Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20 / 17. szám
ÉIÜ-5Bfil®gg8f Magyarországon diszkrimináció, vagy számottevő etnikai ellenszenv majdnem kizárólag a cigány lakossággal szemben létezik. II. oldal ÉH-güetssziié A megye középiskola mintegy 1500-zal több helyet kínálnak, mint e jelentkezők száma. Mégsem biztos, hogy mindenki ott tanul tovább, ahol szeretne. III. oldal jgferéfor _________________ A költészet és az ifjúság tele van titokkal Mint a létezés. Egy érzékeny fiatalból minden lehet, ha nem vész el a helyi érdekű útvesztőkben. VII. oldal A hét embere Czibere Tibor Szentgyörgyi Albert-díjas professzor Téli napfény Fotó: Dobos Klára Szalóczi Katalin Az avasi sorházak egyik zsákutcájában keresem a professzor által megadott házszámot. Riaszt az előker- tekben szabadjára eresztett kutyák vad ugatása. Attól tartok, egy ugyanilyen ebbel kell majd megküzdenem a Czibere-portán is. De semmi nem állja utamat, még a kaput is nyitva találom. Czibere professzor, mielőtt feltehetőéin kérdéseimet, engem faggat. Pártállásomról, indíttatásomról, s afelől, vajon én honnan tudok a holnaputáni díjátadásról. Miután közepesen levizsgázom, mesélni kezd.- Nekem minden retyeru- tyám dunántúli. 1949-ben érettségiztem egy volt egyházi gimnáziumban, Keszthelyen, ahová 8 évig jártam. Ide, Miskolcra, számkivetettként kerültem, az akkor induló Nehézipari Műszaki Egyetemre. Szívesebben mentem volna Pestre akár a műszálára, akár a tudományegyetemre, de a premontrei gimnáziumi „előéletem” miatt nem volt más választásom. Itt sem nézték jó szemmel, hogy klerikális családból származom, ahogyan az a káderlistán szerepelt. Megtűrtek ugyan, mert senkivel soha nem viselkedtem ellenségesen. S ez az egész életemre jellemző volt, mint ahogyan az is: ahová állítottak, ott helyt álltam. Az egyetemen is úgy futott be karriert, hogy - mint mondja - ha felkérték, egyszerűen nem tudott nemet mondani. Eire tanították a premontreiek: ha valamiben nagyobb a tehetséged, mint másoknak, s lehetőséged nyílik a kibontakoztatására, azzal élned kötelesség. 1960-ban mutatta be egy nemzetközi kongresszuson azokat az eredményeket, amelyekért két év múlva a mérnökök között a legfiatalabbként, 32 évesen Kossuth-díjat kapott. Egy évre rá kandidátusi fokozatot szerzett. Előbb lett az Akadémia tagja, s csak azután kérték fel az egyetem rektori tisztének betöltésére, amelynek két cikluson át, nyolcérig tett eleget. A professzor kutatási témája - ahogy ő fogalmaz - se nem divatos, se nem közérthető. Az áramlástechnikai gépekben - gondoljunk a ventillátorokra, kompresszorokra, víz-, gőz-, gázturbinákra - kialakuló fizikai folyamatok elméleti és kísérleti vizsgálatával foglalkozik, ezen belül is elsősorban azok matematikai módszerekkel történő meghatározásával. Számomra még e népszerűbb megfogalmazásban is idegen marad e tárgykör, ezért a professzor mindjárt egy ismert példát hoz fel, ami viszont hozzá nagyon is közel áll, nevezetesen: a bős-nagymarosi vízerőművet. Ugyanis Czibere Tibor irányította a vízmű turbináival kapcsolatos kutatási munkákat, ’59 és ’66 között a GANZ dolgozójaként, azt követően pedig az egyetem professzoraként. Csak a miniszterré történő kinevezésekor szűnt meg ez a megbízatása. De ez nem jelentette a kutatás eredménytelenségét, hiszen a kifejlesztett turbinákat a világ legkülönbözőbb országaiba exportálták. Párttag sosem volt, de amikor Grósz Károly felkérte, elfoglalta a művelődési miniszteri széket. Feladatának azt tekintette, hogy a gazdasági válság- ellenére az oktatás és a kultúra ügyét európai szintre emelje. Tizenegy hónap után, a Né- meth-kormány idején leköszönt.- Kiváltam, mert nem azonosulhattam egy olyan kormánnyal, amelynek miniszterelnöke - egyes „sötét-zöldeknek” engedve - egy szakmai kérdésben népszavazást ígért. Azért nem hagyja nyugodni még ma sem a vízi erőmű sorsa, mert mint mondja, fáj, hogy azokat á tudományos eredményeket, amelyeken egész életében dolgozott, mindenütt a világban sokra tarják és hasznosítják, egyedül Magyarországon nem. Annyi helyen volt vendég- professzor külföldön, kérdem, nem fordult-e meg soha a fejében, hogy kint maradjon? Nem, feleli, nem mintha ki tudja milyen nagy hazafi volna. Sokkal inkább azért, mert lekötelezettnek érezte magát: itt tanulhatott, s itt kapott lehetőséget a kutatásaihoz.- Alapvetően, hálás természetű vagyok. Ereztem, hogy nekem itt tennivalóm van. S igazam volt: talán némi szerepem nekem is van abban, hogy a miskolci gépészmérnöki kar, és az egyetem ilyen eredményeket ért el. Az a tudományág, amit elkezdtem, ma is virágzik; az a kar, amelyik engem kiképzett, 9 évvel később, már Kos- suth-díjasként visszahívott; rektorként megvetettem két humán kar alapjait... Hát, ezért nem mentem én ki külföldre. Két lánya közül viszont a kisebbik külföldön él. A Miskolci Egyetemen lett gépészmérnök, majd Berlinben doktorált, s oda is ment féijhez. A nagyobbik építész, s egyben három gyerekes családanya. Felesége pedig főhivatású édesanya és társ, egy életen át. Beszélgetésünk végén a professzor kikísér. A kutyák most is majd’ széttépik a kerítéseket. Czibere professzor pedig elmeséli, voltaképp egyedül a mások kutyái miatt kényszerült kerítést emelni a ház elé. De a kapu csak egyszerű kilinccsel nyílik... Millecentenáriumi dilemmák Brackó István Január a találgatások hónapja. A dilemmák kérdőjele kétágú, de összefonódó. Milyen volt 1995? Milyen lesz 1996? Az biztos - mondják a pesszimisták -, hogy az idei esztendő csak rosszabb lehet, mert egy nappal tovább tart, minta tavalyi. Ugyanis szökőév van. Aki most kezdi meg hosszú börtönbüntetését, az átkozhatja a naptárt, hiszen a millecentenárium idején egy nappal tovább csücsül... De nemcsak a rácson túl, hanem azon innen is keservesnek ígérkezik ez a hosszított műszak. A miniszterelnök csak jövőre prognosztizált olyan javulást, amelyet saját bőrén is megtapasztalhat az állampolgár. Majd meglátjuk. /\ legbiztosabb az, hogy nem lesz expo. Hamvába hótt a világkiállítás ötlete, soha nem fogjuk megtudni: mit nyertünk, s mennyit veszítettünk. Vajon hányán nem jöttek el Magyarországra? Ám t'anyalgásra semmi ok, hiszen már évkezdéskor jeles vendég lépett hazánk földjére. Clinton látogatása - bár nem ez a legfontosabb szempont - jó reklámja volt országunknak. A megállapítás értékéből mitsem von le az, hogy az USA elnöke az amerikai katonák kedvéért landolt Taszáron, s a hazai politikusokkal csak késve és futólag találkozott... Ezzel egyenértékű világpublicitást kaphat, hogy jön a pápa is. Az ezeréves pannonhalmi apátságba zarándokol. A Szentatya aligha vállalkozott volna erre az útra holmi expo, vagy a honfoglalás 1100. évfordulója miatt. Mindenesetre Ópusztaszeren hivatalosan is megkezdődtek a millecentenáriumi ünnepségek. Nem volt nagy fölhajtás, hiszen a helyi rendezők a várható költségekre szánt támogatásnak csak egytizedét kapták meg... Es a szűkösségre való hivatkozással hány jogos kérés marad kielégítetlen, hány korábban megszerzett, s forintra váltható jog csorbul? Rosszkedvű, reményvesztett a társadalom. A legutóbbi felmérés szerint az emberek 6 / százaléka rosszabb évet vár, mint amilyen a tavalyi volt. Eléggé el nem ítélhető módon a polgárt az sem dobta föl, hogy a privatizációs bevételek a várthoz és a remélthez képest megsokszorozódtak, s terven felül egy kalap pénz jött össze ebben a tervgazdaság nélküli, legrosszabb formáját mutató vadkapitalizmusban. A magánosítás gyors színeváltozásának eredménye legjobban a bennfenteseket lepte meg, s azóta is tart a kötélhúzás, hogy merre guruljanak a forintok. A téma tárca nélküli, s a pénzügyek tárcás minisztere a nyilvánosság előtt vívta meg párbaját. Bár az Országgyűlés jól megérdemelt téli álmát alussza (Torgyán hiába tett egy ébresztést kísérletet a magyar katonák balkáni missziója ügyében), azért a kulisszák mögött és előtt zajlik az élet. A januári áremelések pofonjaitól még csak alig ocsúdó, filléres gondokkal bajlódó választó nehezen tud, vagy nem is akar eligazodni a nagypolitikában. Arra a kérdésre például határozottan tud válaszolni, hogy a játék látványosságának, s a gólok szaporításának érdekében megnagyobbítsák-e a futballkaput. De arról a többségnek, többségünknek fogalma sincs, hogy mi történik majd márciusban. (A tavalyi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy az esztendő harmadik hónapjának 12. napján postázták a Bokros-csomagot.) Aligha miskolci hangulatban kongresszusozik az MSZP, aligha osztogatnak majd „Szeretlek Lajos!" feliratú trikókat, s alighanem kiosztanak néhány „ballengőt" a Baloldali Tömörülés egyre radikalizálódó tagjai. Országos gyűlésen viszik kenyértörésre az eddig felhalmozódott személyi és pártügyeket az MDF két szekértáborának résztvevői. Közben a kereszténydemokraták „centralizálnak és hierachizál- nak", a kisgazdák gyűrkőznek, a fideszesek partnert keresnek, kijelentve azt, hogy „ 1995 a dinamikus megtorpanás éve volt". Hol is tartottunk? Annyi szálon fut a történet, hogy az ember belegabalyodik. Már azt sem tudom, hogy fiú vagyok vagy lány, elfelejtettem a feledésre ítélt személyi számot, s nem is bosszankodom a hiányzó taj-kártyám miatt. Szép kilátások egy ünneptelen ünnepnek induló esztendő harmadik hetében! Ha a honfoglaló Árpád tudta volna, akkor nem indul el. Vagy tovább megy. De miért ezt a huzatos Kárpát-medencét választotta? jAbbahagyom a kérdéseket, mert le kell számolnunk az illúziókkal. Hány, csalárd családfát faragó ország lenne büszke egy ilyen millecentenáriumra? Hány elkallódott nép fiai szívódtak föl és szóródtak szét, hazátlanul? Nekünk ez rendeltetett, itt élnünk, s halnunk kell. Okunk és jogunk van az ünnepes alkalomra, tisztelegve őseink szívós túlélési ösztönét példaként idézve. Még akkor is, ha mára Vereckéből csak a szoros maradt. Még akkor is, ha a vérszerződésből mostanra kifelejtődött a szerződés. S csak azért is, mert délben miattunk (s kicsit talán értünk) kondidnak meg a harangok.
