Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-11 / 289. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban _ .___ 1996. December 11., Szerda . Parlamenti Mozaik. • Lehetséges és reális az a politika, amely a jószomszédi viszony kialakítását, valamint a romániai magyarok érdekvédelmét együttesen, s nem egymás rovására kívánja megvalósítani - mondta Horn Gyula miniszterelnök, amikor kedden megnyitotta a magyar-román alapszerződés ratifikálásának parlamenti vitáját. A kormányfő hangsúlyozta: vállalja a felelősséget azért, hogy a kormány augusztus közepén az ellenzéki nyomás ellenére is cselekvésre szánta el magát és megkötötte a szerződést. Sajnálatosnak ítélte, de nem tartotta tragikusnak, hogy - álhazafías pártérdekek képviselete miatt - az ellenzék elmulasztotta a nemzeti egyetértés kialakításának lehetőségét az alapszerződés kérdésében. • Éles vita után Kövér László (Fidesz) pártja, az MDF, az MDNP és a KDNP nevében ügyrendi javaslattal állt elő: a magyar-román alapszerződés ratifikálását halassza el a parlament, ameddig a magyar-magyar csúcs záródokumentumának jogforrássá emelését célzó határozati javaslatot nem fogadja el a T. Ház. Kövér László azt is kérte, hogy az ügyben a Házbizottság rendkívüli ülését hívják össze. A Házbizottság ülésén azonban nem született megegyezés az ellenzéki javaslat ügyében. A házszabály nem teszi lehetővé a napirend utólagos megváltoztatását, így nem halasztották el a magyar-román alapszerződés ratifikálásának vitáját és szavazását; ami ' lapzártánkig nem történt meg. • Az Országgyűlés 194 igen, 43 nem és 10 tartózkodás mellett megszavazta az atomenergiáról szóló törvényjavaslatot. 243 igen szavazattal, 69 voks ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta az államháztartásról szóló törvény módosítására benyújtott javaslatot. 304 igen, 23 nem és két tartózkodó szavazattal a T. Ház elfogadta az alkotmánykoncepcióhoz benyújtott, a kormány által támogatott módosításokat.A társadalombiztosítási alapok 1996-os pótköltségvetését 240 igen szavazattal és 82 ellenszavazattal fogadta el a Ház. Az Országgyűlés ezután három ponton módosította az idei költségvetésről szóló törvényt, így törvénybe iktattak egy új passzust különböző, már folyamatban lévő egészség- ügyi és pszichiátriai beruházások összesen 1,235 milliárd forintos további támogatásáról. ÉSZAKMAGYARQRSZAG Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/íax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch ós Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817, 411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányoka! terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Taps az új népjóléti miniszternek Horn Gyula: Nem történt törvénysértés az energiaszektorban Budapest (ÉM - SZN) - Idei utolsó sajtótájékoztatóját tartotta Horn Gyula miniszterelnök tegnap a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában. A havi egyszeri sajtótalálkozók gyakorlata azonban 1997-ben is folytatódik. A kormányfő nem tud arról, hogy Kökény Mihály népjóléti miniszteri jelölése miatt a szocialista frakción belül őt támadták volna, sőt, bejelentését hétfőn taps fogadta. Tizenkét lehetséges jelölttel beszélgetett el, akik közül többen nem vállalták a megbízatást. Egyeztetett frakciójával és a koalíciós partnerrel is, mielőtt javaslatát az államfőhöz eljuttatta. Személyi döntéseiért, választásaiért egyébként mindig vállalja a felelősséget - mondta. A miniszterelnök cáfolta azt az információt, miszerint Kökény Mihály olyan feltételhez kötötte volna a megbízás elfogadását, hogy a leköszönt Szabó Györgynél több pénzt kapjon a költségvetésből az egészségügyi reform megvalósításához. Szerinte jövőre ettől függetlenül is többet szánnak az egészségügy finanszírozására. Kökény szavatolja az alapellátás biztonságát, a kormány viszont jövő év július 1-jé- ig átmenetileg olyan határozatot hoz, amelynek révén a társadalom- biztosítás esetleges vétója nem hiúsíthatja meg a tárca tevékenységét. A kormányfő a maga részéről nem tervez a kormányban további változtatásokat, az eddigiek során sem rajta múlt, hogy a 11 miniszterváltásból 8 esetben a tárcafelelősök „nem bírták a gyűrődést”, és bár ő ragaszkodott volna a személyükhöz, az állandó kritikák és gáncsok miatt inkább leköszöntek. Az országgyűlési képviselők 30 százalékos