Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
UETlf É/*E VIEI VÉVÉ '/j-y ■ '*■ ÉM-interjú _______________ E z a kormányzat csak úgy> tudna működni, ha nem olyan miniszterelnöke lenne, aki naponta találja ki a programot. II. oldal ÉM-ripor*_______________ L ehet orrban, szemöldökben, ajakban vagy egyéb, kevésbé látható helyen. Sokak szerint menő. Néhányati megbotránkoztatónak tátják. III. oldal Kilátó___________________ A szórvány magyarság mindenütt jelet ad magáról Üzen. Nemcsak a néha önnön gonjaiba rokkant anyaországnak, de távolabbra is. VII. oldal Tarnótzky Margit főorvos a gyermeki lélek ismerője Szalóczi Katalin Tarnótzky Margit életének középpontjában nem csak gyermeknapon állnak a gyerkek. Gyermekorvos, gyer- Wekpszichiáter. Több mint negyedszázada rég áhított Munkája, felvállalt feladata, szívét melengető hobbija az, k°gy rátaláljon a fejlődésben lévő emberkék lelki gubancaira, kibogozza, elsimítsa a szálakat. Az egyetlen kérdés, amivel megfogtam: hány gyermeken segített Jbár életében? „Nagyon sokon. Ezreken? Tízezren?” - válaszolta bizonytalanul. De Hunt mondta, akadt már blyan nagymama a praxisában, aki hajdan gyermekéül, nemrégiben pedig gyerkekének gyermekével, vagyis unokájával fordult hozzá. Elsőként arról faggatom, honnan a gyermeki indíttatás.- Nagy családból származom, heten voltunk testvérek, én a második a sorban. Ebből is fakadhat, hogy a gyerekeket mindig is sze- rettem, el sem bírnám képzelni nélkülük az életemet. A gyerekek különös Ids lelkek. Hosszú pályám alatt kevés esetben fordult ölő, hogy ne lehetett volna megtalálni a problémáikhoz vezető utat. Korábban a megye* kórház gyerkek ideggondozójában dolgozott, aztán váltott, azóta a Semmelweis Kórház ifjúsági ideggondozójának főorvosa.- Tíz éve az ifjúkkal, a kamaszokkal foglalkozom. A tizenévesek rendkívül sérülékenyek, se nem gyerekek, se nem felnőttek, emiatt hátrányos helyzetben vannak. Külön csoportot képeznek a saját bajaikkal, gondjaikkal, amelyeket rávetítenek a környezetükre. Sok esetben a szülő hozza el a gyerekét hozzám, mert neki nem stimmel valami vele, de sok gyerek egyedül jön el, esetleg az iskolaorvos javaslatára. Néhányuk nem is akaija, hogy a szülő tudjon arról, hogy felkeresett. Ilyenkor szinte biztos, hogy valami gubanc van a kapcsolatukban. Ezek a fiatalok általában rendkívül közlékenyek, így szépen fel lehet deríteni a háttér okozta bújukat-bajukat. Többnyire sikerül meggyőznöm őket: ,jobb lenne, ha én mondanám el anyunak, apunak, amit te érzel, amit te gondolsz, hátha változik az otthoni légkör, hátha megoldódik az, ami neked most ilyen komoly problémát jelent”. De ha hagy az ellenállás, magamra nézve a titoktartást a gyerekek esetében is - hacsak a létét nem veszélyeztetem vele - kötelezőnek tartom. De akárhogy is: a gyerek legfőbb támasza - legalább 18 éves koráig - a család. Ha meg se próbáljuk ezt a hátteret a gyerek felé fordítani, kiesik egy tartópillér alóla. Sokszor persze a gyerekkel is el kell fogadtatni, hogy támaszra van szüksége. Sajnos azonban előfordul, hogy a szülő nem partner ebben, ilyenkor nem sok értelme van erőltetni a dolgot, inkább meg kell erősíteni a gyereket abban, hogy önmaga is képes megoldani a problémáit. Tarnótzky Margit több mint 25 éves gyakorlata azt mutatja, hogy ez idő alatt változtak a gyermeki problémák.- Az egyik okot az alkohol elterjedése jelenti, de nemcsak közvetve, a szülők alkoholizmusa miatt, hanem közvetlenül is. Egészen fiatalon, 13-14 évesen megkóstolják az italt, ami iszonyúan visszaveti a fejlődésüket. Mert a megkóstolás - a diszkóknak és egyéb együttes szórakozásnak betudhatóan - nagyon gyakran rendszeres fogyasztásba torkollik. Egy másik változás, hogy az egyre inkább teljesítménycentrikus intézmény- rendszerünk „gondoskodik” arról, hogy egy átlag képességű, átlag szorgalmú gyereknek ne legyen sikerélménye, ez maga után von egy sor olyan problémát, amely a gyerek viselkedés- és teljesítményzavarában, szorongásában nyilvánulhat meg. Aztán - lehet, hogy mostanában jobban odafigyelünk rá, hiszen a felnőtteknél is napirenden van a pánikbetegség, a depresszió manapság rengeteg a hangulatlabilitással küszködő gyermek. Jellemző rájuk, hogy félrevonulnak, elzárkóznak másoktól. Júliusban megnyilja kapuit a Miskolci Drogambulancia, amelynek Tarnótzky Margit lesz a vezetője. Elárulja, hogy okozott némi dilemmát a számára: nem igazán fiatal korban belemenjen-e egy újabb váltásba, felvállaljon-e egy újdonsült vállalkozást. De a környezete megerősítette benne, és azóta lázas izgalommal készül a feladatra, de - mint mondja - pozitív beállítottságú ember, így bízik a sikerben. Ennek kapcsán felvetem: egy pszichiáternek nyilván alaposan ismernie kell önmagát.- Persze, ismernie kell önmagát, saját hibáit is, s el kell tudni fogadnia önmagát ezekkel együtt. Például nekem is vannak gondjaim, hangulatváltozásaim, de ha idegesebb, feszültebb vagyok a környezetemmel szemben, akkor utána megpróbálom helyrehozni. De egy biztos: szeretem az embereket, különösen a gyerekeket, s azt hiszem, ehhez a hivatáshoz hatalmas empátia szükséges. Biztos vagyok abban, hogy amit csinálok, az fontos, hogy segítek vele, és ez a leglényegesebb eleme az életemnek. Kérdésemre, vajon ki segít a gyermekpszichiáteren, ha bajban van, azonnali választ kapok:- A családom. A nagycsaládom és a saját két, már felnőtt gyerekem. És a munkám, amely még a féljem hirtelen halála okozta rendkívül nehéz időszakon is átseeített. Nyelvzavar Filip Gabriella rvlegszaporodtak a pünkösdi királyok. Nem kell ehhez már sem virtus, sem megmérettetés, sem komoly erőpróba. Kiváltságokkal sem jár a titulus. Az ilyen „uralkodó" nem mentesül a közmunkák alól, ihat amennyit akar, de senki sem fizeti ki a kocsmaszámláját. Mert a mai pünkösdi király eleve bukott ember - elmúlt a dicsősége, nem is tartott soká'. Ha valahol mégis megválasztják a falu első legényét, azt már csak a hagyománytisztelet miatt teszik. Olyan ez, mintáz idegenforgalom fellendítése céljából rendszeresített lakodalom. Eladó a menyasszony-az egész szezonban. Ha régen asszony, akkor is. Jönnek-mennek a pünkösdi királyok. Gyorsan váltja egymást győzelem és bukás. Könnyen lesznek a híresekből hírhedtek. Ami ma jót jelent, holnapra rossz lehet. Az igen nemmé változhat, a biztos talánná, a minden semmivé. „Csak a törvény a tiszta beszéd..." De jó lenne hinni a költőnek, hogy minden törvény tiszta beszéd! Csak ne kanyarogna olyan nagyon a paragrafus! S ha már a törvény sem tiszta beszéd, akkor hallgatni kellene?! A kis herceggel együtt hallgatni a rókára, aki szerint a beszéd csak