Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)

1995-12-23 / 302. szám

December 23., Szombat ÉM - karácsony V A pénzügyi terror veszélyei Beszélgetés Tolnay Lajossal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével Marczin Eszter A magyar gazdaságban az elmúlt más­fél év alatt sem sikerült azon a helyze­ten változtatni, amit az alacsony telje­sítőképességgel, az alacsony hatékony­sággal és az eladósodási hajlammal jel­lemeznék. Én ezt tartom ma a legna­gyobb problémának - mondotta beszél­getésünkkor Tolnay Lajos. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét - aki egyben a Rákóczi Bank elnöki tisz­tét is betölti - a gazdaságpolitika moz­gásteréről, a folyamatok várható ala­kulásáról kérdeztük. □ A jelenlegi kormány áltál meghirdetett gazdaságpolitikai program a nemzetközi fi­zetőképesség megőrzését, a fizetési mérleg hi­ányának csökkentését, a gazdasági egyen­súly romlásának megállítását tűzte zászla­jára. Adódik a kérdés: elegendő-e mindez a gazdasági növekedés megindításához is? • Az új kormány gazdaságpolitikája abból a felismerésből indult ki, hogy a gazdasági nö­vekedést le kell fékezni annak érdekében, hogy az ország külső és belső egyensúlya stabilizálódjon. A másik oldalon viszont erő­södött az a szemlélet, hogy a növekedési fel­tételek javításával nem lehet várni a pénz­ügyi stabilizáció befejezéséig. A nagy dilem­ma az, hogyan lehet ezt a két, egymással el­lentétes célrendszert kezelni. Meggyőződé­sem, hogy egyetlen intézkedéscsomaggal semmiképpen. □ Ezek szerint a Bokros-csomag önmagában kevés? • Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gazdaságpolitika alapvető célja a gazdaság működőképességének javítása. Ehhez ké­pest a külső és a belső pénzügyi egyensúly, a növekedés, az infláció kordában tartása, a foglalkoztatási gondok enyhítése, a szociális feszültségek kezelése csak eszköz. Önma­gukban részcélok, amelyek közül egyiknek sem adhat a kormányzat olyan prioritást, hogy más területeken a működőképesség határáig éleződjenek a feszültségek. □ Vagyis átestünk a ló másik oldalára, és olyan részcéloknál ragadt le a kormány, amelyek egy idő után veszélyeztetik a gazda­ság működőképességét ? • Hangsúlyozni szeretném, hogy a problé­mát nem a Bokros-csomag céljaiban látom, hanem a gazdaság előtt álló egyéb feladatok figyelmen kívül hagyásában. A márciusi in­tézkedések - és most nem a szociális meg­szorításokról beszélek - egyes elemei, mint például a forint egyszeri nagyarányú leérté­kelése, majd a csúszó árfolyam bevezetése, illetve a pótvám kivetése, helyes döntések voltak. Hozzájárulnak az import fékezésé­hez. Vagyis az import megdrágításán ke­resztül, annak kiváltására motiválnak, a hazai gyártást helyezik előtérbe. De tegyük hozzá: csak elméletileg. Mert van ennek egy másik, kevésbé jelzett és várt hatása is, amelynek az elmúlt időszakban sajnos ala­posan megittuk a levét. Nem feledhetjük el, hogy a magyar gazdaságban a vállalkozók 70 százaléka hazai piacra dolgozik. Ugyan­akkor látni kell azt is, hogy ez a termelés importigényes. A beépített alkatrészek, anyagok több mint 50 százaléka külföldről behozott áru. így tehát a leértékelés és a pótvám igen jelentősen megdrágította a ter­melést. A vállalkozások külpiacra kénysze­rítése jól hangzó tétel, de a cégek jelentős ré­szének erre nincs lehetősége, és akiknek van, azoknak is rontja a külpiaci versenyké­pességét a hazai értéke­sítés szűkülése. A másik elem az állami költség- vetés hatalmas hiteléh­sége. Ennek, valamint az inflációnak köszönhe­tően a hitelkamatok az egekig szöktek. Az ál­lam eladósodásának megakadályozása érde­kében is szükség volt a Bokros-csomagra, de az államháztartási reform­mal kapcsolatosan - a deklarációval ellentét­ben - rendkívül kevés konkrét intézkedés tör­tént. Ennek kényszerű következménye az adó­törvények ismert módo­sítása, a 48 százalékos tábla. A harmadik elem, hogy a megszorító, tiltó intézkedések mellett nem voltak ott az ex­portösztönzésre, az épít­kezésre utaló céltudatos lépések. □ A pénzügyminiszter azonban vitatja, hogy pusztán megszorítások­ról lenne szó. Ezt cáfolva éppen lapunknak nyilat­kozta nemrégiben, hogy az export nőtt, az ipari termelés emelkedett, csökkent a munkanélküliség, tehát szó sincs recesszióról. • A csomag valóban hatékony elemei segí­tettek a belső és külső egyensúly stabilizáló­dásában. De milyen áron? És én azért ezt is figyelembe venném. Ebben az évben várha­tóan másfél-két százalékos lesz a gazdasági növekedés. Ami már kevesebb az eredeti el­képzelésekben megjelöltnél. Jövőre pedig maximum egyszázalékos növekedés prog­nosztizálható. Pontosan ezekkel a számok­kal bizonyítható, hogy a csomag inkább a stabilizációt segíti, a növekedést pedig le­fojtja. Vagyis megint csak bebizonyosodik: igaz az az elv, amely szerint a magyar gaz­daság olyan állatorvosi lóhoz hasonlítható, amelyet egyetlen gyógymóddal nem lehet úgy kúrálni, hogy minden betegségéből ki­gyógyuljon. □ On milyen kúrát javasolna? • Abban a szakmai viták ellenére is egyet­értünk - és ezt a kamara és Bokros Lajos sem mondja másként -, hogy Magyarorszá­got csak az export- és befektetés-vezérelt gazdaságpolitika húzhatja ki a válságból. Szerintünk azonban - és ez a Bokros-cso­mag hiányossága - nem sikerült az ösztön­ző elemeket - vagy forrás vagy szándék hiá­nyában - megfelelően működésbe hozni. Ezért van az, hogy a beruházások, az ipari növekedés és az export dinamikája is lelas­sult. Ez azt is jelenti, hogy mélyül a szaka­dék hazánk és a környező konkurens orszá­gok között, amit aggasztónak tartok. □ Van a gazdaságpolitikának olyan ága, amelyet sikeresnek minősít? • Három sikertörténetről tudnék beszélni. Az egyik, hogy meg tudtuk tartani a külföl­di befektetők bizalmát. Az egy főre eső kül­földi befektetői tőke nálunk lényegesen ma­gasabb, mint bármelyik visegrádi ország­ban, az össz-tőkebefektetés értéke pedig meghaladja a kilencmilliárd dollárt. Siker- történetnek gondolom a privatizáció hazai gyakorlatát is, annak ellenére, hogy a tör­vényalkotás a vártnál jobban elhúzódott. Véleményem szerint Suchman Tamás irá­nyításával hatékony, operatív privatizációs mechanizmust sikerült kialakítani. A ma­gánosítás idei történéseinek következtében pedig végleg eldőlt, hogy a piacgazdaság fo­lyamatai már visszafordíthatatlanok. Én egyébként nem tartom tragédiának a kül­földi tulajdon ilyen arányú jelenlétét a ma­gyar gazdaságban. Ennek az országnak csak előre lehet menekülni, és itt az előre­menekülés annyit jelentett, hogy az úgyne­vezett kemény mag, a közszolgáltatók és a bankok privatizációjában is áttörést kell elérni. A harmadik az európai integráció kérdése. Magyarország német és francia kapcsolatainak további erősítésével, az EU- tagság irányába mutató lépések immár visszafordíthatatlanokká váltak. Mindeköz­ben élénkült a tengerentúli befektetők ér­deklődése is. □ Melyek azok a gazdaságpolitikai tendenci­ák, amelyeken a jövőben meglátása szerint feltétlenül változtatni kell? • Mindenekelőtt kiemelt hangsúlyt kell for­dítani a gazdaságpolitika kiszámíthatósá­gára. Ez nemcsak a magyar vállalkozók vé­leménye, a külföldi befektetők is hasonlóan gondolkodnak erről. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy éviül évre jelentős szabálymódosításokat hajtunk végre. Ezt persze lehet azzal indokolni”, hogy javítani kell a törvényeket, ám a törvények stabili­tása sokszor fontosabb, mint az apróbb hi­bák kijavítása. Változtatni kellene azon a gyakorlaton, ami az előző és a mostani kor­mányra is jellemző: a pénzügyminiszter ha­tározza meg a gazdaságpolitikát. Minden pénzügyminiszternek az egyensúly megte­remtése az alapvető érdeke. Ha ez az érdek szinte kizárólagossá válik, ha a pénzügyi tárca terror alatt tartja az egész kormányt, az veszélyezteti egy integráns gazdaságpoli­tika kialakítását. Mindez a jelenlegi pén­zügyminiszter működése alatt különösen karakterisztikusan érzékelhető. Lépcsőházi karácsony Kovács Judit Magányának első karácsonyát abban a lépcsőházban töltötte, amelynek egyik lakásában korábban lakott, s ahol volt felesé­ge és nagylánya él. Űzött vadként lapult a sötétben, s figyelte az egykori otthonából kiszűrődő zajokat. Itta lánya kacagá­sát, az ünnepi zene akkordfoszlányait. Nem mert, nem akart bekopogni. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Három évvel ezelőtt kezdődött, s a mai napig is tail ez a magány, jóllehet egész csapat veszi körül nap mint nap. A hajléktalanok csapata, amely tőle, a tanult embertől váija a biztonságot, a segítséget. A negyvenkét esztendős fiatalem­ber valóban karriert futott be, legalábbis harminckilenc éves koráig, amikor is az utcára került. A munkahelyéről és az ott­honából is. Mérnökként végzett és dolgozott hosszú éveken keresztül, végül - saját szavaival élve - a gyengeség lett a veszte. De hiszi, hogy van még kiút. Találkozásunk estéjén jeges szél fújta az ónos-havas esőt a járókelők arcába. O nyitott gallérral, remegés nélkül állta a vihart. Sokkal többet, rosszabbat is átélt már - legyintett, mi­kor megkérdeztem, nem fázik-e. Kopott bőrkabátján hasadá­sokat láttam a szív tájékán: a múltkoriban megkéselték, de megúszta... István nem akarta, hogy történetéből ráismerjenek, ezért kérte, csak a keresztnevét íijam le. Nem szeretne szégyent hozni a családjára. A szüleire, akiket már három éve nem mer meglátogatni, a hátrahagyott két feleségre s a két gyerekre sem. Nem ők tehetnek arról, hogy így alakult. Mégis jólesett elmondania mindent, mert amúgy nincs kinek kiöntenie a szívét.- A szüleim tisztességes, becsületes emberek, értelmiségi­ek. Szép gyermekkorom volt, leginkább a nagyiék kényeztet­tek - emlékszik vissza. - Jótanuló lévén egyből felvettek a fő­iskolára, mérnökként végeztem és dolgoztam éveken át. Ti­zenhárom éves korom óta szerelmes voltam az első felesé­gembe, s már főiskola ideje alatt, húszéves korunkban összeházasodtunk. Nem ment könnyen a családalapítás, jár­tuk az albérleteket, míg évek múlva összejött annyi pénz, hogy vegyünk egy lakást. A berendezése sem volt könnyebb feladat. Aztán jött a gyerek, a lányom, aki most már szintén főiskolás. Idővel azért egyre jobban éltünk, én rengeteget dol­goztam, még géemkáztam is. Korábban aktívan sportoltam, de később is gyakran eljártunk a barátaimmal egy kis test­mozgásra. Az „edzések” végén jólesett az ital - egyre több és több. Az itallal pedig jöttek a nők. így ért véget az első házas­ságom. A második? Mintha csak lemásolták volna az előzőt.- Azzal a különbséggel, hogy akkor már a munkámat is el­veszítettem - meséli. - Hónapokig jártam az álláshirdetések­re, de mindenütt elutasítottak. Akkoriban már jócskán el­múltam harmincöt éves, amely úgy tűnik, bűvös határa a fel­vételnek. Aztán feladtam. István nyáron alkalmi munkákból él, egykori ismerősei­nek segít a telken a kerti munkában, a betonozásnál. Mindig megkeres annyit, amennyire szüksége van, s az éjszakáit is ott töltheti. A téli hónapok nehezebbek, ilyenkor a kuka a megélhetési forrás.- Nem is gondoltam volna, hogy az emberek milyen sok príma dolgot kihajítanak - mutat végig öltözékén, amelyről azért lerí a viseltesség. - Ma egy teljesen ép pár női csizmát találtunk. El is hoztuk ajándékba egyik sorstársunknak. Azért búzlöm ennyire - szabadkozik -, mert a hölgy hálából meglocsolt valamilyen orosz kölnivel. A fiatalember úgy tűnik, megbékélt a sorsával. Egyedül azt tűri nehezen, hogy nem tud tisztálkodni, meg naponta tiszta ruhát ölteni.- A téli éjszakák szörnyűek. Az első időben azokba a lép­csőházakba jártam aludni, ahol már valamikor laktam. Úgy gondoltam, így nem lesz feltűnő, hogy idegen ólálkodik a ház körül. Aztán már mindegy volt, csak ne zaklassanak. Most újra felcsillant a remény: talán kap munkát. Éjjeliőr lehet, de még kellenek hozzá bizonyos papunk.-Jó lenne, ha megkapnám. Lenne fizetésem, meg éjszakai szállásom is - mereng el a vágyott jövőn. - Aztán még akármi is történhet. Lenne időm olvasni, műszaki irodalmat is, így talán be tudnám hozni szakmai ismereteimben is a három­éves lemaradást. Aztán új életet kezdhetnék... Az idei karácsony? Nincsenek különösebb tervei. Ajándé­kot nem vár, ő sem tud venni senkinek. Már nem fáj annyira a magány. Olvasással üti el az ünnepeket, persze, ha tud sze­rezni egy jó könyvet.- Könyvtárba így azért mégse mehetek - sóhajt, végignéz­ve magán. I a<s7Íf> atya ar éghői érkerrtt Buzafalvi Győző ' A csípős, metsző kassai szél az abatykéri öregek napközi otthona avatási ünnepségé­nek napján sem hazudtolta meg önmagát. Neves vendéget várt a település: László atyát, aki mások számára talán rendhagyó módon, szó szerint az égből érkezett. Az atya ugyanis praktikus ember - és végzett pilóta. Kihalt volt az Airport Aranyos. Csak a leszállás segítői szorgoskodtak a mezőn. A zöld 318-as BMW tulajdonosa, egy helyi magánvállalkozó, Kurilla Ferenc várta báránybőrrel a kezében, hogy lengesse, ha feltűnik az égbolton gépével az atya. Az orkánszerú szél nem kímélte az alkalmi várakozókat sem. Belemart az arcukba. A Sátor­hegy felől zúgás hallatszott, ám kiderült: csak képzelődünk. Végül megérkezett. Körözött a rep­tér felett. Kóstolgatta, milyen lehet a széljárás. Majd méltóságteljesen, a széllel szemben landolt a HA-SJM négyszemélyes repülőgép. Az atyát el­kísérte 83 éves, ruganyos léptű édesapja is, aki most először látta az abaújkéri repteret. László atyával a Szomszédok című népszerű teleregényben találkozhattunk először, mint a he­lyi közösség, Gazdagrét katolikus templomára gyűjtő és a diákokkal együtt focizó lelkésszel. Az abaújiak akkor még nem is gondolhatták, hogy’ hamarosan megismerhetik közelebbről is a sokfe­le szervezetben és társadalmi munkában részt ve­vő jeles egyházi személyiséget. László atya, alias Lipp László Abaújkérre vető­dött, ahol összebarátkozott az önkormányzat ve­zetőivel, főleg Palkó József polgármesterrel. A község határában lévő hatalmas héthektáros fü­ves térséget nézte ki magának. Itt egy kuriózum­számba menő ideiglenes mezőgazdasági repülőte­ret - az Aranyos Airportot - hozta létre. Az atya ugyanis B-kategóriás pilóta. A reptéren kívül az Aranyosi-völgy az (Zemplén és Abaúj összeölel- kezésénél), amit a szíve csücskének nevez. Nem maradt meg pusztán a csodálkozásnál. Vett egy népi építészeti remeket, ahol hetven-nyolcvan fé­rőhelyes ifjúsági centrumot alakított ki. Az öregek napközi otthonában az avatási ün­nepséget követően készségesen vállalkozott Lász­ló atya a diskurálásra.- Hogyan került Abaújba? - kérdeztük tőle.- A papi labdarúgócsapat, a Napsugár SC kö­zépcsatára vagyok. Jó barátom, a jobbszélső Ob- bágy László, Budapesten, a Rózsák terén szolgált akkoriban. Az ó révén ismertem meg az abaúj- szántói görög katolikus esperes fiát. Szóba került ez a térség, neki Hejcén van egy ifjúsági háza. Na­gyon megtetszett nekem a tájék. Akkor nyomban elhatároztam: a diákok számára vásárolok régi parasztházakat. Ekkor 1989 novemberét írtuk. Az Abaújkérhez tartozó Aranyoson a Napsugár út 27. szám alatt sikerült elérhető áron hozzájutni egy ingatlanhoz, amit azóta állandóan bőgtünk és szépítünk. Az elmúlt nyarak alatt több száz gyermek fordult meg ezen a gyönyörű tájon. A vi­déki élet rejtelmeit megismerve*- utazhattak vissza aztán Budapestre. A parányi falu befogad­ta a fővárosi fiatalokat, akik a nyaralás alatt igen jól érzik magukat ebben a természetes vadonban.- Honnan jött az ötlet az ideiglenes repülőtér létrehozására?- A pestieknek szerintem szüksége van a nor­mális vidéki kapcsolatra. A vidéknek pedig a tel­jes jogú elismerésre, és arra, hogy bekapcsolódjon az ország vérkeringésébe. Az északra vezető utak állapotát ismerve a leggyorsabb a légi közlekedés. Budapestről Abaújkérre egy óra tíz perc alatt le­het eljutni. Úgy gondolom: előbb-utóbb lesznek majd emberek, akik használni is fogják ezt a légi­kikötőt. Egyébként az Aranyos Airportot a to­ronyban is jegyzik. Felszállás előtt jelentenünk kell a célpontot, amit mi repülős nyelven úgy ké­rünk, hogy „Abaújszántó 90 fok és 4 kilométer”. Az aranyosi reptéren volt már egy sor rendezvény az abaújkéri önkormányzat szervezésében. Ta­valy például szeptember 24-én 24 felszállást re­gisztráltunk. A fél falu repült. Május elsején a sárkányrepülők szolgáltatásait is igénybe vehet­ték. De lesz itt jövőre nemzetközi Opel-találkozó a Panta-klub gondozásában. A müncheniek, az amszterdamiak és a brüsszeliek már jelezték részvételi szándékukat.- Az itt élő emberek kishitűek: e régióban lu­xus repülőtérről álmodozni, mivel az abaújiak többségének a mindennapi megélhetés is komoly probléma...- Én hiszek és bízok abban, hogy változás lesz. Természetes emberi igénynek tartom az élet to­vábbfejlődését, és ezt a magyarság sem kerülheti el. Bár Trianon káros hatása máig érződik. Az idevalósiak sajnos egyre befelé fordulóbbak. Dep- resszív országban élünk. Nekem azonban hitből fakad az optimizmusom.- Lelkészként hogyan tud megfelelni sokirá­nyú elfoglaltságának?- Életem kulcsgondolata az, hogy a papi hiva­tásomat szélesebb körben kell megélnem. Az em­bert figyelem és szolgálom, ami a test, a lélek és a szellem egysége. Az emberre figyelés a valós földi gondjaik meghallgatását is jelenti. Én nemcsak a lelkűkkel törődöm, hanem az egész személyisé­gükkel is. Jézus is ezt tette. Ehhez hozzátartozik az az életmód, ami jellemző rám a fővárosban és vidéken egyaránt. Meggyőződésem: az emberek­nek nem halat kell adni, hanem hálót! A lehetősé­gek felvillantása, megadása összefügg az Abaúj- ban végzett karitatív tevékenységemmel, szolgá­latommal. Az Aranyos környékén élők befogadják a jövevényeket is, de csak akkor, ha nem előkelő idegenként viselkednek. Ha bármelyik fél nem ér­zi jól magát, akkor nem működik a dolog. Én azon munkálkodom, hogy kétoldalú legyen a kapcsolat. „Meggyőződésem: az embereknek nem halat kell adni, s hanem hálót!"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents