Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-16 / 13. szám

1996» Ianuár 16-, Kedd Gazdaság ÉSZAIGMagyarország 7 jó árbevétel, tisztes nyereség A társaság vezetői keresik a továbblépés lehetőségeit A vállalkozás kilencven ózdinak ad munkát Fotó: Bujdos Tibor Elzárkóznak a méhésztalálkozótól Miskolc (ÉM) - Lapunk január 12- ei számában megjelent egy hirde­tés, amely egy megyei méhésztalál­kozóra invitálja az érintetteket. A Magyar Méhészek Egyesületének (MME) Borsod Megyei Szervezete ezzel kapcsolatosan egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben hangsúlyozzák, hogy egyesületük nem vállalt szerepet a rendezvény megszervezésében. Az MME nem tagja és nem is kíván tagja lenni a Magyar Méhészegye­sületek Országos Szövetségének. „A rendezvénysorozatot a több mint 10 éve működő és több ezer tagot számláló érdekvédelmi egyesüle­tünk elleni támadásnak tekintjük” - fogalmaz a közlemény. A külkereskedelem alakulása Budapest (MTI) - A kivitel az el­múlt évben januártól november vé­géig 1.424,8 milliárd forintot tett ki, a behozatal pedig 1.731,1 milliár- dot. A külkereskedelmi forgalom - forint adatokat figyelembe véve - exportban 42, importban 28 száza­lékkal haladta meg az egy évvel ko­rábbit, az exportbevétel azonban csak az import 82 százalékára nyúj­tott fedezetet - tájékoztatta hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. Az áruforgalmi mérleg hiánya no­vember végén 306,3 milliárd forint volt, dollárban kifejezve mintegy 2,6 milliárdos külkereskedelmi passzívum keletkezett, amelyből 1,8 milliárd dollár terheli a fizetési mérleget. Az egyensúlyhiány fő­ként abból adódott, hogy Németor­szág kivételével valamennyi jelen­tős nyugati kereskedelmi partner­rel negatívan alakult a kereskedel­mi mérleg. Az átalakuló országok többségénél a magyar exportőrök kiviteli többletet értek el, az Orosz­országgal szembeni kereskedelmi mérleg passzívuma azonban no­vember végén 116 milliárd forint volt, ami 30 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. Összehasonlító áron a behozatal a múlt év 11 hónapjában mintegy 4 százalékkal csökkent. A kivitel 7 százalékkal bővült. Csökkenő hitelkamatok Budapest (MTI) - A CIB Hungária Bank január 15-étől 0,5 százalék­kal, azaz 30,5 százalékról 30-ra csökkenti a hitelekre vonatkozó irányadó kamatlábát, az úgyneve­zett prime rate mértékét. A CIB Hungária Bank hétfői közleménye szerint a betéti kamatok változatla­nok maradnak. A bank azt is közöl­te, hogy folytatva országos hálózat- építő tevékenységét hétfőn hivata­losan megnyitotta legújabb kiren­deltségét Békéscsabán. Ózd (ÉM - NZ) - A Kont-Union Elektromechanikai Terméke­ket Gyártó Kft. tavaly Vállalko­zói Sikerdíjat kapott Miskolcon a Nyári Vásáron. Kíváncsiak voltunk, hogy az elismerést bir­tokló cég miként zárta az elmúlt évet és milyen elképzeléseik vannak az idei esztendőre. Kér­déseinkre Bodnár László és Jeddi József ügyvezető igazga­tók válaszoltak.- Teljes és végleges képünk még nincs a múlt évről, most zajlanak az elemzések, összegzések - kezdte Bodnár László. Annyi azonban már elmondható, hogy a korábbiakhoz hasonló évet zárunk. Öt éve műkö­dik a kft. elég jó árbevétellel és en­nek megfelelő tisztes nyereséggel.- Jeddi Józseftől azt kértük, hogy mutassa be e viszonylag új vállalkozást. Mivel foglalkoznak, mi a fő profiljuk?- Elektromechanikai termékek készítésével, összeszerelésével fog­lalkozunk. Ebbe az alkatrészek gyártásától kezdve a végtermékig sok minden beletartozik. Végtermé­keink: a végállás-, a mikro-, a bille­nőkapcsoló, ezeket az ipar széles te­rületén használják. Ezen kívül vál­lalunk különböző cégeknek alkat­részgyártást bérmunka szinten. Egy olasz cégnek is dolgozunk, bér­munkában szerelést végzünk. Ózdon nagy a jelentősége a fog­lalkoztatási lehetőségeknek, tekin­tettel a munkanélküliek magas ará­nyára. Bodnár Lászlótól megtud­tuk, vállalkozásuk 90 ember foglal­koztatását teszik lehetővé. Ennek a zöme fizikai munkás. Arra töreked­nek, hogy minél kevesebb alkalma­zottal oldják meg a feladatokat.- Irodánk van Budapesten, ahol jelenleg két kollégánk dolgozik, ér­tékesítéssel, beszerzéssel és más résztevékenységgel foglalkoznak. Ami a jövőt, konkrétan az 1996- os évet illeti, keresik, kutatják a fej­lesztés, a továbblépés lehetőségeit. A partneri kapcsolatok adottak, en­nek további szélesítése érdekében keményen kell dolgozni. Még volt szabad terület. Ezt kihasználandó, élelmiszer és vegyiáru kereskedés­be kezdtek. Ezáltal is több lábon áll a cég, nagyobb a biztonság. A Kont-Unionnak a fővárosi iro­da miatt van összehasonlítási alap­juk a vállalkozások feltételrendsze­réről. Bodnár László summásan vá­laszol:- Pesten van pénz... Igaz, a na­gyobb lélekszám miatt a szegénye­dés, a hajléktalanság is markánsab­ban mutatkozik meg, ugyanakkor a jobb pénzügyi feltételrendszer, a nagyobb vállalkozási kedv is kézzel­foghatóbb. 1 Megkezdődött a szezon végi vásár Miskolc, Ózd, Mezőkövesd (ÉM) - Tegnap az ország Centrum Áru­házaiban megkezdődött az ilyenkor hagyományos téli vásár. Ä többi kereskedő egy-két héten belül kezdi a szezon végi engedmé­nyes akciót. A miskolci és az ózdi Centrumban is jelentős mennyiségű árukészlettel váiják két héten keresztül az árén­gedményes vásárra az érdeklődőket. Tóth István szintvezetőtói megtud­tuk, a megyeszékhelyen a legtöbb áru 40 százalékkal olcsóbb ez alatt az idő alatt, de vannak 20-30 százalékos kedvezménnyel beszerezhető cikkek is. Ozdon 4,5 millió forint értékű árut kínálnak a vásárlóknak 30-40, sőt 50 százalékos engedménnyel. Kocs- márszky Ferenc igazgatóhelyettes azonban a jelentős kedvezmény el­lenére alacsony forgalomra számít. Mint elmondta, a karácsonyi bevá­sárlás kimerítette a családi pénztár­cákat, csak kevesen engedhetik meg maguknak az újabb kiadásokat. Január 29-én kezdődik a téli vá­sár a mezőkövesdi Matyófóld Áru­házban és mint megtudtuk, az el­múlt évihez képest bővebb válasz­tékot kínálnak majd 30-40 száza­lékkal olcsóbban. A tervek szerint jövő héten indul a szezon végi ked­vezményes akció a sárospataki Bodrog Áruházban, ahol ugyan­csak többmilliós készlet várja az érdeklődőket. A Centrumokban két héten át tart a téli vásár Fotó: Vajda János .ÁRFOLYAMOK Kárpótlási jegy Tőzsde Index jan. 15. 1717,05 +21,52 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. január 15. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 214,71 218,95 217, ,19 Ausztrál dollár 103,34 105,38 104. ,53 Belga frank* : 468,15 477,29 472,64 Dán korona 24,87 25,35 25. ,13 Finn márka 31,77 32,39 32. ,13 Francia frank 28.06 28,60 28, ,38 Holland forint 85,81 87,49 86, ,80 . ír font 222,20 226,52 224 ,81 Japán yen* 131,73 134,41 133, ,40 Kanadai dollár 101,84 103,84 103 ,00 Kuvaiti dinár 464,35 473,29 468. ,85 Német márka 96,11 97,99 97. ,20 Norvég korona 21,91 22,33 22 ,15 Olasz líra** 88,49 90,15 89. ,33 Osztrák schilling 13,67 13,93 13 ,82 Portugal escudo* 92,62 ' 94,42 93. ,82 Spanyol peseta* 114,50 116,66 115. ,55 Svájci frank 119,31 121,65 120. ,64 Svéd korona 21,13 21,51 21. ,33 USA-dollár 138,93 141,61 140. ,42 ECU (K. P.) 178,12 181,58 . 179: A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénz­intézetek kamatai | Betétek Gazdálkodó szervezetek Magán* »(.•mélyek LI '©-r: Li] li 1. Agrobank [27^0 28,5 27,0 28,5 28,0 28,0- | 2. Budapwt Bank j 22.0 23.0 24.0 25.5 33,0 38.0 33.0 33.Ó I 1 23,0 25,S 27,0 28,0 41,0 41,0 41,0 f 3. MHB 1 26,25 27,25 26,50 28,50 31,5 31,5 33,0 | 28,5° 29,25 27,50 29,50 á. IBUSZ Bank | ato 22.0 26,5 29,5 33.0 35,0 35.it. 5. Postabank “ _ 22.0 28,0 _ _ “ 1 6- OTP Bank | 22.5 25.0 20.0 24.0 34,0 34,0 35.0:1 1 23,0 27,0 .... 1 < 7. Mezőbank B. Keresk«ktmi B. | 9. Corvinbank 25.5 1 27.0 26.5 25,0 26,5 28,0 28,0 28,0 26.5 27.5 25,0 27.0 28.0 28,0 34.0 37.0 36.0 28.0 34.0 37.0 36,5 28.0 36.0 1 39.0 36,5 | 28.0 I 35,0 35,0 35,0 | 10. Konzumbank 27,0 «1,0 24.5 29,0 35.0 39.0 36.5 40.5 40,ö - 43,0 I 11. Dunabank 24,5 28,0 27,0 29,0 32,0 29,0 34,0 | 31.0 36.0 f 12. Takarékbank 27.5 29,5 27.24 28,0 32.5 32,5 33.3 (1­,.36,3.: 30,5 37,5 | j A Magyar Nemzeti Bank alapkamata: 28% A kamatok százalékban, egyéves időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes feltételeiről, a speciális konstrukciókról a bankfiókok adnak felvilágosítást. A Budapesti Értéktőzsde 2. heti forgalma *•mmmmmmmm---------* “——•————~— R észvény neve 1996. január 08-tól január 12-ig g JEGYZETT KATEGÓRIA Danubius Rt. Dunaholding ECIS Gyógyszergyár Rt. Fotex Rt. Graboplast Rt. Ibusz Rt. Konzumbank MÓL Rt. OTP Rt. Pannonplast Pick Szeged Rt. Richter Gedeon Rt. Soproni Sörgyár Rt. Styl Zalakerámia Rt. Zwack Unicum Rt. FORGALMAZOTT! KATEGÓRIA Agrimpex Rt. (névre sz.) Csemege Julius Meinl Csopak Balaton Fűszert Rt. Domus Kereskedelmi Rt. Garagent GLOBAL TH Rt. Glóbus Konzervipari Rt. Goldsun Hűtőipari Rt. HUMAN Rt. Inter-Európa Bank Rt. Martfa Pannon Váltó Rt. Parmonflax Rí..\);))) ’ Pharmavit Rt. Prímagáz Hungária R(. Skála-Coop "S" Skála Coop "T" etek ama érlek Ft Értékjjapír Minimumár Maximumár . v.... Átlagár előző heti Változás íj átlagár '&S§i 526 729 800 197653 1 290 1450 1332 1291 41 - | 5 1 540 000 140 5 500 5 500 5500 0 5 500 I 278 ):•))).: 920 366150 131046 3 350 3600 3512 3 032 480 i. 244 291 180 882 357 184 90 120 107 88 19 I 34 41953 260 10 031 1950 2160 2091 1795 296)) 1 1 68 000 40 850 850 850 988-138 I : Z :■ 117 000 156). :,))';"') 375 1 375 ) 375 370 5 f! 460 2 041 590 320 699 053 • 1 330 1 530 1460 1 114 346 1 354 ) 421977 940 178491 1 070 1 300 1182 946 236 1 68 586 708158 138 953 2 000 2225 2111 0 2111 I 141 351 177100 . 29 057 5 925 6 200 6043 5 200 843 I 243 335 071 160 53 736 2 890 3 275 3118 2 635 483 1 :.. S3 23 459 860 4786 2400 2480 2451 2 397 )))) ) 54 I 6 752 500 415 850 1 300 507 0 507 1 33 174 691 090 23 591 3500 3 750 3702 .. 3 252 4 50 I 28 60 492 430 11 472 2 500 2 655 2637 2 500 137 I 16 8 859 700 335 12 200 13 500 13223 11 110 2113 1 )) 2 266200 11 12100 12100 12100 0 12100 ■ 1 22 66 613 160 37 407 875 900 890 0 890 I .. 2 71 400 9 3950 4 000 3967 3 773 194 i 12 1 890 090 1 661 550 580 569 505 64 1 1 212 800 56 1 900 1900 1900 0 1 900 1 6 588 000 210 1 400 1 400 1400 1 401 MIÜS« 58 35 516 900 17 721 940 1050 1002 975 27 n 19 1 158100 1 980 270 __ 330 292 294 (“tar ti 156 94962 370 51670 850 960 919 " 843 76 I 153 11 23 26 3 ' 57 2 9 73 121 052 100 12 198 500' 4 315 200 ; 7 296 480 496 000 245 488100 280 000 23 741 800 Kárpótlási 73 44115 888 A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük 4 959 í 2 780 3 720 g 7 295 31 27 431 100 7 200 132 606 11 550 2000 580 450 8 000 4 270 1 400 1 640 155 12 500 2200 580 540 8 000 4550 1 400 1660 180 12205 2194 580 500 8000 4475 1400 1649 166 10 030 2100 600 420 8 092 4179 Ö 0 149 2 175 94 -20 80 -92 2% 1 400 1649 4M auzui|un. afflsssaataasaaaagtsfflaaasaaafiaaasaaaaaaaaaaffiaaaafiasaasaeaaaafiaaaaaaaaaaasaaasaa^ ÉRTÉKPAPÍRPIAC Véget ért az árfolyamok szinte sohasem látott emelkedése a Budapesti Értéktőzsdén. A tőzs­deindex a hét folyamán több mint 100 pontot esve, az 1700 pontos határ alá süllyedt. A Mól részvénye állt a középpontban az elmúlt idő­szakban is. Hétfőtől péntekig 1500 forintról 1395 forintig esett vissza, nagy forgalom mel­lett. Hasonlóan szerepelt az OTP is. A hét ele­jén még a kibocsátási árfolyam fölött forgó részvény 1100 forintos kötésekben szerepelt pénteken. A Richter Gedeonnal is folyamato­san csökkenő árfolyam mellett kereskedtek a brókerek. Pénteken 3000 forintos árfolyam alakult ki. Az EGIS az előző időszakban gyen­gébb szereplése után egészen 3600 forintig erősödött. Á Fotex piacán a vásárlók eltűnése keltett pánikot. Az árfolyam 110 forint feletti szintről 95 forintig zuhant. A mértékadó papí­rok árfolyamcsökkenésével szemben üde kivé­telt jelentetnek a forgalmazotti kategóriában szereplő részvények. A Prímagáz 4550 forin­ton állított fel újabb árfolyamcsúcsot. A Gra­boplast 2 130 forintig menetelt. A várható ma­gas osztalék iránti várakozás 12150 forintig emelte az Inter-Európa Bank árfolyamát. A tőzsdén kívüli piacon továbbra is a stagnálás a jellemző. Változatlan a Budapest Bank (47 százalék) és a Chinoin (320 százalék) árfolya­ma. A befektetni vágyó magánszemélyek í 10 százalékon juthatnak hozzá a Sze­rencsi Cukorgyár részvényeihez. A kárpótlási jegy 168 forinton zárta a hetet. Az elemzést készítette az ' unTtfii 2 s7 UL/FaT4íT JSo í4í.’i5c>-iljr

Next

/
Thumbnails
Contents