Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
ÉM-interjú _________________ A jognak meg kellene találni azt a megoldást, amellyel nem fojtják bele mindenkibe a szót, de nem fordulhat elő, hogy bárki felszámolja mások szabadságát. II. oldal ÉM-riport Nem Egri László az egyletien színész, akivel nem szándékozik szerződést kötni az igazgató. De lesz ,még szerepe: a Munkaügyi Bírósághoz fordul.. III. oldal Kilété_____________________ A Szlovákiában rekedt cseb kisebbség mintha még nem ocsúdott volna fel az országosztásbóL Még nem jutottak el a tiltakozás megfogalmazásáig sem. VII. oldal Húzd meg jobban... Fotó: Bujdos Tibor A hét embere Gyulai Iván ökológus Mészáros Béla Miskolc (ÉM) - Aki magát nem tartja érdekesnek, aki a Föld napján - ökológus létére - nem tud szívből ünnepelni, aki megszállottként vezet egy intézetet, pályázatokat ír, hogy kihalásra ítélt falvakban mentse, ami menthető..., talán mégis érdekes lehet. Az ökológus - aki magát nem tartja annak abban az értelemben, ahogy mi értjük - önazonosítási problémával küzd. Tenni kíván a természet rendjének fenntartásáért, tehát mondhatnánk, környezetvédő. Ezt a kategóriát is szűknek érzi, mert a fejlődést ő nem ítéli el, arra szükség van, de csak az ésszerű, a fenntartható fejlődésre.- Mi értelme van az almahámozó konyhai masinának - mondja -, amikor a megmosott almába bele lehet harapni. Az ember olyan találmányokra pazarolja szellemi energiáit, amivel a saját maga rabságát segíti elő. Körülveszi magát olyan műszerekkel, amelyek minden munkát elvégeznek helyette, így ő, az ember, fölöslegessé válik mint munkaerő, beszűkül a mozgástere. Biológia-kémia szakos tanárként végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ökológiából doktorált. Akkor figyelt fel az ENSZ egyik bizottságának jelentésére, amelyik a Föld globális problémáival foglalkozott. Ez a Bruntland jelentés vázolta fel a fenntartható fejlődését világunknak, mert amiben most élünk, az hosszú távon nem tartható fönt, az előbb mint gondolnánk, az emberiség pusztulását fogja okozni.- így érthető, miért nem szeretem én az egynapos Föld napi ünnepséget. Nekünk embereknek az év minden napja a Föld napja kellene legyen. Akkor lennék boldog, ha szűkebb hazámban lenne sok-sok ökológus, akik közül ha én lehetnék a „hét embere”, büszke is lennék. Ma még sajnos a problémát globálisan látó ember csodabogárnak számít.- Hogyan lehet egy globális probléma megoldását elkezdeni?- Az állami vezetés gondolkodásában tetten érhető az a beszűkült látásmód, ami a bajok forrása. Manapság gazdasági bajaink orvoslása a fontos. Előbb legyünk gazdagabbak, akkor tudjuk segíteni a rászorultakat, végül ha marad egy kevés pénzünk, elköltjük környezetvédelemre. Ügy kell e fejlesztéseket tervezni, hogy ne okozzon szociális vagy környezetvédelmi problémát.- Tudunk-e lépést tartani a nyugati országokkal a környezetvédelem terén?- Ezt a problémát nem lehet ilyen oldalról megközelíteni. A fejlett nyugati országok kapitalistái pénzüket oda fektetik, ahol annak megtérülésére nagy az esély. Mi kell nekik? Nyersanyag, olcsó munkaerő, fogyasztóképes piac. Ott, ahol mindez megtalálható - mint az ázsiai, vagy kelet-európai országok - természetesen az állami gondolkodás előterében a gazdasági fejlődés áll. így hasztalan ahhoz mérni magunkat, hogy a „nyugati” milliomos mennyit költ a lakóhelyéül választott ország környezetvédelmére, amikor az általa pénzelt gyár környezeti katasztrófát okoz más országban. Az alapprobléma felismerése nélkül a Föld napja csupán „csók a gólya homlokán”.- Az ideális állapot eléréséig - hogy a fejlesztési terveinket az előbb említett szempontok szei'int határozzuk meg - mit tehet egy aggódó, az alapproblémát ismerő ökológus?- Térségünkben az ötveneshatvanas évektől kezdve a nagy ipartelepítéssel óriási környezeti károsodást okoztak. Mellé társul még a jól ismert szociális probléma, szóval nagy a kihívás. Három éve, amikor az Ökológiai Intézetet létrehoztuk, épp arra kerestük a választ, hogy le- het-e az említett modellt térségünkre alkalmazni.- Alkalmazhatónak bizonyult a globális szemléletű tervezés? .............. .- Kiválasztottunk egy térséget, annak is egy faluját, hogy ott modellezzük le elképzelésünket. Ez Felső-Gömör, a falu pedig Gömörszőlős. Ehhez a projekthez különböző helyekről - nagyrészt külföldről - kaptunk pénzt. Olyan fejlesztéseket terveztünk oda, ami az ott található értékeket megőrzi, az ott élőket ott tartja, ellátja munkával, s a turizmusból bevételre lehet szert tenni.- Mennyire fogékonyak az emberek ennek a szemléletnek az elsajátítására?- A rendszerváltozás utáni években sokat változott az emberek megítélése. Sajnos nem jó irányba. Mindenki a saját maga anyagi problémái megoldását tartja fontosnak, és egyre kevesebbet fordítanak kultúrára, a környezetre. Miskolc bölcsője volt a környezetvédelmi mozgalmak kialakulásának már a hetvenes évektől kezdve. Akkor sok önüéntes dolgozott az ügyért, ma pedig mindenkit leköt az anyagiak előteremtése. Sajnos, a felnövekvő generáció beleszületik ebbe a környezetbe, megszokja, ez válik természetessé számára, és ezek után nehéz lesz egy olyan valamiért dolgozni, egy olyan állapot után vágyakozni, amit nem is ismer.- Lehet-e az emberek szemléletét formálni?- Az iskola jó terep arra, hogy a felnövekvő generáció gondolkodását ebbe az irányba tereljük. Épp’ ezért a tanárok számára készítettünk kiadványokat, oktatási segédanyagokat és továbbképzéseket tartottunk a számukra. Áldott bürokrácia Bánhegyi Gábor Ha van kifejezés, amit csak negatív értelemben használunk, akkora bürokrácia feltétlenül az. Pedig jó néhány évtizeddel ezelőtt a fogalom megalkotója, egy német úriember, bizonyos Max Weber a bürokrácia alatt egy olyan fejlett intézményrendszert értett, amelyben profi szakemberek iszonyatosan profi módon arra törekednek, hogy a hétköznapi polgár minél jobban érezze magát a saját bőrében. Hogy ne kelljen apró-cseprő ügyek miatt hetekig, esetenként hónapokig hiába szaladoznia, amelynek „eredményeként" növekszik az adrenalinszint, fokozódik a feszültség, a neurotikus tüneteket követik szervi nyavalyák- és ezzel odalesz a polgár jó közérzete. Aki abban a tévhitben él, hogy Weber egy utópista (azaz szelíd őrült) volt, az mélységesen téved, hiszen az általa megálmodott profi apparátus már működik, nem kis energiákat fektetve abba, hogy a polgár a körülményekhez képest a lehető legjobban érezze magát saját bőrében. Példa erre az alábbi történet, ami jelen sorok írójának legszemélyesebb élménye. Történt pedig a tavalyi nyárelőn, hogy felülírott személy magánemberként sétált egy vasárnap reggel a vele egy háztartásban élő német juhász ebbel, mikoron fehér VW Golfjával csikorogva fékezett mellette - főútvonalon, megállni tilos tábla után öt méterrel, megkülönböztető jelzés használata nélkül - a rend éber őre. Bizonyítottnak találtatott a szabálysértés, mely szerint az állampolgár póráz nélkül sétáltatta a kutyust, amivel megvalósul a „veszélyeztetés ku- tyávaT'-kitétel, ami öttől tízezerforintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Az állampolgár magában jókat somolygott azon, hogy a rend derék őre által elkövetett háromszoros szabálysértés darabonként kétezer forintjával mérve is egy zöldhasúval haladja meg a kutyusért járó büntetési tétel alsó határát, ami hiba volt. Mármint nemcsak magában somolyogni, hanem engedni a mosolyt az arcra is kiülni, mert ezek után a „Szolgáló és védő" nemcsak az adatokat vette fel, hanem a feljelentést is megtette. A napok ezután szépen csendben tolydogáltak, a nyár hevét felváltotta az őszi levélhullás, majd egy októberi napon megérkezett a miskolci polgármesteri hivatal ítélete, mely szerint záros határidőn belül beíizetendővé válik az ötezer forint. A példastatuálásra azért van különösen szükség, mert: „ez a cselekmény a város területén el van szaporodva". A hivatal azonban a határozat alján kacsintott egy cinkosát és megjegyezte, hogy azért fellebbezésnek még van helye. Ha van, akkor legyen is, és a megadott fellebbezési határidő legutolsó napján feladódott az ajánlott levél, amelyben sorakoztak az indokok. A hivatalban a profik kézbe vették az ügyet, mérlegre tették az érveket, ellenérveket, és úgy döntöttek, ebben a kérdésben igényeltetik a személyes konzultáció, mégpedig december elején. Ha akadályoztatva van a szabálysértő, az sem baj, mert a tárgyalást nélküle is lefolytatják. így is történt, a hivatal szóbelileg is megvitatandónak találta az ügyiratot, de legnagyobb sajnálatukra nem tudtak eltekinteni a bírság befizetésétől. Minderről már a következő, jelesül az idei év februárjában értesítették a német juhász eb gazdáját, és megszabták a majdnem végső befizetési határidőt, mert együttérzésük jeléül megint megadták a lehetőséget a fellebbezésre. Ismét - szintén a határidő lejártának napján - feladódott az ajánlott levél a takaros rendbe tett indokokkal a részletfizetés iránti kérelemről. Ekkor egy apró porszem került a fogaskerekek közé, mert egy akadékoskodó hivatalnok villámgyorsan (értsd: három hét múlva) küldött egy hivatalos cetlit, hogy nem úgy van az, ez a „lebbezés" már illetékköteles. Azonban a hivatalban mégiscsak profi hivatalnokok dolgoznak, mert időközben rájöttek majdnem végzetes tévedésükre, és az illetékfizetés határideje lejártának napján, április elején küldtek egy szinte bocsánatkérő határozatot, mely szerint az állampolgár fizessen csak öt részletben, az elsőt lehetőleg tizenöt napon belül. A szabálysértő polgár pedig számolni kezdett, és rájött, hogy a hivatal a tőle telhető legteljesebb mértékben igyekszik enyhíteni a törvények szigorán. Hiszen a gondosan elnyújtott levélváltásoknak és az engedményeknek köszönhetően az ötezer forintos bírság és a levelezési költségek összege - a feljelentéstől a bírság végső kifizetéséig eltelő - tizennégy hónappal elosztva havi négyszáz forintot sem tesz ki, amelyet még a legsanyarúbb körülmények között élő magyar átlagpolgár költségvetése is nevetve elbír. Arról már nem is beszélve, hogy ha a polgárnak van egy kis esze, rögtön beteszi a bankba az ötezrest - szerény kamattal számolva háromnegyed év alatt gyarapítva 750 forinttal. A hivatal jóindulatát meg az is mutatja, hogy ő beéri a tavalyi ötezer forint alig négyezerre inflálódott mai értékével...
