Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-18 / 15. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996. Tanuár 18., Csütörtök _TÉKA A tévé a 2000-ben Horpácsi Sándor Ha az embernek van türelme átküzdeni magát a libaságokon és a belterjességeken, egy liberális laptól nem várt kemény, pontos és fontos írást talál a 2000 végén. Lányi András... azért a kvíz az úr című dolgozatában a médiatörvényről van szó. Hallhattunk olyan véleményeket, hogy ez a tévé - így, ahogy van - túl sokba keiül nekünk, s akkor még egy szót sem szóltunk magáról a tartalomról, csupán a műsorszortírozó mogulok zsoldjáról. Igen, mert a naiv állampolgárt megdöbbenti az, hogy ma már egy tévés igazgató, szerkesztő stb. többet keres, mint egy vezető politikus, köztisztviselő. Sose szerettem a más zsebében turkálni, a tévések fizetését is csupán azért sokallom, mert honoráriumuk messze nincs arányban a teljesítményükkel. Mert ez a tévéműsor normális, egészséges magyar ember számára lassan nézhetetlen lesz. Vérlázító, hogy miközben az egyre jobban elszegényedő lakosság ki van szolgáltatva a doboznak - amelynek a költségvetése nagyobb, mint az egész magyar kultúráéi - primitív izgalompasztillákat (horror, krimi, piff-pufi), cukrozottvíz szappanoperát, számítógépen fabrikált rajzfilm-rágógumit, ostoba reklámot kap, s csak nyomelemekben a magyar valóság híranyagát, a magyar kultúrát (és egyáltalán kultúrát) kiskanállal adagolva. A magyar tévé műsora annyira kommersz, se- kélyes és cinikus, hogy magára valamit adó kritikus már nem is ír róla. Ki emlékszik már arra, amikor a tévékritika vezető műfaj és napi téma volt? Lányi Andrásnak teljesen igaza van: bölcs honatyáink (pártoktól függetlenül) egyszerűen bevették a cselt, mert csak az izgatta őket, hogy a politika megőrizze az ellenőrzését a média felett, azaz a másik párt ne jusson előnyhöz. Holott már régóta a farok csóválja a kutyát, a tévé „csinálja” a politikát, a politikust, mert csak az van, ami a képernyőn látszik. Lányi is a Causescu házaspár lemészárlását és a moszkvai operett-puecsot említi példaként. Ne álltassuk magunkat azzal, hogy a folyamatot nem láttuk előre! Jó két évtizede a miskolci TIT-ben magam is hallgattam tudós előadást énül a várható fordulatról. Akkor meg túlsúlyban volt a politika, mosolyogtunk rajta. Ki hitte el, hogy a politika válik súlytalanná, kiszolgáltatottá, a láthatatlan mozgató lép elő császárcsinálóvá. Waldorf-pedagógia Miskolc (ÉM) - A Waldorf-pedagógiárol tart előadást Sam Betts angliai pedagógus, a magyarországi Waldorf-iskolák tanácsadója ma, csütörtökön este 6 órától a Felső-Hámorban működő Hámori Waldorf Iskolában (Losonczy I. u. 64.). Az iskola vezetői szeretettel váiják az érdeklődőket. Bővebb felvilágosítás a 370- 710-es telefonszámon kérhető. Anna-naptól a zene ünnepéig A miskolci Kulturális Menedzser Iroda ötödik éve A zene ünnepén tavaly nyáron a várban Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM - DK) - Az 1991. szeptemberi közgyűlés az ön- kormányzati közművelődési intézmények megszüntetésével egyidejűleg határozott új intézmények létrehozásáról is. Vagyis a Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda idén (ugyancsak ősszel) ünnepli ötödik születésnapját. Idei terveiket több tíz oldalban sikerült csak összefoglalnia Stehlik Ágnes igazgatónak. Ebből emelte ki beszélgetésünk során a legérdekesebbeket. □ Kezdjük a pénzzel? • Nem hiszem, hogy fontos volna. Annyi van, amennyi van, annyit ad a város, amennyit tud. Ezért nem szoktam panaszkodni, inkább támogatókat keresek. Ez, persze elég