársai, a reformeszmék iránt elkötelezett ifjúság lenyűgözve hallgatta lendületes szónoklatait, amikor a magyar nyelv, a szólás- és lelkiismereti szabadság ügyében vagy éppen a feudális gazdasági-társadalmi rendszer lebontásáért, a polgári átalakulásért emelt szót. Hasonló eréllyel lépett fel a „haza és haladás” eszméi mellett Borsod vármegye közgyűlésein, de hivatali működésével is igyekezett szűkebb hazáját szolgálni. Mindemellett évtizedekig a református egyház segédfógondnoki, 1844-49 között pedig a református gimnáziumi iskolakormányzói tisztét is betöltötte Miskolcon. Az újévi jókívánság mellett a levélírás indoka egy Gyiva nevű község birtokával kapcsolatos, melyben - úgy tűnik - családtagjai révén Palóczy is érdekelt lett. A címzettet, a Komárom megyei Ghyczy Kálmánt (ekkor első alispánt, hamarosan sze- mélynöki majd nádori ítélőmestert) Palóczy egyébként is jól ismerte az országgyűlésekről, és - nézeteik egyes pontokon hasonlók lévén - vele is jó kapcsolatban állt. Az „igaz puritánusnak” nevezett ifj. Pázmándy Dénes apjával együtt szintén jelentős politikai karriert futottak be, 1848 előtt Komárom megye (és az országgyűlés) reformpárti nemességének sorait erősítették. Az 1848-as áprilisi törvények után Ghyczy a Batthyány-kormány igazságügyi államtitkára, majd az igazságügyi minisztérium vezetője lett, Pázmándy pedig az el-, ső népképviseleti alapon választott országgyűlés elnöki székét foglalhatta el. Palóczy levelének írásakor még nem sejthette, hogy két év múlva útjai elválnak a címzettektől: ő ugyanis követte 1849. első napjaiban a Windischgrátz elől Debrecenbe menekülő Kossuthot és az országgyűlésen továbbra is részt vett, sőt korelnökként (a ház legidősebb tagjaként) gyakran elnökölt és szólalt fel a Függetlenségi Nyilatkozat körüli hónapokban. Ghyczy és Pázmándy viszont 1848 szilveszterén hátat fordítottak a szabadságharc ügyének, sőt 1849. januári közös előterjesztésükben már arról értekeztek, hogyan lehetne mielőbb a Habs- burg-hatalmat restaurálni Magyarországon. A szabadságharc bukása utáni első országgyűlésen (1861. április) a sors fintoraként az üléseket korelnökként megnyitó Palóczy éppen Ghyczynek adta át a tényleges házelnökséget. Utóbbi a dualizmus idején a balközép párt vezetőjeként pénzügy- miniszter és az országgyűlés elnöke is lett. Az újévi levél legérdekesebb adaléka, hogy kiderül belőle: Borsod vármegye főjegyzőjének tevékenységét nemcsak az országban, hanem még Rómában is élénk érdeklődés kísérte, nevezetesen a jezsuita rend generálisa pontos információkkal rendelkezett róla. Ennek oka, hogy az országgyűléseken számos éles egyházpolitikai vita is elhangzott, melyek keretében sokan támadták a szerzetesrendeket, elsősorban a jezsuitákat, mert a reformerek (Deák, Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Teleki László stb.) szinte kivétel nélkül úgy gondolták, hogy a jezsuiták fanatikus ellenre- formációs stratégiája állt akkoriban a katolikus egyház vezetőinek a polgárosodást élesen elutasító, kiváltságaikhoz még a felekezeti viszályok szítása árán is ragaszkodó magatartása mögött. Ebben teljesen egyetértettek az alábbi levél írója és címzettjei egyaránt. Palóczy meggyőződéses református volt, de nem nevezhetjük bigottnak, hiszen nagyon jó kapcsolatban állt katolikus követtársaival, sőt - titkosrendőri jelentések szerint - még az esztergomi érsekhez is hajlandó volt elmenni, hogy eleget tegyen egy ebédmeghívásnak. A jezsuitákat viszont nagyon nem szerette, s a reformkor neves borsodi politikusának portréjához ez is hozzátartozik. Azt a régi protestáns álláspontot vallotta, hogy a rendet a reformáció elfojtására hozták létre, és most is ők azok, akik eszközökben nem válogatva egyházuk „rohamcsapataként” valósítják meg a katolicizmus érdekeit. 1839-ben Sopron megye törvényjavaslatot teijesztett elő, hogy a (katolikus egyház által könnyebben befolyásol hatónak vélt) Habsburg uralkodó az országgyűlés nélkül ne fogadhasson be új szerzetesrendet hazánkba. Az előteijesztés a jezsuita rend ellen irányult, melyet 1773-ban feloszlattak, s bár 1814-ben VIT. Pius pápa visszaállította azt, Magyarországra való betelepedésük egyelőre nem valósult meg, nem utolsósorban a nemesi vármegyék tiltakozása miatt, akik a szerzeteseknek negatív politikai-közéleti szerepet tulajdonítottak. Az ekkori és későbbi országgyűléseken Palóczy lett a jezsuitaellenes törvényjavaslat „vezérszónoka”, számos bibliai idézettel és történelmi adatokkal teletűzdelt szónoklatban ítélte el a