Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
/ / A HÉTVÉGÉ SPORTTÁ Az EszaK'Magyarország hétfői melléklete • 1996. Júniús 10. Eredmények - Tudósítások Létszámbővítés Budapest (ÉM) - Ma ül össze az MLSZ elnöksége, hogy döntsön a labdarúgó NB I létszámbővítéséről. A tervek szerint az 1996/97-es bajnoki idényben húszra emelkedne a legmagasabb osztályban szereplő csapatok létszáma. Ezt úgy érnék el, hogy az NB I-ből nem lenne „éles” kieső, hiszen az utolsó két helyezett csapat osztályzót játszana a két NB Il-es csoport harmadik helyezettjével, míg a második vonal Keleti és Nyugati csoportjának első két helyezettje automatikusan feljutna az NB Í-be. Két magyar bronz Johannesburg (MTI) - Kitünően szerepelnek a magyarok a Karate Világszövetség (WKF) Johannesburgban zajló első hivatalos ifjúsági világbajnokságán. A Magyarországot képviselő öt fős csapatból a két oroszlányi karatéka, a 15 éves Tóth Beatrix és a 16 esztendős Rózsahegyi László bronzérmet szerzett. A plusz 60 kilósok döntőjében Szath- rnáry Renáta, miután a bíró megintette, vereséget szenvedett szenegáli riválisától, így be kellett érnie a kategória világbajnoki ezüstérmével. A diadal küszöbén New York (Reuter) - Az északamerikai profi jégkorong liga (NHL) döntőjének harmadik mérkőzésén a Colorado Avalanche idegenben 3-2- re legyőzte a Florida Pantherst. A coloradóiak így a párharcban 3-0-ra vezetnek, és már csak egy győzelmet kell aratniuk ahhoz, hogy a klub történetében első alkalommal elhódítsák a Stanley Kupát. Döntő, harmadik mérkőzés: Florida Panthers - Colorado Avalanche 2-3. A párharcban a Colorado vezet 3-0-ra. A győztes csapat szurkolói a mérkőzés után játékpatkányokkal árasztották el a jeget Potók: AP Nemzetközi ifi úszóverseny A hétvégén a Miskolc-Tapolcai strandfürdőben rendezték meg a Nemzetközi Megyei Ifjúsági Úszóbajnokságot, amelynek részletes eredménylistáját keddi lapszámunkban közöljük. Fotó: Dobos Klára Steffi Graf győzött Párizsban Párizs (MTI) - A német Steffi Graf ötödször nyerte meg a francia nemzetközi teniszbajnokságot, miután a párizsi viadal szombati döntőjében három játszmában késztette megadásra a spanyol Arantxa Sanchez- Vicariót. Új név került be a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi győztesei közé. A német Michael Stichnek és az orosz Jevgenyij Kafelnyikov- nak sem sikerült még eddig a csúcsra érnie a „Fény Városában”. Három óra három percen és 40 játékon keresztül tartott a női egyes fináléja, amelynek megnyerésével Graf immár 99. tomagyőzelmét könyvelhette el. Az első játszmában a döntő momentum Graf 3:2-es vezetésénél következett be, amikor a német teniszezőnő elnyerte ellenfele adogatását. Innentől kezdve az történt, amit Graf akart, 6:3-ra nyerte meg az első szettet. A másodikban a két játékos fejfej mellett haladt, így 6:6 után következhetett a rövidítés, amelyben Sánchez-Vicario összpontosított jobban, 1-4-ről fordítva 7-4-re nyert, így övé lett a második játszma. A harmadik, a mindent eldöntő szettben a spanyol játékos 5:4-nél és 7:6- nál egyformán a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott, ám nem tudta előnyét érvényesíteni. Később egyre jobban elkészült erejével, Steffi Graf mind több hibát csinált. Becsülettel küzdött, de ez csak arra volt elég, hogy elnyújtsa a küzdelmet. - Nagyon sokszor játszottunk már egymás ellen, így aztán nehéz volt meglepni a másikat. Igyekeztem tudásom legjavát nyújtani, de a második szett rövidítésében szétestem, képtelen voltam oda ütni a labdát, ahova szerettem volna. Női egyes döntő: Steffi Graf (német, 1.) - Arantxa Sánchez-Vicario (spanyol, 4.) 