bizonytalan, de végül mindig van valaki, aki segít. J Akkor a programokat kellene valahogy „tömbösíteni”... • Vannak állandó feladataink, ezek kiegészülhetnek azokkal, amiket év közben találunk ki, vagy kapunk. Legfőbb tevékenységünk a város kiemelt rendezvényeinek előkészítése, szervezése, lebonyolítása. Ide tartozik a különböző évfordulók méltó megünneplése. _l Legközelebb a magyar kultúra napja? • Igen. A Himnusz születésnapját ’91 óta minden évben megünnepeljük. Idén a Herman Ottó Gimnázium ad majd otthont a programnak, és nyílik egy kiállítás is itt a Mini Galériában. □ És aztán? , • Március 15. Ahogy már több éve, most is szeretnénk a '48-as emlékhelyeket végigjárni a város vezetőivel, polgáraival, a pártok és civil szervezetek képviselőivel. Számítunk a diákok közreműködésére, hiszen ez még mindig elsősorban a fiatalok ünnepe... A város ünnepét ’92 óta rendezzük meg, minden év május 11-én. Erre külön forgató- könyv készül. Szeretnénk minél szebbe és emlékezetesebbé tenni. Ebbe természetesen több intézmény is bekapcsolódik, hiszen ekkor adják majd át például az új galéria-épületet. Lesz egy konferenciasorozat is, Miskolci évszázadok címmel, valamilyen módón partnerek leszünk ebben is. Az augusztus 20-i rendezvényeknek ’93 óta a Diósgyőri vár ad otthont. Egyre népszerűbb a program. Tavály megrendeztük a diósgyőri vigasságokat, ezt idén is tervezzük, de most háromnaposra. Segítségül hívjuk az Ös- kultúra Alapítványt, akik majd lovas haditornát, korabeli mesterségeket mutatnak be. Olyan programot szeretnénk, ahol szórakozva- tanulva jól érzik magukat a látogatók, gyerekek és felnőttek egyaránt. □ „Egyéb” programok? • A nyári orgonaesteket 1965 óta rendezi meg Miskolc városa. Idén négy előadás lesz, sztárvendégünk, ha mondhatom így, Gregor József. De jön Lehotka Gábor és Sebestyen János is... Tervezünk két hangversenyt az ortodox templomban. A Hassler énekegyüttes Olaszországban járt a tridenti zsinat évfordulóján, ahol reneszánsz műsort adtak elő. Ezzel szerepelnének a zene ünnepén, június 21-én a templomban... Valamikor Anna-nap környékére tervezzük a tapolcai karnevált... Kiemelkedő esemény a mi munkánk során is az augusztus Végi István, a király előadás a diósgyőri stadionban. A tervek szerint már májustól áruljuk a jegyeket... Kedves feladatunk a Mini Galéria, amely elsődleges feladatának tekinti a helyi, a régióhoz kötődő művészek munkáinak bemutatását. A kultúra-napi kiállítás után például Kaján Tibor tárlata lesz itt, áld Miskolcon született... Ezenkívül segítünk a II. nemzetközi karmester- verseny előkészítésében és lebonyolításában, az egyházi kórusok találkozójának megrendezésében, a filmfesztivál létrehozásában és még sorolhatnám. □ Azzal, hogy megszűnt a nyári színház intézménye, több feladat hárul önökre? • Nem. Nekünk nyári színház ügyben a koordinálás volt eddig is a feladatunk. Arra kell figyelnünk, hogy az időpontok ne ütközzenek. Ez idén is egyeztetjük a programokat azokkal a kollégákkal, akik nyári rendezvényeket hoznak létre. □ Programjaikban koncentrálnak a millecentenáriumra? # Természetesen. Azt szeretnénk, ha ebben az évben különösen fontosnak tartanák a város polgárai lakóhelyük megismerését. Meggyőződésem, ha valaki nem ismeri a lakóhelyét, akkor nem is szereti, akkor neki mindegy, hol él. A város értékeinek bemutatását hivatott szolgálni a Miskolc írásban és képekben című munka, amelynek idén a harmadik kötetét jelentetjük meg. És kiadjuk újra a Miskolci Tükör című' újságot, amelyben most a száz évvel ezelőtt történtekről is olvashatnak az érdeklődők. És az idén 31. évfolyamába lépett Miskolci Műsort is szeretnénk olvasmányosabbá tenni, az érfordulóhoz kötődő témákkal kiegészítem. Ez azon túl, hogy szolgáltatás, hiszen a város kulturális kínálatának szinte a teljes skáláját tükrözi, még kordokumentum is. Talán érdekes lesz majd elővenni néhány év múlva, és megnézni, hogyan is emlékeztünk meg az 1100- as érfordulóról. □ Nem lesz szégyellni valónk? • Biztos, hogy' nem. Olyan gazdag kínálat gyűlt össze akár a tudományos, akár a kulturális vagy az egyházi élet, a vállalkozási szféra területéről, hogy már a tervekre is büszkék lehetünk. És ha büszkék vagyunk, mindenki, aki ebben dolgozik, kötelességének érzi,- hogy' ezek meg is valósuljanak. Rajztanárok képei Felsőzsolca (ÉM) - A 20. évfordulóját ünneplő Rajztanárok Zempléni Alkotó Köre tagjainak munkáiból nyílik kiállítás ma, csütörtökön délután 3 órakor Felsőzsolcan, a Kazinczy Ferenc Általános és Zeneiskola iskolagalériájában. Megnyitót mond Környei László, a miskolci polgármesteri hivatal közoktatási és közművelődési osztályának vezetője. A megnyitón közreműködnek az iskola tanárai és tanulói. Nebulók és a skótok Miskolc (ÉM) - A miskolci Nebuló Általános Iskola az elmúlt évben részt vett egy nemzetközi környezetvédelmi programban, melynek keretében különféle levegőtisztasági méréseket végeztek illetve: zúz- mókat keresve vizsgálták a környezet tisztaságát. E munka „eredményé” végül is egy skót testvériskola lett. Már több levél és ismertető érkezett Skóciából, az ottani 8-11 éves gyerekek megírták, hogy ők nagyon szép vidéken laknak, ahol nincs környezetszennyezés. És azt is megtudták levelükből a miskolci magániskolások, hogy Nessie (a Loch Ness-i tó szörnye) igenis létezik, közülük is volt már, aki látta. Az iskola vezetői egy-két év múlva - amikor a gyerekek már jobban ismerik a nyelvet - szeretnék meghívni Magyarországra skót testvériskolásaikat. Tanfolyamok Miskolc (ÉM) - Az Usui Alapítvány szervezésében Reiki I-es és lles tanfolyam indul februárban. Érdeklődni Kása László telefonszámán lehet: 46/337-079. Reiki-klubot is tartanak Miskolcon a TIT-szék- házban február 15-én este fél 6-tól, amikor is az elmúlt év eredményeiről beszélgetnek a résztvevők. Kosárfonó-tanfolyamot hirdet haladóknak a miskolci Ady Endre Művelődési Ház. Az első találkozót január 20-án, szombaton délelőtt 9 órától tartják. Érdeklődni a 379- 640-es telefonszámon lehet. A Vasutasok Vörösmarty7 Művelődési Háza (Miskolc, Lenke u. 14/a) szabás-varrás tanfolyamokat indít. A haladó szintű tanfolyam január 29-én délelőtt 9 órakor kezdődik, a foglalkozások (öt alkalom) a továbbiakban hétfői napokon lesznek. A kezdő tanfolyamok három hónaposak, délelőtti és délutáni csoportokat egyaránt indítanak. Érdeklődni a 357-421-es telefonszámon lehet. TELEVÍZIÓ SZABADIDŐ RADIO 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Tarzan 9.50 Játék 10.00 Ezüstkor 10.40 Játék 11.00 Marienhot. Német tévéfilmsorozat, 52/3. Gessner visszajön 16.05 Virtuális kávézó. Avagy barátságos száguldás az Infosztrádán, XI1/2 16.30 Topmodell. Brazil tévétilmsorozat, 180/70 17.00 Kapcsolj be! Ml- ZUJS? 17.30 Kormányváró 17.55 Prohászka Ottokár emlékére 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 18.55 Gyereksarok 19.15 Klip-mix 20.05 Múlt és jövő 22.15 Ütköző 23.10 BBC-Híradó. 16.05 Repeta. Kötelező olvasmány. Keresztények. Angol ism.terj. filmsorozat, XI1/3. A keresztény Európa születése (ism.) 17.00 Alfa szolgálat 17.30 Salty, a tóka. Ausztrál rövid játékfilm- sorozat 19.00 A vasmacska köly- kei. Amerikai film (1987.) 20.50 Telesport 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális 21.45 Múzsa 22.30 Mi újság? 22.35 A Gyerivaszovszkaján szép idő van, avagy Brighton Bea- chen esik az eső. Orosz-amerikai film (1992.) DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Emlékképek - régi híradók 14.30 Régiók 15.15 Szent Péter esernyője (magyar film) 16.40 Disznótor (magy. ismeretterj. filmj 17.05 Horgásztanyán 17.25 Mese 18.15 Forsyte Saga (angol tévétilmsor.) 19.05 B.B. King-koncert Rick mulatójában 20.00 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.15 A nap vége (svéd film) 22.45 Starting Business English 23.10 Vers 16.30 Taz-mánia (am. rajzfilm) 17.00 Alf (am. minisor.) 17.30 Hosszú az út hazáig (am. * filmdráma) 19.10 Falcon Crest (am. tévésor.) 20.00 Áldozat vagy gyilkos (am. filmdráma) 21.50 Ügynökök és terroristák (am. akciófilm) 23.15 Örült majom (am. filmdráma) 1.00 Jelige: vörös cipellők (am. erotikus filmsor.) 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.20 Árnyékkormány 20.00 Hajsza (am. akciófilm) SZÍV TV 19.00 Műsorajánló 19.10 Gyermekmozi 19.30 Príma torna 19.55 Seiko-shop 20.00 Különjárat 20.30 Pénzvilág 21.00 Kegyetlen terv (amerikai film) 22.50 Seiko-shop VTV-MISKOLC 9.00 A szerdai adás ismétlése 17.00-19.00 Képújság ZEMPLÉN TV 9.00 A ZTV szerdai adásának ismétlése 17.55 ZTV-szignál, műsorismertetés 18.00 Regionális híradó. Debrecen 18.13 Regionális magazin, Debrecen 18.45 Szórakoztató összeállítás VTV-K MŰSORA EDEtENY 15.00 Puli TV (ferencvárosi sportadó) 19.00 Szív TV ENCS 8.00 Képújság 9.00 Szív TV (ism.) 13.00 Képújság 19.00 Szív TV KAZINCBARCIKA 19.00 Szív TV SZIKSZÓ ATV és Szív TV az országos hálózaton meghirdetett kezdési időpontokban. T1SZAÚIVÁROS 9.00 Saját adás ism 16.00 Szív TV 20.00 ATV j SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ Pinokkio Bérletszünet de. 10 óra Egy pohár víz Herman ifj. bérlet este 6 óra CSARNOK Amalfi hercegnő Bérletszünet este tel 8 Miskolc Béke: Hirtelen halál (amerikai) 15.30; A hálózat csapdájában (amerikaiO 17.45; Apollo 13 (amerikai) 20; Miskolc Béke Kamara: Száguldó erőd (amerikai) 16. 18, 20; Miskolc Béke Video: Barátok és barátnők (magyar) 1.4,16, 18,20; Miskolc Kossuth: Mortal kombat (amerikai) 10, 14.30. 16.30, 18.30,20.30: Miskolc Hevesy: Pocahontas (amerikai) 15,17; Hulot úr közlekedik (francia 19; Született gyilkosok (amerikai) 20.45; Kazincbarcika Béke: Dredd bíró (amerikai) 18: Sárospatak Rákóczi: Mintamókus (amerikai) 17,19 óra PROGRAMAJÁNLAT Miskolc, Nemzetközi Kereskedelmi Központ: Tankönyv-, taneszköz-kiállítás és vásár. Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központ: József és a bűvös kabát. A nyíregyházi Mandala Dalszínház vendégjátéka. Este 6 órától. Kazincbarcika, Városi Kiállítóterem: Holland-magyar rajzi érettségi Kazincbarcikán című kiállítás megnyitója. Délután 4 órától. Felsőzsolca, Kazinczy Ferenc Általános és Zeneiskola galériája: A Rajztanárok Zempléni Alkotó Köre kiállításának megnyitója. Délután 3 órától. . Miskolc, Alliance Francaise (Kossuth u. 11.): Roman Polanski: Keserű méz című filmjének vetítése. Este Jel 7 órától. Miskolc, Pax Corporis Egyesület (Széchenyi u. 35): A méregtelenítés testi és lelki módszerei - Török Szilveszter professzor előadása. Délután fél 5 órától. Miskolc, Vian-klub: A Long Step Jazz Trió klubja. Este 8 órától. Állandó hírműsorok Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig óránként Petőfi: 4.30-8.00-ig félóránként, utána 23.00-ig kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1: 7.00, 12.00. 16.00, 19.30 TV2:18.00, 21.00. 22.00 Miskolci Rádió: 6.30-8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként Megjegyzés: hétvégén és ünnepeken változhatnak az időpontok 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.30 Mindennapi tudomány 8.40 Paragrafus - Jogáiom 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05-10.59 Napközben 11.05 Zenés játékokból 11.35 Mészöly Miklós meséi, 4 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Árpádházi Szent Margit zenei portréja 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közjés 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Biztonsági öv 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forródrót a rendőrséghez 16.25 A hét muzsikusa 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Tagjai vagyunk egymásnak, 4. 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Muzsikáló nagyvilág 22.30 Adófőszerkesztői szabad sáv 23.05 Egy énekes - több szerep. Gyurkovics Mária. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák, nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.10 Helykereső 8.25 Rivaldafényben 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó - Sándor Erzsivel 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Nótakedvelőknek 12.50 Korkérdés 13.15 Örökzöld dallamok 14.00 Kettőtől ötig - Kabarécsütörtök 17.15 Mágnes 18.00 Észkerék 18.30 Helykereső 19.03 „Füst a víz felett..." 19.30 Jazzlista 20.00 A Deep Purple együttes összes lemeze, 16. 21.10 Manapság.. 21.15 Gyurkovics-szalon a Rátkay klubban 22.15 Sok hűhó 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Varga Géza 75 éves 11.00 XVIII. századj versenyművek 11.43 Énekeltem én: Bar- nucz Mihályné Keczán Irén 12.05 Hangverseny dél időben 13.24 Híres baritonáriák 14.05 VOX LIBRIS - Mészöly Miklós: Terepismertetés, 1 14.50 Kórusok Tóth Árpád verseire 15.02 Barokk szvitek 16.05 Fritz barátunk 17.00 XX. századi magyar muzsikusportrék. Kókai Rezső 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.05 Fiatal Művészek Pódiuma 19.05 Magyar képek. Színpadi zene 1945 után, 8.19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. kb.21.35 Operaáriák 22.05 A zene üzenete, 56 22.20 Napjaink zenéje. EAR '95 23.15 Jazz 23.30 Schola-vita 0.05 Azucená- tól Zerbinettáig... Marsch- ner: Hans Heiling. Há- romíelvonásos opera előjátékkal. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi, a 66,8 MHz-es URH és 1.116 kHz-es középhullámon A tartalomból: Az Országos 'Fogyasztásvédelmi Egyesület sajtótájékoztatója Kazincbarcikán. - Milyen évet zárt a B.-A.-Z. megyei mentőszolgálat? - Ökológiai szabadegyetem indul Egerben. - Kastélytulajdonos pedagógusok. - Faluról falura című sorozatunkban bemutatjuk Gömör- szőlőst. - Reklám. - Szerkesztő: tolnai Attila 16.00-18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi; információs, zenés műsora a Rádió Delta Miskolc Kft. menedzselésében Állandó műsorok: Minden órában: hírek, időjárás, útin- form Sporthírek: 12,15, 18, 20 órakor 10.00 Délelőtti mozaik Orosz Gáborral 13.00 Kemény percek, Som Lajos közreműködésével 16.00 A mikrofonnál Dr. Orbán 19.00-22.00 Telezsák, Simon Péter műsora. - TNS zeneszalon ajánlata. - Hyper- sebesség Óránként hírek, időjárás, útinform 6.30, 7.30,13.30, 15.30 BBC magyar nyelvű hírek. 6.45,11.45,19.45 sporthírek 17.30-kor Előzetes az Észak-Magyarország holnapi számából 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltató műsor 10.00 Turmix. Érdekességek a világ négy égtájáról 12.00 Kívánságműsor 13.00 Tsak zene 14.00 Zenés délután - játékokkal 18.00 Kívánságműsor 19.00 Rádió-aktív hullámhossz 21.00 Rögzített, zenés adás L