Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-02 / 28. szám

1996. Február 2., Péntek ÉM-Nyelvvizsga ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 9 Február: eljött az adóbevallások ideje Budapest (MTI) - Január vé­gével lejárt a határidő, ameddig a munkáltatóknak és kifizetőknek el kellett jut­tatniuk az adózóknak az összesítéseket elmúlt, évi jö­vedelmeikről. Ez vonatkozik azokra az igazolásokra is, amelyekkel a különféle adó- kedvezményekre jogosító befektetésekről szólnak - nyilatkozta Vámosi-Nagy Szabolcs, a? \ és Pénz­ügyi Ellenőrzési iú1 atal fő­osztályvezetője. Az ai (bevallást ennek megfele­lően már most bárki elkészíthe­ti és elküldheti az APEH-nek. Az eddigi tapasztalatok szerint mégis az adózók többsége az utolsó pillanatban teszi ezt meg. Még azok sem sietnek, akik visszaigényelnek pénzt az adó­hivatalról, pedig tavaly a beval­lást benyújtók több mint egy- harmada igényelt vissza. A ta­valyi jövedelem utáni adó csök­kenthető a részvényvásárláso­kat ösztönző adóhitellel, amely­ről a brókercégek adják ki az igazolásokat. A szövetkezeti üz­letrészek vásárlásáról a szövet­kezetek állítják ki a dokumen­tumokat. A fizetendő adót a be­fizetés 30 százalékával csökken­tő alapítványi befizetésekről és közérdekű kötelezettségvállalá­sokról azok a szervezetek adják ki az igazolásokat, amelyeknél a befizetés történt. Ez vonatkozik a helyi adókra és az önkéntes kölcsönös nyugdíj, illetve egész­ségbiztosító pénztárakra is, amelyek esetében értelemszerű­en az önkormányzatok, illetve a pénztárak küldik a papírokat. A súlyosan fogyatékosoknak a kedvezmények igénybevételé­hez nem kell évente igazolást szerezniük, ha a kiadott doku­mentum igazolja a fogyatékos­ság tartósságát. Ritkán fordul elő, hogy az igazolásokat az adózónak ne ad­nák ki időben. Amennyiben ez mégis megtörténne, mindent meg kell tenni megszerzésükért és nemcsak azért, hogy a pontos adatokat írjuk a bevallásba, de azért is, mert az adóhatóság egy esetleges ellenőrzéskor ezek alapján dönt a visszaigénylés jo­gosságáról. Vita estén az adózó az igazolással kapcsolatos ügyekben a kifizető székhelye szerint illetékes első fokú adó­hatósághoz fordulhat. Az igazo­lásokat öt évig meg kell őrizni, hiszen az APEH öt évig visszamenőleg ellenőrizheti az adózókat. Mindazoknak, akik­nek munkáltatójuk végzi a be­vallásukat, február 20-ig kell az adókedvezményekre vonatkozó igazolásokat átadniuk a mun­káltatónak. Az APEH a vissza­igényléseket 30 nappal a beér­kezés után postázza az adózók­nak, de ez természetesen csak a jogos és hibátlan bevallásokra vonatkozik. Általában minden második bevallásban akad hiányosság, a bevallók egyötödénél olyan a hi­ba, amit a hivatal csak az adó­zókkal való kapcsolatfelvétel út­ján javíthat ki. Az adóhatóság az idén is, mint minden évben vizsgálja a visszaigénylések jog­szerűségét. Azokban az esetek­ben, amikor jogtalannak ítélik meg a visszaigénylést az adóha­tóság megállapítja az adóhiányt és értelemszerűen a visszaigé­nyelt összeget sem postázzak. Az ellenőrzést segíti, hogy a be­vallásban fel kell tüntetni a cég, illetve szervezet nevét is, amely­hez az adókedvezmény kötődik. Az adóhatóság elsősorban azt vizsgálja majd: valós befizetés­ről, illetve befektetésről van szó. Az adóhatóság mérlegelési jogkörében nem szándékozik megbírságolni azokat, akik a törvénynek nem megfelelő mó­don kiadott igazolások alapján csökkentenék adójuk, az ilyene­ket kiadó szervezetekkel szem­ben azonban szigorúan járnak majd el. Előre láthatólag szá­mos jogvita kezdődik majd el ennek nyomán, Íriszen az adó­hatóság döntései bíróság előtt megtámadhatók. "7" Angol nemzetközi nyelvvizsga eclce lapunk segítségével Az ÉSZAK-Magyarország, a Miskolci Rádió és a Quali-School közös játéka A feladat hanganyagát a Miskolci Rádió ma reggel 8 óra 40 perckor közli! Loimdloirii EXAMINATIONS INTERNATIONAL ®l i « * 11 I Imagine that you are on a visit to the Science Museum in London. You are interested in astronomy, space and the planets. There is a special exhibition on these subject which will help you with a project you are doing at college. Part One: A Talk about space (15 marks) You listen to a recorded talk about space. Make notes for your project on the notepad below. Make as many notes as you can. You will hear 15 different details on the tape. We have done the first one as an example, and you shold note at least 8 more details. First look at the notepad and read again what you have to do. You have half a minute to do this. You will hear the talk twice. Do as much as you can the first time and complete your work the seóond time. Listen carefully. • • a> e £6 03 nJ >■ OJ a *o 2 2 JxS <w a> 'S a> <u a 03 I Az APEH a szigorú olasz példát követné... Budapest (MTI) - „Fogakat kell adni az APEH-nek”, idézi az irodalmi hetilap az egyik megyei adóhatósági főnök véleményét a miniszter okkal növelt, szigorúbb adóbehajtási receptjeként. A követendő példát az olasz gyakorlatból merítette. „Ki merték mondani, hogy most elengedik - tudniillik a hátralékot -, de a következő tíz évben szigorúan büntetnek.” Nos, ezen a szigorú­ságon nevet most Itália. A padovai illetőségű, kiskereskedő pa­pa 1982-ben meghalt, 44 esztendős volt és családszerető. De semmit sem hagyott a szeretteire, csupán papírokat. Pontosab­ban is: „ÁFA-számlákat nem létező tevékenységről, ám ezek kö­zött olyan trükkösen mozgott, mint Alberto Tómba a sípályán”. Az adóhatóság azonban még halála után is követte és 14 év után kinyomozta, hogy él az özvegye - kisnyugdíjas, vagyonta­lan - van három lánya - közülük kettő munkanélküli. A har­madik azonban szobalányként dolgozik egy kis szállodában, így tehát ő fizethet. Meg is kapta a végzést a munkaadó, miszerint a szobalány fizetését megterhelték az adóhátralékkal. Ennek megfelelően havi 300 ezer lírát köteles átutalni a kincstárnak. Az utolsó részletet 415 év múlva vonják... Váminformáció telefonon Budapest (MTI) - Vámteleinfo szolgáltatást nyújt február 1- jétől a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. Az ügyfélszolgálati hangospostafiók rendszer normál telefondíj­szabással működik és az ország bármely pontjáról elérhető. A rendszer technikai működtetését a VOICE BOX Kft. végzi. A pénzügyi hátteret a KHVM által kiírt nyilvános pályázaton el­nyert összeg felhasználásával biztosítják. Az érdeklődők a (06-D-3 434 717 telefonszám tárcsázása után hallhatják a szolgáltató bejelentkezését, majd a 09 szá­mok megadásával léphetnek be a váminformációs szolgáltatá­sok körébe. A keresett információs kör kiválasztásában az ope­rátor nyújt segítséget. Útmutatásait követve, az általa meg­adott számok tárcsázásával tájékozódhat a telefonáló három té­makörben: az utasforgalom, a külszolgálatosok és az apport cí­mén történő vámkezelés éppen időszerű szabályairól. A vám- és pénzügyőrség tapasztalatai szerint ugyanis ezek a témakörök váltják ki jellemzően a legtöbb érdeklődést. Ä telefonálók így7 mindig az éppen aktuális információkhoz juthatnak hozzá az engedély nélkül és engedéllyel kivihető dol­gokról, a kivihető forint és deviza összegéről, az országba vám­mentesen behozható dolgok köréről és mennyiségéről, a vámfi­zetés módjáról és más, a turistákat érdeklő témákról. A külszol- gálatosokat, megillető vámmentesség feltételeiről, valamint az apport fogalmáról, a tárgyi apportról, a pénzbeli hozzájárulás­ból vásárolt termelőeszköz vámmentességéről. Amennyiben a telefonon kapott felvilágosítás nem kielégítő, a hívó fél 0-t tárcsázhat, és így visszajelentkezik a szolgáltató, aki adott esetben segít, kihez forduljon további információért az érdeklődő.