6:3, 6:7,10:8. Férfi egyes döntő: Kafelnyikov (orosz) - Stich (német) 7:6, 7:5, 7:6. Férfi páros döntő: Kafelnyikov, Va- cek (orosz, cseh, 7.) - Forget, Hlasek (francia, svájci, 5.) 6:2, 6:3. Ifjúsági fiú páros döntő: Grosjean, Mutis (francia) - Brandt, Eisner (német) 6:2, 6:3. nemzetisége: német kora: 27 év magassága: 175 cm születési helye: Brühl Összkeresete: 18.3 millió dollár nemzetisége: spanyol kora: 24 év magassága: 169 cm születési helye: Barcelona | Összkeresete: 10.7 millió dollár Megkezdődött a labdarúgó Eb-döntő Türkyilmaz tizenegyese jelentette a svájciak egyenlítését Budapest (MTI) - Szombaton a londoni Wembley-stadionban megkezdődött a 10. kontinens- bajnoki döntő. A nyitó összecsapáson a házigazda Anglia és Svájc mérkőzött. Anglia - Svájc 1-1 (1-0) London, Wembley stadion, 76 000 néző. Vezette: Diaz Vega (spanyol). Anglia: Seaman - G. Neville, T. Adams, Southgate, Pearce - Ince, Anderton, Gascoigne, McMana- man - A. Shearer, Sheringham. Svájc: Pascolo - Geiger - Jeanne- ret, Vega, Henchoz - Quentin, Bonvin, Sforza, Vogel - Türkyilmaz, Grassi. Gólszerzők: Shearer (23. p.) illetve Türkyilmaz (84. - 11-esből). Sárga lapok: Neville (26.), Adams (81.) illetve Geiger (28.), Quentin (43.), Grassi (84.), Vega (89.). Cserék: Sheringham helyett Barmby (67.), McManaman helyett Stone (67.), Gascoigne helyett Platt (76.) illetve Bonvin helyett Chapuisat (65.), Geiger helyett Koller (66.). Jók: Pearce, McManaman, Shearer illetve Pascolo, Vega, Grassi. Az első percben Anderton 8 m-ról Próbált a kapuba találni, Pascolo könnyedén védett. Négy perc múlva Türkyilmaz középen robogott a kapu felé, de mielőtt lövéshez jutott volna, megállították. A 15. percben Pearce mintegy 22 m-ről, ballal bombázta a svájci kaput - a labda két méterrel fölé került. Négy perc elteltével egy jobboldali szöglet után angol fejen csúszott meg a labda, Sforza habozás nélkül lőtt - kevéssel fölé. A 22. percben Pascolo két alkalommal is remekelt, előbb egy lapost csúsztatást ütött a mezőnybe, mgjd Neville 17 m-ről megeresztett lövését szögletre tolta. A következő akcióból vezetést szereztek a hazaiak, amikor Shearer a leshatárról ügyesen fordult kapura, pár lépés után, 8 m-ről elemi erővel eltalálta a bal kapufát, a labda onnan a hálóba került, (1-0). A 36. percben baloldali beívelésre Shearer a fellegekbe emelkedett, de 8 m-es fejese mintegy 10 centiméterrel elkerülte a kapu jobb oldalát. A 41. percben Türkyilmaz nagyszerű akciót vezetett a jobb oldalon, az alapvonal közeléből középre adott, Grassi mintegy négy lépésről a felső lécet találta telibe. Két perccel a lefújás előtt Shearer közeli fejese Pascolo lábán landolt. A vezetés tudatában Anglia valamit visszavett a tempóból, vagy legalábbis nem tartotta olyan ostromgyűrű alatt a svájci kaput, mint az első félidő túlnyomó időszakában. Kezdett érdektelenné válni a játék, amikor a 73. percben a sorozatos cserék közepette pályára lépett Chapuisat lövése tévesztett célt. A 82. percben Sforza gyenge szabadrúgása a sorfalról Vogel elé pattant, akinek jobblábas bombája szinte súrolta a bal kapufát. Két perc múlva egy meglőtt labda Pearce magasra emelt jobb kezét találta el. a játékvezető - lehetne ezzel vitázni -11-est adott. A büntetőt Türkyilmaz laposan a kapu bal sarkába vágta, (1-1). Terry VENABLES (Anglia): Csalódott vagyok. Nem ez az eredmény az, amire vágytam. A második félidőben rosszul játszottunk. Egyszerűen nem sikerültek az átadások. Artur JORGE (Svtgc): - Védőim esküsznek rá, hogy Shearer a gól előtt lesről indult. Több néző is megerősítette ezt. Olyanok, akik éppen vonalban ültek az esettel. A második 45 percben feljavultunk. Ilyen a futball. _Felső Sarok Az első gól Berecz Csaba A X. labdarúgó Európa-bajnokságnak ezúttal a futball őshazája, Anglia ad otthont. A nyitó mérkőzésen a rendező ország válogatottja (Anglia) és egyik csoport- ellenfele (Svájc) próbálta meg tovább srófolni több millió futballszurkoló hangulatát, s az egekig szökkenteni a futball-lázt. Az Eb debütálásának helyszíne - a londoni Wembley-stadion nekünk, magyarok számára az egyik legkedvesebb futballpá- lya, hiszen mostanában, amikor labdarúgásunknak nincs jelene, s szeretjük felidézgetni a múltat, - első emlékként szinte mindnyájunknak az a „kilencgólos" összecsapás ugrik be. S most is, míg a spanyol Diaz Vega mérkőzést elindító sípjelére vártunk, sokan az Aranycsapatot „láttuk" száguldani, brillírozni, a kövér fűszálak Puskás lépteitől „ törtek le", Grosics parádés védéseitől húzódtak vissza a földbe. Aztán, amikor ismét kinyitottuk a szemünket, a piros felsős svájci válogatottat láttuk, akik akkoriban még egyáltalán nem voltak rajta a futball-térképen, s most mégis ők azok, akik az utolsó simításokat elvégezték a mezükön. A nyitó mérkőzésnél csak egyvalami fontosabb a nyitónapon - ez pedig a nyitó gól! A világbajnokságokon az első és a „leggyorsabb" gól elérőjét egy értékes órával díjazták, de az Eb első mérkőzésen hamar kiderült, hogy ha itt is lenne ilyen jutalmazás, akkor nem fenyegetne az a veszély, hogy mindkét órának egy tulajdonosa lesz. A „történelmi" találtra, 24 percet kell várni. Ekkor Alan Shearer az Ince-től kapott átadást a felső sarokba vágta... Pontosan oda, ahova mi az ÉM sportoldalán, minden napra egy aprócska Eb mozdulatot kiragadó, visszatekintő írást terveztünk. Persze Shearer gólja nem csak ezért volt fontos, hiszen ez volt a nyitó találat, amely remélhetőleg egy hosszú sorban a zászlóvivő szerepét töltötte be. Totozzon Ön is! 2000 forint felett: felezünk 24. hét Sorsiam 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Skócia Anglia 2. Franciaország Spanyolország X Oroszország Németország 4. Százhalomb. Paks 5. Tatabánya Budafok Dunaferr Siófok 7. Balatonfüred Kaposvár X. Nagykanizsa Keszthely 9. Hatvan Diósgyőr 10. Kazincbarcika Gödöllő II. Tiszavasvári Tiszakécske 12. Kaba III. kér. TVE IX Nyíregyháza Salgótarján +1 mérkőzés Horvátország Dánia J LL 4 9 Indexszám | tipposzlop ára. ...l<L.db 3 20....Ft Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország szerkesztősége játékának e heti feladatát láthatják olvasóink. A szerencséjüket próbára tenni vágyókat hívjuk. Játékosaink dolga egyszerű: csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, és amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, akkor felezünk. A kétezer forint alatti pénzek azokat az olvasókat illeti, akiknek beküldött tippjeit hétről hétre megjátsszuk. Minden héten öl. olvasó tippsorát fizetjük be. Az indexszám 0 4 9, egy-egy kollektív szelvény ára tehát 320 forint. A fent látható szelvényen játékosainknak négy’ kétesélyesből és kilenc fix- ból álló tippsort kell produkálniuk, azt címünkre (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.) legkésőbb péntekig eljuttatni. Kérjük, hogy' a szelvényeket levélben küldjék, természetesen ezek személyesen is leadhatók a Sajtóház portáján. A beérkezők közül pénteken délben sorsoljuk ki azt az ötöt, amit befizetünk, szombati számunkban pedig névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket.