Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

14 ÉSZAK-Magyarország _A Nap Fotója Kokó születésnapjára olyan, lágy gumiból készült, lémületes kígyókat és gyíkokat kért, amilyenekkel az embergyerekek is szeretnek játszani. Ám Kokó gorilla, éppen 25 éves, és arról nevezetes, hogy jelek segítségével ki tudja fejezni akaratát. Kokó mintegy ezer je­let tud használni. Fotók: AP Brutális kölykök Miskolc (ÉM - FJ) - Tizenéves suhancok kö­vettek el rablótámadást egy 77 esztendős asz- szony ellen tegnapra virradóan Miskolcon. A két gyermek- és egy fiatalkorúból verbuváló­dott rablóbanda tagjai egytől egyig intézeti szököttek. Furcsa, környezetébe sehogy nem illő zajokra ébredt tegnap hajnalban egy Templom utcában élő idős nő. Mivel a furcsa motoszkálás a hálóval szomszédos szobából szűrődött át, a nénike - talán úgy vélte, vala­mi rágcsáló garázdálkodik odaát - benyitott a lakatlan helyiségbe. Szegénynek még a kilin­cset is alig volt ideje elengedni, máris a földre rántotta valaki, aztán könyörtelenül elkezd­ték ütni, vágni. „Hol a pénzed, hová dugtad?!” - vallatták verés közben a kíméletlen kezek gazdái. Majd (talán a támadók is belefárad­tak a verésbe) átráncigálták az asszonyt háló­szobájába, ahol egy székbe taszigálták, s míg két siheder a szekrényekben kutatott értékek után, egyikük vigyázott rá. Amikor pedig a zsenge koruk dacára embertelenül brutális kölykök rátaláltak az öreg hölgy 46 ezer fo­rintjára, gyorsan kereket oldottak. A három briganti - puszta szerencse, vagy jól megszervezett akció? - egy közelben álldo­gáló taxiba pattant be. Véglegesen felszívódni mégsem tudtak: a távozásuk után azonnal se­gítséget kérő áldozatnak, illetve közvetlenül a példás gyorsasággal érkező miskolci zsaruk­nak köszönhetően a rendőrség elfogta őket. Pontosabban csak kettőjüket, a fiatalkorú, a hivatalos szervek előtt mégis untig ismert Sz. Lászlót és a még 14 éven aluli (így nem bün­tethető) F. Árpádot. Az ugyancsak gyermek­korú K. Olivér azóta szökésben van. A gálád hármas tagjai egyébként mind­annyian intézeti szököttek - tudtuk meg Né­meth Péter századostól, a Miskolci Rendőrka­pitányság forrónyomos csoportjának éppen soros parancsnokától. „Naptár Szombat A Nap kel: 4 óra 54 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. A Hold kel: 23 óra 48 perckor, nyugszik: 12 óra 42 perckor. Névnap: Csaba. Vasárnap A Nap kel: 4 óra 55 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. A Hold kel: - -, nyugszik: 13 óra 50 perc­kor. Névnap: Apollónia. „Időjárás A délutáni órákban egyre több helyen növek­szik meg a gomolyfelhőzet, amelyből számítani lehet ismétlődő záporokra, esetenként felhősza­kadásra, jégesőre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali felmelegedés 25 és 32 fok között alakul. Napról Napra 1996 Vadkender a vendéglő „étlapján” Tiszabábolna (ÉM - CSKA) - Tény, hogy a szakácsok min­denféle zöldséggel, növénnyel megpróbálkoznak, hogy minél ízletesebb falatokat tálaljanak a vendégek elé, na de az már kicsit sok, hogy az egyik tisza- bábolnai vendéglőben dolgozó fiatalember - aki egyébként szakács - vadkenderből sodort cigarettát szervírozzon a disz­kózó fiataloknak. Hogy ez az értékesítés valóban megtörtént-e, arról a mezőkövesdi rendőrök nem igazán adnak infor­mációt a vizsgálatok lezárásáig, hi­szen az sértené a nyomozás érdeke­it. Mindenesetre azt megtudtuk tő­lük, hogy tegnap Tiszabábolnán vadkender „ültetvényt” foglaltak le, és szállítottak be a rendőrségre. A szó szoros értelmében szállították, ugyanis a méteres nagyságú vad­kender faládákba és óriáscserépbe A cserepes kender Fotó: Gál Péter volt ültetve, elrejtve az egyik ven­déglő kertjében, a gaz közé. A növé­nyeket két fiatalember nevelgette. Egyikük - a szakács - ellen már körözést adtak ki korábban Eger­ben, s Tiszabábolnán bújt el az ap­ja vendéglőjében a hatóságok elől. Feltehetően itt jutott eszükbe ez az „óriási” ötlet, hogy tudniillik meg­próbálkoznak a vadkender-ter- mesztéssel. Szereztek magokat, elültették, aztán már csak szorgo­san locsolgatták, nevelgették növé­nyeiket. Egyébként a körözött sze­mély számára már nem volt isme­retlen a kábítószer, hiszen - mint azt a rendőrségen megtudtuk -, karja tele volt tűszúrás-nyomokkal. Az ügy pikantériája, hogy a ven­déglő melletti kertben az egyik szomszéd - teljesen ártalmatlan célból - mákot termelt, ám a fiatal­emberek „lefejtettek” jónéhány zöld mákgubót is, hogy megismerjék az ilyen jellegű kábulatot is. A rendőr­ség a körözött személyt Egerbe szállította, a nyomozás tovább fo­lyik az ügyben. Eljárás indult a benzidin-ügyben Balassagyarmat (MTI) - Bántal­mazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és jogellenes fogvatartás alapos gyanúja mi­att a Nógrád Megyei Ügyészsé­gi Nyomozóhivatal pénteken el­járást indított a megyei rendőr­főkapitányság egyelőre isme­retlen munkatársaival szem­ben. Az elmúlt év december 9-én a Nóg­rád megyei Érsekvadkerten történt emberölés nyomozása során több személyt előállítottak a megyei fő- kapitányságra. Ott több mint 12 órán át fogva tartották, bántalmaz­ták őket, illetve benzidin-próbát vé­geztek rajtuk. A feljelentés szerint rákkeltő hatású vegyszer alkalma­zásának betudhatóan az egyik sze­mélynél bőrelváltozás következett be. A benzidin-próba elvégzését egyébként a megyei rendőr-főkapi­tányságon senki nem tagadja, an­nál is kevésbé, mert a szer alkal­mazása évtizedek óta világszerte bevett gyakorlat a vérnyomok ki­mutatására. Eddig soha nem me­rült fel, hogy külsőleges használata esetén bármi káros hatása volna. A szert egyébként is alig néhány má­sodperc múlva lemossák a bőrfelü­letről; természetesen előfordulhat, hogy valaki éppen erre allergiás, ez esetben előfordulhat bőrpír. Az ügyészségi nyomozás megin­dításától függetlenül - még ezt meg­előzően - az országos rendőrfőkapi­tány is vizsgálatot rendelt el a ben- zidin használatának tisztázására. A függetlenség 220. születésnapja 1776. július 4-én, azaz kétszázhúsz éve fogadták el az észak-amerikai brit gyarmatok képviselői az ország har­madik elnökének, Thomas Jeffersonnak a fogalmazásában megszületett Függetlenségi Nyilatkozatot, amellyel megalakult az Amerikai Egyesült Államok. Ez alkalomból az idén is látványos ünnepségeket rendeztek. Mint felvételünk is tanúsítja, a nagy hőség és a hosszú álldogálás kissé elfárasztotta az ifjú zászlótartókat. ■Horoszkóp ^ III. 21. - IV. 20. Xf VII. 23. -VIII. 23. £}xi. 23.-XII. 21. Kissé korai volt az öröme. Nem érde­mes előre inni a medve bőrére. Nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan sze­rette volna. De vigasztalja, hogy eb­ben legkevésbé maga a hibás. IV. 21.-V. 20. Új távlatok nyílnak meg ön előtt, ha jói hasznosít egy nem várt hír. Még csak segítségre sem lesz szüksége, a dolog magáért beszél. Ne kérdezze más véleményét. M V.21.-VI. 21. Sajnos a dolgok addig alakultak jól, míg ön irányította őket. Mióta másra hagyja őket* teljesen összezavarodott minden. Próbálja meg helyreállítani a hibát. «C VI. 22. -VII. 22. Nem célszerű idegent bevonni ebbe az új munkába, hiszen sosem tud­hatja, hogy valaki nem használ-e fel akár csak apró részletet is ön el­len. Rengeteg jelzés érkezik a környezeté­ből, hogy kifogásolják az ön viselkedé­sét, csak éppen nem veszi észre az ap­ró jeleket. Figyeljen oda, míg ezek a jelek durvává nem válnak. & VIII. 24.-IX. 23. Ne habozzon. Vágjon bele a nagy va­kációba. Elég jól kidolgozta már az útitervet, nem érdemes állandóan ag­godalmaskodni. Lazítson és adja át magát a helyzet örömének. W IX. 24.-X. 23. Bizonytalannak érzi magát, ami saj­nos döntéseiben is megnyilvánul. Az élet több területén szinte elveszíti az ítélőképességét. Okosabb, ha segítsé­get igényel. X. 24. - XI. 22. Ráfér önre egy hosszadalmasabb pi­henés. Nehéz időszak mögött áll, ami nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megviselte. A legjobb benne, hogy vé­ge van. Olyan kikapcsolódást válasszon, amely semmiképpen nem kíván ko­moly odafigyelést, főleg nem elmé­lyült gondolkodást. Ilyenre is nagy szükség van néha. ifi XII. 22.-1.20. Ötletgazdagsága már számtalanszor kisegítette a bajból. így lesz ez most is Olyan munkát szerezhet most ezzel magának, amellyel komoly sikereket érhet el. Sb 1.21.-II. 20. Nem várt kiemelkedő eseményeket mostanában, mégis nagyszerű dolgo­kat művel. Elképzelései sorra telje­sülnek. Előbb-utóbb szinte mindenre jut ideje. 35 II. 21.-III. 20. Az az érzése, hogy a legjobb tudása szerint megoldott minden feladatot, kivédett és elhárított minden aka­dályt, ami az útjába került. Pedig ez nem biztos, hogy így van. KENÓ-nyerőszámok Miskolc (ÉM) - A július 4-i KE- NO-számok a következők: 11, 22, 23, 26, 28, 33, 38, 43, 44, 47, 51, 53,54, 55, 56,57,61,68,69,80. Július 6Szombat Fantomlövöldöző Sárospatak (ÉM) - Rejtélyes lövés dörrent el a napokban Sárospatak- Kácsádon, a Gergely-hegyen lévő szőlősben. Szinte egyidőben a dör­renéssel a tőkék között tartózkodó B. Beáta kézfejét egy valószínűleg 0,22-es kaliberű fegyverből szárma­zó golyó lyukasztotta át. Sajnos a lövedéket nem találták meg, és a lövés leadásának helyét sem sike­rült ez idáig meghatározni. A ve­szélyes fantomlövöldöző pedig egy­szerűen felszívódott, eltűnt. Senid nem látta sem a lövés előtt, sem utána. Azt pedig nem lehet tudni, hogy véletlen, vagy célzott lövés se- besítette-e meg a hölgyet. Miskolci pisztráng Miskolc (ÉM) - Pisztrángok úsz­nak a Szinvában Miskolc belterüle­tén, a Tokaj szoígáltatóház környé­kén fedeztük fel a fürge halakat. A környezetükre leginkább kényes pisztrángokat tavasszal telepítet­ték - mintegy 700 példányt. Előfor­dulásuk a patak felső folyásánál nem ritkaság, tavasszal a Papír­gyárnál kiló fölötti súlyút is fogtak már belőlük. A megyeszékhely egyetlen patakjának - vízminősé­gének - legjobb bizonyítványa, hogy már a város közepéig is leúsz­nak a Szinván az igényes halak. Vagonfosztogatók Debrecen (MTI) - A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főka­pitányság bűnügyi osztálya lopás miatt tizenegy vasutast, illetve volt vasutast vett őrizetbe. A gyanúsítot­tak több alkalommal áruszállító va­gonokat dézsmáltak meg a nyílt pá­lyán. Ez év április elsején mikrohul­lámú sütők érkeztek Dél-Koreából Magyarországra. Az úticél - vasú­ton - a jászberényi Lehel Hűtőgép­gyár lett volna. A kirakodásnál de­rült ki, hogy 214 mikrohullámú sü­tő hiányzik. Egyúttal megállapítot­ták azt is, hogy a tehervagon ajta­ján hamis az ólomzár. A szerelvény a budapesti Ferencvárosi pályaud­varról tartott Jászberénybe, és az onnan induló tehervagonokat más­kor is megdézsmáltak. A módszer ugyanaz volt: a vonat nyílt pályán vesztegelt, a tolvajok ezt kihasznál­va teherautóval kanyarodtak a sze­relvény mellé, és feltörték a zára­kat. Az ötlet kiagyalója, a sajókazai Bódi Zoltán és a budapesti Kalla Zoltán szökésben van. Elle- nük el­fogatóparancsot adtak ki. Importkoporsók Ungvár (MTI) - Magyarországról importált nagyobb mennyiségben drága, több száz dollár értékű ko­porsókat Munkácsra egy ottani te­metkezési magánvállalat. A rossz­nyelvek szerint a temetkezési válla­latnak saját beépített emberei van­nak a város bűnszövetkezeteiben, akiktől a fülest kapta a küszöbön álló fényűző temetésekről, amelyek­hez - igazi gengszter szokás szerint - luxuskoporsók dukálnak. Véres leszámolás Kijev (MTI) - Három fegyveres le­lőtt két embert a hét közepén az ukrán főváros Kijev nevű kávézójá­ban. A két áldozaton - a Mary Cafe igazgatóján és a Tyeatralnij szállo­da egy szakácsán - kívül két másik személy megsebesült. _ IS6— ítü = Szombaton nem tartunk ügyeletet. Vasárnapi ügyeletes riporter: Mészáros Béla Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/231

Next

/
Thumbnails
Contents