Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-05 / 55. szám

6 ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG Kultúra - Műsor 1996. Március 5., Kedd Vass Lajos követői Miskolc (ÉM - S.L.) - Vass Lajos karnagy, ze­neszerző, népzenegyűjtő volt az, 1969-ben a Röpülj, páva versenyek keretében a televízió képernyőjén keresztül megénekeltette az or­szágot - bizonyítva: él a népzene és a népdal. A versenyt követően új pávakörök, citerazene- karok alakultak. Vass Lajos 1992-ben elhunyt. Emléke azon­ban máig él. A Magyar Művelődési Intézet (MMI) 1995. január 29-én kétszáz, az ország minden tájegységét képviselő karvezetőjének jelenlétében megalakította a Vass Lajos Nép­zenei Szövetséget. Elnöknek Olsvai Imrét, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatár­sát, titkárának Kóka Rozáliát, a MMI főmun­katársát választották, Vass Lajos özvegye Ka­posi Edit tiszteletbeli elnöki címet kapott. Fel­adatul tűzték ki az amatőr népművészeti moz­galom érdekeinek képviseletét, az együttesve­zetők szakmai továbbképzését, a szükséges pénzforrások előteremtését, versenyek szerve­zését. A szövetség ebben a hónapban rendezi meg a Vass Lajosról elnevezett népzenei ve­télkedőt. A versenyre hazánkból és határain­kon túlról 129 csoport nevezett be. Megyénk a debreceni és egri elődöntőkön érdekelt, ugyanis a szervezők a helyszínek megválasz­tásánál figyelembe vették a földrajzi távolsá­gokat. Ezek szerint Debrecenben március 15- én fellép a taktaharkányi népdalkor, a tállyai Orbán Balázs citerazenekar és a tállyai Kővi­rág népdalkor. Egerben március 17-én a mezőzombori népdalkor, a kazincbarcikai egyesített citera­zenekar, a rátkai népdalkor, a mezőkövesdi Nagymama-pávakor, a borsodszentgyörgyi népdalkor, a hemádnémeti Naplemente pá­vakor, az ózdi Gyöngykaláris népdalkor, a szirmabesenyői népdalkor és a bogácsi nép­dalkor. Az ország hat helyszínén megrendezendő elődöntőkről huszonkét csoport jut be a döntő­be, amelyet április 13-én és 14-én tartanak Budapesten a Magyar Művelődési Intézetben. Az országos döntő műsorát közvetíti a Duna Televízió. Kiállítások Szikszó (ÉM) - Mező István karikaturista al­kotásaiból nyílik kiállítás március 6-án, szer­dán délelőtt fél 12-kor meg a szikszói II. Rá­kóczi Ferenc Kórház és Rendelőintézet ebédlő­jében. Tóth Imre kórházigazgató főorvos ajánl­ja Mező István országgyűlési képviselő egész­ségügyi témájú karikatúráit az érdeklődő kö­zönség figyelmébe. * Kazincbarcika (ÉM) - Kosztkáné Karóczkai Róza számítógépes grafikáiból nyílik kiállítás március 7-én, csütörtökön délután 4 órakor a kazincbarcikai Városi Kiállítóteremben. A tár­latot megnyitja Kocsis András számítástech­nikai szakértő. A megnyitó műsorában közre­működik Jaczkó Róbert (zongora). A kiállítás április 7-ig látható. Képzőművészet a világhálózaton Találkozás a miskolci elektronikus galéria gazdájával A szerző felvétele Dobos Klára Miskolc (ÉM) - Egyelőre még csak három (régebben volt) me­gyénkben kiállítás látható az Internet elektronikus világhá­lózaton, de Somosvári Béla ga­lériagazda, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézeté­nek munkatársa bővíteni sze­retné az anyagot.- Az Internet Magyarországon iga­zából a ’90-es évektől hozzáférhető.- kezdi a számítógépes szakember.- De az akadémiai és az oktatási szférán kívüli felhasználók mosta­nában lesznek egyre többen. Egyébként az egész „hálózatos- di” a ’60-as évek második felében kezdődött Amerikában, azért, hogy- elsősorban a hadiipari alkalmazá­sok miatt - bármilyen meghibáso­dás esetén biztosítható legyen a gé­pek közötti összeköttetés. Aztán más felhasználási területeken is el­terjedt, először természetesen Ame­rikában, majd a világ más részein is. Összeállt egy világméretű háló­zat, amelyben bármelyik pont bár­melyik másik ponttal kommunikál­hat, fólveheti a kapcsolatot.