fizetésemelését Horn Gyula úgy kommentálta: a látszat csal, a parlamentben kemény munka folyik, és a magyar szenátorok fizetése így is jóval alacsonyabb, mint más demokratikus országokban. A miniszterelnök magyar nyelvű külföldi lapok kérdéseire kijelentette: nem titok, hogy Bős-Nagymaros ügyében peren kívüli megegyezés van készülőben a szlovák kormánnyal, valamint leszögezte, hogy az energiaszektor külföldi tulajdonosai folyamatosan tudtak a kormány döntéseiről, nem tiltakoztak azok ellen, s bár jogukban áll perelni a magyar államot, törvénysértés nem történt. Budapesten Scalfaro olasz államfő Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására kedden délután kétnapos látogatásra Budapestre érkezett Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő. A politikust leánya, Marianna is elkísérte. Az olasz köztársaság elnöke kedden magánprogramon vett részt, melynek keretében sétát tett a Várban, megtekintette a Nlemzeti Múzeumban a koronaékszereket és találkozott a magyarországi olasz kolónia tagjaival. Oscar Luigi Scalfarot vendéglátója, Göncz Árpád szerdán fogadja ünnepélyesen a Kossuth téren, ezt a két elnök szűk körű, majd a tárgyaló delegációk plenáris tárgyalása követi. A magasrangú vendég Horn Gyula kormányfővel is találkozik. Áz olasz államfőt, aki felszólal az Országgyűlésben, Göncz Árpád a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári tagozatával tünteti fen Fotó: Nagy Gábor Elosztották a közszféra 3,7 milliárdját Budapest (MTI) - Megegyeztek a szociális partnerek a Költség- vetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának (KIÉT) keddi ülésén a közszféra idei további béremeléséhez szükséges 3,7 milliárd forintos költségvetési összeg elosztásáról. A 3,7 milliárd forintos keretről véglegesen az Országgyűlés dönt. Fel- használásával a szféra dolgozóinak keresete átlagban az idén 16-17 százalékkal emelkedhet. A 3,7 milliárd forint döntő részét, 3,4 milliárd forintot decemberben egyszeri keresetkiegészítésként kapnák meg az önkormányzatokhoz tartozó oktatási, valamint köz- művelődési dolgozók. A pénzt létszámarányosan osztanák el az ön- kormányzatok és az intézmények között. További 300 millió forintból azok a minisztériumok, intézmények részesülnének, ahol egyes területeken még a 11 százalékos keresetemelést sem érik el idén. Ehhez a 10 ezerre becsülhető dolgozói körhöz tartozik, például a- Miniszterelnöki Hivatal biztonsági szolgálata, valamint a büntetésvégrehajtás. A jövő évi keretből az év elején a felsőoktatásnak lehetősége lenne arra, hogy 400 millió forintot használjon fel azokon a területeken, ahol 12 százalékos keresetnövekedést sem értek el 1996-ban. Mérsékeltebb kiegészítést kapnának azok, akiknél az idei keresetemelés a 12-15 százalék közötti volt. Hasonló módon 80 millió forint fel- használásával részesülnének keresetkiegészítésben a kutatás területén dolgozók. Az önkormányzatok szociális területein 300 millió forintot biztosítanak ugyanilyen, az év elején megvalósítandó keresetkiegészítésre. NATO: nem telepítenek atomfegyvert Brüsszel (MTI) - Konkrét döntést voltaképpen csak a jövő évi csúcs összehívásának a ténye, a helyszín, az időpont és a napirend kapcsán, valamint az SFOR- mandátum miniszteri szintű elfogadásával hoztak a NATO-tagországok külügyminiszterei kedd este Brüsszelben véget ért tanácsülésükön. Az említett - jövő évre szánt - napirendi pontok esetében a keddi ülés zárónyilatkozatában elsősorban a bővítés kapcsán tett némely megfogalmazás keltett feltűnést, így annak rögzítése, hogy a - miközben a szövetség egyfelől elvárja majd a leendő újabb tagországoktól, hogy támogassák a NATO nukleáris elrettentésen alapuló védelmi stratégiáját - a kilátásba helyezett bővítése önmagában „nem teszi szükségessé a NATO nukleáris védelmi rendszerének a megváltoztatását”. Éppen ezért „a tagországoknak nem áll szándékukban, nem tervezik, és okát sem látják, hogy atomfegyvert telepítsenek az új tagországok területére”, és „a jövőben sem látják ennek szükségét”. A közös nyilatkozat megerősíti, hogy a szövetség célja: a NATO fennállásának 50. évfordulóján (1999-ben) esedékes újabb csúcstalálkozón már sorai közt üdvözölni az új tagállamokat. A NATO külügyminiszteri értekezletén Warren Christopher, az amerikai diplomácia vezetője olyan új, hatékony intézkédéseket szorgalmazott, amelyek elősegíthetik a délszláv háborús bűnösök előállítását és átadásukat a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A háborús bűnösök elleni hatékonyabb fellépés visszatérő elem volt a NATO- tanácsülésen, hivatalosan azonban senki sem vetette fel az IFOR, illetve a helyébe lépő SFOR-erők mandátumának olyan értelmű módosítását, amely felhatalmazná őket nemzetközi körözés alatt álló személyek felkutatására is. A megfogalmazott keddi közös nyilatkozat megerősíti egyúttal, hogy 18 hónapra szól az SFOR mandátuma, amelynek végrehajtását a hatodik és a tizenkettedik hónap után megvizsgálják, és ennek fényében döntenek a misszió további menetéről, beleértve a csapatlétszám mindenkori csökkentésének a mértékét és ütemezését is. Charette francia és Kinkel német külügyminiszter a tanácsülésen Fotó: AP Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Felelős az MNB két volt aleliiöke Budapest (MTI) - Cziiják Sándornak és Hárshegyi Frigyesnek, a Magyar Nemzeti Bank két alelnö- kének felelősségét állapította meg az MNB Felügyelöbizottsága a CA- Hungary Investment Ltd.-vei kötött szerződés négy évvel ezelőtti módosításának ügyében. Az MNB Felügyelőbizottsága a vizsgálat lezárása után kedden közölte: a megvizsgált dokumentumok, jelentések és az érdekeltek meghallgatása alapján megállapították, hogy a szerződés módosítására sem jogi, sem gazdasági, sem politikai kényszer nem volt, és az az eredeti szerződéssel szemben egyoldalú hátrányt jelent a magyar fél számára. Azt is leszögezte azonban a testület, hogy a két alelnök személyes felelősség megoszlásának megállapítására utólag már nem volt módjuk. A kár enyhítése érdekében egyébként az MNB vezetése kezdeményezte és cl is érte a szerződés újabb, a magyar fél számára kedvezőbb módosítását. Nem változik a monetáris politika Budapest (MTI) - Alapvető változás nem várható a monetáris politika jellegében. A Magyar Nemzeti Bank elsősorban az infláció csökkentését tekinti fő célnak, ennek rendeli alá az árfolyam- és kamat- politikát. A tőkebeáramlás lehetővé teszi az 1,5-2 milliárd dolláros folyó fizetési mérleghiány fenntartását a következő esztendőben is anélkül, hogy az ország eladósodása növekedne. Mivel valószínűleg a működőtőke-beáramlás ennél nagyobb lesz, így az ország nettó adóssága tovább csökken. Ezt prognosztizálják a Magyar Nemzeti Bank jövő évi monetáris politikai irányelvei, melyet a napokban juttattak el a parlamentnek. Változások az ÁPV vezérkarában Budapest (MTI) - Január 1-ig több vezető távozik az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-bői. Ez részben a szervezet fokozatos átalakításával, a feladatok csökkenéséhez igazított karcsúsítással függ össze. Az elmúlt héten már távozott az ÁPV Rt.-től Künszler Béla, a villa- mosenergia-ipari ügyvezető igazgatóság vezetője. A hónap végéig marad hivatalában Vályi György szénhidrogénipari ügyvezető igazgató, aki információk szerint a bankszférában folytatja pályafutását. • BELGRÁD - Miijana Markovié, a Jugoszláv Egyesült Baloldal igazgatója, Slobodan Milosevic szerb elnök felesége hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, ami „az utóbbi napokban Belgrádban és Szerbia néhány másik városában zajlik”. A belgrádi vezetésre gyakorolt nyomás fokozása érdekében Washington lemondta az európai ügyekben illetékes amerikai külügyminiszté- riumi államtitkár-helyettesnek Slobodan Milosevic szerb elnökkel tervezett találkozóját. • BELGRÁD - A boszniai musz- lim vezetés Haris Silajdzic volt miniszterelnököt javasolja a boszniai unió minisztertanácsának muszlim nemzetiségű társelnökévé, míg a külkereskedelmi és gazdasági tárca élére Hasan Muratovicot, a jelenlegi boszniai kormányfőt kívánja kinevezni. • TOKIÓ - Hongkongban megkezdődött a hivatalban lévő, demokratikusan választott parlament leváltásának folyamata. A hét eleji határidőig 134 képviselőjelölt nyújtotta be jelentkezését - közülük választja meg a Kína által létrehozott választási bizottság Hongkong jövendő, 60 fős parlamentjét. • DZSIFTLIK - Összetűzések robbantak ki kedden palesztin tüntetők és izraeli telepesek között a ciszjordániai Dzsiftlik térségében, amikor a telepesek földgyalukkal akartak megsemmisíteni egy palesztin mintagazdaságot. • MOSZKVA - Borisz Jelcin szóvivője kedden megerősítette: az orosz elnök december végén munkába kíván állni.