------------------------------------------------------------------------------­T öbb mint egymilliárd ECU Kelet-Európának Brüsszel (MTI) - Valamivel több mint egymilliárd ECU (mintegy 1,3 milliárd dollár) értékben folyósított hitelt az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly tíz kelet- és közép-európai országnak. Ezzel a térsésmek nyújtott kölcsönök összértéke 1990 óta elérte a 8,6 milliárd ECU-t (csaknem 4,8 milliárd dollárt). A tavalyi kihelyezésekből a legnagyobb arányban a Cseh Köz­társaság részesedett (260 millió ECU-vel); Magyarország a második 200 millióval, amelyet alapvetően a távközlési rend­szer fejlesztésére, valamint a közép-, és kisméretű vállalkozá­sok támogatására kaptunk - derült ki a bank éves jelentésé­ből, amelyet az intézménye elnöke, Sir Brian Unván ismerte­tett csütörtöki, brüsszeli sajtóértekezletén. Magyarország ezzel az elmúlt fél évtizedben összesen 737 millió ECU-t (980 millió dgllárt) kapott az EIB-től, amivel az egy főre jutó hitelfelvételben az egyik élen álló ország a térség­ben. A luxembourgi székhelyű EIB a Tizenötök beruházási bankja, és elsődleges feladata vezető EU-projektek finanszíro­zása, valamint az EU-tagországok közötti gazdasági és társa­dalmi kiegyenlítődést célzó hitelek folyósítása. Emellett azon­ban kiterjedt program keretében - az EU pénzügyminiszterek előzetes, politikai döntése alapján - konkrét fejlesztési projek­tekhez kötött hiteleket folyósít további, több mint száz nem tagország számára, így 1990 óta a kelet- és közép-európai tér­ségbe is. Sir Brian ez utóbbi kapcsán fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy amíg EU-n belül a bank elvben korlátlanul folyósíthat hi­telt (az egyetlen feltétel a megfelelő projekt megléte, illete a fo­gadó részéről 50 százalékos társfinanszírozói képesség felmu­tatása), addig külső hiteleket csak az EU-miniszteri tanács ál­tal meghatározott mandátum alapján, az abban rögzített összeghatárig nyújthatnak. A kelet-európai országok számára éppen idén jár le egy ilyen, hároméves mandátum, amely 1994-96 időszakban összesen 3 milliárd ECU térségbeli kihe­lyezésére adott felhatalmazást. A bank egyébként tavaly összesen 21,4 milliárd ECU-t fo­lyósított (7,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban), eb­ből 18,6 milliárdot az EU-n belül hasznosítottak. Az utóbbiak esetében a legnagyobb arányban regionális fejlesztést célzó ki­adásokra adtak pénzt - valamivel több mint 12 milliárd ECU-t -, majd rögtön utána a transzeurópai közlekedési háló­zat építésére szánt kihelyezések következnek 7,3 milliárd ECU-vel. .Jelentős tételt tettek még ki a környezetvédelmi cé­lokra adott hitelek - mintegy 6 milliárd ECU erejéig -, vala­mint a közel 12 ezer kis- és középvállalkozásnak folyósított, összességében 2,9 milliárd ECU értékű kölcsönök is. Tekintve, hogy a kelet-európai térség országai egy-két kivé­tellel valamennyien az EU társult országai, amelyeknél hosz- szabb távon feltételezhető a teljes jogú taggá válás, az EIB szakemberei a maguk részéről arra számítanak, hogy esetük­ben a hitelpolitika fokozatosan a majdani csatlakozás előkészí­tésének egyfajta eszközévé is válik. Ennyiből nem tartják ki­zártnak a keretösszeg bővítését sem, miközben a kelet-európai országok esetében folyó hiteltevékenység általában is egyre in­i'. pb .i.«:rlatossá válik az EU-n belül gyakorlathoz. Hangsú- i.iO/.: •• -v:v arakkor, hogy a kérdésben végső szót az EU mi­niszteri tanácsnak kell majd kimondania.

Next

/
Thumbnails
Contents