- Ha valaki néhány órát eltölt ebben a hálózatban, kialakul benne egy olyan kép, mintha az egy külön világ, külön kis közösség volna - folytalja Somosvári Béla. - Egy kicsit talán meg is változtatja az emberek kommunikációs szokásait. Biztos so­kan vannak, akik egy elektronikus levélben másképp szólítanak meg va­lakit, mint azt tennék papíron, tintá­val. Az íróknak például lassan önálló publikációs lehetőséget is jelenthet a hálózat. Nem tehetjük ugyan a pár­nánk alá, mint a nyomtatott könyvet, de azért ennek is megvannak a maga előnyei. Mintha egy egészen új di­menzió lenne... Persze, a számítógépes szakem­ber ismeri a félelmeket az elsze­mélytelenedő világról, gondolkodott is rajta sokat. De ahogy mondja, a technika olykor olyan lehetőségeket ad az emberiség kezébe, ami kultú­raromboló lehet. Például a televízió is ilyen. De idővel ezek remélhető­leg letisztulnak... Mérnöki galéria Konkrét esetünk azonban egyálta­lán nem veszélyezteti a kultúrát, sőt, kitágítja a határokat. Hiszen az képtelenségnek tűnik, hogy Chica­góból valaki átugorjon a miskolci Mini Galériába megnézni egy tárla­tot. Még ha esetleg érdekelné is... Somosvári Béla, a galériagazda Internet képzőművészet kínála­ta egyelőre elég kezdetlegesnek, ki­alakulatlannak tűnt. Néhány mű­vész mutatja be rajta képeit, üzleti (eladási) céllal.- Saját apró lehetőségeimet ki­használva ezen szeretnék változtat­ni - mondja Somosvári Béla. - Ere­dendően mérnök vagyok, és inkább a technikai oldallal foglalkoztam. Másfél éve viszont a bölcsészeknél tevékenykedem. Ezért is választot­tam ilyen feladatot. Aztán tényleg úgy tűnik, mintha a hálózat egy más dimenzió lenne, ebből pedig adódik az, hogy ebben a térben én is látszom valahogy. Én is, a városom is. Felmerült bennem a kérdés: ahogy én is rácsodálkozom valami­re, vajon ha miránk néznek vala­honnan, látszik-e hasonló, érdemes- e megállni egyáltalán?! Élkezdtem gondolkodni, hogy valami olyat kel­lene kitalálni, hogy a város tükörké­pe - amit mások láthatnak - minél szebb, jobb legyen. Itt megvoltak ehhez az eszközök. Azt mindenkép­pen fontosnak tartottam, hogy a lát­vány miatt valami képszerű dolgot csináljunk. Az számára is nagy gond, hogy a képek viszonylag lassan jelennek meg a képernyőn. Egyrészt megun­ja a várakozást a véletlenül vagy di­rekt odajutó, másrészt az idő itt na­gyon is pénz. Hiszen hasonló elven működik a rendszer, mint a telefon. Ha viszont „sűrűbbek” a képi jelek, gyorsabban mutatkozik meg a kép, az a minőség rovására mehet. Somosvári Béla köztes megol­dást választott, de ez már a gépet, elindítva derül ki. Megjelenik a fő­cím: Miskolc város bemutatása. En­nek egyik alprogramja az Első Mis­kolci Elektronikus Galéria, de van például egy Városi Olvasó is. Ebben egyelőre az Új Holnap első számát olvashatjuk, de - esetleg könyvtá­rak segítségével - később szeretnék kibővíteni más helyi vonatkozású anyagokkal, lapszemlékkel. „Jeles” vélemények S hogy mit láthatnak az érdeklődők a galériában? Az első anyag, ami fel­dolgozásra került, a Gömöri műhely című kiállítás volt, amit tavaly lát­hattunk a miskolci Mini Galériában. Megnézhető még Macskássy Izolda néhány alkotása, illetve Kádár János Miklós festőművész nemrégiben Lil­lafüreden bemutatott anyaga. A végső cél az, hogy naprakész legyen a kiállítási lista. De ehhez nagy szükség lenne a kiállítók se­gítségére, illetve a hallgatók mun­kába való bekapcsolódására. A tá­volabbi terv az, hogy a Miskolcon il­letve a megyében élő képzőművé­szek és alkotásaik is elérhetők le­gyenek a világhálózaton. Még ké­sőbb aztán lehetne majd interaktív kiállításokat is csinálni. Ez úgy mű­ködne, hogy egy-egy kiállítás né­hány érdekes képéhez postafiókszá- mot rendelnének, és a tárlatlátoga­tók erre küldhetnék el gondolatai­kat, megvitathatnák véleményüket a többiekkel. De ehhez előbb több szempontból is sokat kell változnia a világnak... Programozói siker Miskolc (ÉM) - „Négy évvel ezelőtt egy vállalkozó abban látott üzleti le­hetőséget, hogy oktatást, tovább­képzést szervez...” így kezdődött a microCAD ’96 keretében megrende­zett IV. Országos Számítástechni­kai Programozói Bajnokság felada­ta. Az induló csapatoknak arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a megadott feltételek között, megfe­lelő órarendi beosztással sikerül-e nyereséget produkálnia a vállalko­zónak, és ha igen, mennyit? Választ kellett adni arra a kérdésre is, mennyibe kerül egy-egy szak elvég­zése, az elemzések szemléltetéséhez grafikus információt kellett a szoft­verrendszernek biztosítania. Az idei versenyen 11 csapat oldotta meg a rendelkezésükre álló 24 óra alatt a megadott feladatot. Első he­lyezést ért el a Server-Miskolc nevű csapat a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem képviseletében (Fige Péter, Kelemen Péter, Tringel Mihály), második lett a Földes-Szin- va Net együttes (Bajnóczki Attila, Gyenes Gábor, Tóth László, a Földes Ferenc Gimnázium tanulói), harma­dik helyezést ért el a Gandalf elneve­zésű budapesti csapat (Mészáros Gá­bor, Dzemjuk György, Tuboly Zol­tán), negyedik lett az Iksz-tím elne­vezésű együttes (Marhefka István, az Avasi Gimnázium, Simon Kornél, az Andrássy Gyula Műszaki Középisko­la és Sztupák Gábor Attila, a Her­man Gimnázium tanulója). Julianus nyomában Budapest (ÉM) - Julianus nyomá­ban címmel a Néprajzi Múzeum és az Orosz Kulturális Központ orszá­gos műveltségi versenyt hirdet kö­zépiskolások részére, nyelvrokona­ink múltjának, jelenének, a magyar őshaza-kutatások megismerésére. A versenyre körülbelül öt oldal ter­jedelmű dolgozattal nevezhetnek középiskolások a következő témák­ban: 1. Magyar kutatók rokonaink, őseink nyomában; 2. Egy szabadon választott finnugor népköltészeti vagy szépirodalmi alkotás elemzé­se; 3. Képzeletbeli útibeszámoló va­lamelyik nyelvrokonunknál tett utazásról; 4. Lakóhelyem kapcsola­ta bármely finnugor néppel, város­sal, kutatóval. A legjobb 24 pályamunka alkotói vetélkedőn vehetnek részt. Mivel a vetélkedőt négy fős csapatokban kí­vánják megrendezni, a szervezők javasolják, hogy a dolgozatok is cso­portmunkában készüljenek! Beküldési határidő:1996. április 30. Cím: Néprajzi Múzeum, 1055 Buda­pest, Kossuth Lajos tér 12. Tel.: 112-4878,132-6340/113,150. .Televízió. Szabadidő. .Rádió. 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Taxi. Amerikai tévé­filmsorozat, XXX/29. Ajándék Bobbynak 9.35 Tízórai 9.50 Játék 10.00 Egészség-betegség 10.45 Játék 10.50 Hírek 11.00 A titkos fiók. Francia-svájci-német té­véfilmsorozat, VI/3. Szi­gorúan bizalmas (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 15.00 Hírek 15.10 Arborétumok, gyűjte­ményes kertek. Bárdud­varnok, Somogyi János Arborétum 15.20 Repeta. Fizika 16.00 Hírek 16.05 A kölcsönkapott Föld 16.30 Topmodell. Brazil té­véfilmsorozat, 180/96 17.00 MultíméDiák 17.20 Zenelánc 17.30 Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat, 39/10. Kaland a Sierra Madrébar 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet 18.30 Mindent, vagy semmit: 19.00 Esti mese 19.15 Naprakész. Autók 19.30 Híradó 20.01 Telesport 20.20 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilmsorozat, XXV/10. A hóvihar 21.10 Stúdió '96 22.00 100 éves a mozi. Sza­bó István válogatása. Ret­tegett Iván. Szovjet film (1945-1947) 23.25 Híradó 3 23.35 BBC-Híradó 19.00 Műsorismertetés 19.05 Mese gyerekeknek 19.10 Magazin a stúdióból 19.50 A jövő katonái (mb. am. sci-fi) 9.00 Közvetítés a parla­ment üléséről 16.30 Teleszák 16.40 Erdőkerülő 17.00 Paradicsom Szálló. Német tévéfilmsorozat, XXVI/21. A menekülés 18.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Királyfi, fehér lovon 20.00 Múzsa 20.10 Van öt perce? (ism.) 20.15 Sajtóklub 21.00 Híradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kedd 21 21.45 Klip-mix 22.00 Objektív 22.30 Lápzárta 22.35 TS-Sportvarázs DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Gazdasági magazin 15.00 Nyelvédesanyánk. Nyelvművelő műsor 15.30 A Nobel-dlj évszá­zada (ang. ism.terj.film) 16.10 Az éjszakai vadász (német ism.terj.film) 16.35 Angolnyelvlecke 17.00 Mofli, az utolsó koala 5 17.20 Lássuk, hogyan nö­vekednek (ang. ism. terj.filmsor.) 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 A játékos (fr. film) 20.00 Gazdakör 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Zűrzafir, avagy haj­sza a Kék Tapírért (am. filmvígjáték) 22.40 Gróf Pallavicini úr kalandos utazása (oszt­rák dok.film) 23.10 Svéd út az Európai Közösségbe (svéd film­szatíra) 23.35 Vers szív tv 16.00 Műsorajánló 16.05 Kereskedelmi show 16.30 Drogfórum 17.00 Konyhashow (ism.) 17.30 Knight Rider (am. filmsor) 19.00 „Pozitív csatorna..." Szénási Tünde műsora 19.30 „Párosán szép..." Sütő Péter talk show-ja 20.00 Különjárat 20.30 Volt egyszer egy Va- lentin-nap (riportfilm) 21.00 Ninjabosszú (am. film) 23.00 Hétpróbás. Magazin 23.30 Kereskedelmi show VTV - MISKOLC 9.00 A hétfői adás ismétlése 17.00-19.00 Képújság 9.00 ZTV hétfői adásának ismétlése 17.55 ZTV szignál, műso­rismertetés 18.00 Regionális híradó Debrecen 18.15 Regionális magazin Debrecen 19.00 Szórakoztató össze­állítás az ATV 47 műsorából 16.30 Bolondos dallamok (am. rajzfilm) 17.00 jó barátok (am. fsor.) 17.30 Börtöntőzsde (am. vígjáték) 19.10 Kettős szerepben (am. akciófilm) 21.10 Merlose Place (am. f.) 22.10 Halálos összeeskü­vés (am. thriller) 23.50 Mad Max (am. f.) SZÍNHÁZ Nagyszínház Pinokkio Bérletszünet de. 10 óra Rómeó és Júlia Bérletszünet este 7 óra MOZI Miskolc Béke: Wong Foo, kösz mindent! Julie Newmar (am.) 15.30, 17.45, 20. Miskolc Béke Kamara: látssz a túlélésért (am.) 16, 18, 20. Miskolc Béke Video: A végrendelet (magyar) 14, 18; Az an­gyalszív (magyar) 16, 20. Miskolc Kossuth: Desperado (am.) 10, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30. Miskolc Hcvesy: Ed Wood (am.) 15; Rablóhal (angol) 17, 19, 20.45. Kazincbarcika Béke: Száguldó erőd (am.) 18. Sárospatak Rákóczi: Ace Ventura - Hív a természet (ameri­kai) 17, 19 óra PROGRAMAJÁNLAT Miskolc, TIT Kazinczy-klub: Miskolc gazdaságtörténete. Gyulai Éva előadása. Délután 5 órától Sárospatak, Művelődés Háza Cseh Tamás koncertje. Este fél 8 -tói. Felvételünk egy korábbi miskolci koncerten készült Fotó: Bujdos Tibor VTV-K MŰSORA EDELÉNY 19.00 Szív TV ENCS 2-es csatorna: 8.00 Szív Tv (ism.) 16.00 Szív Tv (napi műsor) 1-es csatorna: 12.00- 18.00 Encsi képújság 18.00- 20.15 Helyi adás 20.15-22.00 Encsi képújság KAZINCBARCIKA 18.30 Saját adás, utána Szív TV KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurá­dió 8.10 Műsorszemle 8.25 Mindennapi tudomány 8.35 Paragrafus - Mostantól fon­tos.. 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.00 Hírek 9.05 Napközben 10.08 Két Lotti sorsolás 11.00 Hírek 11.05 Klasszikus operettekből 11.35 Szindbád hazamegy, 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma í 12.40 í örvény­könyv 12.50 Külpolitikai fi­gyelő 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Bár­dos Lajos és Halmos László egyházi kórusműveiből 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszik­usok mindenkinek 14.55 El­ső közlés 15.00 Hírpk 15.05 Közönségkapcsolalos műsor 15.55 Hang-Bank 16.00 Délutáni krónika 16.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Forródrót a rendőrséghez 16.25 Radar 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jö­vök...” 17.25 A Szabó csa­lád, 191618.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éj­szakái, gyerekek! 19.40 Apám tűzoltó lesz. Szemel­vények Bruno Schultz no­vella-ciklusából, 2 20.00 Hí­rek 20.05 Táncházban 20.30 Határok nélkül 20.50 Tetten ért szavak (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Tudomá­nyos szerk 21.30 Nemzet­közi vallási híradó 22.00 Ké­ső esti krónika 22.30 Világ- stúdió 23.00 Hírek 23.05 Le­mezritkaságok 24.00 Hírek URH: 6.55-8.00 Körzeti in­formációs magazinok 9.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyel­vű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00-22.00 Az Amerika Flangja magyar műsora 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dal­lamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi délelőtt. Sok hűhó zeneszó­val. Közben: óránként hírek 11.47 5x5 Egészségperc 12.00 Cigányzenészek hang­albuma 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manap­ság.. 13.08 Állomáskereső 13.15 Daráló 14.00 Csúcsfor­galom 17.00 Hírösszefoglaló 17.05 Petőfi délután 17.30 Helykereső - az öröklrefoga- dásról és a nevelőszülők félel­meiről 17.50 Formabontó fo­gyókúra - súlycsökkentő re­ceptek 18.00 Pitkező percek - lakástól, ingatlanról, családi házról 18.15 A pénz beszél - közgazdasági ABC 18.30 Drogambulancia azoknak, akik segíteni szeretnének a szenvedélybetegeknek a gyó­gyulásban 19.00 Hírek 19.03 „Gyerekóra" 19.30 Kamasz­panasz 20.00 A magyar rock archívuma 20.30 Jazz 21.00 Hírek 21.03 Manapság.. 21.08 Állomáskereső 21.15 Gyurkovics-szalon 22.15 Énekszóval, muzsikával 23.00 Hírek 23.03 Sporthír- adó 23.10 Ennyi... RÁDIÓ - TOP Óránként hírek, időjárás, útin- forrn 6.30,7.30,13.30,15.30 BBC magyar nyelvű hírei Lon­donból 6.45,11.45,19.45 Sporthírek, 17.30 Észak-Ma- gyarország szerdai előzetes 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltató- műsor 10.00 Délelőtti egyveleg magnósblokkal 11.00 Exclusi­ve 12.00 Kívánságműsor 13.00 Tsak zene 14.00 Turmix. Érde­kességek a világ négy égtájáról 16.00 Rock archív 17.00 Betű­ző - telefonos játékok 18.00 Kí­vánságműsor 19.00 Rock Block 20.00 R<x:k tojj Ten - a Rádió Top 1 (Les rock-slágerlis­tája 21.00 Zenés, rögzített adás MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 MHz-es URH és a/ 1.116 kHz-es középhullámon A tartalomból: Hogyan mó­dosul a gázleolvasási rend­szer. - Az ERAK gyakorló cége taggyűléséről tudósí­tunk. - Vendégünk: az OTP Árpád utcai fiókjának veze­tője. - A szegilongi kaolin. - Új szemészeti műtő a mis­kolci Semmelweis Kórház­ban. - Reklám. Szerkesztő: Monos Márta 16.00-18.00: A Miskolci Stúdió információs, szolgál­tató, zenés magazinműsora. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hí­rek 10.05 Ezredforduló 10.51 Orosz kamaraze­ne 11.40 Bogár István népzenei feldolgozásai­ból 12.00 Hírek Í2.05 Hangverseny délidőben 13.10 Zenekari muzsika 14.00 Hírek 14.05 Mun­kagödör 14.48 Régi fú­vószene 15.00 Kurtág György műveiből 16.00 Hírek 16.05 I20 éves a Vendel ulcai iskola 16.35 Haydn: G-dúr (Üstdob) szimfónia No.94 17.00 Vastag Margó (ism.) 17.50 Mi- dem '96 18.00 Hírek 18.05 Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera 20.00 Hírek 20.05 Tele­objektív 20.20 Barry Tuckwell (kürt) és Daniel Blumenthal (zongora) hangversenye 21.06 Ba­rokk muzsika 22.00 Hí­rek 22.05 A hél zenemü­ve (ism.) 22.30 Gottlob Frick operaáriákat éne­kel 23.00 Rádiószínház. Tárgyak 23.25 Hl-Eigye- lő 24.00 Hírek 0.05 Ma­gyar előadóművészek felvételeiből

Next

/
Thumbnails
Contents