Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)

1995-12-07 / 288. szám

December 12-én Mol-sztrájk Budapest (MTI) - A Mol Rt. Bá­nyászszakszervezete hivatalosan is értesítette a menedzsmentet, hogy december 12-ére sztrájkot helyez ki­látásba, amennyiben a felmerült bérvitában nem sikerül megegyezni. Az elmúlt napokban a kormányhatá­rozatra alapozva a dolgozók képvise­lői még decemberben 6 százalékos bérfejlesztést követeltek. Mándoki Zoltán, a Mól Rt. vezérigazgatója szerint jogilag nincs lehetőség az idei bérfejlesztésre. Ha mégis lesz sztrájk, a zavartalan ellátás érdeké­ben a Mól mindent megtesz. 1995, December 7., Délhús-kóstoló Miskolcon Miskolc (ÉM) - A korábbi pécsi Möbiusz és a bajai Bácshús ez év márciusi egyesülésével Délhús Rt. néven új cég jött létre. A társaság tegnap délelőtt nagy érdeklődéssel kísért termékbemutatót tartott Miskolcon a Juno szállóban. A cég üzleti filozófiájáról elhangzott, a gyártás hatékonyságának növeke­dése költségmegtakarítást eredmé­nyez, így sikerült elérniük, hogy a húskészítmények árai ne növekedje­nek számottevően. A minőség javí­tásáért tett erőfeszítések friss bizo­nyítéka, hogy novembertől a füstölt­és szárazáruk többségének eltartha­tósági ideje 30 napról 60-ra növek­szik. A korábban két vállalat gyárt­mányfejlesztői most együtt dolgoz­nak az új termékek kialakításán. A Délhús Rt. osztrák többségi tulajdo­nosai az egyesülés által elért több száz milliós nagyságrendű megtaka­rítást fejlesztésbe kívánják fektetni. A beruházások eredményeként vár­hatóan két év múlva stabil termelé­si és értékesítési szervezet alakul ki. Ez a már nyugat-európai mértékkel mérve is közepes nagyságú húsipari üzemet nemzetközileg is versenyké­pessé teszi. Horn Gyula: Erősödött a koalíció Budapest (MTI) - Remélem, hogy jövőre a stabilizáció nehéz szaka­szán túljutunk, beindul a privatizá­ció, és a parlamenti pártok együtt­működése jelentősen javul - mond­ta Horn Gyula szerdán, a Pallas Pá­holyban tartott sajtóbeszélgetésén, ahol újságírói kérdésekre válaszolt. A miniszterelnök a koalíció helyze­tét elemezve úgy vélte, hogy az az utóbbi időben jelentősen megerősö­dött, és a személyi jövedelemadó kérdésében egy újabb vihart sike­rült átvészelnie. Azt is leszögezte, hogy szándékai szerint a parlamen­ti ciklus végéig nem változik a kabi­net összetétele, de hangsúlyozta: ha valaki önként akar távozni, azt erő­szakkal nem tarthatja vissza. Négyesikrek születtek Budapest (MTI) - Négyesikrek szü­lettek szerda hajnalban Budapesten, a II. számú Szülészeti és Nőgyógyá­szati Klinikán. Az édes­anya Klabacsekné Bencsits Mária és az újszülöttek - Kitti, Adám, Dénes és Dániel egészségesek - nyilat­kozta Jancsó Györgyi, a klinika új­szülöttosztályának vezetőhelyettese. A a 29. héten születettek, a legkisebb súlyú 940 grammal, a legnagyobb 1190 grammal jött a világra. ^Mozaik • ENCS CIGÁNY KISEBBSÉGI önkormányzata Náni Ferenc veze­tésével tegnap délután két órától Mikulás-napi ünnepséget rendezett a művelődési házban. Ünnepi mű­sort a Petőfi Sándor Általános Isko­la tanulói adtak, majd több mint kétszáz cigánygyermek vette át bol­dogan a kisebbségi önkormányzat­tól kapott ajándékcsomagot. • MEGÉRKEZETT AZ IMF négytagú delegációja Budapestre, s szerdán megkezdődtek a megbeszé­lések a kormány képviselőivel. A tárgyalások tétje: létrejön-e az a több mint egy évre tervezett készen­léti hitelmegállapodás, ami elsősor­ban Magyarország külföldi pénzpia­ci megítélése szempontjából fontos. •A VÁLLALKOZÓK Országos Szövetsége elnökségi ülésén döntött arról, hogy pénteken nem írja alá az ar- és bérmegállapodást. Az esetleg megszülető egyezséget azonban nem kívánja megakadályozni. Csütörtök ................ Hírek - Tudósítások ÉS ZAK-MAGYARORSZÁG 3 A kibucok és az átütések „viszonya” Négy miskolci egyetemi hallgató kapott Pro Scientia Érmet Erdei Pálma, a Miskolci Egyetem hallgatója több dolgozatával és folyam­atos munkájával érdemelte ki az elismerést Fotók: Nagy Gábor (ISB) Budapest (ISB - SZ.l.) - Egy ter­mészeti erőforrásokkal mosto­hán ellátott országnak igazi re­ménysége csak szellemi tőkéjé­nek kamatoztatása lehet - hangzott a XXII. Országos Tu­dományos Diákköri Konferen­cia (OTDK) megnyitóján a Ma­gyar Tudományos Akadémia (MTA) kongresszusi termében, ahol a Miskolci Egyetem diákjai is vehettek át díjakat. Az eseményen adták át a Pro Scien­tia Érmeket, illetve az OTP Bank Rt. Fáy András Alapítványa pénz­jutalmait a felsőfokú tanulmányaik során kiemelkedő teljesítményt nyújtó összesen 193 egyetemi és fő­iskolai hallgatónak. A Fáy András- díj és a jutalom összege 50 ezer fo­rint, melyet a díjazottak egy évre le­kötött takarékbetétkönyv formájá­ban kapnak meg. Az alapítvány pá­lyázati rendszerben működik. Ä ku­ratórium - elnöke Kosáry Domokos, az MTA elnöke — minden évben meghatározza a támogatandó célt. 1995-ben az oktatás segítése, a te­hetséges diákok továbbtanulásának támogatását tűzték ki célul. A Pro Scientia Érem díjazottjai között találhatjuk 1995-ben a Mis­kolci Egyetemről Balogh Juditot, Boros Ferencet, Egyedi Csabát és Erdei Pálmát. A vásárosnaményi Erdei Pál­mát, a Miskolci Egyetem szociológia szakos, végzős hallgatóját arról kér­deztük, szerinte mivel érdemelte ki az elismerést.- Az OTDK társadalomtudomá­nyi szekciójában „Az átülések ter­mészetrajza” címmel az 1990 és 94 közötti parlamenti ciklusban tör­tént, számszerűit 57 átülésről ké­szítettem elemzést, amivel az esz­tergomi OTDK-konferencián első helyezést értem el. Egy másik dol­gozatomért - amely az izraeli kibu- cokról szólt - a Budapesti Közgaz­daságtudományi Egyetem különdí- ját kaptam. Azt hiszem, egyéb tevé­kenységeimet, a folyamatos mun­kámat is figyelembe vették.- Mire használja majd fel ajuta­lom összegét? — Ezt nem egyedül fogom eldön­teni, mert a férjemmel közösen gaz­dálkodunk. Az biztos, hogy el fog fogyni... A legtöbb, mi adható: a könyv Az UNESCO 7 milliós „csomagjából" is 150 iskolának jut Budapest (ISB - HM) - A könyv hozhatja el a gyerekeknek az egész világot. Ezért még a leg­apróbb településen is éltető elem, szellemi táplálék az olvas­mány, legalábbis az kellene, hogy legyen - mondta egy pá­lyázat eredményhirdetése al­kalmából tegnap Janikovszky Éva író, aki nevét adta a UNI­CEF legújabb felhívásához. .Ablak a világra”. Ezzel a címmel hirdetett pályázatot az idén az UNICEF Magyar Nemzeti Bizott­sága az aprófalvak iskolai könyvtá­rainak támogatására. Az ENSZ szervezete az idén 7 millió forintot fordíthat könyvbeszerzésre. Ebből az összegből azonban mindössze 150 iskola kaphatja meg a Bizott­ság ötvenezer forint értékű könyv­csomagját, a pályázatra jelentke­zett további négyszázötvennek egyetlen kötet sem jut. Ezért a UNI­CEF Magyar Nemzeti Bizottsága a gyerekek barátaihoz, magánszemé­lyekhez, vállalkozókhoz, és