Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-18 / 91. szám
6 ESZAK-Magyarország Kultúra - Műsor ~ ........:........:zt: 1996- Április 18-, Csütörtök A hetedik fesztivál Miskolc (ÉM) - Hetedik alkalommal rendezik meg április 19. és 22.között Miskolcon a Nemzetközi Kamarakórus Fesztivált. „A kórusmuzsika talán a legnemzetközibb műfaj. Ugyanazon a repertoáron nevelkedik a brit, a skandináv és a mediterrán népek kórusainak szme-java. Mégis mindegyik tud valami mást mint a többi, népe kórusművészetét” - írja Szabadfalvi József egyetemi tanár a fesztivál műsorfüzetének előszavában. A négynapos rendezvényen fellépnek lett, török, olasz, erdélyi, francia, valamint magyar kórusok és énekegyüttesek. A fesztivál nyitó- hangversenye pénteken este 7 órakor kezdődik Miskolcon a selyemréti templomban. Köszöntőt mond Kobold Tamás Miskolc polgármestere. A műsorban elhangzik Orbán György Missa se- cunda és Cherubini Requiem című műve. Kaláris Szerencs (ÉM) - A Kaláris, Borsod-Abaúj- Zemplén megye népművészeti kiállítása nyílik április 20-án délelőtt 10 órakor a Szerencsi Rákóczi Várban. A millecentenáriumi ünnepi programban szerepel többek között a Rákóczi Zsigmond Általános Iskola Gyermek Néptánccsoportja, a tállyai „Orbán Balázs” Citera- zenekar és a Kassai Csámborgó Zenekar folklórműsora. i Grafikacsere Miskolc, Tennessee (ÉM) - Bozsik István miskolci grafikusművész alkotásait láthatták nemrégiben az érdeklődők az amerikai Ten- nesseeben, a helyi Közösségi Művészeti Klub szervezésében. Éz a klub Magyarországgal művészeti cserekapcsolatot kezdeményezett, ennek eseménye volt a Bozsik-kiállítás is. A cserekapcsolat keretében láthatják majd a miskolciak a tervek szerint még áprilisban Savannah Dawn O’Brien munkáit. Egy énektanár külföldi kalandjai A finnugor nyelvrokonság a zenei nyelvre nem érvényes An nA«riWilM^ /«w Ä*» ftaravA pktort* **«•' ■■■>■ vmam ■■ LV***-» iWftWt >• Sí i.á'.'.yW.K&4 ^HíiAÍU )<»!(.,1» ,V<«v>í AxU/.-V*.í? fcí <N• «Síi í>';- ufummiutiiM. Musiikinopctus sai unkarilaissävyi Kansainvälisyysja EU ulottuvat kaikkicn »meiden opcipsccn Tamperéén normaalikotiluss Ű»1:* Í.Wm:í.-|>íí'WÍ MWtr •>** *ÍS WSW’i*tkMx wM.WM to WÄ» -MltM hifiim» k\ ttpC'W* S«*«* ÍkI'*.» K* ? ttfiixXiwíuifatáiy&MMm- VXkr*»)* «qfestgfc X*«'» v<á*»í. Mit y*< /tsífUt twill • ■ 7.W Gfa.iWW Vf.U _ V*iíÁi X*-Ki A finn újság fotós tudósítást közölt a miskolci tanárnő látogatásáról Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A miskolci Zrínyi Gimnázium UNESCO-asszociált iskola. Évek óta élő kapcsolatuk van egy másik UNESCO-is- kolával, a tamperei egyetem gyakorló gimnáziumával. Nemrégiben - a finnek kezdeményezésére - a két intézmény tanárokat „cserélt”. Angol- és énekszakos pedagógusok helyettesítették egymást. Homródiné Engi Zsuzsa mesélt élményeiről.- A finn kórus már járt itt - kezdi a tanárnő. - És bár hívtak, mi ezt nem tudtuk viszonozni... A britek ...Mert az az igazság, hogy nem tehetős gyerekek járnak az énektagozatra, örökös problémát jelentenek az utazások. Nyárra például elfogadták a jelentkezésünket a walesi Llangollenben tervezett kórusfesztiválra, készülünk is rá, de hogy miből utazunk, azt még nem tudjuk... A finnek- Rendkívül érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem Finnországban. Hiába hatalmas elképzelésekkel meg ambícióval mentem ki, túl nagy sikerélményeim eleinte nem voltak. Nálunk ugyanis énekes központú a zenei nevelés, és én ennek megszállottja vagyok. Olyannyira hogy a partitúra-részleteket bármilyen hangszeres anyagból átültetem vokálisra. Mert szent meggyőződésem már ennyi év gyakorlatából, hogy az éneklés a legnagyobb emberformáló erő, a zenei nevelésnek pedig csakis ez lehet az alapja. Igazán szép dallamot formálni a hangszeren csak azután lehet, ha a természetes hangszerünkön már „eljátszottuk”. Egy kezdő zongorista szebben foghat össze egy dallamívet saját hangján, mint botladozó billentéssel. — Na most ez volt a gyökeres különbség. Finnországban ugyanis nem szoktak a gyerekek az énekléshez. Csak néztek, mikor egy népdalt énekeltem, láttam, hogy nemigen fogékonyak erre. Aztán néger spirituáléval próbálkoztam, gondoltam, hátha, de azt se nagyon értékelték. Rengeteg kottaanyagot vittem, állandóan másoltam. A gépparkjuk szerencsére óriási, lenyűgöző, ami csak a szaktanteremben rendelkezésre áll: írásvetítő, hifitorony, teljes popzenekari berendezés, mert ők popzenét tanulnak. Egy 13 éves fiúcska egyszer bele is kiabált az órába, amikor feltettem nekik Kodály Toborzóját, hogy ő most inkább CD-n popzenét akar hallgatni. Nem szeretne, akar! Egyébként nem szokás náluk jelentkezni sem, sőt még köszönni sem. Abszolút nincs nevelés. Pedig az emberformálás mindenképpen feladata az iskolának. A nyers hajtásokat le kell faragni!... Több álmatlan éjszaka után úgy gondoltam, hogy én bizony azért jöttem, hogy azt tanítsam, amit otthon. Óra elején mondtam is, hogy stand up please, na, félóra múlva feltápász- kodtak, néztek rám, mi van. Áztán megszokták.- Őket megnyerni egy gondolatnak nem annyi energiámba került, mint itthon. Leginkább a 13-14 éves korosztálynál volt ez elkeserítő. Viszont elégtétel volt számomra, hogy a búcsúórán ezek a gyerekek virággal köszöntöttek.- A finn kolléganő persze ezalatt szambázott a miskolci gyerekekkel, különféle ütőhangszerekkel ismertette meg őket, úgyhogy a tanítványaim nagyon élvezték ezt a két hetet, lazítottak egy kicsit. Az olaszok A tanárnő - a finnországi kitérő után - április elején az olaszországi Riva del Gardában - zsűrizett.- Két éve az itt rendezett nemzetközi kórusfesztiválról szinte minden díjat elhoztunk a gimnázium kórusával. Valószínűleg ez az oka, hogy most meghívtak a nemzetközi zsűribe. Nagy élmény volt most egészen más szemszögből figyelni az eseményeket. A zsűri tagja volt többek között Farkas Ferenc zeneszerző Svájcban élő fia, voltak német, amerikai, izraeli, norvég professzorok. Nagy emberek nagyokat vitatkoztak, olykor az éjszakába nyúlóan. Többükkel kötöttem barátságot. De a legjobban annak örültem, hogy emlékeztek ránk.- Az európai versenyek között ez egy rangos nemzetközi kórusfesztivál, amit most negyedik alkalommal rendeztek meg. Abban különbözik a többi ismert fesztiváltól, hogy ide nemcsak nagyon magas színvonalú kórusok nevezhetnek, tehát széles az intervallum. Viszont az élmezőnyben kiváló énekkarok vannak. Most egy angliai kórus, egy női kar nyerte a nagydíjat. És a franciák Öt évvel ezelőtt a Zrínyi Gimnázium kórusa Nancyban vendégszerepeit. A franciák - viszonozván azt a látogatást - holnap érkeznek.- Csodálatos fesztivál volt, fantasztikus, hogy tudnak szervezni a franciák. A találkozót például tűzijátékkal búcsúztatták... Vendégeink egy hétig lesznek itt, közben szerepelnek a hétvégén a Miskolci Nemzetközi Kórusfesztiválon. Carolina 150 éves Sárospatak (ÉM) - Egy hónapig tartó rendezvénysorozat zajlik a sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsődében fennállásának 150. évfordulója tiszteletére. Az intézményt 1846. szeptember 7-én alapította az akkori várúrfelesége, Schwarzem- berg Carolina grófnő. Az ő nevét viseli az óvoda. Az első pedagógus, Farkas Nepomuk János 30 évig vezette Sárospatak első „gyermek- megőrzőjét”, majd az intézmény a Paulai Szent Vince szerzetbeli kedvesnővérekhez került. A március végén kezdődött rendezvénysorozat keretén belül tegnap pedagógusoknak tartottak szakmai napot, amelynek díszvendége volt Pethő Ágnes óvodai főtanácsos, és Rosa- munda, az utolsó kedvesnővér. A Művelődés Házában pedig óvodatörténeti és gyermekmunkákat bemutató kiállítás nyílt. Babák Miskolc (ÉM) - Szelekovszky Magdolna és Kiszely Melinda babakiállítása nyílik pénteken délután 5 órakor a Miskolci Városi Könyvtár József Attila Könyvtárában (Szent- péteri kapu 95.). A kiállítást Raffai Kinga festőművész nyitja meg. Ide repül a bálna Miskolc (ÉM) - A Republic együttes ad koncertet április 22-én, hétfőn este 7 órától Miskolcon, a Városi Sport- csarnokban. Az együttes 1990. február végén alakult. Néhány hónap múlva az akkori Rockfesztivál győzteseként a Hungarotonnal lemezszerződést kötöttek. A sláger robbantott: a „Repül a bálna” a zenekart azonnal népszerűvé tette. 1991 elején a Magyai- Rádió zenei szerkesztői az év rockegyüttesévé választották a zenekart, ÉMERTON-díjjal jutalmazva őket. A szakmai recenziók visszatérő megállapításaivá vált annak kimondása, hogy az együttes a régi nagyok nyomdokain halad: az Illés, a Beatles közvetlenül hatott zenei kifejezésmódjukra. Az élő Felföld Miskolc-Görömböly (ÉM) - Zsíros Miron „Az élő Felföld” című könyvének bemutatója lesz április 19-én, pénteken délután 3 órakor Görömbölyön a Görög Katolikus Egyház közösségi házában (Szo- lártsik tér). A programhoz „Haza- keresés-hazatalálás” címmel rövid történeti, tudományos előadások kapcsolódnak. Televízió Szabadidő Rádió 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Kaliforniai álom. Amerikai tévéfilms. 65/3. 9.35-12.00 Tízórai. Benne: 9.50 játék 10.00 Sólyomszem 10.40 játék 10.50 Hírek 11.00 Marienhof. Német tévéfilms. 52/16. 12.00 Déli harangszó 16.00 Hírek 16.05 Azok a csodálatos állatok. A palackorrú delfin 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilms. 180/120. 17.00-17.25 Kapcsolj be! MIZUJS? 17.30 Kormányváró 17.50 Magyar műemlékek. Feldebrő 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 Gyereksarok 19.15 Telis-televideó '96 19.30 Híradó 20.01 lélesport 20.15 MC. Magyarok Cselekedetei 20.25 Kisváros. A lövészklub 21.05 Egy jó házból való ifjú. NSZK film (1988.) 22.55 Hidak 23.45 „Verve" Next Generation All Stars a „Pori jazz 1995" fesztiválon 0.25 Híradó 3 0.35 BBC-Híradó 16.30 Taz-mánia (am. rajzfilm) 17.00 Alf (am. minisor.) 17.30 Hüvelyk Panna (am. rajzfilm) 19.05 Falcon Crest (am. lévéfilmsor.) 20.00 Kék sivatag (am. thriller) 21.40 A rejtőzködő (am. fantasztikus film) 23.20 Kettős álarc (am. f.) 0.50 Playboy - erotikus ábrándozások (am. erotikus filmsor.) 16.05 Repeta. Kötelező olvasmány. James Burke rendhagyó gondolatai a változásról. Angol dók.film-sorozat, X/4. Ami a tényeket illeti 16.55 Csízió 17.00 Alfa szolgálat 17.30 TOP-40 18.00-19.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 MacGyver. Amerikai tévéfilms. 20.00 IT. Információs technológia információs üzlet. A PC abc különkiadása 20.15 Istenek órája 21.00 Híradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.30 Lapzárta 22.35 Labdarúgó Kupanap 23.05 100 ÉVES A MOZI. És mégis hiszek. Szovjet ti lm (1974.-FF!) 1.05 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.) 16.00 Műsorajánló 16.05 Kereskedelmi show 16.30 „Kamilla" (ism.) 17.00 Príma torna 17.30 Kojak (am. bűnügyi sor.) 18.30 Szippancsok 19.00 Hétpróbás. Magazin 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Darnel Christian kérdez (ism.) 20.30 Fitnessmagazin 21.00 Guyver - a szuperhős (am. film) 23.00 „Ennyi" (ism.) 23.30 Kereskedelmi show VTV - MISKOLC 9.00 A szerdai adás ismétlése 17.00-19.00 Képújság DUNA TELEVÍZIÓ Az antenna Hungária adókarbantartása miatt a Duna Televízió adása 13.00-16.00 között szünetel 16.00 Műsorismertetés 16.05 Magunkról magunknak (ism.) 16.55 Plorgászmagazin 17.30 Mese^ 18.00 Híradó 18.15 A Glembai család (horvát filmsor. 3.) 18.55 Klasszikus mesterművek 19.25 Ez Horvátország 2 19.55 Egy kis éji zene (holland animációs film) 20.05 Gazdasági magazin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Sport percek 21.25 Színházi élet. Magazin 21.55 Veszélyes nő (am. f.) 23.35 Angol nyelvlecke 24.00 Vers ZEMPLÉN TV 9.00 Műsorismertetés 9.05 A szerdai adás ismétlése 17.55 Műsorismertetés 18.00 Regionális híradó Debrecen 18.15 Regionális magazin Debrecen 19.00 Szórakoztató összeállítás az ATV 47 műsorából 5.30-8.30 A szerda esti műsor ismétlése 19.00 Műsorismertetés 19.05 Mese gyerekeknek 19.10 Árnyékkormány 19.45 Autók-motorok 20.00 Rablás fegyverek között (am. film) 21.50 Stúdióműsor sok zenével SZÍNHÁZ I Nincs előadás ______________:______________________ Miskolc Béke: Szemtől szembe (amerikai) 15.30, 17.45, 20. Miskolc Béke Kamara: Sztracsatella (magyar) 16, 18, 20. Miskolc Béke Video: Trükkös csábítás (olasz) 14, 16,18, 20. Miskolc Kossuth: Rés a pajzson (amerikai) 10, 14.30, 16.30, 18.30; Othello (amerikai) 20.30. Miskolc Hevesy: Underground (francia) 15, 18. Kazincbarcika Béke: A hetedik testvér (magyar) 18. Sárospatak Rákóczi: Sabrina (amerikai) 17, 19. PROGRAMAJÁNLAT Kazincbarcika, Művelődési Központ: Költészet napi megemlékezés. Délután 4 órakor. Bánhorváti, kastély: Kazinczy Gábor emlékezete című könyv bemutatója. Délután 3 órától. Miskolc, Egyetem, E/2-es kollégium klubja. Görög táncház. Este 7 órától. Miskolc, Városi Könyvtár: Mandorla baráti kör. Este 5 órától. Miskolc, Vian Klub: along Step Jazz Trió klubja. Tagok: Kerékgyártó „Füles" István (gitár), Kelemen „Gonosz" Zsolt (nagybőgő), Kacsenyák Gábor (ütőhangszerek). Este 8 órakor. Miskolc, Alliance Francaise (Kossuth u. 11.): Video klub. Este fél 7 órától. Miskolc, TIT Kazinczy-klub: Nonprofit akadémia képzése. Délelőtt fél 10 órától. Sárospatak, A Művelődés Háza: Vinczeffy László sepsiszentgyörgyi festőművész kiállítása. Délután 5 órától. Sárospatak, A Művelődés Háza: Bánk bán - a Kassai Thália Színház előadása. Este 7 órától. Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos Művelődési Központ: Kacsalaki rejtély - a miskolci Csodamalom Bábszínház előadása. Délelőtt fél 1 I és délután fél 3 órától. VTV-K MŰSORA ENCS 2-es csatorna: 8.00 Szív Tv (ismétlés) 16.00 Szív TV (napi műsor) 1-es csatorna: 12.00-22.00 Encsi képújság SZIKSZÓ ATV és Szív TV az országos hálózaton meghirdetett kezdési időpontokban. TISZAÚJVÁROS 17.00 FITV-30 19.00 ATV FEISŐZSOLCA 1- es csatorna 9.00 Miskolci VTV ism 14.00 Helyi képújság 2- es csatorna 16.00 Szív TV EDELÉNY 15.00 Puli TV 19.00 Szív TV KAZINCBARCIKA 19.00 Szív TV 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.25 Mindennapi tudomány 8.35 Paragrafus - Jogálom 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.00 Hírek 9.0.5-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Leonard Bernstein saját zenés játékait vezényli. Részletek a West Side-i történet és A városban című művekből 11.35 A magyar nyelv hete. Nyelvemlékeink - Ének Szent László királyról 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A húsvéti ünnepkör gregorián énekeiből 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Ruszalka. Részletek Dvorák operájából 14.35 A magyar nyelv hete 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forró drót a rendőrséghez 16.25 A hét muzsikusa. Várjon Dénes zongoraművész 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A magyar nyelv hete 20.00 Hírek 20.05 I lagyományá|X)- lók 20.30 Határok nélkül 21.(H) Hírek 21.05 A Del Amilri felvételeiből 21.25 Kossulh-klub 21.55 KENÓi sorsolás 22.00 Késő esti krónika 22.30 Törvénykönyv, Paragrafus 23.00 II írek 23.05 Diszkotéka 24.00 Hírek URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák ny. műsor 19.00 Román ny.műsor 19.30 Német ny. műsor 20.(X) Horvát ny.műsor 20.30 Szerb ny. műsor 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 PETŐFI DÉLELŐTT. Sok hűhó. - zeneszóval 11.47 Magán-klinika 12.00 Muzeális nótafelvételeinkből 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság.. 13.15 Délután hatkor. Cs. Szabó László novellája 14.00 Kabarécsütörtök 17.00 Hírek 17.03 PETŐFI DÉLUTÁN - ÖTTŐL-HÉTIG a Szocio-műhely csapatával 19.00 Hírek 19.03 Észkerék 19.30 Enciklopédia 20.00 A Deep Purple együttes összes lemeze, 35/29. Live In Japan (1993.) I. 21.00 Hírek 21.03 Manapság... (ism.) 21.15 A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.15 Körös-körül zene 22.30 Jazzlista 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... 0.15-4.20 Éjszaka MISKOLCI RÁDIÓ 5.50-9.00: a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi, a 66,8 MHz-es URH és 1.116 kHz-es középhullámon. A tartalomból: Akik lelki egészségünket segítik.-A KDNP B.-A.-Z. megyei önkormányzata ülése. - Varroda Szalonnán. - Megnyílt Palóc-ország '96 kiállítás Salgótarjában. - A télen tönkrement utak javítása Heves megyében. - Reklám. - Szerkesztő: Szemes István 15.00-18.00: Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójának információs, szolgáltató, zenés magazinműsora az 1.116 kHz- es középhullámon BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 (Hírek 10.05 Rádiószínház. Doktor Szélpál Margit 11.12 40 éves a Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa 11.50 Puccini: A bohémélet - részlet az opera I. felvonásából 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny dél időben 13.35 Kamarazene 14.00 Hírek 14.05 Ulysses. James Joyce regénye, 2.15.03 Svéd Sándor operakettősökben 16.00 Hírek 16.05 Szimfonikus költemények 17.00 Operamagazin, V. évf. 4. sz. 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek 18.05 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét 19.05 Rádióhangversenyekről 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia Nagytermét kb.21.40 Az Israel Sinfoni- etta játszik 22.00 Hírek 22.05 A zene üzenete, 69. 22.20 Korunk zenéje, 1995 23.13 Jazz 23.30 Párbeszéd 24.00 Hírek 0.05 Azucenától Zerbinettáig... Két Donizetti kisopera. 1. Betly. Egyfelvonásos vígopera. 2. Rita. Egyfelvonásos vígopera Óránként hírek, időjárás, útinform 6.30, 7.30,13.30, 15.30 BBC magyar nyelvű hírei Londonból 6.45,11.45, 19.45 Sporthírek, 17.30 Eszak-Magyarország pénteki előzetes 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 10.00 Turmix 13.00 Tsak zene 14.00 Beszéljük meg! 15.00 Pop- trend. Hírek a zene világából 16.00 Exkluzív. A DL-Stúdió műsora 17.00 Sony Music újdonságok 18.00 Kívánság- műsor 19.00 Tejbegríz. Rockzene könnyeden 21.00 Zenés, rögzített adás