Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
91 ÉM-hétvége A szó és a látvány Gyöngyösi Gábor A szónak és a látványnak' cselekménynek a színházban kellene legtökéletesebben összeillenie. Ez nem mindig sikerül a hamleti igény szerint, de még a napi színházi igények szintjén sem, ezért hát a kritikusnak mindig van min rágódnia, van miért szót emelnie egy-egy előadás láttán. Mivel a kritika manapság többnyire gyorsan reagál, hamari módon mond. ítéletet, semmivel sincs jobb helyzetben, mint a tárgya, és semmivel sem mutat nagyobb, elmélyültebb megalapozottságot, mint a színházi jelenség, amit esetleg kifogásol, szóvátesz. Amolyan zsák a foltját megtalálja módjára viselkedik tehát, s aszerint járja körül a kifogásolt vagy dicsért színházi látványt, s a belé illesztett szótartalmat, ahogy pillanatnyi hangulata diktálja. Ebből már sok galiba támadt, s fog is támadni még, ameddig a színház öntörvényei valamilyen kívülről rájuk erőszakolt elképzelések miatt nem érvényesülhetnek. Azaz, ameddig a színház hatáseszközeit a film, vagy a televízió eszköztárával vélik behelyette- síthetőnek. Páll Árpád kolozsvári színikritikus valami ilyesmi ellen veszi fel a harcot A szó és a látvány című könyvében (Cutos Kiadó, Marosvásárhely, 1995), amelynek tartalmút nézőién jegyzetekként jelölte meg. A könyv sorsát különben - mert nyilván ennek a könyvnek is meg van a maga sorsa - jól érzékelteti egy kis lábjegyzet. A lábjegyzetet egy zárójelhez illesztette, amelyben félmondatnyi szövegét magyarázza. A szöveg így szól: „...a Phoi- rtikai nőknek az előadásával olyan színház- és művelődéstörténeti ciklus zárult kilenc záros kincses városunkban (hegy a helyszínhez illően zenei műből vegyük a hely meghatározását is)...” A lábjegyzet pedig, amit a zárójelhez fűz, a következőt hozza tudomásunkra: „1988-89-ben, amikor első ízben tettem kísérletet a kötet addig összegyűlt anyagának megjelentetésére, szigorú rendelkezés tiltotta a különböző helységek magyar nevének használatát. ’’Ebbőlpersze nem csak annyi érthető, hogy Kolozsvár nevének román nyelvű leírása helyett ilyen kis ártatlan fondorlattal jár el az író, hanem az is, hogy a könyv valószínűleg nem ezzel a tartalommal jelenik meg, ha az akkori állapotok megmaradnak. Nem maradtak meg, így a könyv a szerző kedve szerinti kritikai és vitaanyagot tárja elénk. Ez pedig elég széles és elég gazdag. Jóformán az 1970-es évek elejétől napjainkig kíséri figyelemmel az erdélyi magyar színjátszást, különös tekintettel Kocsis István, Sütő András, Kányádi Sándor, Székely János színpadi szerzővé avatására, Páskándi Géza, Bálint Tibor annak idején nagy visszhangot kiváltó sikereire, s aira a dramaturgiai munkára, amely abban az időben Erdélyben a romániai magyar dráma megteremtéséért folyt. Természetesen ebből a kritikai leltározásból nem maradhattak ki a román, orosz, a magyarországi magyar, a nyugati és a klasszikus színművek erdélyi színpadra kerülésének értékelései sem. A magyarországialt közül Gyurkó, Sza/tonyi, Csurka, az oroszok közül Csehov, nyugatról Dürrenmatt, Osbonie, Ionesco, a magyar klasszikusok közül pedig Tamási, Csílty és Zilahy volt a sláger. E nevek közül természetesen sok kimaradt volna egy korábbi válogatásból, amint kimaradt volna Kocsis, Páskándi és e sorok írójának neve is, mint olyanoké, akiket hazaárulóként az akkori rezsim kiüldözött az országból. Ebben azonban némi nosztalgiával olvashatom néhány rendezésem, dramaturgiai tevékenységem értékelése mellett azt az 1969-es vitaanyagot is, amit annak idején a szerzővel folytattam. Ez az egyik legkorábbi keltezésű írás a könyvben, és azért kell megemlíteni, mert egy mondata utal a kiváltó okra és a fejlődés irányára is. A mondat így hangzik: ,Az, amit Gyöngyösi felvet, jellegzetesen a polgári színháztól örökölt kérdés.”-És mintha most, 27év után mégis arra tartanánk! E ttől a régi és már megváltoztatott álláspontjától eltekintve Páll Árpád színházi könyve mégis nagyon értékes munka. Akkori erdélyi elszigeteltségünknek máig érvényesen hű tükre. .................... ÉM-interjú .................... M ájus 11., Szombat Bármit megtehetünk-e magunkért - vagy sem? Beszélgetés Vajda Mihállyal, a debreceni tudományegyetem filozófia tanszékének vezetőjével Balogh Attila A nemrégiben alakult miskolci Condorcet-kör előadássorozatának első összejövetelén beszélt az egyén és társadalom kapcsolatáról, illetve az erkölcs mai szerepéről Vajda Mihály filozófus. A lendületes előadás után beszélgettünk a professzorral. O A mondandója lényegét kiemelve, címként a következőt választotta: Az erkölcs problémái a magyar társadalomban. Tehát probléma van... • Persze, ezt mindnyájan látjuk. Manapság sokakon uralkodik el az az érzés - és korántsem csak nálunk; szerte a világon -, hogy „valami nem stimmel”, „valami mintha bomlásban lenne”. Ez az érzet kíséri mostanában a modern európaiság gondolatkörét: a morál megbomlása. Egyszerűen szólva - az emberek nem érzik boldognak magukat. Hogy aztán miért...? O Pedig ez volna itt a nagy kérdés. ® Ha én azt tudnám... Az ok természetesen - ez azért világos - a nagyszabású társadalmi átalakulásban keresendő. Csődbe jutott egy eszmevilág. Az az elvárás, hogy a közösség érdekét helyezze mindenki az előtérbe, és csak utána a saját egyéni érdekét - ez ma már, a modernség számára elfogadhatatlan. Nézzük a magyar példát: valljuk be, szerettük a „kádárizmusnak” nevezett valamit, már csak azért is, mert a hasonló sorsú szomszédainknak sokkal rosszabb volt az életük. Mi tehát relatíve jobban, szabadabban éltünk. Ennek ma viszont az a következménye, hogy míg a többi, demokráciára találó kelet-európai nép most bizalommal tekint a jövőbe, a magyarok viszont teljesen elkeseredettek. □ Mindez az elmúlt évtizedek szocialista társadalmai közti különbségek miatti 9 Hogyne, hiszen mi ez alatt az idő alatt mit tanultunk meg? Azt, hogy „kapaij, kurta, neked is jut”; mindenki kapart, aztán az egyiknek jutott - méghozzá sok -, a többieknek meg nem. Ugyanakkor például Lengyelországban a nyolcvanas években a szolidaritást tanulták meg az emberek. Magyarország a rendszerváltozás időszakában materiálisán nemigen nyert - ha nem is vesztett. Vegyük Romániát: bement az ember vagy tíz éve Kolozsváron a boltba, mit talált? Eperlekvárt meg száraztésztát. Ma mindent megtalál ott egy kolozsvári polgár, ami szem-szájnak ingere. Más kérdés, hogy nincs rá pénze. □ Nálunk viszont... • Nekünk ez, hogy tele a bolt, ez „semmi”. A többieknél, elsősorban mondjuk a lengyeleknél, megvannak győződve az emberek, hogy most együtt felépítenek majd „valamit”... Mi, magyarok viszont képtelenek vagyunk megteremteni az egyéni önmegvalósítás közösségi feltételeit. Nem vesszük észre, hogy a sorsunk a saját kezünkben van - még mindig a „fent levőket” szidjuk... Ez a mentalitás a szocialista örökségünk: a politikusok intézzék a maguk dolgát - azt úgysem lehet jól csinálni -, én meg hazamegyek, és Vajda Mihály Fotó: Dobos Klára intézem a sajátomat; eszünkbe se jut, hogy már nincsenek ezek a „mások”. □ Az előadása végén kapott egy kérdést, miszerint ha a hatalomra esélyesek között mindenki „gazember”, akkor abban, hogy szabadon, demokratikusan választhatunk közülük, végülis mi olyan nagy vívmány1 • Én pedig azt válaszoltam: mit érdekel engem, hogy ki milyen gazfickó, hogy a saját pecsenyéjét sütögeti-e a pozíciója révén? - lényeg, hogy az ország szekerét jó irányba tolja. Ha az egyéni ambíciói megvalósítása révén a közösségnek is hasznot hajt, akkor legyen 6 hatalmon. Sokat érünk egy olyan vezetővel, aki ugyan emberileg a becsület élő szobra - csak éppen romba dönti az országot, és nyomorba a lakóit, mert rosszul kormányoz. A lényeg az: egy társadalmat szidni a világon a legértelmetlenebb dolog - megérteni kellene. Nem elégedettnek lenni: na, ma is ,jól szidtam”, most már mehetek haza... Azt nézzük, ölbe tett kézzel, hogy mikor lesz végre egy jó kormányzatunk. Hát így soha. □ Végig roppant módon hangsúlyozta, hogy korábban Magyarországon diktatúra volt, ami elmúlt. • Hangsúlyoztam, mert úgy tűnik, elfelejtjük. Tudatosítani kell, hogy ma szabadság van, egy élhetőbb világ. Az előadásban is idéztem egy francia filozófus mondását:, Aki a szabadságot nem önmagáért szereti, az megérdemli, hogy szolga legyen”. Valamit akkor sem szabad megtenni, ha senki nem veszi észre, és nem is kéri számon □ Mire egy hallgató megkérdezte: ön mire gondol, milyen lehetőségeket lát a mai világban arra, hogy az egyén, az állampolgár érvényesítse a demokratikus jogait, beleszóljon a hatalom dolgába - azazhogy a saját dolgába? • Nos, egyrészt számtalan lehetőség van arra, hogy hallassuk a hangunkat, a mindennapos apró konfliktusoktól a legnagyobb országos problémákig. Én elsősorban arra gondolok, hogy a legtöbben szinte a vonat- vagy villamoskalauzzal sem merünk vitába szállni a vélt igazunk védelmében, mert bennünk van a reflex: ő az államhatalom embere, ha szembefordulunk vele, akkor megüthetjük a bokánkat. Pedig az igazunkért nekünk kell megküzdenünk. De ezen túl - az igazság - én sem tudom pontosan, milyen eszközök vannak, amivel a jogaimat érvényesíthetem; én is itt éltem az elmúlt évtizedekben. Nem tudom, ahogy más sem — de hát rá kell jönnünk, ki kell találnunk, ez most a legnagyobb feladat. És meg is van rá a lehetőségünk, a megváltozott társadalmi viszonyok megadják ezt. □ Mindaz, amiről beszélünk, a nyugati típusú demokrácia, ami most beköszöntött, az tulajdonképpen a kapitalizmus. Ami nem arról híres, hogy az erkölcs, aminek a szükségességéről a beszélgetés, illetve az előadás kezdetén volt szó, túlzottan meghatározó szerepet játszana benne. A kelet-európaiak most Nyugat- Európát tekintik „példaképnek”, az meg az Egyesült Államokat. Amerika pedig nem azért emelkedik ki a mai világban annyira, mert olyan borzasztó maga erkölcsi magaslaton állna... ® Nem hiszem, hogy erről lenne szó, hogy ki kinek a példaképe. Amerikában mindenesetre már elég jól felismerték, hogy a közösség érdeke ugyan nem előbbre való, mint az egyéné, viszont a közösség érdekének totális semmibevétele végsősoron az egyén érdekének a semmibevételéhez vezet. Az erkölcs, ugyebár, nem más, az egyén és a közösség viszonya, az azt szabályzó rend. Nincs igazuk a felvilágosodás ellenfeleinek - hogy tudniillik az erkölcs csak a vallásból indulhat ki -, de azért egy kicsit mégis igazuk van. A totális individualizmus - a transzcendentálisban való hit nélkül - a nihilizmushoz vezet. Hogy a modernitás önmagában a nihilizmushoz vezet-e - az, hogy csak az egyén, semmi közösség, senki nem hisz semmiben, senki nem fél, mert nincs felülről/belülről jövő büntetés -, nos, ezt én nem tudom. Reform előtt a közigazgatás mmmmmimimmmimmmmmmimmimmimmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmKmmimmm A cél: a területi közigaz-gatásban fellelhető anarchia felszámolása Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Módosítják az ön- kormányzati törvényt, s ezzel megváltozik a megyei közigazgatási hivatalok, s egyszersmind azok vezetőinek hatásköre. Az új koncepcióról a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, Orosz Gábort kérdeztük. O Miért volt szükség az önkormányzati törvény módosítására? 9 A rendszerváltozás óta, a tanácsi rendszer megszűntével, a területi köz- igazgatásban anarchisztikus állapotok uralkodnak. A megyében hozzávetőlegesen 38 dekoncentrált szerv van. Ezek vertikálisan közvetítik ugyan az információt az illetékes szakminisztériumoknak, illetve utasítást kapnak a miniszterüktől, azonban horizontálisan nincs közöttük olyan információ- áramlás, amellyel segíthetnék egymás, illetve a megyében lévő önkormányzatok, vagy akár a legkülönbözőbb állami, társadalmi, gazdálkodó szervek munkáját. Ez vetette fel azt az igényt, hogy át kellene tekinteni a közigazgatás jelenlegi struktúráját, s meg kellene vizsgálni az egyszerűsítés, korszerűsítés lehetőségét. A megye dekoncentrált szervei között számos olyan van, amelyek párhuzamosan végeznek hasonló munkákat. A földművelésügyi ágazatban nyolc dekoncentrált szerv is működik - majdnem minden főosztályra jut egy - s ahány szerv, annyi vezető, annyi titkárnő, annyi gépkocsi... Ezek áttekintésén a legutóbbi kormányülés óta már dolgozik a földművelési miniszter. □ Mennyiben lesz egységes az egyes miniszterek külön-külön kidolgozott javaslata? ® Az említett kormányülés egyik határozata alapján az érintett miniszterek útmutatást kaptak ahhoz, hogy milyen irányban kell elmozdulniuk, mely hatásköröket kell megvizsgálniuk, melyek azok a jogszábályok, amelyektől el lehet tekinteni... Ezekből az elképzelésekből - véleményem szerint - pár héten belül meg kell születnie egy újabb kormányzati döntésnek, amely rögzíti, hogyan is induljon el a reform. Pillanatnyilag több elképzelés is van. Az egyik szerint bizonyos szervek integrálódnak majd a közigazgatási hivatalokba, amelyek a kormány elképzelése szerint kormányhivatalokként működnének a jövőben. Lennének bizonyos szervek, amelyek maradnának a megyében, de már csökkent, azaz 20 körüli létszámmal, s ezek vagy beépülnének a megye közigazgatási hivatalába, vagy a hivatal kapna komoly informatikai, koordinációs és ellenőrzési jogot felettük. Van négy olyan szerv, amelyre vonatkozóan az az álláspont született, hogy csak érintőlegesen épülnek be a szervezetbe: az APEH, a rendőrség, a határőrség, a vám-és pénzügyőrség. Ezek továbbra is megőriznék önállóságukat, de lennének olyan feladatok (például a feketegazdaság elleni küzdelemben), amelyek területén az együttműködés fennállna. □ Ön melyik elképzelés híve?. ® Nem az integrációt tartom annyira fontosnak, mint inkább azt, hogy egy nagyon erős kormányrendelettel szabályozni kell a koordináció hatáskörét, sarokpontjait és az ellenőrzés módját a dekoncentrált szervek között, illetve fölött. Olyan eljárást kell kidolgozni, amely nem sérti az önállóságot. □ Milyen az intézmények hozzáállása a refomtervezethez ? • Minden átszervezés tiltakozással jár, de ez érthető is, lúszen egzisztenciákat érint. □Az átszervezés egyik eredménye az államigazgatás terén bekövetkező létszámcsökkentés volna. • Általában az összevonások létszámcsökkentést eredményeznek. De én ennek nem lennék ez esetben a híve. Talán nyerne vele a költségvetés pár milliárd forintot, de nem biztos, hogy ez a pénzben kifejezhető eredmény felér azzal, hogy az állampolgár szakszerűbben, gyorsabban kapja meg a számára szükséges információt. □ Miként érinti az ön hivatalát? • Itt is teljes átstrukturálódás várható, hiszen kibővül a profilunk. Pillanatnyilag - velem együtt - 53 dolgozónk van, ezzel a -létszámmal el kell látnunk a megye 356 önkormányzatának az általuk hozott rendeletek, határozatok törvényességi ellenőrzését, a másodfokú hatósági jogköröket - ez éves szinten több ezer ügyet jelent -, kisebb mértékben első fokú jogköröket, csak hogy a legfőbbeket említsem. □ Tehát nyilvánvaló, hogy miközben a különféle szerveknél létszámleépítés várható, azonközben a közigazgatási hivatal létszámát növelni kell... • Természetesen létszámnövelésre csak úgy kerülhet sor a hivatalomban, ha a kormányzati döntés az integrálódás mellett szól, vagyis ha lennének olyan szervek, amelyek beépülnének a hivatalba, egyébként nem. □ Integráció nélkül is feltehetően kiterjedt ellenőrzési, koordinációs jogot kapnának. Ehhez is emberek kellenek. ® Elképzelhetőnek tartom, hogy az ügyintézők átcsoportosításával az adott intézményekből töltenénk fel a hivatalunk létszámát. De ha már az ellenőrzésnél tartunk: rendkívül fontosnak ítélem, hogy a jövőben az ön- kormányzatok ellenőrzését kiteijesz- szék a gazdálkodás irányába is. □ Csakhogy ezt az önkormányzatok valószínűleg az önállóságuk csorbításaként élnék meg. • Ezt a fajta ellenőrzést sokszor maOrosz Gábor Fotó: Végh Cs. guk az önkormányzatok igényelnék, de a pillanatnyi törvényi lehetőségek erre nem adnak módot. Nem azt mondom, hogy ezt a hivatalnak kellene megoldani, de szerintem kiváló apparátust jelentene ehhez a TÁKISZ. De még jobb lenne az a megoldás, ha a jelenlegi Számvevőszék hatásköre egészülne ki az állami pénzeszközök ellenőrzésén túl a saját bevételek jogszerű felhasználásának ellenőrzésével. □ Mikorra várható döntés? • Egyszer már elhúzódott a határidő, hiszen a működés végrehajtását egy kormányzati döntés július 1-re tűzte ki. De magam is nehezen kivitelezhetőnek tartom az év közbeni átcsoportosítást, átszervezést. Mindenkinek le kellene előbb zárnia a jelenlegi gazdasági évet, s így 1997. január 1-jével indulhatna az új reformnak megfelelő közigazgatási rendszer működése. De még így is gyors, összefogott munkát igényel, hiszen több szerv esetében el kell még végezni a hatásvizsgálatot, az átcsoportosítási lehetőségeket, s meg kell határozni az optimális létszámot, amely a legkevésbé érinti a köztisztviselők egzisztenciáját.
