Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-11 / 289. szám
1996« December 11», Szerda A Megyéből Telentiük —- —..- ÉSZAK^Magyarország 3 L i Elismerés a mentőcsoportnak Budapest (ÉM) - A Belügyminisztériumban ma ünnepséget tartanak az Egyiptomban járt speciális mentőcsoport tagjai tiszteletére. Ez alkalommal Kairóban végzett munkájáért és helytállásáért Világosi Gábor politikai államtitkár miniszteri elismeréseket nyújt át a csoport tagjainak: Lehoczky Lászlónak, a csoport vezetőjének, Kele- csényi Csabának, Gyurkó Gábornak, Gaál Péternek és Tóth Juditnak. A rendezvényen jelen lesznek a mentőkutyák is. Hild-díjat kap Tokaj városa Miskolc (ÉM - SZA) - Az idei Hild-díjat megyénkből Tokaj városa nyerte el. Az elismerést ma veszik át a város vezetői Budapesten, a Magyar Urbanisztikai Társaságnál. Lukovich Tamás, a Magyar Urbanisztikai Társaság igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a Hild János emlékérmet 1968-ban osztották ki legelőször. A társaság ily’ módon ismeri el a tervszerű és harmonikus városfejlesztést, a közmű- és környezetvédelmi feladatok megoldását, amelyeket az önkormányzatok egyfajta partneri kapcsolatban valósítanak meg az ott élő lakossággal és civil szervezetekkel együtt. Azoknak a településeknek, amelyek szeretnének a díjban részesülni, egy komoly, több szempontból is kidolgozott pályázatot kell benyújtaniuk, amit egy szakmai bizottság bírál el. Az igazgató szavából kiderült: azok a városok, amelyek korábban már részesültek e kitüntetésben - összesen 30-an, Borsodban ’82-től Kazincbarcika, ’87-től Sárospatak tudhatja magáénak ezt az elismerést -, büszkék az eredményre. A díj mellé nem jár pénz, az elismerés önmagában is hatalmas presztízst jelent. A csökkenés ellenére magas a ráta Miskolc (ÉM) - Annak ellenére, hogy novemberben némileg csökkent a munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 17,9%-os munkanélküliségi ráta lényegesen - mintegy 7 százalékkal - meghaladja - az országos átlagot. A munkaügyi kirendeltségeken az elmúlt havi zárónapon összesen 55 975 főt regisztráltak. A megye három körzete - Miskolc, Sárospatak, Gönc - kivételével valamennyi kirendeltségen csökkent a munkanélküliek száma novemberben. A visszaesés üteme alacsony - 0,4-4,4 százalék közötti - volt, és a növekedés sem tekinthető számottevőnek. A legnagyobb emelkedés Gönc térségében figyelhető meg, ahol az elmúlt év hasonló időszakához képest 35,5 százalékkal több állásnélkülit tartanak nyilván. Ózd jelenti a másik végletet, ahol az 1995 novemberi állapothoz képest most 17 százalékkal kevesebb a parkolópályán lévők aránya. Az év 11. hónapjában 2544 új álláslehetőség jutott a munkaügyi kirendeltségek tudomására. Ez a közhasznú foglalkoztatás csökkenése következtében az októberi érték mögött 22,2 százalékkal marad el. Ételhordó helyett oszlopot talált Miskolc (ÉM) - Figyelmetlen vezetés miatt tegnap délután Miskolc belvárosában M. Gy. gépkocsijával a járdára hajtott, majd egy villany- oszlopnak ütközött. Az ütközés következtében a figyelmetlen vezető könnyű sérüléseket szenvedett. Elmondása szerint a jobb oldali ülés elé lerakott ételhordó vonta el a figyelmét, azért hajolt le, s közben a kormányt jobbra tekerte... Feltörtek a házfeltörők Miskolc (ÉM) - A Városi Rendőrkapitányság ügyeletén tegnap este 9 óráig mindössze két gépkocsi és két hétvégi ház feltörésről értesültek. Az anyagi kár nem jelentős. Ez a károsultaknak sovány vigasz, mégis tény, csendes nap volt a tegnapi. A tőkeemelés ideje miatt pereltek A bíróság felfüggesztette a Dig-lnvest Kft. elleni eljárást Miskolc (ÉM - ME) - A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tegnap felfüggesztette a megyei főügyészség mint felperes és a miskolci székhelyű Dig-lnvest Kft. mint alperes közötti polgári peres eljárást. A végzés ellen a felek tizenöt napon belül fellebbezhetnek. A tevékenységét egyszemélyes társaságként 1996. március 30-án 1 millió forint készpénzes induló vagyonnal megkezdő Dig-lnvest Kft. a cégbírósági bejegyzés szerint április 30-i hatállyal törzstőkéjét 2 milliárd 267 millió 470 ezer forint értékű apporttal növelte. A megyei főügyészség a szóbanforgó tőkeemelés kapcsán kifogásolta a cégbírósági végzést, amely a tőkeemelés időpontjaként április 30-át jelölte meg. Az ok: a Digép Holding által alapított Dig-lnvest csak május 10- én döntött az apport fogadásáról, illetve az addig egyszemélyes kft. további 5 taggal történő bővítéséről. Tehát a korábbra datált tőkeemelés törvénysértő. Időközben, egészen pontosan 1996. december 6-án a cégbíróság törölte a Dig-lnvest bejegyzésének április 30-i dátumát, és a tényleges döntésnek megfelelően május 10-re módosította azt. Mivel a főügyészség keresete eredetileg a cégbíróság korábbi végzésében megjelölt időpontot kifogásolta, ám azt - bár még nem jogerősen - de a cégbíróság az elmúlt hét péntekén módosította, a tegnapi tárgyaláson a bíróság felfüggesztette az eljárást. A végzés ellen a felek 15 napon belül fellebbezhetnek. Nincs „kieső” kórház a megyében A konszolidációban résztvevők még az idén pénzükhöz jutnak Budapest (ÉM - SZK) - Még nem született, nem is születhetett döntés a kórházkonszolidáció ügyében, hiszen az egészségügyi szakellátási intézmények felhalmozódott adósságállomány-csökkentésének ügye az operatív előkészítés és a forrásbiztosításra vonatkozó törvény jóváhagyása előtti szakaszban áll - értesültünk Pordán Endrétől, a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkárától. Az államtitkár arról tájékoztatott, hogy a korábbiaktól eltérően a törvényi végrehajtás aktuális feladataival az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) foglalkozik az érintett szaktárcák, valamint a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Szövetsége bevonásával. Pordán Endre megerősítette: az adósságcsökkentésre 4 milliárd forintot irányoztak elő a társadalombiztosítás idei pótköltségvetésében, amelyet a jóváhagyást követően a törvényben meghatározott összegben, illetve elvek és feltételek szerint használható fél. Minthogy az egyes intézményekre vonatkozó döntés még nem születhetett meg - nyilatkozta az államtitkár így a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei kórházak az előírt feltételrendszer teljesítése esetén számíthatnak a jóváhagyott összegből kamatmentes előlegre. Kizáró ok: ha a jelentkezők a törvényben foglaltaknak nem felelnek meg. „A kedvezményezettek a támogatást - elsősorban az Országgyűlés döntésétől függően - szándékunk szerint még ebben az évben megkapják” - biztosított Pordán Endre. A szerződéskötések előkészítése folyamatban van, a háromoldalú szerződés (azaz: OEP-intézmény- tulajdonos) aláírásának egyik lényeges feltétele - vélte az államtitkár - az önkormányzati, illetve tulajdonosi kötelezettségvállalás az előleg visszafizetésére. Ez az ön- kormányzati felelősség testületi döntés alapján vállalható. Várhelyi Krisztina, a tárca tanácsadója kérdésünkre megerősítette: a megyénkbeli mindhárom visszatérítendő, működési célú előlegre váró kórház (vagyis: a sátoraljaújhelyi és a két miskolci) megfelel a még el nem fogadott törvény tervezetében foglalt, a kórházkonszolidációra vonatkozó feltételeknek. Ezek: az OEP azokat a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményeket részesítheti támogatásban, amelyeket tavaly és az idén az OEP finanszírozott, és ez az összeg képezte az egészségüggyel kapcsolatos intézményi bevétel legalább 50 százalékát; valamint amelyeknek tavaly szeptember 30-án lejárt szállítói tartozása - kivéve a beruházással, felújítással kapcsolatos tartozásokat - az egészségügyi alapból származó tavalyi tényleges bevétel 5 százalékát meghaladja. Újabb üzletlánc települt Miskolcra Penny Market: diszkontkártya és kötelező értékhatár nélkül A diszkontüzletek nyitásakor megszokott sor ezúttal sem maradt el. Tegnap délelőtt megnyitották a Penny Market áruházlánc első miskolci üzletét a Vologda úton. Az Európa-szerte jól ismert élelmiszerdiszkont-hálózat tulajdonosa a német Rewe csoport, és a tegnap átadott bolt a társaság 17. magyarországi üzlete. Megtudtuk, hogy a tapolcai elágazásnál már épülő újabb diszkontot várhatóan februárban adják majd át a vásárlóközönségnek, ezt követően pedig még egy Penny Market üzlet nyílik a borsodi megyeszékhelyen. A bolthálózat üzleteiben egyébként bárki vásárolhat kártya és kötelező alsó értékhatár nélkül. Fotó: Farkas Maya A PSZ főtitkára kéri a nyugdíjazását Szöllősi Istvánné nem a miskolci kritikák miatt vonul vissza Miskolc (ÉM - FG) - Szöllősi Istvánné, a Pedagógusok Szak- szervezetének főtitkára, országgyűlési képviselő tegnap délelőtt Miskolcon, a megyei alapszervezeti titkárok kibővített tanácsülésének végén váratlanul bejelentette, hogy kéri a nyugdíjazását. De az általa is sürgetett, minél hamarabb összehívandó kongresszusig ellátja főtitkári teendőit. A Pedagógusok Szakszervezetének november végén megrendezett miskolci regionális fórumán olyan kérdések, kritikák hangzottak el az országos vezetőséggel kapcsolatban, melyekre szeretett volna reagálni a főtitkár, ezért hívták össze a tegnapi tanácskozást. Szöllősi Istvánné szerint jobb lett volna, ha a jelenlétében hangzanak el ezek az észrevételek. A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára tegnapi előadásának elején beszámolt arról, hogy előző nap jött haza Washingtonból, ahol világbanki szakemberekkel tárgyalt. Ezt azért tartja fontosnak, mert ma már nem elegendő az, hogy csak szakmapolitikai kérdésekkel foglalkozzon a szakszervezet. Óriási méretű társadalmi esélyegyenlőtlenség felé rohan az ország, ezt a folyamatot csak a szakszervezet tudja megállítani. A szakszervezet jövője függ attól, hogy a társadalmat jobbító kérdésekben képes-e felemelni a szavát, meg tudja-e fogalmazni véleményét. A novemberi miskolci tanácskozáson elhangzott kritikákkal kapcsolatban többek között beszélt arról, hogy nem érti, miért kérdés: szakszervezeti vezető-e vagy országgyűlési képviselő. Korábban azt mondták, be kell kerülni a parlamentbe, hiszen a fontos dolgok ott dőlnek. Mint mondta, ő ugyanazt hangoztatja országgyűlési képviselőként is, mint szakszervezeti vezetőként. A szakszervezeti tagság csökkenéséről szólva felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy területenként rendkívül eltérő a pedagógusok szervezettsége. Tehát a helyi szakszervezeti vezetőktől is függ, hogy a pedagógusok kitartanak-e, bíznak-e az érdekképviseletben. Azt ugyan elismerte, a központi vezetés valóban nehézkesen dolgozik, de mint mondta, korábban az volt az elvárás, hogy minél kisebb legyen az apparátus. így most az a néhány ember, aki még a központ - esetenként félállású vagy tiszteletdíjas - munkatársa, valóban nem tud olyan hatékonyan dolgozni, hogy azzal mindenki elégedett lehetne. A tegnapi összejövetel hozzászólói hangsúlyozták, jobbító szándékkal mondták, mondják el észrevételeiket, és úgy gondolják, a főtitkár sem tekintheti személyes támadásnak, ha választ szeretnének kapni kérdéseikre. Szöllősi Istvánné a tanácskozás végén váratlanul bejelentette, kéri a korengedményes nyugdíjazását. Mint mondta, nem a novemberi miskolci tanácskozáson elhangzott kritikák miatt döntött így, bár ezek is megerősítették abban, hogy így kell tennie. Viszont a főtitkári feladatokat a következő kongresszusig legjobb tudása szerint igyekszik ellátni Innováció poszteren A Miskolci Egyetem a PHARE Kísérleti Program Alap támogatásával a közelmúltban létrehozta az Innovációs Technológiai és Transzfer Centrumot (ITTC). A kis- és közép- vállalkozások segítése és az egyetem szellemi potenciáljának jobb kihasználása érdekében alapított centrum eredményeiről tegnap poszterkiállítás nyílt az Egyetemvárosban. Patkó Gyula rektorhelyettes a megnyitón kiemelte, hogy az Industria '96 kiállításon már bemutatott anyagot a jövőben tovább szeretnék bővíteni. Az ITTC többek között jelentős szerepet vállal az ipar és a közigazgatás területén jelentkező menedzselési feladatok ellátásában. Fotó: Jármy Loretta Árpád örökében Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Csorba Csaba Árpád jövője magyar néppel és Árpád örökében című könyveit mutatták be tegnap a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban. A Magyar Könyvklub és a Helikon Kiadó képes könyvsorozatában megjelent két kötetről először maga a szerző beszélt. Mint elmondta, a könyvek a történelmi tényeken túl azt is bemutatják, hogyan látták a múltat a különböző korok festőművészei, képeik mennyire kapcsolódnak a valósághoz. Minden oldalt úgy szerkesztettek, hogy azok önállóan is „el tudják adni” magukat. Éehér József múzeumigazgató kérdésére a történész-régész, szerző azt is elmondta, hogy a kötetekbe becsempészte szűkebb szülőföldje, Zemplén múltját is. Az elhangzottakhoz Karádi Ilona, a sorozat szerkesztője hozzátette, hogy összesen kilenc könyvet akarnak megjelentetni. A történelmet életképek segítségével próbálják bemutatni, azt akarják elérni, hogy hiteles kép alakuljon ki az olvasókban. Mindezt - mint elmondta - a magyar tárgyi emlékek hiánya teszi szükségessé. A köteteket a Művelődési és Közoktatási Minisztérium oktatáshoz szükséges segédkönyvekké nyilvánítottá. Tolerancia-díj egy miskolci diáklánynak Budapest (MTI) - Parázs Johanna miskolci diáklány is elnyerte idén a Tolerancia-díjat, amit tegnap, az emberi jogok napján adtak át Budapesten. Az intolarencia ellen szót emelő, kiemelkedő újságírói alkotások szerzői kedden vehették át a Tolerancia-díjat a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Kétszázötvenkilenc művel összesen nyolcvanötén pályáztak, közülük tizenhárom szerzőt díjazott a Bíró András, Donáth László, Fodor Gábor, Jancsó Miklós és Orsós László Jakab alkotta zsűri. Az Autonómia Alapítvány által létrehozott, immár ötödször odaítélt elismerés első díját idén az írott sajtó kategóriában Csalog Zsolt, a Kritika című lapban megjelent írásaiért, valamint Parázs Johanna a Magyar Nemzetben megjelent cikkeiért kapta. Kiiíön- díjjal jutalmazták Kis János, a Szivárványteszt című, a Beszélőben megjelent cikkét. A rádió kategóriájában Borenich Péter a Kossuth adón sugározott Rómeó és Rómeó című műsoráért részesült az első díjban. Filmkategóriában az Ikrek című film alkotói: Rick Nóra, Hatiasvili Nodar és Mertz Loránd vehette át az első díjat. Különdijat Horvát János: Ön dönt című műsora kapott. Parázs Johanna átveszi a díjat Fotó: Nagy G.