félreértések forrása... Hallgatni, mint egy karthausi szerzetes?! Némának tettetni magunkat, amikor beszélni kellene?! Nem lehet. Szólni kell. Beszélni. Érthetően. Világosan. Mert „vétkesek közt cinkos, aki néma". Mert néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Mert enélkül nem megy előre a világ, nem halad a munka. Nem épült fel Bábel tornya sem. Viszont megmaradt a jelkép: a bábeli nyelvzavar. A bűn szétszakította, egyet nem értővé tette az embereket. Beszéltek össze-vissza, mondta mindenki a magáét, de senki nem értette a másikat... De jött a pünkösdi csoda! „Egyszerre olyan szélzúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna... Majd lángnyelvek lobbantak, s leereszkedtek mindegyikükre. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel, s különböző nyelveken kezdtek beszélni..." Az apostolok egyszerű halászemberek voltak, korábban nem is nagyon értették meg Jézust. Hiába hallották tanítását, hiába látták csodáit, mégis tele voltak értetlenkedéssel. Halálakor otthagyták a Mestert, feltámadását nem akarták elhinni. A pünkösd fordulatot hozott az életükben. Mintha a gyávaságukat elfújta volna a szél. Elindultak a világ négy égtája felé: hirdetni az örömhírt. Különböző nyelveken beszéltek az apostolok, ahogyan a toronyépítők is. De míg a bábeli torony nem épülhetett fel, az egyház mega!ápíttatott. Mert az apostolok mégis egy nyelvet beszéltek, egyet akartak. Közös volt a gondolat, az evangéliumi üzenet terjesztésének szándéka. Persze, könnyű volt nekik. Megadatott számukra a hit. Biztosak lehettek abban, hogy jó ügyet szolgálnak. Nem volt szükségük bizonyítékokra, nem kellett már látniuk, hogy higgyenek. Hittek. Hihettek. Olyan valaki járt előttük, aki nem egy évre lett király. Fel sem vetődött, hogy újabb jelöltek jöhetnek, újabb ígéretekkel, esetleg újabb csodákkal. M a már senki sem akarja felépíteni Bábel tornyát, Jákob lajtorjáján sem igyekszik senki az ég felé. Csak holmi helyi bajnokságokon folyik a küzdelem. Furcsa verseny ez. Nem is lehet tudni, mikor ki kivel és miért versenyez. A játékszabályok - ha vannak is - sem mindig szabályosak. Ki így, ki úgy értelmezi az előírásokat. S amikor már úgy látszik, hogy eldől a küzdelem, oda lehet vetni: nem ér a nevem! És ez még nem a bukás, nem a feladás jele. Ez mindössze a tisztánlátást szolgálja! Ilyenkor szokás pontosítani, hogy most-vegyünk például egy politikust-a pártja, a frakciója, a szakszervezete, a munkahelye vagy ki tudja kinek és minek a nevében nyilatkozott. Vagy esetleg csak magánemberként mondott véleményt. Olyan jó kis bújócskás fogócska ez! Ráadásul soha nem lehet biztosan tudni, ki a fogó, ki a hunyó. Pedig ez a játék sem babra megy. Ha pénzért, hát legyen a pénz azé, akit illet. Ha hatalomért, kapja meg, aki élni tud vele. Ha hírért, akkor ismerjük el azt, aki a hírességre érdemes. Ha csak a virtus miatt indul valaki a falusi erőversenyen, fizessük ki helyette a bor árát. Persze csak akkor, ha kétség nem fér az elsőségéhez, ha tisztességes volt a küzdelem, ha mindenki tudta és betartotta a szabályokat... Ma egy nyelven beszélnénk, ha nem kellene a félreértéstől, a félremagyarázástól tartani, ha valóban élne még a népszokás, még azt is mondhatnánk: Isten éltesse a pünkösdi királyt! A hét embere Apja-fia Fotó: Dobos Klára
