Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-04 / 54. szám

4 ESZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1996, Március 4., Hétfő Az ESZAK-Magyarország levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Hatvanegy oras öltöny A rendszeres újságolvasó­nak gyakorta akad a kezébe olyan cikk, amelyben érde­kes számadatokra bukkan. Némelyikük aztán nem állja meg, hogy - hátha valaki nem olvasta alapon - to- vábbkürtölje azokat. De hát jómagam is úgy vélem, a ku­riózumok ennyit igazán megérdemelnek. Kommen­tár nélkül néhányat „átnyúj­tok” ezekből: A képviselői alapdíj január 1-től 67 275 helyett 87 000 Ft. A nyugdíj- emelés legkisebb összege 1000 Ft, míg a legnagyobb 4500 Ft. A minimálbér 14 500 Ft. Az európai fo­gyasztói kosár adatai szerint egy háromfogásos (II. osz­tály) éttermi ebédért 2 óra 31 percig kell dolgoznunk. 1 kiló karaj 2 óra 49 percbe, 1 liter normál benzin (decem­beri ár) 28 percbe, egy ruha­tisztítás 2 óra 27 percbe ke­rül. 1 órányi gáz- illetve víz­szerelési szolgáltatás mun­kadíjáért 3 óra 16 percet kell dolgoznunk. (Bulgáriában ez utóbbiért 10 óra 12 per­cet!) És ha rongyos lett a „turkálós” ruhánk és vado­natújra vágyunk, 20 óra 41 percet gürizhetünk érte. (Ha van hol...) Egy férfi öltöny 61 óra 44 perc, egy férfi félcipő 21 óra 18 percnyi munka - na persze átlag dolgozói fize­tésből. Somossy Katalin Globális félrevezetés lett belőle Körülbelül két héttel ezelőtt ju­tott el hozzám a hír, hogy a gim­náziumunkban előadást fog tar­tani egy ökológus hallgató a glo­bális környezeti problémákról. Aki végighallgatja az előadást, és részt vesz egy vetélkedőn, nyerhet egy olaszországi uta­zást - kecsegtetett a felhívás. Első hallásra nagyon megtet­szett, hogyan csábítják a diáko­kat erről a fontos témáról szóló előadásra. A kiíróknak - gon­doltam akkor - az lehet a céljuk, hogy minél több embert ültesse­nek le az előadó elé, és minél többet meg is győzzenek. Mivel környezet- és természetvéde­lemmel foglalkozom és ezért ér­dekel a téma, illetve szemeztem az olaszországi úttal, meghall­gattam az előadást. A fiatal előadó - aki idegen- vezetőként is dolgozik a nyere- 1 ményt szervező utazási irodánál - ökológus hallgató létére több olyan hibát követett el, amelyek arra engedtek következtetni, hogy korántsem az ismeretter­jesztés volt a célja. Megfeledke­zett még megemlíteni is (nem­hogy beszéljen róla!) olyan „apróságokat”, mint a hulla­dékproblémák, az energia-előál­lítás nehézségei, az ipari lég- szennyezés, a vízszennyezés, az urbanizáció és a többi. De ez még nem minden: egyszer sem hangsúlyozta ki, hogy mindeze­kért az ember felelős. Nem tisz­tázta a kiváltó okokat, még csak \ kellő mértékben sem utalt azok­ra. Adatot adatra halmozott (például hány tűzoltó halt meg Csernobilnél) mondván azért, hogy tudjon mit kérdezni a ver­senyen. A globális problémák enyhén szólva hiányos ledarálá- sa után, semmit nem mondott az emberiség számára választ­ható váltási lehetőségeiről. A vetélkedő az előadást köve­tő héten volt. Meggyőztem ma­gam, hogy az előadónak nyilván nem a tudásával, nem is a ha­nyagságával, hanem az előadói gyakorlatlanságával van baj (bár ez nem kifogás a durva hiá­nyosságra), ezért elmentem a versenyre is. A kiírás szerint a hallgatóság hat fős csapatokba szerveződve indulhat a vetélke­dőn, így néhányan mi is össze­álltunk. A globális problémák versenye kérdéseinek legalább a fele azonban nem a globális problémákról, hanem Olaszor­szág és Nyugat-Európa neveze­tességeiről szólt azzal magya­rázva, hogy a nyertesek majd oda utaznak. Az előadó a globá­lis problémákat olyan szinten érintette, hogy visszakérdezett adatokat az előadásából. Az már végképp nem érdekelte, hogy ki mit tud az általa ledik­tált adathalmazon kívül, ki ho­gyan látja a dolgokat és milyen megoldási lehetőségeket ismer. A dolog csattanója az, hogy a nyertes csapat csak akkor utaz­hat ingyen, ha hátuk mellé be­szerveznek harminchat fizető személyt, akikkel megtelik az autóbusz. A kirándulás négy napos, költsége - állítólag szu­perkedvezményesen - 6500 fo­rint. Nincsenek benne a belé­A környezeti problémák egyike pők, az élelem, az ágynemű. Hogy mi ebből a tanulság? Egyes cégek attól sem riadnak vissza, hogy a globális problé­mákat ilyen rosszul felhasznál­va rángassák üzleti csapdájuk­ba, jelen esetben konkrétan a Fotó: Dobos Klára kirándulóbuszba az óvatlan em­bereket. Végülis az előadás nem szolgálta igazán a hallgatók környezetvédelemmel kapcsola­tos ismereteit. Fülep Dániel Miskolc Ne csökkentsék a környék „tüdejét”! Tisztelt Honatyák! A Diósgyőri vár és környezetének meg­védése érdekében döntésük felülvizsgálatá­ra kívánom figyelmüket felhívni. Az ismert diósgyőri modernizációs tervek szerint a „Tapolcafürdő” körzetében autóparkoló kié­pítése szerepel. A diósgyőri vár nemzeti örökségünk része, egyik legrégebbi kulturá­lis és építészeti műemlékünk, s mint ilyen, védelmét kötelezően előírt törvényes ren­delkezések biztosítják. Az autóparkoló megépítése merénylet volna az emberiség és a természetvédelem ellen. Nem lehet elfogadni, hogy a város szennyezett levegőjéből a fürdő területén felüdülést kereső állampolgárok a gépjár­művek zajától és a kipufogó gázoktól szen­vedjenek itt is. A már védetté nyilvánított területek sorá­ba (a Vár utca díszburkolatával és gesztenye­fa sorával, a 18. sz. alatti ház és környéke a „Törvényfával”, valamint a Déryné-ház és udvara) kívánkozik a külső várfallal bezárt térség is, így nyugati irányban a Tölgy és Já­nos utca által bezárt terület, délen a várat övező erdőség, keleten vizesárokkal együtt a tókert a volt vízimalommal bezárólag, vala­mint a vár tövében legyezőszerűen elhelyez­kedő, a várat kiszolgáló volt cselédházak. A várat övező erdőség a Tapolcaréttel együtt a környék tüdejének szerepét töltöt­te és tölti be jelenleg is. Különösen fontos, hogy a diósgyőri városközpont szépszámú lakossága a motorizáció ártalmaitól mentes levegőhöz jusson időnként. Ezért volna kí­vánatos, hogy a szóban forgó terület védel­met élvezzen és betöltse a légtisztító szere­pét. Mivel a 30367/1933. sz. rendelkezés ér­telmében az a Miskolci Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdona, így védetté nyilvánítása testületi döntés függvénye. Érdekességként megemlítem, hogy a két várfal között helyezkedett el a „Szent György” forrás és a Királyné fürdője, amelyet még jómagam is láthattam diák­ként. Balogh Sándor diósgyőri városvédők elnöke Veszteségesen üzemelő fürdőink ürügyén Még a 80-as évek elején a „Ma­gyarország” c. hetilap foglalko­zott behatóan a témával „Be va­gyunk furödve” címmel. Nem nehéz következtetni annak tar­talmára és pesszimista hangvé­telére. Csak egyetlen kiragadott példa a gondokról és a kilátá­sokról: A budapesti műemléknek számító Széchenyi-fürdő már két világháborút átvészelt min­den felújítás nélkül. Az eredeti állapot helyreállítását akkor másfél milliárdra becsülték. Er­re viszont semmi reményt nem láttak, ráadásul veszteségesen üzemelt a legtöbb társával együtt. Burgemlandban - közel a határhoz - található egy Loiper- dorf nevű kis helység, amelyik­nek kacsalábon forgó, minden igényt kielégítő és a XXI. száza­dot idéző fürdő-komplexumá­ban 2 órára a belépőjegy 100 schillingbe került 10 évvel eze­lőtt Itt nincs ingyen jegy, tiszte­letjegy és kedvezmény. Ennyit fizetett a polgármester, a diák, a katona meg a nyugdíjas. A „Két férfi egy eset” c. német tévésoro­zat egyik epizódjában Matula magánnyomozónak sürgős be- szélnivalója akadt a helyi gőz­fürdő egyik alkalmazottjával. Ezért váltott egy