Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20 / 169. szám
ÉM-iwtergó Mindig repülni vágyott, az ember legősibb álmát érezte megvalósulni a táncban, ahogy> a művész minden mozdulatával harcol a gravitáció ellen. II. oldal ÉM-dosszié ________________ M anapság nem egysedül Magyarországon készülnek a nyugdíjreformra. Sehol sem megy harc nélkül De pontosan miről is szól itthon ez a vita? III. oldal Kilátó_______________________ M ost, amikor millió tonnaszámra termett gabonánk gondja szorítja a magyar mezőgazdaságot, illő megemlékezni a korábbi földművelők ről VII. oldal Verseny előtt Fotó: AP A hét embere Serfőző Sándor a Magyar Állami Népi Együttes igazgatója Faragó Lajos A negyvevöt éves Magyar Állami Népi Együttes csütörtökön és pénteken a Diósgyőri várban nagy sikerül mutatta be az Ecseri lakodalmast. Az együttes igazgatója tizenöt éve Ser- mző Sándor, aki megyénkén született és dolgozott. ~ Honnan indult Serfőző Sándor? ~ Egy százlelkes abaúji kisközségben, Mogyoróskán születtem, ahol nehéz volt megélni és jüegmaradni. Földművelőként kezdtem, nagyapámnak segítvén arattam, kaszáltam, vetettem. Nagyszerű indítás volt üiaga a faluközösség is. Altalá- üos iskolai igazgatóm és tokaji gimnáziumi tanáraim máig nieghatározóak az életemben. A debreceni egyetemen a népművelés szakot is elvégeztem és népművelőként kezdtem el dolgozni Kazincbarcikán a BVK egyszemélyes művelődési házában. A városi művelődési központ megépültével kineveztek annak élére. Közös fenntartású intézményhálózatot akartunk, amelyhez meg kellett uyerni a város üzemeit. Ebben az akkori országgyűlési képviselő, Ollári István na©' segítségemre volt. Sikerüli olyan programokat, rendezvényeket, művészeti együtteseket teremteni, amelyek nagy része ma is él- Időközben elvégeztem a színművészeti főiskola dramaturgia-színházelméleti szakát is, ami nagyon sok pluszt ad a munkámhoz.-Aztán kiemelték a „megyére”.- A megyei pártapparátusba kerültem 73-ban. A közművelődés és a művészeti területek referenseként igyekeztem segíteni az ezen a területen dolgozók munkáját. Sokat köszönhetek „főnökömnek”, Nagy Zoltánnak, aki támogatta elképzeléseimet. Munkám során alkalmam volt megismerni a borsodi grafikai műhely kiválóságait, Feledy Gyulát, Mazsaroff Miklóst, Barczy Pált, zenei területen Mura Pétert, a szimfonikus zenekar tagjait... Az akkori testvérmegyék kulturális delegációival több éven át nagyszabású barátságfesztivált rendeztünk, amelyek többet jelentettek a barátság szempontjából bármiféle politikai programnál. A megye után a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének Bartók Béla Táncegyüttese következett, ahol Tímár Sándor művészeti vezető egy korszerűbb felfogású csapat kiépítését kezdte el. Az Állami Népi Együttes 1980-ban, Rábai Miklós halála után hullámvölgybe került, és a minisztériumi vezetők keresték a megoldást. Tímár Sándor művészeti vezetőként, én pedig igazgatójaként 1981. január 7-én kerültünk az együttes élére.- Es a hullámvölgy után ismét sikerek következtek.- Elkezdődött egy nagyon nehéz, ugyanakkor termékeny időszak. Nehéz volt meggyökerezni és újat teremteni, mert a társulat tagjai ragaszkodtak a régi stílushoz, amit Rábai teremtett. Ez emberileg teljesen természetes volt, csak időközben a néptánc területén jelentős változás következett be. Új ismeretek, új értékek kerültek a felszínre. Tímár mester feladata a Bartókban megkezdett új szemléletű munka folytatása volt, enyém, hogy a váltás feltételeit menedzserként biztosítsam. Az együttes az új programokkal idehaza és a világ számos országában nagy sikert aratott.- Most újabb kihívásoknak kell megfelelniük.- A 15 év alatt változott a helyzet. Újak jöttek, akik a folklórt új formában állítják színpadra. Nagyon erős a konkurencia, és szükség van arra, hogy mi is igazodjunk, alkalmazkodjunk hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy a művészi értékből engedjünk és valamiféle kommercializált show-műsorokat csináljunk, de igenis jelenti azt, hogy az eddigiektől igényesebb szcenírozás- sal, színpadtechnikai megoldásokkal segítsük a még jobban eladható műsorok készítését. Az együttes feladata, hogy a hagyományt újszerű módon újraalkotva hozzon létre műveket. Másik, hogy őrizze a régi értékeket. Harmadsorban pedig, hogy az együttesen kívül született legjobb produkciókat is beépítse a maga repertoárjába.- A megújítási munka közben jut ideje hazajárni?- Feltöltődni ide jövők vissza. Mert bárhová megyek - a szülőfalumba, a volt munkahelyeimre - mindenütt nagyon jó légkör fogad. Természetesen nemcsak én jövök vissza, hanem a megye is jön Budapestre. Büszke vagyok arra, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek Budapesti Baráti Köre 15 évvel ezelőtt az Állami Népi Együttes székházában alakult meg. Mindig nagy örömmel jövök az együttessel is a megyébe. Régi vágyam valósult meg most azzal, hogy a diósgyőri várban is felléphettünk. Mindig nagyon nagy örömmel és szívesen jövök, mert mindent, amit indításként kaptam, azt innen vittem magammal. Beolvadás Bánhegyi Gábor Úgy esett, hogy a minap Pécsről hazafelé jövet éppen a Petőfi hídon közelíttetett meg Budapest utóbbi része. Langymeleg szombat este volt, negyed tizenegyet mutatott az óra, az autó vidáman pöfögött, talán vezetőjével együtt örült annak, hogy ilyen tempó mellett még éjfél előtt elérö- dik az otthon, a kies Miskolc városa. Aztán pedig úgy esett, hogy a Nagykörúton a gázpedál egyszer csak tövig beszaladt, és ezután már csak az alapjárat mormogott csendes egykedvűséggel, az autó viszont nem volt hajlandó a haladásra. Történt pedig ez nem máshol, mit az „ezerszer áldott Vili. kerületben", annak is a leg- dzsumbujabb részében, a Rákóczi tér sarkán. Az ezernyi fertővel szennyezett terület közvetlen közelében a kispolgári tudatot a rettegés töltötte el, a kiszolgáltatottság tehetetlen érzése egyre erősebben markolta a szívet. Lelki szemek előtt már megjelentek a marcona strigók, akik a hozzájuk tartozó ledér nőszemélyek gúnyos nevetéssel kísért durva biztatásától felajzva fenyegető arckifejezéssel közelítik meg a szerencsétlen lerobbant autóst, hogy bevonszolják egy sötét kapualjba, ahol némi ütlegekkel kísérve megszabadítják minden általuk fölöslegesnek ítélt értéktárgyától. Nem egészen így esett, hanem úgy, hogy hirtelen felbukkant egy, a cigányok népes csoportjába tartozó tízéves forma srác, és sajnálkozó mosollyal kérdezte a lerobbanás okát, majd lelkesen segített eltolni a saroktól legalább hat méternyire az autót - mert a szabál' az szabál'l -, ami ettől még mindig a Rákóczi tér „közele" maradt. A fiatal segéderő ezt követően odaszaladt a közelben drosztoló taxishoz, aki szemmel láthatóan egész éjszakáját arra készült áldozni, hogy az örömlányokat és véderőiket fuvarozza szükség esetén. A sofőr kisvártatva megjelent, és kérdezte a probléma okát, majd mikor meghallotta a hevenyészett diagnózist (gázbowden-szakadás) legott kocsijába pattant, és szétbré- kózott a kollégák között, hogy nincs-e valakinek felesleges gázbowdenje. Nem volt, de adatott egy tanács, hogy talán a Sárga Angyal. Ezért úgy esett, hogy az alkalmi strigó-pillangó sorfa! között a kárvallott elindult pénzzel működő telefonfülkét keresni. Röpke negyedórás séta után találtatott egy, amely nem dobta ki az érmét, csak az éppen foglalt volt. Fehér bőrű magyar lányok hallgattak unottan benne nagyokat, miközben eleinte érdeklődéssel, később egyre nagyobb közönnyel, végül kifejezett undorral bámulták az egyre feszültebben a fülkeajtó előtt toporgó készülékre várót, aki nem átallja fel- alá sétálásával kifejezni türelmetlenségét, miközben nekik fantasztikusan nagy hallgatnivalójuk akadt a langymeleg pesti éjszakában. Nem is bírták sokáig idegekkel, mert elfordultak. Újabb tízperces séta után útba akadt két közeg, akik éppen szorgosan szolgáltak és védtek, azaz cefetre olvastak egy kétségkívül szabályos forgalmi engedélyt. Logikus munkamegosztással, egyikük zseblámpázott, másikuk olvasott. Arc mosolyra derült, kérés elhangzott, de a közegeket nem hatotta meg a nem működő, vagy foglalt telefon- fülkék története, mert zord szigorral közölték, ők ugyan nem hívnak sehova semmiféle Sárga Angyalt. Sebaj, mert az út túloldalán két ifjú hölgy libegett be egy fülkébe. Gyors loholás, és minő szerencse, a fülke pénzes is, működik is, és a hölgyek sem bőbeszédűek. Kilibbenésükkor azért még elhangzik egy megerősítő kérdés a készülék működőképességéről, amelyre a hölgyemények egy szótlan, de elég megvető végigméréssel reagálnak, majd tova. Oda se neki, mert az „angyalok” diszpécsere ígéri az időben közel és meglehetősen borsos árú kiszállást, bár a javítható- Ságról vannak kételyei. Ezt követően úgy esett, hogy az autós gyalogosan visszasuhant a térre, ahol még mindig nem szedték darabokra a járgányt, és ahol a strigók sofőré érdeklődött a fejleményekről, majd mosolyogva nyugtázta a segítség közeledtét, ahol a ledérek sajnálkozó pillantásokkal illették a langymeleg éjszakában már csak autója haladásképtelensége miatt nyugtalan alkalmi álló „társat”. A helyhez kötött pedig néha már-már mulatott is magában azon a meglehetősen idétlen helyzeten, hogy a Rákóczi téren egy, csak egy legény támasztja bőszen - és a kívülállók szemében valószínűleg odatartozóan - kocsija oldalát, az pedig ő maga volna. A „mulatozást” csak öt helybéli keményfiú zavarta meg, akik a lelki szemek által egyszer már látott módon - de immár a valóságban - meglehetősen fenyegető módon vették körbe a támaszkodót, de csak egy zavaros történet hangzott el jövő héten visszakapandó jogosítványról, közelben álló „saját" gépkocsiról, amit el kellene hozni „ide valamelyik mellékutcába", mert a saját kezű el hozatal a még közelebb igazoltató rendőrök miatt nem lehetséges. Válasz hallatán, hogy itt most nem céltalan támasztás, hanem várakozás történik, az ötök társulata szinte elnézést kérve elmasírozik, miközben a rendőrök is egyre inkább távolodnak, valahogy most nincs kedvük ezen a részen szolgálni és védeni. Végül pedig úgy esett, hogy megérkezett a Sárga Angyal, két perc múlva közölte, hogy nem a gázbowden szakadt el, csak a bizgentyű esett le a miskulanciáról, újabb két percig szöszmötölt, majd közölte, hogy sem kiállási-, sem munkadíjat nem számol fel, csak lépjen be az ismét járóképes járgánnyal rendelkező tulaj a „Klubba". Indítás, sebességbe kapcsolás, index kitétele, lassú gázadás, majd egy pillantás a fal felé, ahol az unottan álldogáló strigók és hölgyhozzátartozóik biztatóan elmosolyodnak, és már majdnem intenek is, de a nehéz fiúk az utolsó pillanatban meggondolják magukat, arcuk ismét közönyössé változik és blazírtan tovább bámészkodnak. i
