Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
12 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996. Június 10., Hétfő, Csilletolás ’96 Miskolc (ÉM - Hl) - Csilletolás ’96 címmel nagyszabású akcióra készülnek a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karának diákjai: augusztus 20-án eltolnak egy csillét az Egyetemvárosból Dunaújvárosig. E nem kis kitartást igénylő cselekedettel barátságukat kívánják kifejezni az újvárosi társintézmény iránt. Az ötletről és a kivitelezésről Baranyai Péterrel, az egyik szervezővel beszélgettünk. Baranyai Péter egyetemi hallgató • A Miskolci Egyetemen 1995-ben megalakult a Dudujka-völgyi Rókák Asztaltársasága. Tagjai kohászok, gépészek és bányászok. Az egyik rendezvényünkön felvetődött, hogy valamiféle demonstrációt szervezzünk a Dunaújvárosban működő főiskola mellett. Ez az intézmény a Miskolci Egyetemből vált ki, de még nem teljesen önálló. Mivel szeretne az lenni, mi a csilletolással szolidaritásunkat kívánjuk kifejezni. Meg persze a hagyományokat is ápoljuk, hiszen 1989-ben már toltak a miskolciak csillét. Akkor Sopronba. Az eltolt csille most is ott áll a soproni egyetem kollégiuma előtt. □Az ötlet tehát megszületett. Hogyan kezdtek a szervezéshez? • Megpróbáltunk szponzorokat szerezni. Szerencsére sokaknak tetszett, amit kitaláltunk, és támogatnak bennünket. Lyukóbányából kapjuk a csillét. Azt is vállalták, hogy felszerelik gumikerekekkel és fékkel, mivel ezek nélkül nem adott volna engedélyt az akcióra a Közlekedési Felügyelet. □ Hány nap alatt ér a csille Dunaújvárosba? • Augusztus 20-án reggel 8 órakor indulunk, és terveink szerint 30-án érkezünk meg. Tíz nap alatt 260 kilométert kell legyűrnünk. Egyszerre öten tolják a 450-500 kiló körüli csillét, benne a csilleparancsnokkal. Előttük és mögöttük egy-egy személyautó biztosítja majd a kíséretet. Lesz még egy futkosó autó, ami előre megy szállást keresni. Bérelünk egy teherautót is, az szállítja a felszerelést: üstöt, kon- zerveket, a főzéshez szükséges alapanyagot és a sátrakat. □ Minden engedélyt sikerült beszerezni? • Meglepően könnyen ment minden. Néha mulatságos helyzetek álltak elő. Például a főutakon való tolás engedélyezéséhez meg kellett nevezni, milyen járműről is van szó. De a besorolás némi nehézségbe ütközött. Bár lassan haladunk majd, mégsem fért be a lassú jármű kategóriába. De nem is kerékpár, nem is utánfutó. A csille az csille. □ Mekkora távot terveznek egy napra? • Ez függ attól is, hogy egy-egy útszakaszon mennyi az emelkedő, milyen szívósak az emberek... A leghosszabb táv valószínűleg 45 kilométer lesz, ugyanis Budapesten egyvégtében megyünk át. Persze, itt is lesz állomáshely. Az Ipari Minisztérium előtt megállunk, itt csatlakoznak hozzánk a dunaújvárosiak. A minisztérium képviselője pedig fogadóbeszédet mond. □ Hová kerül végül a jelképes jármű? • A dunaújvárosi diákok a kollégiumuk előtt építenek egy dombot, rajta elhelyeznek egy sínpárt. Erre állítjuk fel a csillét - oldalán egy táblával, amelyen szerepel majd az összes csilletoló neve. □ Dunaújvárosban mit szóltak a tervhez? _ • Nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet. Ok is úgy érzik, ezáltal még szorosabb lesz a kapcsolat a két intézmény diákjai között. De egyébként is jó barátságban vagyunk a soproniakkal, selmeciekkel és velük is. Eljárunk egymás szakestélyeire, tartjuk a kapcsolatot. A csilletolás is a testvérkarok összetartását erősíti majd. Nyelvi tábor Miskolc (ÉM) - Német nyelvet tanuló általános iskolások számára szerveznek tábort június 16. és 22. között Balatonfenyvesen. Bővebb felvilágosítást a 357-480-as és a 374- 575-ös miskolci telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. Évadbúcsúztatás és -előkészítés Puccini Tosca című operájának szombati előadásával befejeződött az 1995/96-os évad, és a Miskolci Páholy elnevezésű sorozat harmadik szezonja. Az előadást követő partin mutatkozott be először a társulat tagjaiból alakult zenekar. Ugyancsak ezen a partin írta alá Várhegyi Miklós, a TVK Rt. vezérigazgatója és Hegyi Árpád )uto- csa, a Miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezője azt a szerződést, melynek értelmében a következő évad fő támogatója a TVK Rt. lesz. Fotók: Dobos Klára Énekkari munka - gyors tempóban A katolikus gimnázium kórusa kilépett az iskola falai közül Miskolc (ÉM - DK) - Már hagyománya van a Miskolci Katolikus Gimnáziumban az év végi zenés délutánok megrendezésének. Ma és holnap bárki előléphet, előadhatja a hangszerszólóját, énekét. Nincs rangsorolás, nincs díjazás, a lényeg, hogy zenével teljen a délután. A fő szerep persze az énekkaré, hiszen a közös éneklésben van igazán együtt az ember a társaival és a zenével. • Négy éve indult az iskola, akkor alakult az énekkar magja is. Tíznél alig voltunk többen. Aztán jöttek az évek, jöttek a diákok, és most már harminc tagú a kórusunk. Két negyedikest elballagtatunk, de jönnek az újak - meséli Regős Zsolt karnagy. □ A tanulás mellett mennyi idejük jut a közös éneklésre? • Hetente kétszer 45 perc. Ha a művészeti munkát nézzünk, ez nulla, viszont a többi iskolában általában csak egy órát kap az énekkar. Az időbeosztás azonban nagyon rossz. Hétfőn a nyolcadik órára „kimosott” aggyal jönnek a gyerekek. Hiába van énekhangjuk, semmit nem fog az agyuk. A másik próba szerda reggel a nulladik órában van. Akkor nagyon könnyen tanulnak, viszont énekhangjuk nincs. Ez így elég nehéz. De úgy tűnik, idén már sikerült valamit elérni. □ Úgy mint? • A korábbi években nem akartam kilépni az iskola falai közül. Ez az év volt az, amikor már meg mertünk szólalni máshol is. Karácsonyi koncertturnénk volt, egy cserekapcsolatnak köszönhetően kijutottunk Németországba. Részt vettünk az „Éneklő Ifjúság” hangversenyen, ahol a város és a megye középiskolai énekkarai jöttek össze. A szakmai zsűri a legnagyobb elismerés hangján szólt rólunk, és arany öklei véllel jutalmazta a teljesítményt. Ez nagy öröm volt, bár én akkor is elégedetlen voltam az énekkarommal. Ennél többet ki lehet hozni ebből az együttesből. Az a tíz nap, amit együtt töltöttünk Németországban, teljesen összehozott bennünket. Már az első három nap alatt érezhető volt az a művészi fejlődés, amit kint elértem. Mert együtt voltunk, mert nem kellett azon gondolkodniuk, hogy matekból dolgozat, ilyen-olyan különóra. Ezek mind hihetetlen fékek a középiskolás korosztálynál. □ Hisz az iskolai énekkarokban? Mert azért itt elég nagy a „migráció”... • Természetesen hiszek. Ha az ember megtart egy bizonyos színvonalat, amiből nem enged, akkor jó lehet az énekkar. Persze, ehhez az elsősöket is be kell dobni a mélyvízbe. Nem akarok időt engedni arra, hogy megint kezdjük elölről, majdnem az alapoktól. Hiszen tekintettel kell lennem az idősebbre is. Tudom, hogy nehéz az én tempómat felvenni, hihetetlen gyorsan dolgoztatom az embereket. És nálam követelmény, ha egy kottát odaadok, azt a kórustagok le tudják énekelni. A Miskolci Katolikus Gimnázium énekesei Őrtorony és tanúi Edelény (ÉM - PTA) - „Boldogok leszünk, ha vendégként meglátogatja összejöveteleinket. Jehova tanúi segíteni szeretnének abban, hogy bővítse ismereteit Istenről és a bibliáról” - olvasható a gyülekezet szórólapján, s vallja ezt a nyomtatványokért is felelős Szilágyi Sándor. Jehova tanúi modernkori történelme több mint 100 évre nyúlik vissza. Az 1870-es évek elején alig észrevehető módon egy csoport bibliatanulmányozásba fogott Pennsylvania államban. Az eszme tovább élt, s képviselői ma már az egész világon jelen vannak. Hiszik és hirdetik, hogy az élet alapjául a szentírásban megfogalmazottak szolgálnak. Felkérik és ösztönzik az embereket arra, hogy mindezt ők is felismeijék. Szilágyi Sándor elmondása szerint már a ’40-es évektől jelen van Edelény- ben a gyülekezet, és teijeszti tapasztalatait Isten világáról. Számos alkalommal találkozhatnak velük jelenleg is a térségben. A tanúskodók az általuk felkínált könyvekért, nyomtatványokért - Őrtorony, Ébredjetek! -, vagy egyéb tevékenységükért nem várnak pénzt. A Jehova tanúinak is vannak nehézségeik - vallják magukról - mind gazdasági, fizikai vagy érzelmi téren. Nem hibátlanak és csalhatatlanok, viszont tapasztalataikból igyekeznek levonni - és másoknak is átadni - a megfelelő tanulságot. Ezen ismeretekről valamint a biblia tanításairól, gyakorlati alkalmazásáról tartanak előadásokat Edelény 1. Sz. Általános Iskolájában hetente két alkalommal: csütörtökön és vasárnap délutánonként . Hirdetés A legkorszerűbb technikával készülő napilap számítógépes tördelői. liléivé grafikai j» feladatok ellátására keres munkatársat. Mm Azok jelentkezéséi várjuk, akik nrt érdeklődnek a fi- M Hfc|f iingráfia, a kiadrányszer- Jw % kenué:;, valamint a szá- , .jjf J§ mi tógépes technika iránt. Az eddigi munkaköröket, tevékenységeket ismertető bemutatkozó levét mellé kérjük, mellékeljenek néhány korábbi, önállóan készített ma nkát. irt *' f>i i ' < köz ó megállapodás alttftján. A pályázatokat június 14-ig a következő címre várjuk: Észak-Magyarország szerkesztősége 3501 Miskolc, Pf.: 351 A borítékra kérjük ráírni: „MACINTOSH ” Az új Új Holnap Miskolc (ÉM) - Az Üj Holnap című irodalmi, művészeti, társadalmi folyóirat legújabb számának első oldalain Panek Zoltánnal ismerkedhetünk. Kabdcbó Lóránt kérdéseire válaszol az író, majd pedig munkáiból idéznek részleteket a szerkesztők. A lap „szerzői” között olyan nagy nevet is találunk, mint Arthur Rimbaud. Az Egy évad a pokolban című munkáját Nagy Andrea fordításában olvashatjuk. S hogy könnyebb legyen a dolgunk, mintegy az írás bevezetőjeként - bár a kötetben az előző anyag befejezéseként - Szí- geti Csaba segít eligazodni a Rím- baud-olvasatok között. Mint íija’ „Nagy Andrea olvasata és értelmezése éppúgy kerüli a kötelező ’h”' ség’ okozta görcsösséget, mint az erőszakos jelentéstulajdonítást. Finom, eleven, érzékeny fordítás, olyan, amelyik számot vet önnön helyzetével.” Ahogy azt már megszokhattuk, verseket is találunk a kiadványba”1 most Lászlóffy Aladár, Tornai József, Zemlényi Attila, Nyilas Atilla költeményeit. Illetve Radnóti Miklós: Mint a bika című versét, de azt azért, mert Beney Zsuzsa ez alapja” gondolkodik a költő halálhoz fűződő viszonyáról. Bozsik Péter a Sörszótárral örvendezteti meg az irodalom- és sörbara- tokat, s ebben a számban olvashatunk arról is, hogy mire jó az antropológia. Tavaszi fotók Miskolc (ÉM) - A magyar fotós újságírók negyedévente megjefo”" tetnek egy folyóiratot, amelybe” egyes képek, képriportok, szólnak a máról, ezzel együtt a riportfotó műfajáról. A Fotóriporter tavaszi számában - a World Press Fotó” kiállított döbbenetes (csecsenfol' di, iráni stb.) felvételek mellett - láthatunk néhány miskolci kapualjat is, Fejér Ernő fotóművész alkotásait. Illetve megjelent a nívós kiadványban Bocsi Krisztián Maria és József című fotósorozata, amellyel lapunk olvasói már találkozhattak. Fanyar dalok Miskolc (ÉM) - Fanyar dalok cím mel Heltai-összeállítást mutat ” Lubinszky József és ifj. Somló rf renc június 11-én, kedden délúr1. 3 órától a Szentpéteri kapui Os Napsugár Otthonban. Az összea- lításban 25 vers hangzik eh a összekötő szöveg Hegedűs Ge gondolatai, illetve életrajzi adató felhasználásával készült. A zen” Szakszón Csaba írta. Az el” adók célja minél több helyre e vinni a műsort, hogy az embert megismerjék a 125 éve születe Heltai Jenőt. Levelezősök Miskolc (ÉM) - A Herman Ott” Gimnázium levelező tagozatának első és második évfolyamára a beiratkozást június 28-án, pénteké'1 tartják reggel 8 és délután 5 óra kozott az iskolában. A felvételi feltétele: a jelentkező június 28. előtt betöltötte 16. életévét, és legalább k” zepes bizonyítvánnyal rendelkezik- A beiratkozáshoz vinni kell a személyi igazolványt, és az eddig szerzett bizonyítványokat. A Földes Ferenc Gimnázium levelező tagozatara június 27-én, csütörtökön reggel 8 és délután 5 óra között lehet Je lentkezni. Híres nők Miskolc (ÉM) - Nemzeti kultúránk nagy nőalakjai címmel pályázatot hirdet a miskolci UNE‘- " CO-asszociált Zrínyi Ilona Gim”” zium, a B.-A.-Z. Megyei Múze” mok Igazgatósága és a Borsod Megyei Honismereti Bizottság a hazai és a határon túli magyar ko zépiskolások számára. A honfoglalás 1100 éves és az iskola alapításának 150. évfordulója alkalmából kiírt pályázat cél.)3 magyar irodalom, történelem, művészet és a tudomány kiemelkedő nőalakjairól való megemfo" kezes. A pályaművek terjedelme minimum 5, maximum 15 oldal lehet. Beküldési határidő szeptember 30. Cím: Zrínyi Ilona Gimnázium 3525 Miskolc, Nagyváthy utca 5.