Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
Május 11., Szombat ÉM-múlt ÉM-hétvége III 0 Nyírségben születtem, a Viharsarokban nevelkedtem, meglaktam Budapestet, most miskolci lakos vagytok. Negyedszázada koptatom a „Forint” aszfaltját, nekem a hegy: az Avas, az erdő: a Bükk, a világ közepe: a villanyrendőr. De a centrum a Búza tér. Mint botlábú táncos a kályhától, innen indulok el, s ide térek vissza. Könnyen befogad és könnyen kitaszít ez a város. Szeretem a piacot, a nyüzsgést, a mosolygó gyümölcsöt, a bátyus néniktől beszerezhető savanyított cseresznyepaprikát, az illatos hurkát és la- cipecsenyét. Ám mást is sütöttek, illetve sütögettek itt. ISKOLC NAPJA I I Brackó István Éppen 280 esztendővel ezelőtt híres boszorkány- pört tartottak Miskolcon, s 167 tanút hallgattak meg. Százhatvanhétszer hangzott el a fölszól ítás: „Minemű boszorkánysághoz illő dolgokat tud, látott, avagy hallott egyszer vagy másszor, éjjel vagy nappal, Miskólcz Várossában lakó Jóczik vagy Felesége Király Kata, úgy Miskólcz Várossában lakó akármilyen személy ellen, nevezett szerint vallya meg a Tanú." A tanúk persze vallottak, a vádlottak pedig mindent beismertek. A vízpróba, a hüvelykszorító, a stigmakereséses szurkálás hatott. A férfi elismerte, hogy „eö az ördögök és boszorkányok zászlótartója, s még edj dióhajban tartja az az ördögök zászlaját". Az ítélet nem lehetett kétséges, s Péter mester, a nemes vármegye tíz forint fizetésért szerződtetett hóhérja tette a dolgát. Igaz, a tízesért csak a pallost kezelte, a boszorkánysütö- getésért béren felüli juttatás járt. A máglya a Búza tér északi részén elterülő égetőpáston lobogott. Május 11. 1996. Most zászlók lobognak, s reménykedem, hogy barátságosabb orcáját kínálja háromnevű megyénk székhelye. Ugyanis 1909. május 11-én „kiállíttatott az a címeres kiváltságlevél, amely széles körű jogokat és teljes önállóságot biztosított Miskolcnak". Az idézet a polgármesteri köszöntőből való, amely a város tavalyi ünnepének alkalmából megjelent Miskolci Tükör bevezetőjében olvasható. Most is készült hasonló kiadvány: hasonló gondoskodással és lokálpatriotizmussal, de összehasonlíthatatlanul nehezebb szituációban. Egy év hosszú idő, ám a tükör nem torzíthat, nem hazudhat. Akkor, 87 esztendővel ezelőtt a tizenegyedik helyen tartották számon a mi pátriánkat a vidéki városok között... Fölösleges azon rágódni, hogy most mi a rangsor. A gépgyárat eladták, a kohászatban hűl a fém, s minden második - harmadik család adósa valamelyik közszolgáltatónak. Reményt a hit adhat, s a daliás idők felemlegetése. Volt időszak, amikor a két diósgyőri nagyüzem és a drótgyár harmincezer (!) vasas embernek adott munkát és kenyeret. Azt sokan tudják, hogy a magyar vasút itt készült kerékpáron, itteni sínen fut. De van ok mással is dicsekedni. A tölgyfalombos-dióleveles vízjelű DI-PA (diósgyőri papír) több mint kétszáz éve legkedveltebb anyaga a míves nyomdáknak. Márta- bányán működött a földrész legnagyobb, elefántvédjegyes egérfogó gyára. A Schumann-nyugágy miskolci találmány, s nagyobb karriert futott be, mint a többre érdemes, méltatlanul elvetélt ötletű (Gellért Károly nevéhez fűződő) sokszögeszterga. ma vagyon Miskolc pecsétjei 1. A XIX. századból 2. A XVI. századból 3. A középkorban 4. 1901. óta 5. Miskolc város régi fejező 6. Látkép 1860-ból 7. Déryné SCHUMANN NYUGÁGY tOO kényelem! Prima minőség Szabadalom! Szilágyi és Disken MISKOLC, FAZÉK AS-U. 12 8. Egykori világ szabadalom Városház tér 10. Béka a kocso 11. Hirdetés a 30-as évekből 12. Miskolc 1945. május 1. De készült itt gépkocsi is. A száz esztendővel ezelőtt alapított Szilágyi és Diskant üzem a két háború között „fa- és csutkatüzelésű teherautókat" gyártott. Az egyik gőzüzemű jármű - tekintettel a benzinhiányra - még 1945. után is használatban volt. Aztán ne feledkezzünk meg a harmincas években rendezett római repülőversenyről sem. A legjobb gép pilótái táviratot küldtek az örök városból a Szinva partjára a siker kapcsán: „Diósgyőri acél és magyar akarat győztek!". S akár hiszik, akár nem, a kohászatban harangot is öntöttek. Még ma is eldicsekedhetünk azzal, hogy az Avas egyik háborítatlan, mediterrán klímájú kertjében megterem a füge. A megszépítő múlt fényesítheti a jelent is. A kőszínház és Déryné. A 999 csizmadia városának titulusa. Az utolsó magyar polihisztor: Herman Ottó. Az egy híján százéves villamos. A békát pislog- tató miskolci kocsonya legendája. Móricz Zsig- mond és Móra Ferenc. A két író gyakran múlatta az időt a pincesoron. Az előbbi a Nyugatban adta közre itteni, kellemes tapasztalásait, az utóbbi „gondtalan és boldog" perceit emléktábla az őrzi. A helybéliek kifogyhatatlan örömforrásáról írta Marjalaki Kiss Lajos helytörténész: „Bízvást elmondhatjuk, hogy az Avas joggal híressége Miskolcnak, mely épp olyan büszkén emelkedik ki a város közepéből, mint emberi ábrázatból a magas homlok." Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnék az elvetélt álmokról. A lillafüredi Palotaszálló nem lett milliókat hozó játékkaszinóvá, a Hámori-tó nem vált a rákászok paradicsomává, nem épült meg a libegő és a vidámpark, nem sikerült hajózhatóvá tenni a Sajót, nem troli jár Tapolcára, s nagy ábránd maradt a földalatti vasút is... Hajdan úgy lehetett valaki a város polcára, hogy egy hollandiai aranyat, vagy egy tűzoltásra szánt bőrvedret ajándékozott a tekintetes elöljáróságnak. Mert értéke volt, ára is volt miskolcinak lenni. Az urbánussá válás 631. esztendejében, a millecentenárium évében, a város napján tisztelettel adózom bölcs eleinknek. S elandalít a gondolat: e soknációjú, viharos történetű település mai lakója mit érez most, ha az alkalomhoz illő zene kíséretében felvonják a lobogót... Miskolc napja ma vagyon.
