Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02 / 53. szám
ÉM-I»if©ffiá> Bereményi Géza ötvenesztendős. Nem érzi magát annyinak. De hát az ide» múlása észrevétlen, különösen, ha középkorú lesz az ember. II. oldal ÉM-riport A tavasz megérkeztével a két kutya ismét egymásra talált. Megszűnt az állandó helyben ugatás, és a rég megszokot t játékokhoz újabbak társultak. III. oldal Kilátó Az az irodalom, amely az I. világháború utáni válsághelyzet kihívásaira adott válaszként a népi irodalmi irányzat égisze alatt létrejött, ma is létezik. VII. oldal Végre tavasz! A hét embere Fotó: AP Simon Gábor önkormányzati képviselő Halmos Ildikó Miskolc (ÉM) - Simon Gábor különleges ember. Fiatal kora ellenére - 23 évesen - ön- kormányzati képviselőnek választották, és tagja lett a miskolci önkormányzat jogi és igazgatási, valamint tulajdonosi bizottságának. Mindezek mellet születési dátuma szerint is különleges. Február 29-én, tehát szökőévben látta meg a napvilágot. Ráadásul balkezes. Simon Gábor komoly fiatalember benyomását kelti. Ingben, nyakkendőben fogad otthonában. Épp van egy szabad órája, de utána bizottsági ülésre rohan. Több, mint egy éve végzi nagy felelősséggel járó munkáját. Szavai munkája iránti odaadásról árulkodnak. Látszik: nem pozícióvágyból lett képviselő.- Annak ellenére, hogy az MSZP támogatott, nem vagyok párttag. Félig-meddig szakértőként kértek fel a képviselőségre. Bár most az Avason lakunk, 9300 tagú választókörzetem a Győri kapu környékéhez tartozik. Gyermekkorát ugyanis ezen a környéken töltötte. Itt járt óvodába, iskolába. A környékbeliek ismerik, megbíznak benne. S úgy tűnik, nem kell csalódniuk.- Nagyon szeretem ezt a munkát. Bár meg kell mondjam, a képviselőség rengeteg elfoglaltsággal jár. Két óvoda, iskola, két gondozóközpont, és egy középiskola tartozik hozzám. Ha bármi problémájuk van, a választópolgárok megkereshetnek. A fogadóórák mellett közgyűléseken, frakcióüléseken veszek részt. A választás évében, 1994- ben Simon Gábor még egyetemista volt. A Miskolci Egyetem Jogtudományi Karára járt. Ismerve az egyetemisták életét azon tűnődöm, vajon hogy jut eszébe valakinek a szabadság, a szórakozás - és persze a tanulás - évei alatt az, hogy önkormányzati képviselő legyen.- Javasoltak, mivel ismertek. Fiatal voltam, kapcsolatom volt az egyetemmel, jogásznak tanultam... Csupa olyan dolog, amit jól hasznosíthat egy önkormányzati képviselő. Látszik, nem éi'ti, mire gondoltam. Nem arra, miért választották meg, nem is arra, mi a jelölés útja-módja - bár ez is érdekes. Inkább arra lettem volna kíváncsi, mint fiatal, gondtalan egyetemista, hogy vetődött fel benne az a gondolat; képviselő akar lenni. Válaszából ítélve úgy érzem, számára ez volt a dolgok természetes menete.- Felkértek, elvállaltam, jelölt lettem, megválasztottak - összegzi röviden. Megelégszem tehát a hogyannal, nem firtatom tovább a miértet. Simon Gábor idejét nem foglalja le teljesen a képviselőség. Mellette fő állásban ügyvédjelölt egy miskolci egyéni ügyvéd mellett. Mellékállásban pedig apa. Kislánya, Patrícia felesége ölében ülve tágra nyílt szemmel figyeli társalgásunkat.- Emese, a feleségem évfolyamtársam volt. Együtt végeztünk. Patrícia tavaly novemberben született. Most azért néz ilyen csodálkozva, mert nem szokta meg, hogy napközben is látja az apját. Patrícia születésnapja - november 24-e - inkább csak a családnak nevezetes nap. Simon Gáboréra azonban sokan felfigyelnek. Február 29-ei születési dátumával a szökőévben születettek táborát gyarapítja.- Már az általános iskolában elkezdődtek a viccek. Persze ma sem sokan hagyják ki a kínálkozó alkalmat. Rendszeresen hallom, milyen furcsa, hogy „kétévesen” már iskolába jártam, és „hatévesen” képviselő lettem. Ezek a tréfák egyáltalán nem zavarnak. Az azonban annál inkább, hogy mindenkinek az az első kérdése, mikor tartom a születésnapom. Pedig mégis érdekelne a válasz, ezéi*t beállók a sorba, és én is felteszem a már ezerszer hallott kérdést.- Gyermekkoromban nem a dátumhoz kötődött az ünneplés. Általában hétvégeken tartottuk, mivel az egész rokonság eljött. Mostanában azonban szú- kebb családi körben tartjuk a születésnapjaimat. Jobban szeretem, ha 28-án ünnepiünk. Ha nem lehet a napján, inkább előtte, mint utána. Bár természetesen minden évben tartunk születésnapot, furcsa érzés, ha négy évenként eljön az a nap, amikor igazából megszülettem. Négy év annyira bosszú idő, hogy az ember elfelejti, milyen volt az előző születésnap. Egy- egy különleges ajándék segít az emlékezésben. Ha szóba kerül ritka születési dátuma, diszkrét mosoly, esetleg egy kedves megjegyzés kíséri.- Néha, ha egy hivatalos helyen az adataimat diktálom, azután aláírom, megjegyzik: nem elég, hogy február 29-én született, de még balkezes is! Agytorna Bujdos Attila Igazán reményt keltő értesülések birtokába juthattunk a minap. Tudós elmék szerint megdőlt az a tétel, mely szerint az emberi agy sejtjei eleve pusztulásra vannak ítélve. A szürkeállomány rengetegében létezik valamiféle tartalék, amelyik képes reprodukcióra serkenteni az elhalásra kárhoztatott agysejteket. Ezt nem a Cavin- ton nevű csodaszerrel, vagy más panáceával éri el. Mindössze arra van szükség hozzá, hogy kellő aktivitással használjuk tekervényeinket. Korlátlan lehetőségek nyílnak tehát az emberiség előtt: kezdhetünk búcsút inteni az aggkori szenilitásnak. S ha már az éltes kornál tartunk, nem hallgathatunk arról az érdekes összevetésről sem, melyből kiderül, hogy mennyire eltérnek az életük del élőjére ért emberek szokásai a Föld különböző pontjain. Mást ne mondjak: Amerikában például a nyugdíjasok számára nyílik ki igazán a világ. Lakókocsiba szállnak, s beutazzák kontinensüket. Temérdek közöttük az úgynevezett hómadár, vagyis az olyan, aki a hidegebb éghajlat elől a napsütötte partokra menekülve élvezi az életet. Bevallom, van benne némi célzatosság, hogy pont ezt a két hírt emeltem ki egy éjszakai rádióműsor kínálatából. Mifelénk az embernek mostanában lankad a figyelme. Ami érthető: a tavasz ígéretétől terhes a levegő. Ha hideg van is, de hétágra süt a nap, új kalandok, finom illatok, vad színek várnak. Nem kifejezetten az agytorna ideje ez, a tanús zimankóban megdermedt ösztönök olvadoznak (ha szabad ezzel a képzavarral élnem). Pedig voltaképpen volna min tűnődnünk. A héten az ösztökélhetett volna gondolkodásra, hogy mit hoz az új pénzügyminiszter a csomagjában. (Lesz-e neki egyáltalán pakkjai) Mi olvasható ki a nyilatkozatokból: korszakváltás napjait éljük, vagy - pardon - váltott lovakkal vágtat tovább a reform. Vagy ha nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megítélhessük, legalább azt vegyük számba: mit akarunk mi? A húzd-meg után az ereszd-meg-et? Bokros Lajos távozása, Medgyessy Péter hivatalba lépése ragyogó alkalommal szolgálna rá, hogy legalább a sorsformáló változásokhoz való viszonyunkat tisztázzuk. Szeret- nénk-e mondjuk, ha legalább annak az esélye megadatna, hogy a magyar férfiak többsége - köztük mi magunk - egyáltalán megérje a nyugdíjaskort. Vagy lemondtunk róla: hiú ábránd ez, akárcsak az, hogy akár addig, akár az után rácsodálkozhassunk a világra? Ha idáig jutunk: mi következik mindebből? Ilyenek a tapasztalataink? Tényleg: milyenek is a tapasztalataink? Naponta hozzuk a híreket példának okáért az egészségügy átalakításáról: a szakma panaszolja, hogy meg sem hallgatják őket. Ugyanezeken a hasábokon aztán megrendítő beszámolók is napvilágot látnak arról a rákos férfiról, aki egyik kórháznak sem kellett, s aki egy hajléktalanszálláson adta vissza lelkét a teremtőjének. Vagy arról a leukémiás asszonyról, akit már csak egy olyan szer tart életben, amelyik viszont momentán pénzért sem kapható. A gyártó egy megbízhatóbb gyógyírral kísérletezik, de erről még az orvosok sem tudnak. Csodálkozunk-e azon a kis magyar abszurdon - hát persze, hogy nem is abszurd, hiszen ez a magyar valóság -, hogy kórházba hívják a kilométerekkel odébb lévő mentőket, mert technikailag megoldhatatlan, hogy az épületen belül száz méterre tevékenykedő gyógyítót megtalálják és a helyszínre riasszák. Na most, lehet például szitkozódni: kárhoztassa a balsors a hatalmat gyakorlókat arra, hogy a rendelkezéseiknek megfelelően átalakítandó intézményekben tengessék a napjaikat. Hát még a semmiből is el akarnak venni valamennyit? Ha gyakori az ilyenfajta reakció, az bizony elég szomorú. Hiszen számos oka lehet. Ne ragadjunk le ott, hogy az erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok véleménye hangsúlyosabban jelenik meg a sajtóban, mert ez vagy így van, vagy nem így van. Persze marxi alapokról közelítve a problémát azt is mondhatjuk: mégiscsak a létünk határozza meg a tudatunkat. Ebbe persze nem helyes belenyugodni. Nemcsak azért nem, mert az agytorna pótolhatja pusztuló agysejtjeinket. Hanem azért sem, mert ennek révén ugyanazokból a tényekből másféle következtetésre is juthatunk. Például arra, hogy bár meglehet: ez már a padló, abszolút mélypont, ennél lejjebb nem lehet jutni, de ennél csak jobb lehet. Tiszta Amerika.
