Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-06 / 259. szám

177U* I>UVD mm a, tihRiW TÍIREK - X UDOSITASOK ESZAK-Magyarország 3 □ Kifogás: kizárták a nyilvánosságot Budapest (MTI) - A vezetékes energiahordozók költségfelülvizs­gálatára alakult társadalmi bizott­ság kifogásolja, hogy a nyilvános­ság kizárásával folynak az egyezte­tések az áremelés mértékéről a Magyar Energia Hivatal, Kari Im­re kormánymegbízott, valamint a befektetők és az energiatársaságok képviselői között. Petz Péter, a bi­zottság vezetője kedden elmondta: személyesen kérte a Magyar Ener­gia Hivatal vezetőjét, hogy a testü­letet vonják be az áremelésre vo­natkozó jogszabály kodifikációjába, de választ sem kapott. Távolodik az új alkotmány esélye Budapest (MTI) - Csökkent az esélye annak, hogy az új alkot­mányt, még ebben a parlamenti cik­lusban elfogadja a törvényhozás. Ennek ellenére - Avarkeszi Dezső (MSZP), az Igazságügyi Minisztéri­um új politikai államtitkára szerint - az Országgyűlés ez év decemberé­ben jóváhagyja az új alaptörvény koncepcióját. Az államtitkár lát esélyt arra, hogy 1997 március ele­jéig elkészüljön a normaszöveg ter­vezete is, amiről ebben az esetben jövő év őszéig kellene parlamenti végszavazást, népszavazást tartam. Megszűnt egy bajtársi szövetség Budapest (MTI) - A volt Politikai Üldözöttek Bajtársi Szövetsége ké­ri törlését a társadalmi szervezetek sorából. Berényi L. Gábor, a szövet­ség elnöke szerint a szervezet elvé­gezte kötelességét, amely abban állt, hogy a kommunista államha­talom idején kárt szenvedettek szá­mára kiharcolja és elősegítse a kár­térítést. Azóta azonban a kárpótlá­si jegyekről kiderült, hogy „piszkos üzleti fogások céljára felhasználan­dó eszközök lettek.” A szervezet lét- jogosultsága megszűnt, Szendrő a várossá válás kezdetén Ez év július elsejével várossá nyil­váníttatott a Bódva-völgyi Szendrő. De város lett-e ettől a település? A nehézségekről, e folyamat eddigi tapasztalatairól rendezett fórumot lapunk tegnap Szendrőben. Az ér­deklődők kérdéseire válaszolt Mes­ter Árpád polgármester, Zsemkó János, a Bábolna- Széndrői Gazda­ság Kft. ügyvezető igazgatója, Mol­nár István, a Szendrő és Vidéke Áíész kereskedelmi osztályvezető­je és Molnár Zoltán, az Álumíni- umgyár igazgatója: A több mint 80 résztvevőt leginkább a jövő kérdé­sei foglalkoztatták, mert azzal tisz­tában vannak, hogy a várossá válás kezdetén tart csak Szendrő. A fóru­mon elhangzottakról részletesen beszámolunk csütörtöki számunk­ban. Fotó: Farkas Maya A halogatás végzetes eredménye Budapest, Miskolc (MTI, ÉM - SZK) - Néhány héten belül az ország 49 kórházában lehetet­lenné válik a betegellátás, ha nem kezdődik meg az intézmé­nyek adósságrendezése. (Folytatás az 1. oldalról.) Az adósság rendezéséről való el­képzeléseikről Jakabos Áron, a Human Rt. igazgatóhelyettese el­mondta: felvetődött ugyan bennük a fizetési meghagyások küldése, be­hajtások és csődeljárások kezdemé­nyezése, amely ötleteket nem ve­tettek el, de előbb még valamennyi résztvevőnek megadják az esélyt, hogy rövid időn belül rendezzék adósságukat. Jóllehet a Humán Rt.-nél is tudják, hogy nem feltétle­nül a kórházak a hibásak a gazda­sági helyzetükért, de mint Jakabos Áron fogalmazott, egyrészt az rt. a kórházakkal áll szerződésben, te­hát velük kell rendezni a helyzetet, másrészt hiába fognák kérdőre az Országos Egészségbiztosítási Pénz­tárat vagy a fenntartókat, úgyis csak visszakérdeznének: miért köl­tött annyit a kórház, miért gazdál­kodtak rosszul a pénzzel. Az igaz­gatóhelyettes elmondása szerint a Human - ha nem jut pénzéhez - nem lesz „humánus”, továbbra sem szállítanak, hiszen nem csak a ha­zai kórházak jelentik a vevőkörét. Legfeljebb még nagyobb hangsúlyt fektetnek eztán az exportjukra. Külföldi partnereikkel ugyanis még sosem jártak úgy, mint a hazaiak­kal. Jakabos Áron elárulta: a 49 kórházon túl több - százat is meg­haladó számú - kórháznál van több hónapos lejáratú kintlévőségük, úgyhogy a szállítások leállítását alighanem több is követi majd. Tegnap estig egyedül a miskolci Semmelweis Kórházról sikerült megtudnunk, hogy a „hármak” egyike. Parizsáné Leskó Mária fő­gyógyszerész elmondta, az az igaz­ság, hogy kedden még megkapta az igényelt szállítmányt a Humán Rt.- től, bár kapott egy második külde­ményt is: egy levelet, melyben tu­datták, hogy leállítják a további szállítást, ha nem rendezik adóssá­gukat. Megtudtuk, hogy legfeljebb egy-két hétre való olyan készítmé­nye van a Semmelweis Kórháznak, amelynek egyetlen magyarországi forgalmazója a Human. Márpedig vércsoport-meghatározáshoz hasz­nálatos készítmény, tetanusz elleni oltóanyag, vérsavó (a felsorolás nem teljes) nélkül aligha létezhet olyan gyógyintézmény, amelynek hepatolóiai, haematológiai, illetve műtétes osztályai vannak. A Magyar Kórházszövetség által mondottakkal kapcsolatban az MTI szerette volna megszólal­tatni az ágazatért felelős minisz­tert, Szabó György azonban a tárca sajtóirodája közvetítésével azt vá­laszolta: nem kíván reagálni a hír­re. Szabó György nem nyilatkozott arról sem: igaz-e az a sajtókörök­ben elterjedt információ, hogy a miniszter benyújtotta lemondását a kormányfőnek, amelyet azonban Horn Gyula nem fogadott el. A hírt a tárca sajtóirodája sem megerősí­teni, sem megcáfolni nem tudta. Az MSZP-frakció és a kompenzáció Budapest (MTI) - A Magyar Szo­cialista Párt országgyűlési képvise­lőcsoportja keddi ülésén úgy dön­tött: támogatja azt a kompro­misszumos javaslatot, miszerint jö­vőre 1800 forint legyen az egészség- ügyi hozzájárulás díja - jelentette be Szekeres Imre frakcióvezető. A frakció egyetért azzal: a költségve­tési törvényben gondoskodni kell a kulturális intézményeket, az ön- kormányzatokat és az alacsonyabb jövedelműeket érintő, a társada­lombiztosítási járulék növekedésé­vel bevezetendő kompenzációról. Ennek szükséges kerete 6 milliárd forint lenne. Nem fogadták el a ja­vaslatot a munkahelyi étkeztetés tb-járulékkal való terheléséről. Jó­váhagyta a frakció azt a kompro­misszumos javaslatot, hogy bizo­nyos szerzői jogvédelem alá eső te­vékenységek után ne kelljen társa­dalombiztosítási járulékot fizetni. Nemzetünk nagy nőalakjai Nemzeti kultúránk nagy nőalakjai címmel rendeztek történelemkonfe­renciát tegnap Miskolcon, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Kovácsné Sze­gedi Ildikó igazgató köszöntője után Siklós Olga Déryné Széppataki Ró­záról, R. Várkonyi Ágnes Zrínyi Ilonáról beszélt. Fotó: Vajda jártos Az RMDSZ-ről Budapest (MTI) - A magyar kor­mány úgy ítéli meg, hogy az RMDSZ és Franda György várako­záson felüli szereplése miatt, to­vábbá a kialakult erőviszonyok kö­vetkeztében az RMDSZ-nek és a romániai magyarságnak lényege­sen megnőtt a súlya a román belpo­litikai életben. Sikerült kitörnie ab­ból az elszigeteltségből, amelybe önhibáján kívül került az elmúlt néhány évben. Romániában a jobbközép, ellenzéki demokratikus pártszövetség, a De­mokrata Konvenció szerezte meg a vezetést, s ezzel bebizonyosodott, van alternatívája a mostani, volt kommunista kabinetnek. Ezt Je­szenszky Géza, a Magyar Demokra­ta Néppárt országgyűlési képviselő­je jelentette ki. Kiemelte: a romá­niai ellenzéknek jók a kormányala­kítási esélyei, koalíciójuk „megver­heti” Ion Iliescu jelenlegi elnököt . Lopni bűn - de sokaknak elkerülhetetlen-véli Furmann Imre a NEKI sajóhídvégi vizsgálatai alapján Budapest (ÉM - BAL) - A körö­mi krumplilopás ügyét - mely­nek bírósági tárgyalásairól la­punk is rendszeresen tudósít - a Nemzeti és Etnikai Kisebb­ségi Jogvédő Iroda is figye­lemmel kíséri. Vizsgálataik eredményéről a bíróságot is tájékoztatták. Furmann Imre igazgató úgy véli: bár a bűn- cselekmény elítélendő, nem szabadna figyelmen kívül hagyni a szociális körülmé­nyeket, amelyek rákényszerí­tik a szegény embereket. Mint lapunk is folyamatosan be­számol róla, a bírósági szakasz­ban tart a nevezetes körömi krumplilopás ügye (a következő tárgyalást jövő februárra írták ki Miskolcon). A vád egy raktár fel­törése és mintegy 300 ezer forint­nyi burgonya eltulajdonítása, a vádlottak többségükben 30 év kö­rüli sajóhídvégi cigány férfiak és asszonyok - akik borzasztó anya­gi körülmények között élik min­dennapjaikat. A magyar joggyakorlatban nem létezik a „megélhetési bűnö­zés” kategóriája, a Nemzeti és Et­nikai Kisebbségi Jogvédő Iroda azonban, mely a kezdetétől figye­lemmel kíséri a fejleményeket úgy látja: a bíróságnak - és külö­nösen a közvéleménynek - tekin­tettel kellene lennie az elkövetők szociális helyzetére.- Amikor tudomást szereztünk a vádlottak tragikus körülménye­iről - tájékoztat Furmann Imre azonnal felvettük velük a kapcso­latot. Gyors felmérést készítet­tünk az anyagi helyzetükről. Megdöbbentőek az adatok. Kiderült, a sajóhídvégi elköve­tők nagyon kis jövedelemből tart­ják el magukat, családjukat - van olyan, aki napi 54 forintból... A felmérés eredményét két hónap­pal ezelőtt eljuttatták a bíróság­hoz. A NEKI felkért egy ügyvédet is a vádlottak védelmére, továbbá szakértő kirendelését szorgalmaz­za, aki megállapíthatná: mi volna a napi szükséges kalóriamennyi­ség az egészség fenntartásához - és mennyi jut ebből a valóságban a vádlottak asztalára.- Ha drámaian akarnék fogal­mazni - folytatja Furmann Imre -, azt mondanám: ezek az embe­rek vegetálnak... Ha így marad a sorsuk, éhhalálra vannak ítélve. Nem csoda, érve! a jogvédő iro­da igazgatója, hogy a cigányembe­rek átlagéletkora még mindig 15 évvel alacsonyabb az egyébként sem magas magyarországi átlag­nál. A NEKI éppen erre akarja felhívni az igazs. gszolgáltatás és azon keresztül a társadalom fi­gyelmét, elismerve: a lopás az lo­pás, a bűncselekmény elkövetését semmiképp sem pártolják.- Sajnos, sok hasonló esetet is­merünk, bár ez az első, amiben konkrét vizsgálatokat végzünk. Úgy gondoljuk, a megoldás nem büntetőjogi kérdés. Furmann Imre úgy véli, vala­mit a bíróságon is el lehet érni: túlzásnak tartják - miként ma­guk a vádlottak is - a vádban sze­replő krumplimennyiséget, továb­bá az is kérdéses még, a rendőrök valóban megverték-e a nyomozás során a vádlottakat, ha igen miért és milyen súlyosan.- Á fentiek miatt ma még nem lehet a majdani ítéletet megjósolni - mondja az iroda igazgatója. - Nem hiszen ugyanakkor, hogy a jogszabályok esetleges megváltoz­tatása lehetne a megoldás. A tár­sadalmi helyzetet kéne átalakíta­ni. Lopni ugyan soha sehol nem szabad, ezt nem kell módosítani - de a körülményeket, amik rákény- szerítenek egyes embereket - és itt egész népcsoportokról, nyomo­rúságos körülmények között élő százezrekről van szó! - igen. Tovább halad a kormány-karaván Budapest (EM - MB) - Az MSZP-n belül megvalósul a véleménynyilvánítás sza­badsága - válaszolta Horn Gyula minisz­terelnök tegnap a MÚOSZ székházban tartott sajtóértekezleten, utalva a pár­ton belüli frakció, a szociáldemokrata társulás legutóbbi nyilatkozatára, mely­ben élesen bírálták a miniszterelnököt, és