intéz­ményekhez fordul: befizetéseikkel segítsenek abban, hogy minden rá­szoruló iskola hozzájusson a szük­séges könyvekhez. (Az akció szám­laszáma: 11705008-20123725) Kecskeméti Edit, a UNICEF ma­gyar szervezetének igazgatója el­mondta, hogy segítségük, az 50-50 ezer forintos könyvcsomag 150 kis­település iskolájába jut el. A legtöbb helyen az iskola, illetve annak könyvtára a falu egyetlen művelő­dési központja, így a könyvadomány nemcsak a gyerekeken, de a telepü­lés valamennyi lakóján is segít. A pályázatokból, a pedagógusok leve­leiből a segélyszervezet számára egy szociográfiával felérő helyzet­kép bontakozott ki. A hátrányos helyzetű település hátrányos hely­zetű iskolájában hátrányos helyze­tű gyermekek tanulnak - fogalma­zott Kecskeméti Edit. Az iskolai könyvtárak éves beszerzési kerete országos átlagban negyvenezer fo­rint körül mozog. Ez az összeg a könyvtárak szinten tartására sem mindig elegendő. A felmérések ada­taiból azonban kitűnik, hogy van olyan iskola az országban, ahol évi kétezer forintot tudnak könyvvá­sárlásra költeni. Segélyezés, támogatás - más alapokon Budapest (ISB - D.Zs.) - Az ön- kormányzatokat egyre jobban fojtogatja a lakosság elesett ré­tegeinek életben tartása. Ezért próbálnak folytonosan olyan le­hetőségeket felkutatni, ame­lyek révén a lakosság is, az ön- kormányzatok is jobban járnak, mint az „egyszerű,, segélyezés­sel. Törekvéseikben nincsenek egyedül: segíti őket a Pénzügy­minisztérium által életre hívott Kölcsönös Segélyegyleteket Tá­mogató Alapítvány. A szervezet - nyugati példákra ala­pozva - kifejezetten szorgalmazza, hogy az önkormányzatok kezdemé­nyezzék a településükön önsegélye­ző pénztárak alapítását. A létező pénztárak közül (nyugdíj, egészség, önsegélyező) éppen ezekből van a legkevesebb, mindössze 6 alakult az elmúlt két évben. Természetesen, a folyamatosan támogatásra szorulók ellátásáról továbbra is a hivatalnak kell gondoskodnia, hiszen ók nem tudnak pénztártagokká válni, az azzal járó fizetési kötelezettségek miatt. Akik viszont még alkalma­sak arra, hogy tagdíjat fizessenek, mintegy előre gondoskodhatnak a jövőjükről. Ugyanis, ha életük bár­mely szakaszában támogatásra szo­rulnak - például megbetegszenek vagy elveszítik az állásukat -, az önsegélyező pénztár folyósít szá­mukra egy meghatározott összeget, amely a fizetési idő hosszúságától, a tagdíj nagyságától, valamint a pénztár gazdálkodásának haté­konyságától függ. Ha ugyanis nye­reségesen forgatta a tagdíjakat, több pénzt forgathat vissza a segé­lyezésre. A pénztárba ráadásul a munkaadók is fizethetnek be összegeket dolgozóik javára. S hogy az alapítási költség - amely 1-1,5 millió forint - ne terhel­je az alaptőkével kezdetekben még nem rendelkező pénztárat, az Ala­pítvány külön kézikönyvet készí­tett, amelyben minden szükséges információt megtalálnak az érdek­lődők. így külső szervezet bevonása nélkül is megalakítható a pénztár. Ezenkívül a működés megkezdésé­től a szakemberek ingyenes konzul­tációs lehetőséggel is rendelkezésre állnak. Béringa 13 600 és 15 ezer között Budapest (MTI) - Nem közele­dett a munkavállalói és a mun­kaadói oldal álláspontja a, mini­málbér-emeléséről az Érdek­egyeztető Tanács bér- és mun­kaügyi bizottságának ülésén. A munkavállalói oldal azt kérte, hogy a jelenlegi 12 200 forintról ja­nuár 1-jétől 15 ezer forintra emel­kedjen a minimálbér. A munkaadói oldal viszont azt ajánlotta, hogy feb­ruár 1-jétől 13 6Ó0 forint legyen a minimálbér, de néhány ágazat eh­hez a szinthez is csak a lehetőségei szerint zárkózzon fel. A kormányzat szerint a 13 600 forint túl alacsony, de elfogadja a két szociális partner megegyezése szerinti minimálbért. A munkaadói oldal hangoztatta: a 15 ezer forintra emelés teljesen ir­reális kérés, ebben nem állapodhat­nak meg. A január 1-jei bevezetést is csak akkor fogadják el, ha meg­változnak a társadalombiztosítási szabályok, de a mértékre még eb­ben az esetben is új ajánlatot tesz­nek. Arra a munkavállalók is kész­nek mutatkoztak, hogy ne vala­mennyi ágazatnál egységesen ve­zessék be a magasabb minimálbért. Továbbra sem tartották teljesíthe­tőnek a többelemes minimálbérre vonatkozó munkavállalói igényt. A felek álláspontja eltért a jövő évre a versenyszférában ajánlható béremelési mértékekről is. A kor­mányzati és a munkaadói oldal 19,5 százalékos átlagot tart elfogadható­nak a munkavállalói oldal 20 száza­lékot. A minimum- és maximumér­tékeknél a kormányzatnak elfogad­hatónak tűnt a plusz, mínusz 4-5 százalék, a munkaadók minimum­ként 10-12, maximumként 23 szá­zalékot jelöltek meg. A munkaválla­lóknál a minimum 17, a maximum 28 százalék. EBESZ-előkészületek Budapest (MTI) - Az EBESZ csü­törtökön kezdődő budapesti külügy­miniszteri értekezletének megkez­dése előtt szerdán a parlamentben ülésezett az 53 tagállamot magában foglaló nemzetközi szervezet Parla­menti Közgyűlésének Elnöksége. Mint arról Bársony András az el­nökség tagja, a magyar EBESZ-de- legáció vezetője beszámolt: az el­nökség foglalkozott az oroszországi választásokra küldendő EBESZ- megfigyelőcsoport összetételével. Az előzetes tervek szerint ugyanis a tagországok parlamentjeinek részé­ről több mint száz megfigyelő képvi­seli majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet Orosz­országban. Az elnökség napirendi pontjai között szerepelt a nyári stockholmi parlamenti közgyűlés előkészítése és a csütörtökön kezdő­dő EBESZ külügyminiszteri érte­kezletre való felkészülés is. „A PARLAMENTBE A rasszizmus ellen Budapest (ÉM - B.I.) - Tovább fodrozód­tak a leköszönő kultuszminiszter (Fodor Gábor) által beterjesztett médiatörvény viharának hullámai. Bár a hajnalig tartó költségvetési szavazás alaposan megtize­delte a parlament tegnapi résztvevőinek számát, ám kifejezésre jutott, hogy négy párt még mindig egyértelműen támogat­ja a hat aláírást tartalmazó rádiós és tele­víziós törvényjavaslatot. A kereszténydemokrata Leitner Gábor fönn­tartásait fejezte ki a televízió 2-es csatornájá­nak eladásáról. Véleménye szerint a 2-es mű­holdas adása csak az ország negyven százalé­kában fogható, ám az érthetetlen, hogy min­den potenciális áramfogyasztónak fizetnie kell. Hága Antónia (SZDSZ) azt szorgalmazta, hogy a kisebbségi állampolgárok kapjanak na­gyobb adásidőt, s kifogásolta, hogy a képer­nyőn nem lát cigány bemondót. Bauer Tamás (SZDSZ) visszatért a kisgazdák véleményére, mely szerint a hatpárti konszenzussal létrejött előteijesztést az FKGP szinte puccsszerűen visszautasította. Az SZDSZ-es honatya szigo­rú kritikával illette a Torgyán József vezette pártot, mondván, hogy az - nem első ízben - szegett meg egy megállapodást. A dolog pikan­tériája, hogy G. Nagy né Maczó Ágnes idő hiá­nyában már nem kapott szót, tüntetőén el­hagyta a termet diktatúrát emlegetve, s nem vette igénybe a Bauer Tamás által felajánlott felszólalási időt. A büntető könyv módosításáról szóló tör­vényjavaslatot Vastagh Pál igazságügyi mi­niszter teijesztette elő. Az expozéban elhang­zott, hogy a fölerősödő rasszista törekvések miatt szükséges szigoi'ítani a törvényt, s azt hozzáigazítani a nemzetközi normákhoz. Ez azért elkerülhetetlen, mert országunkban és térségünkben is fölerősödtek azok a megkü­lönböztetések, amelyek a más fajúakat, vallá- súakat sértik. A bizottságok és a frakciók szó­szólói a szándékkal, illetve a törvénytervezet céljával egyetértettek, ám kifogásaikat és fenntartásaikat sem hallgatták el. Az uszítás, a gyűlölködés, a fajgyűlölet megfékezése érde­kében hozandó új jogszabályok nem sérthet­nek korábbi, alkotmányos jogokat és nem ha­tárolhatják be például a gyülekezési és a szó­lásszabadságot. Kutracz Katalin (MDF) föl­emlegette, hogy nagyon keskeny az az ösvény, amelyen a törvénytevők járhatnak a rassziz­mus megfékezésében és a demokrácia biztosí­tásában. Torgyán József (FKGP) elutasította a tervezetet mondván, hogy ezzel visszaélhet a mindenkori hatalom. A kereszténydemokrata Gáspár Miklós véleménye szerint az igazság­ügyi tárca túl szélesre nyitja, és indokolatla­nul szigorítja a büntethetőség kapuját. Szájer József (Fidesz-MPP) kifejtette, hogy egy olyan kriminalizálási folyamatnak vagyunk tanúi, amely politikai felhangokat sejtet. A tegnapi parlamenti ülés a nemzetbizton­sági törvényjavaslat vitájával fejeződött be. Több mint háromszáz módosító javaslatról tárgyaltak a képviselők. Veszélyes utakon Miskolc (ÉM - FL) - A Miskolci Közúti Igaz­gatóság ügyeletéről kapott tájékoztatás sze­rint tegnap az esti órákban a megye főútjai hó­nedvesek, helyenként már szárazak voltak. A mellékutak általában havasak, hókásásak, a lehullott hó zömét már letaposták, leverték a jármüvek. A bükki utak havasak, helyenként jegesek. A közúti igazgatóság nyolc gépjármű­vel végzi az utak tisztítását, érdesítését. Hollóstetőn - mint a Hollóstető Fogadó tu­lajdonosától, Fazekas Lászlótól megtudtuk - húsz centiméteres hó váija a turistákat. Igaz, hogy az úton csak nagyon figyelmesen, óvato­san szabad közlekedni, de a hóval borított Bükk csodálatos látványa minden fáradságot megér. A Jávorkút felé vezető útról is eltolták a 17-20 centiméter vastagságú havat - ám fa­gyott: a hőmérséklet este mínusz három fok volt. Bánkúton szerdán mindössze öt centimé­ternyi hó esett, azt is elsodorta a szél. Tegnap estére viszont tíz centiméter volt a hóvastag­ság és ismét esni kezdett. Síelésre alkalmassá tették a pályát és ma reggel a 4-es, 5-ös és 6-os pályán beindulnak a felvonók. LAPZÁRTA • A GYALOGOSBALESETEK száma meg­szaporodott a csúszós utakon. A mentők ügye­letéről kapott tájékoztatás szerint csak Mis­kolcról és környékéről legalább tíz, zömében idős embert, szállítottak tegnap a kórházba bo­katörés, vállficam vagy kartörés miatt. • VAKLÁRMA volt a tűzoltóknál: két alka­lommal is indokolatlanul riasztották tegnap a lánglovagokat. Tiszaújvárosban a TVK 502-es üzemében egy beépített tűzjelző tévesen jel­zett tüzet. A kiérkezett tűzoltók szerencsére csak a készülék hibáját tudták megállapítani, Az encsi tűzoltókat, feltehetően egy nyilvános telefonfülkéből hívták fél hétkor tűz oltására a Hernád étterembe. Mint kiderült tűz szeren­csére nem volt, csak valakinek megint a tűzol­tókkal támadt kedve játszani.

Next

/
Thumbnails
Contents