Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

10 ESZAK-Magyarország Kultúra 1996. Május 15., Szerda .Apropó. Ajándék Dobos Klára Valami még történt a város ünnepén. Az ünnepi szentmiséhez, ökumenikus imá­hoz, díszelőadáshoz, állófogadáshoz, tű­zijátékhoz, ünnepi közgyűléshez (bár an­nak részeként) képest apró mozzanat, de mindenképpen említésre méltó. Petneki Áron, a Miskolci Egyetem tanszékvezető­je - mint miskolci polgár-megajándékoz­ta a várost. A nagyapja gyűjteményéből való , eddig publikálatlan Mednyánszky- vázlatot kapott tőle az ünnepelt: Miskolc... A gesztus fantasztikus. Vagy talán mégin- kább maga az ötlet. Merthogy igen, itt van a sziilő-fvagy lakó-) városunk születésnap­ja, és mi mit adunk neki?Állófogadást, ün­nepi szentmisét, díszelőadást. Csakhogy ezzel nem „őt" ünnepeljük, hanem ma­gunkat. Olyan micimackós a dolog, mi­kor a „csacsi öreg medve" legjobb barát­nak szóló ajándékot visz Malackának egy csupor méz formájában, mondván: „a leg­jobb barátod ezt szereti a legjobban"... Persze, ha magunkat ünnepeljük, azzal is a várost ünnepeljük. És ezek az összejöv­etelek mégiscsak az itt élőket hozza köze­lebb egymáshoz, s veszi egyre inkább „pol­gárszámba ". S egy polgár attól igazán pol­gár, hogy fontos neki a város. (Lásd éppen a díszelőadás műsorát, a Kassai polgárok című gyönyörű Márai-drámát.) S ha fon­tos, akkor az ilyen találkozásokon szóba kerülhet az egyelőre csak fogalomként lé­tező városkép, felvetődhetnek megoldha­tó problémák, a városi koncertterem kér­dése, s persze azok a témák is, amelyektől a büszke polgár-mert egy igazi polgár lo­kálpatrióta - kihúzza magát, és meséli or­szágnak világnak: micsoda színházunk lesz, milyen galériánk, meg hogy itt volt az egyetlen igazi millecentenáriumi rendez­vény, tavaly a honfoglalás kori kiállítás... Apró mozzanat volt az ajándékozás. De fontos. Azért, mert hagyományt teremthet, azért, mert talán kedve támad a tehetős vál­lalkozónak, hogy faláról leakasszon egy Benczúr-festményt, vagy csak egyszerűen felajánlja: ő most kijavítja vagy kijavíttat­ja a Sötétkapu omladozó falrészletét, hogy a június végi galérianyitóra ne legyen már olyan ronda a közvetlen környezet... .EM-portré. A nem érettségiző Miskolc (ÉM - DK) - Simon Kornél ma nem érettségizik. Társai írják a fizikadolgozatot az Andrássy Gyula Műszaki Középiskolában, ő vi­szont készülhet a következő vizsgákra. S ezt azért teheti meg, mert a fizika OKTV-n országos negyedik helyezést ért el, így„helyből” jár neki az ötös. Meg a felvételi is az ELTE fizikus szakára. „Nemcsak a reál tárgyakhoz vonzódom” - mondja szinte kikérve magának a csodálko­zást, miután arról beszél milyen szép tételről írhatta a magyar érettségit. „Az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy magyartanár le­szek. És még sok minden más. Egyetlen dolog­ban voltam biztos, hogy gépészmérnök nem szeretnék lenni.” De ez nem azt jelenti, hogy megbánta volna az egykori iskolaválasztást. Hiszen erős mű­szaki előképzettséget kapott. Jó tanárai vol­tak. Külön kiemeli Dobos Zsoltot, aki felkészí­tette a fizikaversenyre. Sőt, azt sem bánta meg, hogy német nyelven tanulta a műszaki tárgyakat. Nem fél, hogy elfelejti a szaknyel­vet, hiszen úgy véli, nem szükséges mindig praktikusan gondolkodni. ,A kisfiú is elfelejti, hogy játszott annak idején. De akkor jó volt, valamit kapott vele. Nem mindig kell megmagyarázni, mit, miért csinál az ember. Én alapvetően nagyon opti­mista vagyok. Idealista, optimista és naiv...” A közbevetésre, hogy ez így együtt „veszé­lyes” lehet, elmosolyodik: „Kaptam már ki- sebb-nagyobb pofonokat az életben, de a ta­pasztalataim mégis engem igazolnak...” „En csak a munkámat végeztem...” A város kitüntetettje: Bodnár Péterné, pedagógiai díjas óvónő Halmos Ildikó Miskolc (ÉM) - Annyira megle­pődtem! Az örömtől még beszél­ni is alig tudtam. Később kétsé­geim támadtak. Biztos, hogy igaz a hír? - meséli Bodnár Pé­terné, Ancika, nyugdíjas óvoda­vezető, akit a Miskolci Óvoda­vezetők Szövetségének javasla­tára a város ünnepén pedagó­giai díjjal jutalmazott Miskolc önkormányzata.