a hozzá közel álló minisztereket is. A nyilatkozat nem befolyásolja a kormány működését, „a karaván halad" - összegezte a miniszterelnök. A kormányon belüli „csa­holok”, valamint a koalíciós partner aggodal­maskodására nem adott okot a szocialista párt, bár ürügyet mindig lehet találni a válás­ra. Bár most nem a csaták hétköznapjait éli a kormány, a koalíció együttmarad - jelentette Honi Gyula. A Tocsik-ügy továbbra is élénken foglal­koztatja a közvéleményt - derült ki a kérdé­sekből. Horn Gyula finomította múltkori kije­lentését. Most csak néhány irat hiányáról be­szélt, bár a legutóbbi a sajtóértekezleten a tel­jes ügyirat hiányát említette, amikor az előző kormány privatizációs ügyeinek felülvizsgála­tát végezték. A „sikerdíj sztori” értékelése­ként hangoztatta: a kormány megtett minden tőle telhetőt, a felelősöket menesztette, az ügy további vizsgálatát pedig a rendőrségre bízta. Bár a nyolcszáz-egynéhány milliós sikerdíj ki­fizetését nem sokallja, ugyanis magánvállala­tok is fizettek már ki ekkora összeget szakér­tőknek. Nagy hiba lenne az egész privatizáci­ót megkérdőjelezni az olyan ügyek miatt, mint például a legutóbbi „digépes” botrány - vélekedett a miniszterelnök. Maffia, korrupció, rendőri túlkapások. Mindez jelen van társadalmunkban - hangoz­tatta a kormányfő, aki a rendőrség és a lakos­ság összefogásában látja a megoldást. Termé­szetesen a kormány minden segítséget megad a rendőrségnek, hogy munkájukat minél ha­tékonyabban végezhessék. Az egészségügy helyzetére reagálva el­mondta, hogs7 a kórházkonszolidáció során az intézmények tartozásainak finanszírozására lehetőség nyílik, és a nők esetében oly gyakori betegség - a mellrák - szűrésére alkalmas eszközök beszerzését is fontosnak ítéli. A napokban tartott szlovák-magyar mi­niszterelnöki találkozót értékelve kijelentette: annak ellenére, hogy maradtak még nyitott kérdések, a szlovák félnek is eltökélt szándé­ka a megegyezés Magyarországgal a Duna el­terelése ügyében. A Szlovákiában élő magyar kisebbséggel szükséges a folyamatos konzul­táció, ám a szlovák kormánnyal folytatott tár­gyalásokba nem vonják be az ott élő magyar kisebbségek képviselőit - tudatta a miniszter- elnök. A nagyon is szükséges „plusssz” Miskolc (ÉM) - A Pharmavit Rt. - amely a Plusssz tablettái révén vált a hazai fogyasz­tók előtt ismertté - a megyei Szent Ferenc Kórház részére tegnap 400 ezer forint értékű - a vállalat által gyártott - gyógyszert ado­mányozott, amelyek között szerepel a Captop­ril Pharmavit is. A komplex szív- és érrend­szeri védelmet nyújtó Captopril - a gyártók szerint - nem pusztán egy újabb gyógyszer, de a vállalat fejlődésének mérföldköve. Ezzel a termékkel ugyanis a legnagyobb forgalmú magyarországi gyógyszer változatát, méghoz­zá az eredeti készítményt hozzák piacra. Rá­adásul terveik szerint olcsóbban az ebből ki­fejlesztett variánsoknál. Az esemény kapcsán szervezett tegnapi sajtótájékoztatón Somody Imre vezérigazgató elmondta: az rt.-ben szer­zett többségi tulajdonrészesedése által az amerikai Bristol-Mayers Squibb gyógyszer- gyárának modern termékei immár szélesebb körben és gyorsabban válnak elérhetővé a magyar betegek számára; emellett olcsóbban hozzásegítik őket, illetve az egészségügyi in­tézményeket a hagyományosnak mondható 20-30-40 éve gyártott gyógyszerekhez is. Az ajándékozást Miskolc után több megyében folytatják. Varga István, a Szent Ferenc Kórház belgyó­gyász osztályvezető főorvosa átveszi az ado­mányt jelképező gyógyszercsomagot So­mody Imre vezérigazgatótól, a Pharmavit egyik alapítójától Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents