Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
il ÉM-ünnep Kilátó Augusztus 17., Szombat A miként az köztudott - vagy csak én hiszem ezt? - Szinyei Merse Pál Szinye-Újfaluban (ma: Chminianská Nővé Vés) született 1845-ben. Szinyei - vélhetően ez is ismert tény - a müncheni akadémián tanult, s 1905-től haláláig, 1920. február 1-ig a Képzőművészeti Akadémia igazgatója volt Budapesten. Aki valaha is látta a Majálist, a Pacsirtát, a Lilaruhás nőt, vagy akár a Hóolvadást, azt hiszem, hamar felismerte, hogy Szinyei művészetében az ember és az embert körülfogó táj szépsége harmonikus egységben van jelen. Ha azonban e „majdnem-lexikon-ízű” sorok után azt az ártatlan kérdést kockáztatnám meg, hogy a magyar pik- túra egyik legnagyobb alakja hol nyugszik, arra már a beavatottak némelyike is elbizonytalanodna. Nemkülönben, ha még azt is hozzáragasztanám a kérdéshez, hogy: merre, hol található Jemye? Nos, ma és itt nem a találgatás a dolgunk. Mondom inkább a lényeget, mert hisz ezért körmöltem idáig is a Szinyeiről szóló tudnivalókat. Nos hát Jemye - ma Jarovnice - jelenleg még az eperjesi járás területén fekszik. Az új területi felosztás nyomán ez a tény könnyen megváltozhat, mint annyi más egyéb is itt, a Tátra környékén. Gál Sándor A jernyei sírkert Jernye, ezt hadd mondjam el, igazán festői környezetben fekszik; az erdős hegyhátak, a füves dombok, a csörgedező patakok nyugalmat sugároznak, s békét, mint Szinyei képei. Nos, itt Jernyén, a falu közepén még áll a Szinyei-kúria, de bizony már ráférne egy alapos tatarozás. A temetőben pedig ott a Szinyei-csa- lád nyugvóhelye. Az öntöttvas kerítéssel körbefogott sírkertecskét néhány fenyőfa vigyázza, s igencsak elárvultnak találtam, bár nem egészen gondozatlanul. A jeles halott mellett a Szinyei Merse család több tagja is itt nyugszik. A festő sírjával szemben, a másik oldalon Szinyei Merse Félix (1816-1875), tőle jobbra Szinyei Merse Béla (1860-1912), továbbá három leánygyermek, Zsófi, Valéria és Mária sírköve található. A rendszerváltás óta eltelt alig fél évtizedben számos magyar emlékhelyet sikerült újra megjelölnünk, méltóvá tennünk önmagunkhoz s az időhöz. így Kassán Kazinczy, Baróti Szabó Dávid és Márai Sándor új emléktáblája előtt róhatjuk le tiszteletünket. Kisszebenben - ugyancsak közel Eperjeshez - Csontváry szülőházán is emléktábla áll már. Hybbén a templom falán Balassi Bálint nemrégen felavatott emléktáblája jelöli a nagy költő nyugvóhelyét. Szencen a zsoltárfordító Szenczy Molnár Albert szobra áll... A jernyei Szinyei-kúria fala azonban még jelöletlen, s a sírkert is felújításra vár... Várja, hogy cselekedjünk, mert ma Szlovákiában nemcsak az élő magyarok jelentenek tehertételt, de a földben nyugvók is - a történelem okán! Finta Éva Otthon (Horváth Annának) Ott, hol karéjban állnak és lágyak nem kékek, mert visszaszállnak rájuk a színek (kis lepkék tenyeremre) és enyém minden, mi megfelezne a kéket oldja a zöld, a sárga az umbra, a vas vöröse lángra lobbantja göröngyeimet: otthon vagyok, őriznek a hegyek a pusztulás is sorsomat vigyázza nevemen szólít a felbontott járda az utcák lógó beleiben vándorol múltam, emlékezetem öntudatlan örömeim járnak érrendszerében, elektromos tárlat a felvillanó, áradó idő - a táj kimondja verseimet. Várnak felnőtt szavak, tükrökben nőtt alázat az ízek vegyi gyárában remeg a változó, vibráló élvezet hogy otthon van minden, mi otthoni. Isten se tudná széjjelhordani. 1991. Huszt. A várrom részlete. Holtak, a Hágón Pusztinán - regéli a Nyisz- tor-leány, ki Pest-Budán egyetemista - nekiállt volna temetni a nép, mikor észbekapott a helybéli janicsár: kiugrott a gyóntatószékből és futott ki a templomból, hogy összeboronálja a két halottat. Elébb az egyiket, aztán a másikat kellett volna eltemetni, de hát Vízkereszt, az évi bér házszentelési behajtásának az ideje lévén drága minden perc, együtt temette a férfit és a nőt. Ki a templomból utána a feszülettel s a zászlókkal a gyásznép, megy papjával a másik házhoz, ahol viszont még nem főtt meg a toros vacsora, s szekér sincs a faluban, csak egy a halottnak. Befogatja a tehenet a szekérbe, föl a másik halott, s a két menet együtt tolja a temetőbe, neki a hágónak, a halottját. Segítenek egymásnak Szent Mihály lovát serkenteni. Csak épp mire a temetőbe érnek, összekeveredik a nép: ugyanarra a templomi zászlóra két tartó is jut, s már egymás képire másznak a férfi és a nő halott hozzátartozói. Az egyik a másik halottját temeti el, mert a zűrzavarban a koporsókat is fölcserélik. Futkosás. Vasárnap várják, mit mond a pap, beszámol-e egyházközségeeme eseményéről. Meg sem említi. De amikor legközelebb meghal valaki, megírják neki: lelki atyánk, ha nem temeti el becsületesen, el se jöjjön, mert úgy mi is tudunk temetni, berakjuk egy Sarusi Mihály ■ví-, " m Csángó sikoly zsákba és elássuk az árokban! Most esik meg a faluban először, hogy néhá- nyan nem eresztik be a házszentelőre kopogtató papot. Többen szekta után néznek. Minek hoztak ki?! Két öregdeák adja a bankot. A csángó egyetemisták egy része harminc körüli. Most nyílt először mód a pesti felsőiskolákra jönni. Most? Antallék kormányra kerülésével. Hazamegy száz diplomás csángó, és megforgatja a moldvai magyar világot! Annyian lesznek, még többen lehetnek, de hogy lészen-e hely, hol fogadják őket?... Hova menjenek vissza, oda, ahol egyház, iskola, állam, rendőr s katona vigyáz a románosítás - nem tudományos, mindenesetre elég régi s igencsak hatékony - rendjére? Hol (hivatalos helyen) magyarul megszólalni halálos bűn? Merre a janicsárpap janicsárnyájat nevel a kicsi csángó báránykákból? Hazamenni? Hova? Haza. Moldvába? Hol a hazájuk a magyarságukra ráébresztett, épp ezért rumun szélsőék szemében mindenekfölött hazátlan és nem is ember fiúknak s leányoknak? Ott, hol születtek s felnőttek, avagy mégsem? Haza-e, hol magyar értelmiségiként állást nem kaphat, feladatot nem vállalhat, s kenyeret sem adhat pujáinak. Mi értelme?- Ezért kár volt kihozni bennünket. Mert hogy a magyar állam dolga - ha már egyszer elhozta ide őket - a további föltételeit is megteremteni moldovai magyar szeretetszolgálatuknak. , - Mi lesz így velünk? - sikolt a deákokból. Se itt, se ott? Ezért kár volt fölvilágosítani őket? Magyar s moldvai? Ne vicceljünk... „Jászvásár”; azt hiszik az óhazában, heccből - avagy túlzó hevületünkben - nevezzük így Jászt.- Egyház és iskola, az segítsen bennünket is. Amit jól tud a román! Jobban. Magyarok?... Jól teszik Moldvában sem román, sem magyar - a rájuk telepedett vlachságnak - a csángó, Erdélyben a szomszéd székely is kineveti, Kis-Magyarországban meg egyenesen oláhnak tartja a jónép őket. Mit lehet itt tenni. Még hogy nekünk; nekik!- Minden krízis rövid idejű - tódítja a tudományos ember. Mármint akkor a can- góé is, mely tart majdnem ezer esztendeje. Azóta, hogy az Árpádfiak első Fotó: ÉM-repro eleiket odavitték a kilső gyepűre. Elébb a (Dnyeszter vize menti, igen messzi) Csö- börcsök-féléket olvasztották be, most a maradék Csángóföldön a sor. Hogy előbb-utóbb sort kerítsenek minden rab nemzetiségre? S már valamivel elébb megkezdhetik - egyenkint s aratóbandákban - a megcsúfított Maradék-Magyar- ország megszállását. Belül már rég folyik a lebeszélés. Pedig - közben - az életbe kapaszkodnának még ma is, akik (csodák csodájára) máig megmaradtak: írogatnak a Római Pápának (hogy a Szentszék most is a hallgatásával feleljen), újabb magániskolákat nyitnak (Szabófalván tanárember látott neki a Tilosának!), gyermekeiket kiküldik Erdélybe, Magyarországba, s ha kimégy közéjük, így fogadjanak:- Maguk magyarok?... Jól teszik! Mi jól, de ők. Akkor mi sem egészen? Nem tudjuk eléggé! S ki minden reményét elvesztette, kijön, Erdélybe — románnak. 0 kér elsőnek - a színmagyar katolikus egyházközségben - román nyelvű misét, hogy faltörő kosnak használja ellenünk a Balkán. Ugye, barátaim, ennyire nem számít, mi történik a szomszéd magyarral! Egyszer csak - hogy a hazájában (s mineműségé- ben) megmaradva nem kellett neked - a honodra fogát régen fenő ellenhez állva beköltözik a házadba. Tudni való. Gittái István A nagyvilágból a szűkebb hazába Egy Nagyváradon tartott zenés-irodalmi rendezvényt követően Boross Barnabás Amerikába szakadt hazánkfia odalépett hozzám, bemutatkozott, majd együtt indultunk hazafelé a Nagy Sándor utcán. Útközben megpihentünk egy-két ivóban, s mélyen az éjjelbe nyúlt beszélgetésünk. ® Hetedik, utolsó gyerekként jöttem a világra Tenkén 1926-ban - kezd mesélni. - Édesapám egy banknak volt a tisztviselője és pénztárnoka. Tudtommal abban a bankban elhelyezett egy bizonyos összeget - amit minden valószínűség szerint örökölhetett -, így nemcsak hivatalnok, de részvényes is volt. Anyám öt éves koromban meghalt, apám egy év elteltével újra megnősült. Mostohám, akit anyámnak szólítottam, fényképész volt, s nagyon szerette volna, ha megtanulom tőle a mesterséget. Nem így lett. 12 éves koromban édesapám megkérdezte tőlem: el akarsz-e menni a háztól, vagy velem akarsz maradni? Bujkált bennem a kisördög, s néhány nap múlva azt válaszoltam neki, hogy menni akarok. Akkoriban három testvérem már Budapesten élt. Apán tudomásul vette döntésemet, s keresett valakit, aki átcsempésszen a határon. Köztudott, hogy a bécsi döntést követően Nagyvárad a magyar oldalra, Tenke pedig a román oldalra került. A zöldhatáron szökés közben elkaptak. Be- lényesre, majd Temesvárra vittek, s a bíróságon egy bíró azt mondta: te fiam kiskorú vagy, menj haza. Édesapám - mert a fia döntése számára szent volt - újabb szöktetést eszelt ki, és Sályi faluban megegyezett valakivel, aki lovasszekérrel, széna alá bújtatva átvitt a határon, majd átadott valakinek, aki Váradra vitt. □ Milyen emlékeid vannak az akkori Váradról? • Emlékszem az Aradi útra, ahol nővérem lakott, a Szent László térre, nővérem barátaira. Valójában csak egy év múlva, Budapestre kerülvén nyílik ki igazán a szemem. A Kálvin téri református gyülekezet kollégiumába kerültem. Akkor Ravasz Lászlp volt a püspök. A közösségi szellemet Ábrahám Dezső lelkész oltotta belénk. A háború után Ravasz László őt kiküldte tanulni Glasgow- ba, onnan Amerikába került, s később püspök lett. Miután én is odakerültem, felelevenítettük a régi barátságot. □ Hajói értem, akkor te Budapesten a református gimnáziumban tanultál. • Úgy van. Negyvennégyben leérettségiztem. Az úgynevezett szovjet felszabadító seregek akkor már Debrecen környékén portyáztak. □ Részt vettél a háborúban? • Aki a 18. évet betöltötte, katonakötelessé vált. Osztálytársaimmal sokáig va- ciláltunk, hogy bevonuljunk-e, avagy bujkáljunk? Végül is úgy döntöttünk, hogy bevonulunk. A Ludovika Akadémián jelentkeztünk. Érettségi bizonyítvány birtokában zászlóssá avattak. Ä Kálvin tér egyik pincéjében vettem le a katonai egyenruhát. Lejött oda egy román katona, s azt kérdezte, beszél-e itt valaki románul? Csekély román tudásommal vá- laszoltan neki. A katona, jól emlékszem, azt mondta románul: én nem vagyok ellenség, én barát vagyok, emberek! A börtönből jövök, kommunista vagyok, és a fasiszták ellen harcolok. Még most is előttem van az arca. Később az orosz katonák is bejöttek a pincébe, és folyton azt hajtogatták, hogy szlusá, szlusá, szlusá? - ami annyit tesz magyarul, hogy hallod, hallod, hallod? Az egyik ruszki kiszúrt engem, magával vitt a kapu alá, s rám parancsolt, hogy tárjam ki a kapu mindkét szárnyát. Nem volt mit tenni, a német golyózáporban sarkig kinyitottam. Körülöttem pattogtak a golyók. Szerencsém volt. Nem találtak el. □ A háború befejezése után mihez kezdesz Budapesten? • Bátyámmal loptunk egy kétkerekű trógerkoesit, amivel aztán bútort szállítottunk lencséért, meg babért. Unokabátyám, aki fogász volt, azt mondta nekem: magam mellé veszlek, hogy tanuld meg ezt a szakmát. Én tiltakoztam ez ellen, és beiratkoztam a teológiára. Valójában a költészet és az irodalom érdekelt igazán. Elemista diákkorom óta szerettem szavalni. A teológián az első év végén közölték velünk, hogy 120 hallgató túl sok az évfolyamon, s felére kell csökkenteni a létszámot. Önkéntes alapon kiváltam, majd jelentkeztem a Filmművészeti Főiskolára. Ascher Oszkár fogadott, s arra kért, hogy szavaljak neki. Elmondtam neki Ády Góg és Ma- góg-ját, tetszhetett neki, mert ajánlott engem a színire. Ezt követően két évig mint színinövendék tanultam, amikor is Major Tamással, a tanárral összeszólalkoztam. Ő nem tűrt meg semmilyen ellenvéleményt. Nemcsak a színpadon, de az életben is Lucifer volt. □ Fel tudnád idézni a vele való affér részleteit? • Igen. Miután ellent merészeltem mondani neki, rám rivallt: Mars ki a helyiségből! E falak között nem tűröm el az ellenvéleményt! Erre én azt válaszoltan neki: Gyere, menjünk ki! Rám nézett haragosan, s azt felelte: Engem ne tegezz! A hallgató kollégák is megszólaltak: Hát menjen ki tanár úr! Ő nem jött ki, én ki- gyalogoltam, s többé sose tértem vissza a színire. □ Mihez kezdtél ezután ? • Unokabátyám befizette értem a tandíjat a fogászati egyetemre. □ Jobb kezedről hiányzik a kisujj. Elmesélted, hogy az ’56-os forradalom idején sérültél meg. Aktív forradalmár voltál azokban a napokban? • Az Országház közelében egy bérelt lakásban rendeztem be illegálisan a fogászati rendelőmet. A páciensek a baráti körből kerültek ki. Egyszer csak hallom a tömeg zaját, amint az Országház elé vonul. Élmentem a Deák téri főkapitányságra, ahol egykori osztálytársam főkapitány-helyettesi beosztásban dolgozott, és fegyvert kértem tőle. Abban a pillanatban olyan volt a légkör Budapesten, hogy habozás nélkül kinyitotta a fegyvereket tároló helyiséget, és tetszés szerint válogathattam a gépfegyverek között. Többed magammal elindultunk a városba, s a Mester utcában kötöttünk ki. □ Miből állt forradalmi ténykedésetek ? • Portyáztunk a környéken, figyeltük az oroszok mozgását, a kilőtt tankok legénységét összegyűjtöttük. Nekem már volt némi harci tapasztalatom, hiszen ’44-ben járt a kezemben fegyver. Ami sérülésemet illeti: A Mester utca és a Liliom utca sarkán egy páncélozott autóban ültünk, amikor az oroszok kilőttek bennünket. Akkor sebesültem meg. Sajnos, a gépkocsivezetőnk hibázott, mert túl lassan ment át az útkereszteződésben, s az oroszoknak volt idejük becélozni minket. Hárman meghaltak mellettem, én a Szent László kórházba kerültem, s számomra befejeződött a forradalom. □ A pár napig tartó nemzeti fellángolást, jól tudjuk, elfojtották. Te szerencsésen felgyógyulsz. Mikor döntötted el, hogy Nyugatra emigrálsz? • Engem kitiltottak Budapestről, meghurcoltak, becsuktak fél évre, kiengedtek, megfigyelés alatt tartottak. Minden héten jelentkeznem kellett a rendőrségen. Csak ’69-ben, egy zombori magyar ember jóindulatának köszönhetően sikerült Olaszországba jutnunk feleségemmel. □ A kommunista rendszer elleni tiltakozáson túl a kalandvágy is szerepet játszott abban, hogy az ország elhagyása mellett döntöttetek? • A rendszer elviselhetetlensége mellett a kalandvágy is sarkallt arra, hogy az Újvilágba kerüljünk. Utólag megvallom, hogy ha akkor Budapesten maradok, semmivel sem lettem volna kevesebb, mint Amerikában. Persze, azt is hozza kell tennem, hogy a nagyvilágba való kiszakadás élményéért megérte. Egy olasz légitársaság jóvoltából New Yorkba repültünk, onnan egy támogató révén Dallasban kötöttünk ki. Három hét elteltével lakást sikerült szereznem, sőt már dolgoztam is, mint fogász. Áldom unoka- bátyám eszét, aki annak idején rám erői' tette a fogász szakmát. A kezem és eszem által érvényesülhettem Amerikában. Nagyon szép, úszómedencés lakást vásárolhattam rövid idő alatt magunknak. Két évet Dallasban éltünk, majd átköltöztünk Los Angelesbe. □ A szakmai elfoglaltság ellenére a. magyar kultúra, a magyar költészet iránti szimpátia is helyet kapott az életedben? • Az első dolgom Dallasban az volt, hogy felkerestem egy papi szemináriumot, ahol magyar nyelven oktattak Rómából érkezett pap tanárok. Március 15-re es ’56 októberére emlékező irodalmi műsorokat szerveztünk. □ Los Angelesben az ott élő magyar közösség egyházgondnoka és kultúra-szeive- zője voltál. Amiért Szent László lovagrend kitüntetésben részesültél. • A Magyar Házban, az Arany János kultúrkörben 25 éven át tevékenykedtem, amolyan kulturális vezető voltam. Számtalan anyaországbeli és erdélyi írót, költőt, ellenzéki politikust vendégül láttunk abban az időben. Idén átadtam helyettesemnek a stafétabotot. Tényleg tagja lettem a Szent László lovagrendnek, sőt, Göncz Ái-pád államelnök aláírásával megkaptam a forradalom túlélő hose kitüntetést is. □ Hol és hogyan képzeled el a jövődet? • A legnehezebb kérdést tetted fel nekem: Los Angeles? Budapest? Nagyvárad? Vannak érzelmeim, van egy kapcsolatom, s ezáltal konfliktusaim. Az égjék dacos változat szerint: szakítok Nagyaraddal, Budapesttel, s visszamegyek L°s Angelesbe. Folytatva ott azt a kulturális szervező munkát, amit eddig is csináltam- A másik változat szerint visszatérek Budapestre.