- Nemcsak azért vagyok boldog, mert sok kiválóan dolgozó kollégám közül én kaptam a díjat, hanem azért is, mert eddig az óvónők vala­hogy kimaradtak. Pedig szerintem ők az utolsó polihisztorok. Minden­hez érteniük kell, hogy elindítsák a gyermekeket az előttük álló hosszú úton. Ancika 41 évet töltött a pályán. A Kabar úti óvodában 1971-től ve­zető óvónő volt, 1976-tól pedig a Jó­zsef úti óvodában vette át ugyanezt a posztot. Innen ment nyugdíjba az elmúlt év végén.- Nyugdíjba vonulás után az em­ber számvetést készít. Én is ezt tet­tem, és úgy érzem, ha újra kezdhet­ném, ugyanezt a pályát választa­nám. Csak éppen akkor már a kez­detektől mozgássérült gyerekekkel foglalkoznék. A József úti óvodában ugyanis mozgássérült csoportok is működnek.- Az országban az első olyan óvo­da a miénk, ahol helyváltoztatásra képtelen gyerekeket is fogadunk. Amikor 1986-ban az első ilyen cso­port indult, az egész kollektíva ked­vet kapott a különleges munkához. Nagyon nagy lelkesedéssel foglal­koztak és foglalkoznak ma is a ki­csikkel. Ezért a kitüntetés - ha ezért a munkámért kaptam az ő érdemük is. Mindannyian azon vol­tunk, hogyan lehetne a leghatéko­nyabban foglalkozni a mozgásuk­ban korlátozott gyerekekkel. Nem az az igazán elszomorító, hogy ők mások, hanem az, hogy izoláltan, korlátok között kell élniük. Ezért nagy hangsúlyt fektettünk a fejlesz­tő munkára. Akkor még nem volt szakemberünk, így mi mazsolázgat- tunk a szakirodalomban. Közel egy fél év elteltével biztos lettem abban, hogy minden gyerek fejleszthető. De a család együttműködése nélkül nem lenne hatékony, amit csiná­lunk. Szerencsére ezzel nem volt so­Bodnár Péterné: Azon voltunk, hogyan lehetne a leghatékonyabban fog­lalkozni a mozgásukban korlátozott gyerekekkel Fotó: Végh Csaba sem gond. A gyerekek, az óvónők és a szülők közt szoros közösség ková- csolódott Családlátogatásokat szer­veztünk, és a szülők is bármikor be­jöhetnek. Bár már nyugdíjas, gondolatait teljesen kitölti a kis mozgássérülte­kért való aggódás, és az irántuk ér­zett szeretet.- Sajnos, vannak, akik csodát várnak tőlünk. Bár a kicsik rend­szeres orvosi ellenőrzésre járnak, szakképzett óvónők, gyógypedagó­gusok foglalkoznak velük, látvá­nyos javulásra nem szabad számí­tani. A kis eredményeknek is örülni kell. Ha egy pici egyszer csak saját erejéből helyet tud változtatni, vagy maga nyitja ki a csapot, az nekik csodálatos. Ancika fontosnak tartja, hogy a sérült és az egészséges gyerekek ne legyenek elzárva egymástól. Bár külön szobában vannak, a két helyi­ség egymásba nyílik. így lehetősé­get kapnak, hogy megismerjék egy­mást, és elfogadják a másságot.- A mozgássérült gyerekek, és a szülők is félnek attól, hogy mások a kicsiben nem az embert, hanem csak a beteget látják. Nálunk, mivel nincsenek egymástól elzárva a gye­rekek, nagyon szoros barátságok kötődnek egészségesek és sérültek között. Jutalomnak tekintik, ha ők tolhatják ki az udvarra a tolókocsi­ba kényszerült társukat.- Kollégái szerint Ancika mindig kiegyensúlyozott, vidám, mintha sosem lennének gondjai.- Pedig nekem is vannak problé­máim, de amint beléptem az óvodá­ba, minden másról megfeledkez­tem. Tudtam, hogy van egy felada­tom, amiért érdemes dolgozni. Ami­kor nyugdíjaztak, csak ténferegtem otthon. Nem tudtam semmibe bele­fogni, amíg le nem járt az óvodai munkaidőm. Mostanra már vala­hogy hozzászoktam, hogy nem kell bemennem. A családommal foglal­kozom. Ez boldoggá tesz persze, de valahogy mégsem elegendő. Szeren­csére az óvodából sokszor megke­resnek, a jelenlegi vezető számít a segítségemre. Van két lányom, két unokám, és ott a férjem. Mindenki kimondhatatlanul örült, amikor megtudta, hogy kitüntetést kapok. Gyöngyi lányom all. Számú Álta­lános Iskola igazgatóhelyettese. Felhívtam a munkahelyén, és mi­kor megtudta a hírt, sírva fakadt. Később nevetve mesélte, hogy a munkatársai meg azt hitték, valami rossz hírt kapott. Másik lányom, Judit is rögtön gratulált. Fia, a hétéves Marci pedig ragaszkodott hozzá, hogy a díjátadásra ő is velem jöjjön. Nagyobbik unokám, Zsófi, Gyöngyi lánya meg mindenkinek elmondta az osztályban, hogy a nagymamát megjutalmazták. Egy kicsit haragszom is rá. Nem kell úgy reklámozni, hiszen én egész éle­temben csak a dolgomat végeztem. Mesés képek Ózd (ÉM) - Mesekönyv-illusztráo ók címmel nyílik kiállítás Elek H via grafikusművész alkotásaiig május 16-án, csütörtökön délután órakor Ózdon az Általános Művek dési Központ Galériájában Brassói út 1.). A tárlat június 15’^j hétköznapokon reggel 8 és este óra között látogatható. Bizet—Scsedrin Szerencs (ÉM) - A szerencsi Várt si Kulturális Központ Zenei KlubJa ban Juhász Péter Bizet-Scsedfl címmel tart hangfelvételekkel HA dagított előadást ma, szerdán ne után 5 órától. Görög táncház Miskolc (ÉM) - Görög táncházát rendeznek a Miskolci Egyetem Ef* es kollégiumának klubjában rn3Ju? 16-án, csütörtökön este 7 órától táncházat Kis Attila vezeti, a górt" néptáncokat Lóránt István tanít)3' Lehetetlen? Miskolc (ÉM) - Lehetetlen? N«J! lehetetlen. Az Ifjúsági és Szabad1®. Háznak köszönhetően a misk01 közönség is részese lehet Várt®' Miklós Lehetetlen című műsort nak. A népszerű televíziós műsort® levízió nélküli változatát május 1 én, pénteken este 8 órától láthatja az érdeklődők a Nemzetközi Kert8 kedelmi Központ színháztermét® (Miskolc, Mindszent tér l.).,A meghívott vendégei Igó Éva e! Koncz Gábor. Jegyek válthatók: 8 Ifjúsági és Szabadidő Házban, Dum Dum Disc-ben és a Nemzetk0 zi Kereskedelmi Központban. Vámos Miklós _Verses Köszöntő. Életversek címmel látott nap­világot Gál Zoltán ózdi pedagó­gus első verseskötete. A kiad­vány megjelenése alkalmából irodalmi estet rendeznek ma, szerdán délután 5 órától a Bükk Művelődési és Vendéglá­tó Házban. A műsor elején Strohmayer László köszönti a szerzőt és a vendégeket. Az est háziasszonya Benkőné Fehér Éva, a Széchenyi István Szak- középiskola igazgatója. A mű­sorban közreműködnek a Szé­chenyi István Szakközépiskola és a táblai általános iskola ta­nulói. Az irodalmi esthez kap­csolódva közöljük Gál Zoltán önvallomását és szülővárosá­hoz írt költeményét. Életem prózában Anyám (akit, míg e Földön élek, az „édes” jelzővel illetek), 48 évvel ezelőtt nehezen szült meg Ozdon. Már szüle­tésem pillanata is az élet és a halál vad tusája, háborúja volt (életem eddi­gi 48 éve az ékes, perdöntő bizonyí­ték), az élet győzelmével. Gyermekkorom nem volt felhőtlen öröm, sok szenvedéssel tarkított, ifjú­korom pedig egyenesen az élet „pokolcsárdája”, „haláltánca” volt. Azt hittem, ez évek alatt, minden­nek vége, és sokszor megátkoztam az életet, mely már születésemkor győz­tes tort ült a halál felett. De a Teremtő, kit én igaz Istenként vallók és imádok, minden fájdalom, kín, gyötrelem mellett, több olyan kü­lönleges földi, emberi tulajdonsággal is megáldott, amit akkor még nem tudtam értékelni, bálványozni, ma már csak dicsőíteni tudok: hit, lelki gazdagság, állhatatosság, kitartás, akaraterő, elkötelezettség, elhivatott­ság (olyan külső és belső vonások ­emberi tulajdonságok), melyek azt a hétköznapi szót örökre kiiktatták éle­temből: „átlagember”. Minden gyötrelmet, betegséget, ha­lálfélelmet legyőztem. Szenvedéseim borzalmas évei alatt volt időm felmérni képességeimet, le­hetőségeimet, megbecsülni és hinni az emberi élet minden értelmében. Talpra álltam, a szó fizikai és lelki jelentésében egyaránt. Győztem. Ér­tik, csupa nagybetűvel: GYŐZTEM! Ember lettem. Iskoláim elvégzése után (Isten ál­dása legyen e Földön és Földön túl, kiknek ehhez rajtam kívül, csak egy mákszemnyi közük is volt), diplomás lettem, „hihetetlen”, megvalósult gyer­mekkori álmom: pedagógus vagyok. Az élet felém ontotta gyönyörűsé­gét: 33 évesen félj, majd két gyönyörű gyermek apja lettem. Hivatásomban pedig végigjárva e pálya minden „létrafokát”, talán egy ifjúkori jóslat is segített, hogy iskola- igazgató lettem. Minek köszönhettem mindezt? An­nak az igaz ember- és gyermekszere­tetemnek, melyek nélkül életem si­vár, rideg, kietlen, pusztai tájhoz lett volna hasonló, azaz, amik nélkül kár lett volna megszületnem, illetve szüle­tésem pillanatában kár lett volna az életnek oly keserves küzdelemben le­győzni a halált. A költészet iránti vonzalom, a szép beszéd, a szép szavak, a líraiság, külső és belső tulajdonságaim egyesülését, a gyönyörű emberi élet büszkén vállalá­sát jelentik, melyek boldogsággal töl­tenek el. Bármikor ragad is el a halál e földi élettől, hiszen tudom, egyszer vissza­vág oly sok vereségéért az élettel szem­ben, csak egy mondatot szeretnék örö­kül itt hagyni szeretteimnek, ismerőse­imnek, olvasóimnak és mindenkinek, akinek nevemhez, életemhez valami kis köze is volt:, jSIem éltem hiába!” Gál Zoltán Szeretlek, városom Költői szívem boldog, magasztos, ünnepélyes, Verssel köszöntőm azt a várost, ahol volt születésem, Itt fogantam meg, lettem eleven, élő ózdi gyermek, Itt mondhattam ki első szavaimat: apa, anya szeretlek! Ózd, te a Föld gyönyörű kis ékszere, Mily sokáig voltál e hazának bálványa, s mindene, Himnuszt zengtek Rólad, neved dicsőítették, magasztalták, Hirdették a nyolc völgy városát, a csodák csodáját. Adtad boldogító kenyered, ültél trónodon, mint egy Isten, Adtad az életet, a gyönyört, a hitet, a végtelent, Szíved szüntelen zakatolt, gyárad füstje ontotta a reményt, Sok ezer ember jött, szeretett meg, kereste az esélyt. Csodáltak és irigyeltek, ragyogtál, mint csillag az égen, Dölyfösen mutattad üstököd, senki nem hitte, ez mily törékeny, S hirtelen lett csillogásból riadt félelem, haláltusa, Gyárad kéményei fohászért kiáltottak, óh Istenem, hasztalan. S lett ezernyi jajveszékelés, létért való küzdelem, Kik eddig hozsannáztak, most a sírod ásták meg, De nem, nem mondhatják ki feletted a halálos ítéletet, Neked élned kell akkor is, ha halálosan sebződtél meg. Trónodat elégették, hírneved eltiporták, Gyárad lerombolták, szíved kiszakították, De nincs vége semminek, kérlek, légy ismét gazdag és szép, Bizonyítsd be, léted e hazának nagyon kell még. Ülj ismét trónodra, küzdj emberül és remélj, Adj nekünk, szerelmeseidnek új életet és esélyt, Legyél újra gyönyörű, pompázó virágcsokor, Illatod ébresszen reményt a sok-sok búslakodón. Szeretlek városom, itt születtem, a gyermeked vagyok, Büszkén hirdetem országnak, világnak, a fiad vagyok, Adj nekünk, kik szeretünk még hosszú, boldog éltetőt, S ha meghalunk, itt találjunk örök békét, pihenőt.

Next

/
Thumbnails
Contents