belépőjegyet potom 40, azaz negyven márká­ért. A II. világháborút megelőző békeévekben a miskolci gőzfür­dő 1 pengőért kapta a szén má­zsáját és 1.20 pengőbe került egy belépő. Ebben az időben még nem jártam gőzfürdőbe. Ezért csak feltételezem, hogy azok vehették rendszeresen igénybe, akiknek legalább 120 pengő volt a havi keresetük. Vi­szont a fürdő önfenntartó volt és nem fenyegette sem anyagi csőd, sem a fizikai összeomlás veszélye. Ha ebből indulunk ki, úgy ma legalább 600 forintot kellene egy belépőért kérni, amit csak azok tudnának megfi­zetni, akiknek 60 ezer forint a nettó keresetük. Mind ez az ÉM február 9-i írásával kapcsolatban jutott az eszembe, ugyanis mint abban a bizonyos cseppben a tenger, benne van egész gazdasági, éle­tünk alapvető problémája. Évti­zedek óta üzemelnek olyan léte­sítmények, szolgáltató egysé­gek, intézmények, amelyek a fi­zetőképes kereslet hiánya miatt nem bírják önmagukat fenntar­tani. A jelképes díjak - állami támogatás koncepciója pedig már régen tarthatatlan. Akik­nek viszont dönteni kellene a sorsukról, azok megoldhatatlan feladat elé kerültek. Mert nem tudták és ma sem képesek az ál­talános polgári jólétet biztosíta­ni, a megszüntetésekről pedig nem mernek dönteni. Ezért volt kénytelen Gyurkó László 1987- ben megírni A magyar szocializ­mus válsága című tanulmányt. De miután ezen a téren lénye­ges elmozdulás azóta sem tör­tént, lassan hozzákezdhet ,A magyar kapitalizmus válsága” elemzéséhez is. Nem kívánok beszállni abba az áldatlan vitába, hogy a priva­tizáció az egyetlen gyógyír-e a problémára, vagy az ország ki­árusításának vagyunk a szem­tanúi. Csak tényként állapítom meg, hogy az akció nagyon is fe­lemásra sikeredik. Mert a felkí­nált javakat a vevők szépen ki­mazsolázzák. Meghagyják ne­künk a teljesen lerobbant, ráfi­zetéssel üzemeltethető és több százmilliárd forintért korszerű­síthető nehézipari, energiater­melő és egyéb ipari létesítmé­nyeket, bányákat, vagy éppen gőzfürdőket. Netán a jövőben ezek lennének a nemzeti ipar jelképei, fellegvárai és zászlós hajói? Nem fogunk úgy járni, mint az a bizonyos ausztráliai farmer, aki azért került kórház­ba, mert új bumerángot vásá­rolt és a régit eldobta? Kiss József _SZÓLÁSTÉR írja: az Olvasó Melldöngetősdi-féle Én minden döntésemért válla­lom a felelősséget - jelenti ki kellő kevélységgel tárgyalópart­nereinek a Reszelózsírt Előállí­tó és Forgalmazó Vállalat veze­tője, miközben átszellemült arc­cal dúdolja az „ahogy én kirúg­lak, nem rúg ki úgy senki” című, bizonyos körökben közkedvelt magyar rugdosást. Az, hogy meggondolatlan döntéseivel munkahelyét, kollégáit teszi tönkre, valamint szabálytalan­ságok özöneibe hajszolja, kény­szeríti beosztottjait, egy cseppet sem érdekli. Úgy gondolja, ami­ről nem tud, az nem is létezik. Hiába figyelmeztetik, kérlelik, ő pökhendien, könyörtelenül kő­kemény. Tőle valakik, valahol (hogy a munkanélküliek terhe szakadna rájuk) ezt várják el, ezért jutalmazzák. így aztán megbolondulhat az, kit kirúg­nak, de az is, akit nem. (Miköz­ben a tévében állandóan a ko­leszterinszintünkért aggódnak!) Persze ez kit érdekel? Lényeg a nagyképű, tét nélküli melldön- getés. Következő mondatom után kihagyok egy kevéske he­lyet annak a vezető beosztású személy nevének beírására, akit azért vontak felelősségre, mert rosszul látta el feladatát. Na, ugye, üres maradt a rubrika. Legfeljebb érdemei elismerése mellett áthelyezték máshová, magasabb vezető beosztásba. (Naná, hogy nem toronydaru- vezetőnek!) Nálunk ugyanis az utóbbi időben egyre inkább a kapcsola­tok és nem a tudás, iskolai vég­zettség számít. Hazám pedig csak zuhan, zuhan lefelé. Kletz László Miskolc Távozott a miniszter Elment a pénzügyminiszter, mármint, hogy lemondott. Igaz, ezt a szándékát többször jelezte, mégis