Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)

1995-12-07 / 288. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1995. December 7♦, Csütörtök Duray: Fasiszta nyelvtörvény Bécs (MTI) - Duray Miklós, a szlovákiai ma­gyar Együttélés mozgalom elnöke szerint a szlovák nyelvtörvényt már előterjesztés for­májában is, s parlamenti jóváhagyása után is fasiszta szellemiség hatotta és hatja át. A há­rompárti Magyar Koalíció másik két elnökével együtt kedden Bécsben tartott sajtótájékozta­tó után nyilatkozott erről a szlovákiai magyar párt vezetője az APA osztrák hírügynökség munkatársának. A szerdán megjelent interjú­ban Duray Miklós abszurdnak tartja, hogy a szlovák nyelvtörvény bevezetője szerint ez a törvény garantálja a Szlovákia területén élő polgárok szabadságát és egyenlőségét. Vádemelés Rabin gyilkosa ellen Tel-Aviv (MTI) - Hivatalosan is vádat emel­tek szerdán Jichak Rabin izraeli miniszterel­nök gyilkosa, Jigal Amir ellen. A 25 éves fiatal­embert előre megfontolt emberölés vádjával állítják bíróság elé. A tel-avivi bíróság decem­ber 20-ra tűzte ki az első tárgyalási napot, és a vádlottat a bűnvádi eljárás befejeztéig előzetes letartóztatásban tartják. Ez ellen Amir ügy­védjei sem emeltek kifogást, viszont követel­ték, hogy védencüket a mostaninál jobb körül­mények között tartsák fogva. Kérték, hogy be­szélhessen hozzátartozóival, és a többi rabhoz hasonlóan ő is kaphasson könyveket. Amirt nem viselte meg túlzottan a vád Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel/fax: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7.. III. em. 8. Telefon: 111-4475, 269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46)412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az. Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visszal Ügyfélszolgálati lelefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/4 í 1-276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! A bizalom és a sztrájk is tart A francia nemzetgyűlés elvetette az ellenzéki szocialisták által Alain Juppé konzervatív kormánya ellen beterjesztett' bizalmatlansági indít­ványt, amelyet mindössze 88 kép­viselő támogatott az 577 tagú ház­ban. A viharos vitában Juppé mi­niszterelnök kitartott a sztrájkhullá­mot kirobbantó elképzelés, a társa­dalombiztosítás reformja mellett, bár egyeztetéseket helyezett kilá­tásba a vitatott különleges nyugdíj­alapokról. Ajánlatát a sztrájkok egyik kezdeményezőjének számító szakszervezet, a Force Ouvriere vezetője rögtön elutasította. A szakszervezeti vezetők a közalkal­mazottak újra kiterebélyesedett sztrájkjának folytatásáért szálltak síkra. Tiltakozó felvonulásokon or­szágszerte félmillió ember vett részt. Párizsban, Nantes-ban és Montpellier-ben rendzavarásra ke­rült sor. Egy nantes-i buszpályaud­var lángba borult, de Montpel­lier-ben (képünkön) fellobantak a lángok. Fotók: AP HÁTTÉR: Adókulcsok Budapest (MTI) - A magyar parlament kedden késő este megszavazta a személyijöve­delemadó-táblát, amelynek új­donsága többek között, hogy a legmagasabb százalékot 44-ről 48-ra emeli. Vígon mi a helyzet más európai országokban? Kulcscsökkentés Nagy-Britannia: A brit adórend­szer általános szabálya: minden olyan jövedelem adóköteles, amely brit földön végzett tevékenység­ből, sőt, Nagy-Britannióban élő bármilyen státusú személy külföl­di forrásaiból ered. Ez alól csupán néhány szociális juttatás, illetve a kettős adóztatás elleni megállapo­dások hatálya alá eső személyek keresménye jelent kivételt. Az alsó sáv adóköteles módon szerzett évi jövedelem első 3700 fontjára vonatkozik a kedden jó­váhagyott jövő évi költségvetés alapján. Eddig 3000 fontig volt ér­vényes ez a sáv. A 3700 font felett következő 20 700 fontos tarto­mány után fizetendő az alapráta, amely eddig 25 százalék volt, jövő­re pedig 24 százalék lesz. Ez az adócsökkentés 3,1 milliárd fonttal csökkenti a legnagyobb brit adófi­zető réteg éves összterhét. A felső ráta a 24 400 font feletti keresmé­nyeket terheli, 40 százalékkal. Törvényes adólazaság Franciaország: A franciák negye­de, 13,5 millió ember egyáltalán nem fizet jövedelemadót. A jöve­delemadónál szerzett mentesség érvényes a helyi adókra is, s a nyugdíjasoknál felmentést ad a betegségbiztosítás befizetése alól is. A nem fizetők egyszerűen él­nek azzal a számtalan adó- könnyítési lehetőséggel, amelyet a rendeletek tartalmaznak. Ezek közül a-legfontosabb: a bérből és fizetésből élők jövedelmük 20 szá­zaléka (de maximum 133 ezer frank) erejéig mentességet kap­nak. A kormányzat adóreformter­veiben eredetileg szerepelt volna a 20 százalékos mentesség meg­szüntetése (de ezt a lépést éppen a mostani sztrájkhullám miatt a kormány elnapolta), az adókul­csok csökkentése (jelenleg a leg­magasabb kulcs 56,8 százalék), il­letve a családi pótlék megadózta­tása. Családi elvonás Olaszország: Egy nemzetközi ta­nulmány szerint az OECD-álla- mok polgárai közül a belgák után az olaszoktól vesz el legtöbbet az állam a jövedelmük után az szja és a társadalombiztosítási befize­tések formájában. Egyedülálló esetében az elvonás Olaszország­ban átlagosan a jövedelem 49,9 százaléka, az egy keresővel ren­delkező családok esetében 47,2 százalék - s ezzel viszont Itália az OECD-ben listavezető. A sávosan progresszív rendszerben hét sávot állapítottak meg. A legalacso­nyabb - évi 7,2 millió líra jövede­lemig tartó - sávban az adókulcs 10 százalék. A további kulcsok: 22, 27, 34, 41, 46 és 51 százalék. Az olasz átlagjövedelmek évi 30 és 60 millió líra között vannak, eb­ben a sávban a kulcs 34 százalék. Nem fizető gazdagok Oroszország: A havi minimálbért (56 ezer rubel, azaz 12 dollár) meghaladó jövedelmek adókötele­sek. Adómentes sáv így van is, meg nincs is. A nem adózó mini­málbér ugyanis jelenleg ötödé a hivatalos létminimumnak, és ennyit csak az adótörvényeket ki­játszó vállalatok számláznak a „holt lelkeknek” vagyis a csak pa­píron létező dolgozóknak. Az évi 10 millió rubeles (2200 dollár) ha­tárt el nem érő jövedelmek 12 szá­zalékos adókulccsal adóznak Oroszországban. A következő adó­sáv 10 000 001 rubeltől 50 millió rubelig (11 100 dollárig) terjed. Az éves adó ebben a sávban 1,2 millió rubel (266 dollár), továbbá a 10 millió rubel feletti rész 20 százalé­ka. Az 50 millió rubelt meghaladó éves jövedelem esetén 9,2 millió rubel (2040 dollár), valamint az 50 millió feletti rész 30 százaléka illeti az adóhivatalt. Újdonság a létminimum Németország: Németországban a jövő évi személyi jövedelemadóra vonatkozó törvény nagy újdonsá­ga, hogy nem adóztatják meg a létminimum összegét. Ez némi vi­gaszt nyújt a lakosságnak, amely­nek adóterhei a második világhá­ború óta még soha nem voltak ilyen magasak. 1996-ban ez az összeg egyedül élők számára évi 12 095, házaspárok számára 24 181 márka lesz. A jövő évtől a létminimum levonható az adóa­lapból, de a fennmaradó összegnél a legalacsonyabb adókulcs az ed­digi 19 helyett 25,9 százalék lesz, és a kulcsok továbbra is lineári­san - nem sávosan - emelkednek 53 százalékra. Változatlanul 120 ezer, illetve 240 ezer a felső ha­tárt, onnantól a kulcs nem emel­kedik. Egy vállalati középvezető minden nehézség nélkül eléri ezt az összeghatárt. 13-14. havi vita Ausztria: Franz Vranitzky kancel­lár közölte, hogy az energiaadó ja­nuár elsejei bevezetésére lehet számítani, de ha rajta múlik, ak­kor jövőre nem emelnek semmi­lyen adót. Határozottan vissza­utasította azt az állítást, hogy az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) hozzá akar nyúlni Ausztria „szent tehenéhez”, s meg akarja adóztatni a 13. és a 14. havi fi­zetést. A jövedelmet Ausztriában sá­vokban adóztatják meg. 84 200 schillinges éves jövedelemig nem kell sem adóbevallást ké­szíteni, sem pedig adózni. Ha a jövedelem a 84 200 schillinget meghaladja, akkor az első 50 000 schilling után 10 száza­lék adót kell fizetni, a további 100 000 után 22-t, a további 150 000 után 32-t, a további 400 000 után 42-t, s az e feletti összeg után lesz az adó egysége­sen 50 százalék. Hirdetés A pénz ma már családtag, ha sokáig nincs, hiányzik, ha van, törődést igényel. Pénze megérdemli, hogy magas kamatok mellett gyarapodjon. Erre nyújt lehetőséget a KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt kötvénye, mely másfél éves futamidejű, évi fix 34% kamatos kamatozású. A kamat kamatos kamattal a futamidő végén kerül kifizetésre a tőkével együtt. így Ön egy 10 000 Ft névértékű kötvény vásárlásával másfél év elteltével 15 518 Ft-ot*kap kézhez, Számoljon, megéri! Az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet a kötvény kibocsátását 10.093/95 számon, KIII8I® 1905. november 28-án engedélyezte. 1996. december ó-ától. december 15-éig a Takarék Bróker Kft. szervezésében a Magyar Takarékszövetkezeti Bank RT. miskolci fiókjában.jegyezhető a KSZE „A" kőivény. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17. Te!,: 46/412-819 Pénztári órák: hétfőtő! csütörtökig 9-15 óráig, pénteken 9-13 óráig. Jugoszlávia és a szervezetek Belgrád (MTI) - Bosznia-Herceg­ovina ellenzi, hogy Jugoszláviát a titói államszövetség utódjaként, au­tomatikusan vegyék vissza az Euró­pai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagállamai kö­zé. A rádió értesülései szerint az EBESZ budapesti miniszteri érte­kezletén részt vevő boszniai kül­döttség azt fogja kérni, hogy a Szer­biából és Montenegróból álló Ju­goszláviát új jelentkezőként kezel­jék, követeljék az EBESZ alapelvei­nek betartását, s elsősorban az em­beri és kisebbségi jogok maradékta­lan betartását. A NATO a délszláv békeszerződés párizsi aláírása után négy nappal veszi át az ENSZ-től a boszniai bé­kefenntartó akció irányítását. Belg­rádi ENSZ-források szerint a jelen­leg Boszniában tartózkodó 15 ENSZ-zászlóaljból 11 marad to­vábbra is a volt jugoszláv tagköztár­saság területén. Binder: Nagymaros valahol felépül Pozsony (MTI) - Akár nagymaro­sinak nevezik majd, akár másnak, a Bős-nagymarosi Vízlépcső helyébe előbb vagy utóbb megépül a vízlép­cső alsó fokozata, jóllehet, ma még nem mondható meg, hogy erre a Duna magyar, vagy közös ma­gyar-szlovák folyamszakaszán ke­rül-e sor — nyilatkozta pénteken a szlovák rádiónak Július Binder, a bősi erőmű szlovák beruházási igaz­gatója. Binder szerint a tárgyaláso­kon aránylag kevés szó esik Nagy­marosról, de annál több a hajózási gondokról, s ebből eredően az erőmű alsó fokozatáról. „Természetesen mi nem ragaszkodunk hozzá, hogy ezt majd Nagymarosnak nevezzék, de biztos vagyok abban, hogy a Duna bősi erőműnél alacsonyabb pontján belátható időn belül felépül a máso­dik fokozat, mert egyéb megoldás sem a magyar fél, sem a nemzetközi hajóforgalom szempontjából nem kínálkozik.” Felhők a magyar privatizáció egén London (MTI) - Elképzelhető, hogy a privatizációra kijelölt ma­gyar áramszolgáltató vállalatok né­melyike pártában marad - irta szerdán a Financial Times, amely három napon belül másodszor közöl borúlátó elemzést a magyar elektro­mos ágazat privatizációjának esé­lyeiről. A brit lap szerint a kiárusí­tásban, amely amúgy a maga nemé­ben példa nélküli a térségben, túl szorosak a határidők, szabályozási és árbizonytalanságok vannak, s a jelentkezők szerint „a tenderfolya­mat szervezése sem profi”. Egy pályázó elmondta: az ÁPV és tanácsadója, a Schröders bankház még az utolsó pillanatban is módo- sítgatta a feltételeket. A tizennégy szolgáltatóra érkezett huszonöt pá­lyázat a Financial Times szerint jó­val kevesebb a vártnál. A gázipar meghirdetett privatizációjára válla­latonként átlagosan négy jelentke­zés érkezett külföldi vevőjelöltektől- emlékeztet a londoni napilap elemzése. Egy nap alatt három légi katasztrófa Moszkva (MTI) - Fekete napként került be a keddi nap a FÁK légi közlekedésének történetébe, nu- után három súlyos légi katasztrófa is történt ezen a napon. Az azerbáJ- dzsáni Nahicseván közelében ked­den este egy Tu-134-es utasszállító zuhant le. A katasztrófában 49 em­ber vesztette életét, 33 megsebe­sült. Észak-Oroszországban egy An-2-es utasszállító kényszerle­szállása következtében 11-en sérül­tek meg. A Távol-Keleten egy An-26-os kényszerleszállása is sze­mélyi sérülésekkel járt. A balesete ismét rávilágítottak a FÁK légi köz­lekedésében uralkodó állapotokra- A hatvanas-hetvenes évekbe’ épült, elavult repülőgépek átlagba túl vannak az engedélyezett repülé­si óraszám 70 százalékán. A kéteze gép háromnegyedét le kell írm a ezredfordulóig. ,

Next

/
Thumbnails
Contents