szerzetesrend tevékenységét. (Hívő protestánsokra jellemzően, egy bibliai utalás - ezúttal Ezsaura - alábbi leveléből sem maradt ki.) Palóczy úgy vélte, hogy a jezsuiták magyarországi visszatelepítése a feudális kiváltságaihoz ragaszkodó - ezért a reformeszmék útjában álló - katolikus egyházat és a Habsburg-házat jelentősen erősítené. (Az akkori helyzetben némiképp emellett szólt, hogy a rend visszaállítására csak 1853 tavaszán került sor, a szabadságharc leverését követő önkényuralom időszakában Ferenc József nyilván tudatosan támaszkodott rájuk a magyarországi helyzet konszolidálásában.) Palóczy lendületes beszédei nem nélkülözték a hatásos szónoki fordulatokat, de a követtársai előtt személyét még rokonszenvesebbé tevő humort sem. (Egyszer például így beszélt: „Az egri káptalan követje azt mondá, hogy én az Istenben boldogúlt Jezsuita atyákat sírjaikban háborgattam. Megvallom, legkisebb akaratom sem volt őket sírjaikban háborgatni, nem is háborgatom, mert félek, igen félek, hogy felébrednének. Ha maguk megholtak is, élnek princípiumaik, melyekkel oly sok kárt tettek a világnak.”) Két Rómában járt egri pap útján Rothaan generális, a rend elöljárója meghívta Palóczyt, töltsön el két hetet közöttük, és fel fogja adni jezsuitaellenes nézeteit. A borsodi főjegyző azonban nem is nagyon mérlegelte a számára gyanúsan hangzó és „dehonesztáló” ajánlatot, hanem elutasította azt, és továbbra is arról beszélt, hogy a (cseppet sem hízelgőén „rók- abőrúnek” nevezett) jezsuiták - mivel feltétlen alárendeltségben élnek egy külső hatalomnak - felekezeti békétlenséget fognak szítani hazánkban, vagyis jelenlétük nem lehet a nemzet érdeke. (A szerző a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének oktatója) C' i(i»? , ^ Tisztelt Barátom! Menyem, Májthényi Krisztina arra kért engemet, hogy kedves barátomhoz intézett, jelen levelemmel egy borítékban lévő - 's meg olvasás végett velem eleve közlőit levelében foglalt kérését - részemről is, egyenes és nemes szívüségében ajánlanám - nem találván tehát! kérésében semmit, minek ajánlása reám nézve vagy kétes - vagy épen meg tagadandó lenne - bátor vagyok részemről is azt, hogy ha és a' mennyiben a'körülmények (melyek előtte vannak leg jobban tudva) saját rövidsége. 's nézetei felforgatása nélkül - meg engedhetővé teszik - jó, és eleve teljesen biztosítandó feltételek alatt - említett menyemmel, fél Gyiva iránt egyezkedésekben bolsátkozni méltóztassék. Eleve ugyan nem kötelezem, 's kötelezni nem is áll tehetségemben, az egyezkedések folyamata azomban úgy hiszem! bővebben ki fogja fejteni - hogy a' jót állás és bizonyítás erősbílését, menyem édes annya, most ugyan itt Miskolczon lakos, de lakását e' tavaszon alkalmasint Esztergom városába vagy éppen Gyivára, menyemmel együtt Alt teendő, özvegy Májthényi Gábornő Irinyi Krisztina asszony is szentesíteni fogja. Sok és bóldog ujj esztendőket, 's azokban, Isten minden áldásait kívánva - kedves házi felsőségét, az énem Pósonban minden belső és külső appertinentiákkal el látott Ésaui lentsével többször meg vendégelt kegyes jó asszonyomat, alázatosan tisztelem. Pázmándy Dienes igaz purilánus barátomat, édes jó apjával együtt, szívesen köszöntetem - méltóztassék nekik meg mondani, hogy engem, a’ Római jézsuilák igen le dehonestaltak - ugyan is! a' múltt ősszel, Roskoványi Ágoston Egri Kanonok, és Sisvay József az Érsek tiloknoka 's most már Egri Plcbánus - össze állva Rómában el útaztak, Rómát és Pápát látni - oda mulattak hat hétig - haza jővén azon izenetet hozták nekem, hogy a' Jézsuiták mostani Generálisa Páter Rothaan azt tudakozván tőlük, hogy mi után ők Egri papok, ismernek é engem? 's ők erre „igen" - nel felevén - meg hagyta nekik Páter Rothaan, hogy különös tiszteletét és köszöntését nevében nékem jelentsék - ’s egyszersmind mondják meg, hogy ő arról van meg győződve, hogy én a' Jézsuitákat, tsak könyvekből; 's tsak a régi jezsuitákat, s nem a' mostaniakat ismerem - úgy hogy! bár miben is merne fogadni, hogy ha én (hol ő és az egész Szerzet Directóriuma, rendkívül szívesen látnának) Rómában mennék, 's vélüki társalkodásom után, tapasztalásomból győződnék meg arról, hogy a' mostani Jézsuiták mitsoda jámbor, kegyes, és brillant emberek - leg föllyebb 15 napok alatt - magam is Jézsuita lennék. - Ennél nagyobban le nem de- honestalhattak vólna a' Loyola Ignácz róka bőrű fiai.- Csókolom! 's vagyok míg élek Miskolczon január 3ikán, 1847. (Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, Ms. 4851/652. sz.)