lépése bizonyos fokig váratlanul érte a közvéleményt. Egyesek nagyon sajnálják a távozását, mások szerint már régen mennie kellett volna, sőt jobb lett volna, ha egyáltalán el sem jön. Vannak, akiket dali­ás termete és szép bajusza igézett meg. Hivatkoznak Arany Jánosra, hogy mégis csak különb volt, mint: „Kopasz szájú Szűcs György gazda”. Tehát egyeseknek tetszett a miniszter úr férfias megjele­nése, másokat meg éppen irritált. Mondják, hogy nem volt elég alázatos, például a diákokkal szemben, pedig beláthatta volna, hogy éppen ők tettek sokat az asztalra, és tettek a ha­záért. Sőt, a tanár uraktól is azt várta volna el, hogy Kölcsey intelmét kövessék, azaz, hogy: Hass, alkoss, gyarapíts... stb., és ne a szépséges Szöllősiné asszonyt kövessék, miszerint, kö­vetelj, tüntess, sztrájkolj, és mint Petőfi is említi: mit törődöl a hazával?! Szóval a pénzügyminiszter nem tudott szőrmen­tén simogatni, viszont távozott, egyesek szerint, végre, má­sok szerint, sajnos. Én a magam részéről csak azt figyeltem meg, hogy a kilá­tásba helyezett 15 százalékos nyugdíjemelés máris 14 száza­lékra redukálódott. Ez azonban alig befolyásol, mert úgy vé­lem, hogy a hazafiságot és a hazaszeretetet nem a zsebhez és nem a hashoz kell igazítani. Azt azonban biztosan tudom és érzem, hogy a mai nyomo­rúságunk a több évtizedes gyarmati elnyomattatásunk és ki­szolgáltatottságunk következménye. Ezért én azokra, akik se­gédkeztek a gyarmati sorba döntésünkben és fél-fél tál lencsé­kért kiszolgálták a gyarmattartókat, semmiképpen sem sza­vaztam volna, a nép és az ország nyakára önként vissza nem ültettem volna, és hamarább vállaltam volna minden éhezést és nyomort, minthogy a volt kooperálóktól, a megszálló hata­lom kiszolgálóitól a legnagyobb jólétet és bőséget - amit ugyan csak ígértek, de nem kínáltak fel - el tudtam volna fogadni. Ezen meggondolások után kívánok sikeres munkát az újabb pénzügyminiszternek. Hadnagy Béla Miskolc Hatáskörhiány okán A NATO - népszavazásról az Alkotmánybíróság meghozta a valószínű senkinek meglepetést nem okozó elutasító döntését. Nem ez szolgált meglepetésül, hanem a végzés utolsó monda­ta: Nincs hatásköre az Alkot­mánybíróságnak arra sem, hogy a parlament népszavazás kiírá­sát rendelje el, illetve a parla­mentet erre kötelezze. Ez igaz! Arra sincs joga, hogy alkotmányerejű törvényeket al­kosson. Alkotmányunk 32/A. (2): Az Alkotmánybíróság ha­táskörrel bír az alkotmányelle­nesség megállapítására, s ez esetben megsemmisíti a törvé­nyeket és más jogszabályokat. A népszavazásról szóló 1989. évi XVII. törvény 1. szakasz (1) A népszavazás és a népi kezde­ményezés az állampolgároknak illetve az állampolgárok közös­ségének alkotmányos joga, amely közvetlen részvételt biztosít a hatalom gyakorlásában. Ennek az alkotmányos jog érvényesü­lésének megakadályozása nem alkotmánysértő? Vagy csak kö­vetkezmények nélküli alkot­mánysértés? Van tehát Alkotmánybírósá­gunk, amely hatáskörrel bír az alkotmányunkba ütköző jogsza­bályok megsemmisítésére. Az alkotmányban foglalt jo­gunk törvény által biztosított gyakorlásának megakadályozói ellen hatáskörrel bíró bírósá­gunk nincs. Erre pedig garanciális szük­ség lenne, hiszen az Alkotmány- bíróság törvény által biztosított joga pl. a fent említett népsza­vazásról szóló törvény vagy idé­zett szakaszának megsemmisí­tése alkotmány-ellenességi ma­gyarázattal. ■ Az alkotmányban biztosított véleménynyilvánítási jogomra hivatkozva engedtessék meg annak megjegyzése, hogy te­kintsék bármennyien és bárkik a népszavazás elutasítását tör­vényesnek vagy törvényellenes­nek, az eredmény az utóbbit igazolja. Molnár Sándor a Munkáspárt miskolci szóvivője Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nein feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents