Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-13 / 10. szám

4 ÉSZAK-Magyarqrszág Levelezés, Szólástér 1997. Tanuár 13», Hétfő A „Zempléni-Tiszakarádi Lámpás” Szerkeszti: Bodnár Ildikó (Rinkó) Pócsi István a Bodrogköz Széche­nyije igazi haladó demokratája volt. Taní­tó. Miniszter (elnök) lehetett volna, de ő szerette a paraszti egyszerűséget, megma­radt a magyar faluban. Nem vágyott fé­nyes bársonyszékbe, egyszerű proletár­szülőkkel és ezek nemzedékével harcolt mindenki jobb életért. Harcos volt, „Napszámos”, a nemzet napszámosa, aki saját vagyonát a közös­ségre, a népre hagyta a bodrogközi régé­szeti kutatásaival, a gyümölcsfák és a ró­zsák nemesítésével együtt. Harcba szállt a földbirtokos (iskola- és népelle'nes) Csajka Györggyel és Jónás László főjegyzővel. El mehetett volna öccséhez is Amerikába, Pearl Harbor-ba, de mivel ebben a falusi környezetben nőtt fel, életfelfogása nem engedte, hogy ez máshol bontakozzon ki. Sok ilyen „Napszámosra” lett volna szüksége, és van is szüksége a szerencsét­len, sokat szenvedett hazánknak. Pócsi Márton 1904-ben született, s 1993. febru­ár 23-án hunyt el. Közelgő halálának évfordulójának tisz­teletére lejegyezte fia: Pócsi Márton Miskolc El a kezekkel a gyermekkórháztól! A beteg gyermeknél nincs esendőbb ember... Fotó: Farkas Maya Azért fordulok nyílt levéllel a tisztelt szülőkhöz, mert tudom jól, milyen,,sok gyermek kapta vissza az egészségét és az éle­tét. Most a szülőkön a sor, hogy törlesszenek. Mélységesen fel­háborít a miniszterek hebehur­gya döntése. Eddig arra töre­kedtek, hogy a felnőtt társadal­mat kirekesszék a kórházakból. Elfogadtam, ha nem lesz hely, magam gipszelem be a lábam és műtöm a vakbelem, de azt már nem tűröm, hogy a GYEK- ben végrehajtsák az ágycsök­kentést. Ezzel nagyon sok gyer­meket veszélyeztetnek. Panaszkodnak, hogy kevés a gyerek. Most újra olyan döntést hoztak, amivel még jobban hát­térbe szorítják szemünk fényét. Az én fiam születése óta ki- sebb-nagyobb megszakítások­kal a GYEK kicsiny lakója. Rendellenességekkel született. A gyors orvosi beavatkozásnak, s dr. Kiss Ákos Levente főorvos lírnak és team-jének köszönhe­tem, hogy már betölthette a harmadik évét és annak ellené­re, hogy újabb veseműtétre vár, boldog baba, hiszen a nővérkék foglalkozása és törődése nélkül elviselhetetlen lenne a kórház. Ezután mi lesz? Jegyeztetni kell az ágyat is, mint a rész­vényt vagy úgy kap jegyet, hogy első sor 2-es ágy? Marha­ság?! Melyik gyereket fogják ki­tenni, ha újabb jön? így is telt­ház van. Nekem nem megold­ható a mindennapos bejárás ke­zelésekre. Hagyják a kórházat élni, hiszen gyermekeinknek jo­guk van az élethez. Aki ezzel nem ért egyet, az nem erre a vi­lágra született. Arra kérem a szülőket, men­jenek a Gyermekegészségügyi Központba és írják aláa a felhí­vást, akár egészséges a gyer­mek, akár beteg, mert azt soha nem tudhatja senki, mikor ke­rül oda a kicsi és mit szólna ah­hoz a sajnálatos esethez, ha pont az ő csemetéjét utasítanák el helyhiány miatt. Tisztelettel: Simonná Dúzs Judit Ragály Tanuljunk kutyául ugatni Városunk közvagyon, sőt: élet- biztonsága - néhány beképzelt „sheriff’ véleményével ellentét­ben - a nullával, egyesek sze­rint: két nullával egyenlő! Mert: már gyermekektől, idős emberektől is rabolnak, - sok­szor fényes nappal - és gépko­csikat törnek fel (örülhet a tu­lajdonosa, ha csak kifosztják, nem pedig ellopják az autóját!). Lakásokat rámolnak ki és nincs az a riasztó vagy bizton­sági zár, ami meggátolná az erőszakos cselekedeteket! De viszont: azt is láttam, mikor az alig tizenéves gyermeket körbe­kapták a vele egyidős feketelel­kű suhancok és csak úgy mene­kül ki a bűvös körből, hogy csak úgy tudta megúszni a pár perc­cel előbb vásárolt tej, kenyér, húsáru elrablását, mert a mö­götte bandukoló barátjának a kutyája, pórázát rángatva, ék­telen csaholásba kezdett. Erre a varjak elszálltak, hatan hat­felé. Vagy: tudok egy szebb törté­netet is. Mikor egyik hölgy­szomszédunkat, éjnek évadján, az előtte váratlanul keresztbe forduló autó sürgős megállásra észtette, arany nyakláncát, karkötőjét csak úgy tudta meg­védeni az eltulajdonítástól, hogy a hátsó ülésen fekvő, egyébként bárányszelid kutyá­ja, mégpedig: német juhász, fé­lelmetes morgással hatásra in­gerelte a váratlan vendégeket, sorolhatnám még, de nem ez a célom. Hosszú ideig német nyelvte­rületen dolgoztam. Egyszer, a fiam, természetesen az anyja pesztrálásával meglátogatott, és felháborodva ezt kérdezte: - Édesapa, ezek a németek nem tudnak beszélni? Egy szavukat sem lehet megérteni!- Ejnye, édes fiam! - fedd­tem meg - Tanulj meg németül, akkor megérted őket!- Hát a kutyák? Azok nem tudnak beszélni! — Dehogyisnem tudnak! Csak meg kell érteni őket. Mert nem tudok az Istennek eléggé hálás lenni, hogy enyém a világ legértelmesebb kutyája! (Az itteni gyerekek szerint: az sem kutya, hanem „A Picur-Mi- cur”. bár aki nem azt mondja, hogy övé a világ legkülönb ebe, az nem érdemli meg a kutyája szeretetét!) Egyszer - csak úgy szórakozásból több mint száz jelet, hangot, mozdulatot összeírtam, amivel a kutyám, bocsánat, A Picur értésemre adta, mit akar tőlem. Pl.: vizet kérek, engedj be a szobába, játsz- szál velem, nyers krumplit óhajtok (kedvenc csemegéje!), eredj a helyemről (ha valaki az ő foteljában eltehénkedik) stb. De olyan eltéveszthetetlen han­gokkal, mimikával, hogy Kon­rad Lorenz, Nobel-díjas kynoló- gus is megnyalta volna utána mind a tíz ujját! Hát, ha ilyen értelmesek ezek az ebek, akkor miért van ennyi kutyaharapás? Igen, ez elgondolkoztató. Mert falun, ahol Ahány ház, annyi szokás - és kutya - szinte ismeretlen a kutyaharapás! Persze: kivéve a részeg embereket, mert azokat sem a józan polgárok, sem a jó­zan kutyák nem szívlelik. Nem gondoltak még arra, kedves polgártársaim, hogy a kutya-támadásokat döntő több­ségben a sértettek provokálják ki? Mert: ijesztgetésekkel, vá­ratlan dobbantásokkal, kődobá- lásokkal stb. felélesztik a leg- jámborabb szobakutyák önvé­delmi reflexét, és hogy magát és szeretett gazdiját védje, félelmé­ben támadni kezd. Csak egy példát mondanék: a család" és a lépcsőház kedvencét, Picuri ku­tyámat egy nyitott esernyővel a világból ki lehetne kergetni! Sőt, az önvédelmi fegyveremet meglátva (nem a hangját hall­va) olyan tiltakozásba kezdett, hogy a kis „hatlövetűt” sürgősen el kellett pakolni előle! De hogy honnan tudta, hogy mire jó az az izé, emberi értelemmel fel­fogni nem bírom. De mivel le­hetne csökkenteni a kutyahara­pásokat? Elsősorban: azzal, hogy a gyermekeknek meg kell magyarázni: a kutya az nem já­ték, nem baba, nem labda, ha­nem élőlény! „Akit” - akarata ellenére - még dédelgetni, simo­gatni sem szabad, főleg, ha eszik. Ismeretlen kutyát legjobb elkerülni. Vagy ha ez nem le­hetséges, csak a szemét kell fi­gyelni! Mert a kutya szeme sok mindent elárul. Mert próbálják meg megérteni: az képtelenség, hogy egy kutya odamegy az ar­ra sétáló gyerekhez, nagyot ha­rap rajta, utána meg, mint aki jól végezte dolgát, visszamegy kanasztázni. No persze a táma­dásra nevelt .janicsár-ebeket” nem lehet egy lapon emlegetni a „papa-mama-gyerekek ked­vence” testőr-lakásőrző szoba­kutyákkal! Pedig ezek vannak túlsúlyban, higgyék el! Végkövetkeztetésként: Ne akarjunk mindenáron lakomáz- ni velük. Mert, ha az eb meg akar velünk barátkozni, úgyis tudomásunkra hozza. Csak meg kell érteni. Ezért ajánlom, tanuljunk meg mi is „kutyául”, mert azt a szeretetet, amit a négylábú lakásőr-testőr baráta­inkra pazarolunk, százszorosán kapjuk vissza tőlük. Mert, igaza van Tömörkény­nek: „Jó nép a kutya, embörök!” A Picuri gazdija Miskolc Szerkesztőségi jogsegélyszolgálat Ma, január 13-án, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgála­tot tartunk a Sajtóház II. emele­tén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvi­lágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Sorszámot a portán kér­hetnek az érdeklődők. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások c helyütt sem jelenhetnek meg. Jobb lesz így a fiataloknak? Felröppent nemrég a hír, hogy végleg bezárják (bezárták) a Kék Ház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát, vagyis pontosabban integrálják a Családsegítő Szolgálatba. En­nek örömére ellátogattam az utóbbi intézménybe, hogy a megszokott baráti hangulat fo­gad-e? Először is én tősgyökeres mis­kolci vagyok, de nehezen ta­láltam meg a Budai J. u. 4. számot. Kiesik a városköz­pontból, s ez hátrány egy ilyen intézmény számára. Az ember mielőtt belépne az aj­tón már halálra rémül, mert olyan gondolatok cikáznak az agyában, hogy rossz helyen jár. Ha az ajtó nyitva van, ak­kor egy kapucsengő egyfolytá­ban berreg fejünk felett. Való­színű, hogy vannak szemé­lyek, akik az ajtót rögtön be is zárják maguk után, s jó páran kívülről teszik ezt.Égy kis bá­torságot véve egy sötét, barát­ságtalan, hűvös helyre érke­zünk, ahol nem fogad minket senki. Négy ajtó közül egyet­len egyre van kiírva rendelte­tése, mely sokatmondó: „Személyzeti WC.” Ha talá­lunk is valakit a többi, zárt aj­tók mögött, akkor sem valami udvarias a fogadtatás. Kérdem én Önöktől, nem úgy éreznének, hogy azonnal sza­ladjunk ki innen? Képzeljenek el egy gátlásos, lelkileg sérült embert... Hogyan fogja érinteni a környezet egy vidéki, egy ba­rátságra és szeretetre vágyó, családból kitaszított fiatalt? Mi­lyen tanácsot és segítséget re­mélhet? Én jártam párszor a Kék Ház­ban, de ott mindig kedvesség, jó hangulat fogadott és melegség­gel töltött el, hogy törődnek ve- lem.S az önkormányzat, vagy ki tudja miféle érdek bezárja? Nem tartom helytállónak eb­ben az ügyben azt a közhelyet, hogy nincs pénz. Az ifjúságra és a segítségre szorulókra mindig kell pénzt és időt szakítani. Ez a politika... A mézes bődön helyett csak az elhúzott mézes madzag marad, a Kék Ház he­lyett pedig a Családsegítő Szolgálat. Megéri? Krusó Krisztián diák Szólástér Ha igen, akkor miért nem?! Lehet-e igazi, „tiszta” barátság férfi és nő között? Ha igen: mi­ért nem? - adta fel az örök ré- buszt a „humorista-fejedelem”, Karinthy Frigyes. De hogy kerül a bakancs a csuszpájzba: miért kell ne­künk ezen a kérdésen rágód­ni? Nem is ezért esszük mi la­pátszámra az Andaxint, ha­nem azért, mert van ennek a kérdésnek egy mai, aktuális változata is: Van-e „szakértő” kormány? Ha igen: miért nem?! Mert annyi „szakértő” minisztert, államtitkárt elfo­gyasztott már ez az adminiszt­ráció, hogy abból egy komplett futballcsapatot össze lehetne „tocsikolni”, tartalékokkal, edzőkkel, szertárosokkal, cu- zammen! (Még tán egy pár drukkerre is futná!) Na már most: ha „szakértők” voltak: miért kellett őket leváltani? Viszont: ha nem voltak „szak­értők”, hogy volt szabad őket felelős posztokra kinevezni? Vagy lehet, hogy valamiben szakértők voltak, csak ahhoz nem értettek, amihez köllött volna? Hasonlatos ez ahhoz a szi­tuációhoz, mikor a „Káder- baktert” körzeti orvosnak ne­vezték ki, és ő - mint ahogy már megszokta - a piros zász­lójával akarta a Mari néni hasmenését megállítani: el­végre azzal a zászlóval megál­lította ő már a bécsi gyorsvo­natot is! De mit is kell ezen csodálkozni? Hiszen, ha bele­gondolunk: volt már nekünk 6 elemit (általános iskolát) vég­zett „doktor” igazságügy-mi­niszterünk is! (dr. Nezvál). Volt már nekünk villamos ka­lauz pénzügyminiszterünk is! (Kossá. Be is fuccsolt az or­szág!) De vigasztalódjunk: a „szakértők” megteremtették a szép, új százforintosunkat! (akik a régit megtervezték, azok nem voltak szakértők, vagy hogy?) Már el is nevez­ték ezt az új „fapénzt” az egyik híres (hírhedt) politiku­sunkról. Ugyanis az új százas kicsi, kétszínű és nem sokat ért. De akadnak más szakértők is. Néhány „okos” kiderítette, és sajnos, volt olyan napilap, amelyik asszisztált hozzá, hogy csakis úgy tudunk úrrá lenni a gazdasági, politikai, fi­nanciális nehézségeinken, ha hadat üzenünk az Európai Uniónak, no meg a NATO- nak, még talán az USA-nak is, mint 1941-ben, utána megpró­bálunk segítséget kérni tőlük. (És majd szidjuk, átkozzuk őket, ha nem adnak!) De hát kitől is kérhetünk segítséget? Hiszen a „Másik oldaltól”, az adósságaik fejében, törlesztés­ként, olyan repülőgépeket kaptunk, amelyek felszállni tudtak ugyan, csak leszállni nem. Csak leesni. Ám: az se semmi, mondaná Kohn bácsi. De hát lehet-e „Nyugatra” Ke­let felé menetelni? Lehetni le­het, csak az odaérés bizonyta­lan! Azután itt vannak ezek a „kul túr-misszionáriusok”! Ézek szintén „szakértők”, csak szemükön ellenzőt hordanak, a fejükön vaskalapot és az egyukban szürkeállomány he­lyett H2O locsog. Mert különben hogy lehet­ne egy Ady-idézetért jogi megtorlással fenyegetőzni, ami különben hosszan tartó élénk derültségre, köznyel­ven szólva harsány röhögésre ingerelte jogász ismerőseink, barátaink nem túl népes, de annál jobb humorérzékkel megáldott táborát. Mert, ezek szerint indítsunk eljá­rást József Attila ellen, mert meg merte írni a „Világosítsd föl” című versét? Vagy Petőfit eztán így legyen szabad sza­valni: „Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja: Azért a BANK az úr!” Adyt meg így: „ítél a nép. ítélni fog, S nyolcszáz „millcsi” a „tocsik”- öknek!” Ugye, milyen szépen rímel! Szegény Ady! Hányszor pör- dülne meg a sírjában, ha hal­laná! Hátha még az „ügyet” is ismerné! De hiszen: a fent említett versek diktatúra-el­lenesek! És ahogy a kétszer­kettő, a pokolban is négy, így az önkényuralom, az abszolu­tizmus ellenszenves, antide­mokratikus politikai irány­zat, még Bivalybürgözdön, és tán Bogácson is, akár a cár uralkodik, akár a führer. Akár a Duce, akár a„Józsi bá­csi”. Akár a csermanek, akár a ......... na, ne személyesked­j ünk! Szűk másfél év múlva újra választás. A „szakértők” ismét ígérhetnek fűt, fát, bogarat, 3,60-as kenyeret. (ígértek? ígértek bizony! Aki mást állít, nem mond igazat!), toronyórát, lánccal! De erre: mit fog mon­dani a választópolgár? „Világosítsd föl gyermeked: A haramiák, emberek.” Privatizá­ció ÓÓÓ!) Istenkém! adj nekünk egy „szakértőtlen” kormányt! Olyan politikusokat, akik ér­tenek is valamihez! Főleg ah­hoz, amivel meg lettek bízva, fel lettek „magasztalva”. Talán csak nem ez lenne számtalan problémáinkra az egyetlen megoldás? Csörnök Jenő „szakértőtlen” polgár Gondolatok a halálbüntetésről Tisztelt szerkesztőség! Alanti soraimat teljes névvel és cím­mel nem restelltem leírni, kí­váncsi vagyok arra, hogy T. Szerkesztőség meri-e soraimat nyilvánosságra hozni. Remélni merem, hogy igen, hiszen saj­tó- és véleményszabadság van?! Anarchia! Anarchia? A fenti szó görög eredetű, jelentése fe­jetlenség, rendetlenség, zűrza­var. Véleményem szerint ahol jár az ember, az egész területen fejetlenség, zűrzavar, rendet­lenség uralkodik. Nincs aki en­nek gátat vessen? Sajnos sem a hatalom, sem a rendőri szervek erre nem képesek. A rendőrség különböző bonyodalmakba sod­ródik, a hatalom mindig a hibát másban látja és keresi, a képvi­selőházban egymás anyázzák a képviselők. Ä dolgozók pedig szenvednek. Az emberek, a maffiák egymást gyilkolják, a bombariadók szaporodnak, rio­gatják a társadalom azon ré­szét, amely már addig is sokat szenvedett. Azt a részét nem érdekli, amely addig is hasznot húzott a fejetlenségből. Az igaz­ságszolgáltatás gyenge és las­sú, a rablógyilkosok a markuk­ba röhögnek, mert az ítélet el­enyészően alacsony. Egyébként a bíróságok el vannak árasztva u.n. tyúkperekkel. Már nyolcvan éves vagyok, ezért tehát mindent megér­tem, azonban kijelenthetem, hogy a Horthy-rendszerben sem volt hasonló állapot ah­hoz, ami most van. Vélemé­nyem szerint (ezzel igen sokan egyetértenek) vissza kell állí­tani a nagybetűvel írott törvé­nyességet és pedig drákói szi­gorúsággal. Meg kell szigoríta­ni és gyorsítani a büntetőeljá­rást, a bűnösöket bíróság elé vinni és igen gyorsan, a soro­zatos rablógyilkosság megfé­kezésére pedig vissza kell állí­tani a halálbüntetést, amíg nem késő. A kiegyezés korá­ban kiadott u.n. Csemegi kó­dex a rablógyilkosságot részle­tesen vázolja, a büntetést is egyértelműen „kötélben” álla­pítja meg. Csak így lesz rend az országban. A sorokat nem féltem leírni és aláírni. Dr. Zalán Péter nyugd. jogász □ r m v 1/

Next

/
Thumbnails
Contents