Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996. December 6»« Péntek Galériás meghívás Miskolc, Kolozsvár (ÉM) - A kolozsvári Ion Andrejev Képzőművészeti Főiskola rektorának és a Román Képzőművészeti Szövetség kolozsvári fiókjának meghívására a Miskolci Galéria munkatársai a közelmúltban Kolozsvárott tartózkodtak egy hétig, ahol többek között megnyitották a XVIII. Országos Grafikai Biennálé anyagából válogatott kiállítást. Régebben is élő kapcsolat volt a főiskola és galéria között, most ezt írásban is megerősítették: aláírtak egy szerződést a további együttműködésről, szakembercserékről, kiállításcserék- ról. A dokumentumban az is szerepel, a Miskolci Galéria Alkotóházában lehetőséget kapnak arra a Romániában élő fiatal képzőművészek, hogy itt dolgozhassanak. Tudományos ünnep Budapest (ÉM-DK) - Ötven évvel ezelőtt december 1-jén jelent meg az Elet és Tudomány című folyóirat első száma. A lap munkatársai pénteken délután a Magyar Tudományos Akadémia székházában tudománnyal ünnepük a születésnapot. És az ünnep jegyében szerkesztik a közeljövőben az olvasókhoz kerülő százoldalas kiadványukat is. Kihívások - ezt a címet adták a pénteki rendezvénynek, tudtuk meg Herczeg János fő- szerkesztőtől. Ismert tudósokat hívtak meg, akik harminc perces előadásaikban összefoglalják tudományterületük legfontosabb kérdéseit. A nyitóelőadást - Tudomány és társadalom a századfordulón címmel - Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartja. Szó lesz többek között az emberi agy asszimetriáiról, az idegen Naprendszerekről, biodiverzitásról stb. Ugyanilyen színes és változatos lesz a lap következő, ünnepi száma. Az utolsó két számot összevonják és 100 oldalasra egészítik ki, ami három számnak felel meg. Ez az előfizetőknek jár, a standokon pedig 185 forintért - nem egészen három lap áráért — lehet majd megvásárolni. A fele színes lesz. Már most látszik: szép, tartalmas kiadvány készül. Például összegyűjtik benne az idei Nobel-díjaso- kat, mindegyik díjazottról és kutatási területéről terveznek egy rövid beszámolót... Most volt III. Béla halálának a 800 éves évfordulója, ezt a millecentenárium kicsit eltakarta. Pedig ó volt a nagy békekirály, akinek az idejében Magyarország gyakorlatilag elérte Nyugatot, legalábbis ami a gazdasági színvonalat illeti. 0 vezette be a kancelláriákat is. Összességében erős külpolitikával rendelkező, ugyanakkor az országban óriási rendet teremtő uralkodó volt. Ezen kívül persze sok színes és érdekes írás készül „nehezebb” és kevésbé nehéz tudományos eredményekről. Például közölnek egy cikket a Naprendszerekről, hiszen ma a tudomány egyik szenzációja az újabb és újabb Naprendszerek felfedezése. Lesz egy érdekes kultúrtörténeti cikk a koldusokról, egy a kártyákkal való ismeretterjesztésről. Megszólal egy festő, akinek Öveges professzor volt a példaképe, bemutatnak különböző fenyőfajtákat, ami még talán az utolsó pillanatban a vásárlásnál is segíthet az embereknek. Szó lesz Magyarország társadalmának mai helyzetéről. Kuriózumként megjelentetnek a lapban olyan érdekes térhatású képeket, melyeket kis ügyességgel - vagy kis segítséggel - az emberi szem is térben érzékel. Pedagógusrajzok Miskolc (ÉM) - A Miskolci Pedagógus Rajz Stúdió alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás december 9-én, hétfőn délután 3 órától a 40. Számú Általános Iskola galériájában (Miskolc, Herman Ottó u. 2.). A január 6-ig látogatható tárlatot Feledy Gyula grafikusművész mutatja be az érdeklődőknek. A miskolci rajztanárok több évtizedes hagyományt élesztettek fel, amikor 15 éve újjászervezték a rajzstúdiót. A műhelymunka két éve a Bartók Béla Művelődési Házban, és az általános iskolákban folyik. A tagok nagy része nyári alkotótáborokban is dolgozik, sok munka az itt szerzett élményeket tükrözi. Az alkotások szemléletükben, technikailag különböznek, de mindben közös a természet tisztelete, a látvány belső átélése és egyéni átírása. Vers, kép, szobor Miskolc (ÉM) - A főként budapesti művészekből álló Új Romantika Baráti Kör alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás a miskolci Karács Teréz Középiskolai Leánykollégium fennállásának 20. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat keretében december 9-én, hétfőn délután fél 5-kor a kollégiumban (Miskolc, Győri kapu 156.). Délután fél 6-tól pedig Szabó Bogár Imre Németh László-díjas költő, pedagógus, az intézmény igazgatóhelyettesének most megjelent, Mond(d)ható versek című kötetét Cseh Károly költő mutatja be az érdeklődőknek. Eső után szivárvány az oviban Névadó ünnepséget és teltházas előadást hozott a Mikulás Bánhorváti (ÉM - SZN) - Szivárvány nevet kapott a ke- resztségben a huszonöt éves bánhorváti óvoda. Az elnevezés kiválasztásának számos oka van, de a legfontosabb talán az, hogy elvonultak a viharfelhők, amelyek egy korábbi személyi ügy kapcsán tornyosultak az intézmény felett, s mivel a bezárás veszélye ezt az ovit nem fenyegeti, a jövőbe és a gyermekekbe vetett reményt is jelképezi a szivárvány sokszínű ragyogása. Huszonöt éves volt szeptemberben a bánhorváti önkormányzati óvoda. Az ünnepséget az idén szerény körülmények között, de biztonságban, az intézmény szükségességének tudatában szervezték óvodapedagógusok, szülők, pártolók és segítők. De nemcsak a születésnap miatt énekelték a kicsik: Örömünnep ez a nap... Tegnap ugyanis minden róluk és nekik szólt, a játszóház, a mesedélután és a hintón érkező Mikulás is. Az ideiglenesen megbízott intézményvezető, Szöge- di Istvánné boldogan válaszolta kérdésünkre: bizony, alaposan kihasznált a kétcsoportos, saját konyhával rendelkező óvoda, hiszen évek óta meghaladja a létszám az eredeti ötven férőhelyet, most például ötvenheten vannak a kicsik. A keresztmama Bencze Pé- temé, az óvoda gyermeket váró vezetője, akinek ötletét az új nevet ilÜnnepnap a bánhorváti óvodában letően örömmel támogatta mindenki. Miért is szivárvány? Az ovi a hagyományőrzést és a természetvédelmet is kiemelkedő feladatának tekinti. A szivárvány szép, pozitív érzelmeket hordoz, ragyogása sokszínű, mint a gyermekeké. Nem létezik, hogy van ember, aki ne örülne, ha meglátja- ezt a nagycsoportosok az ünnepi ebédre várva meg is erősítették. Mellesleg - de az óvoda életét tekintve nagyon is hangsúlyozottan- annak is jelképe, hogy egy sokakat megviselő személyes probléma Fotó: Végh Csaba a másfél évvel ezelőtti vezetőváltás kapcsán többé-kevésbé lezajlott, s az utóbbi időben végre békésen és példásan dolgozhatnak az itteni alkalmazottak. A kiegyensúlyozott tevékenység záloga az is, amit Mátyás István alpolgármester az intézmény új táblájának leleplezésekor ünnepi beszédében kiemelt: másutt sajnos a gazdasági nehézségek miatt megszűnnek az óvodák, iskolák, itt azonban ettől sokáig - remélhetőleg még néhányszor huszonöt évig - biztosan nem kell tartani. A kép, a hang és a fény ritmusa IX. Országos Diaporáma Biennálé Lillafüreden Lillafüred (ÉM - Hl) - Országos Diaporáma Biennálénak ad helyet december 7-8-án a lillafüredi Palotaszállá. A miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház által szervezett találkozóra és versenyre hét alkotó tizenkét versenyszámmal nevezett. Mivel a diaporáma-készítés költséges elfoglaltság, az előző rendezvényeken résztvevők közül sokan lemondtak az idei szereplésről - hallottuk Kozma Istvántól, a biennálé szervezőjétől. A diaporáma, bár vizuális műfaj, a biennálén nem kiállítást, hanem versenyt rendeznek a beérkezett művekből. Az ország különböző részeiből érkező hét-versenyző tizenkét nyolc, tíz, illetve tizenöt perces versenyprogrammal indul. Feladatuk, hogy összhangba hozzák a több vetítővel vetített, egymásba átcsúszó diaképeket a választott hang- és fényhatásokkal. Mindemellett fontos, hogy bizonyos gondolati tartalmakkal is megtöltsék az audiovizuális alkotásokat - hangsúlyozta Kozma István. December 7-én, szombaton délután 2 órától kezdődnek a verseny- vetítések, majd vitaestet rendeznek, ahol az alkotók mellett a közönség is bekapcsolódhat a beszélgetésbe. December ’8-án, vasárnap délelőtt 10-től lesz az eredményhirdetés, amelyen a zsűri tagjai: Végvári Lajos művészettörténész, Eifert János, Dozvald János és Halmai László fotóművész értékelik a látottakat és kiosztják a díjakat. Ez után gálaműsor kezdődik, amelyen nemcsak a díjnyertes alkotásokat, hanem a zsűri három fotóművészének munkáit is láthatják az érdeklődők. Socrates - az oktatás minőségéért Miskolc (ÉM) - A Socrates-prog- ram az Európai Unió akciója az európai oktatás minőségének fejlesztését szolgálja. A jövő év elejétől a programban külön megállapodások alapján részt vehet Magyarország, valamint Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia is. A Socrates-program általános célja az egész életen át tartó tanulás támogatása, az oktatás iránt állandóan növekvő igények kielégítése. Az igények változását egyrészt - a technológiai fejlődés következtében- a tudás gyors elavulása idézi elő, másrészt az oktatásnak a képzésben résztvevők személyiségfejlesztésben betöltött fontos szerepe. A program azokat a tevékenységeket és pályázatokat támogatja, amelyek elősegítik az európai normák bevezetését az oktatás minden szintjén, bővíti a nyelvismeretet, ösztönzi a sokrétű és intenzív együttműködést a tagországok oktatási intézményei között, erősíti a tanulók közötti kapcsolatot, elősegíti az információk és tapasztalatok cseréjét. Pályázhatnak oktatási intézmények (óvodától a felsőoktatásig), tanárok, oktatók, tanulók, hallgatók, oktatási intézmények igazgatói, tanácsadói, a helyi, regionális és országos oktatáspolitika kialakítói. A Nemzeti Socrates Iroda tájékoztatója szerint az érdekelteknek már most érdemes az előkészületi munkát, a partnerkeresést, a projektek kidolgozását elkezdeniük, mert a benyújtott pályázatok elfogadása esetén az 1997/98-as tanévtől már a gyakorlatban kell élnie a programoknak. Megyénkben a program hivatalos teijesztője a miskolci Ava- si Gimnázium. Bővebb felvilágosítást kérni a (46) 365-970-es telefonszámon, vagy személyesen az iskolában Madej Ferencnétől. Válogatás a Miskolci Galéria Alkotóházában készült grafikákból címmel nyílt kiállítás tegnap délelőtt Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A tárlatot Bán András művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta, hogy évről évre sok művész tölt rövidebb-hosszabb időt az Alkotóházban, kiállításokra készülve, vagy csak „egyszerűen" megvalósítva elképzelését. Minden alkotó hagy itt egy alkotást. így ezen a kiállításon láthatók többek között Madácsy István, Július Gyula, Szurcsik József, Sárközi Róbert, Lakatos Gabriella, Koronczi Endre, König Frigyes munkái. Tegnap délelőtt ugyanitt könyvbemutatót is tartottak: a Kovács Sán- dorné által összeállított, a Bíbor Kiadó gondozásában megjelentetett Minden napra egy vers című kiadvánnyal ismerkedhettek a jelenlévők. Fotó: Dobos Klára Jezsuita felvételi Miskolc (ÉM) - A Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium felvételt hirdet az 1997/98-as tanévre azon tanulók számára, akik a jelen tanévben az általános iskola negyedik osztályába járnak. Jelentkezési lap igényelhető az iskolában személyesen vagy levélben (3523 Miskolc, Fényi Gyula tér 10.), ha az igénylő megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot is küld. A jelentkezési lapot 1997. február 10-ig kell visszajuttatni. A nem Miskolcon lakók számára kollégiumi elhelyezést biztosítanak. Az építőmester Miskolc (ÉM) - Horváth Béla építőmester élete és munkássága címmel nyílik emlékkiállítás december 9-én, hétfőn délután fél 4-kor Miskolcon, a Kós-házban (Görgey A. u. 32.). A kiállítás apropója az építőmester születésének századik, halálának 15. évfordulója. A tárlatot Terplán Zénó akadémikus ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Gyökerek textilben Tiszaújváros (ÉM) - A Gyökerek textilben című gyűjteményes kiállítást, és a 20 éves Guzsalyas díszítő- művészeti szakkör tagjainak munkáiból összeállított kamarakiállítást december 7-én, szombaton délelőtt 11 órakor nyitják meg a tisza- újvárosi Derkovits Művelődési Központ kisgalériájában. Adventi játszóház Kazincbarcika (ÉM) - Adventi játszóházat tartanak Kazincbarcikán a Gyermekek Házában december 8-án, vasárnap délelőtt 10 órától délig. A résztvevők ásztalra és ajtóra való díszeket és gyertyákat készíthetnek Farkas Katalin, Vára- di Györgyné, Makár Ferencné, Molnár Attiláné, Neszádeliné Kállai Mária, T. Tóth Gyula és Szabó Erzsébet segítségével. Hogy éhen ne maradjanak a vendégek, Barna Tibor pattogatott kukoricát készít. Javíts egy jegyet! Miskolc (ÉM) - A Xénia Láz Egyesület az 1996/97-es tanévben is meghirdette a „Javíts egy jegyet!” akciót, melynek lényege: ha valaki vállalja, hogy a reáltantárgyak egyikéből javít egy jegyet az előző év végihez képest, és ezt teljesíti, Xénia Láz-taggá válhat. A jegyjavító akció két részből áll. Az egyik része a toborzás, amely arra szolgál, hogy az iskolák Xénia Láz-tagjai ösztönözzék a még nem tagokat az akcióhoz való csatlakozásra, a másik pedig a jegyjavítás. Az 1996/97- es tanév toborzó akciója lezárult. Külön értékelték a kevesebb, mint 100 tanulós, külön a 100-300 fős, külön a 300-600 fős, és külön a 600 főt meghaladó tanulólétszámú iskolák teljesítményét. Megyénkből az ózdi Újváros Téri Általános Iskola a 300-600 fős kategóriában első helyezést ért el. Az iskola 75-75 ezer forintos jutalmat kap. A miskolci Pattantyús Általános Iskola 75 ezer forintos különdíjat vehet át, mert az iskola létszámához viszonyítva a legnagyobb százalékban jelentkeztek a jegyjavító akcióra a diákok. A győztes iskolákat az Űrgammák tévésorozat csapata személyesen is felkeresi, a gyermekszereplők a díjátadás alkalmával koncertet adnak. Miskolcra, a Pattantyús Általános Iskolába december 7-én, szombaton délután 1 órára, az ózdi Újváros Téri Általános Iskolába ugyanezen a napon délután fél 5-re érkeznek a xéniások. Árvácska Kurityán (ÉM) - A Kurityánban működő Kisegítő Iskola és Nevelő- otthon tanulóinak támogatására létrejött Árvácska Gyermekekért Alapítvány vár anyagi támogatást, de bármilyen ruhaneműnek, könyvnek, játéknak hasznát tudják venni. Aki segíteni tud és akar, adományait a következő számla- számon juttathatja el az alapítványhoz: Sajókaza és Vidéke Takarékszövetkezet 554-00242- 99999999. Bővebb információ a (48) 347-104-es telefonszámon kérhető. Naponta egy vers, alkotónként egy rajz