Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)

1995-12-23 / 302. szám

CM - karácsony III B>a>iaftfttf&agg8^3%8gg83&SSMSMM8^ IIHII li ill! l'll lli rT1TTlTOffiggäaB^aii5aM8&S^ggg^Sgai8magg&&&^M^Bj&^<&S^fSSc3B8aSSafiS^^ Karcsi itthon sincs már otthon Magyarnak mondja magát a világgá ment apja anyanyelvét tanuló amerikai unoka December 23., Szombat Faragó Lajos 1956 karácsonyán nemcsak Jézus Krisztus megszületéséért szólt a harang a hejőbábai római katolikus és református templomban (sem). Amikor elkezdték énekelni a „Menny­ből az angyal...”, illetve a „Krisztus urunk­nak áldott születésén...” kezdetű énekeket, a szülők, nagyszülők, testvérek, rokonok két­ségbeesve fohászkodtak: Szűz Mária! Urunk! Istenünk! Kérünk téged, vigyázz fii­unkra, unokánkra, testvérünkre, rokonunk­ra! Őrizd meg őt nekünk, egyengesd útjait és vezéreld haza. Hejőbábáról hat fiatal vágott neki a világnak 1956. október 23-át követően. Csörsz József jelen­leg Angliában lakik, és ebben az évben az édes­anyja temetésén volt itthon. Kernács József Do­minikában őserdők kiirtásával, kegyetlen körül­mények között kezdte kinti életét, aztán hazaté­résre szánta el magát, de végül is Ausztriában, Burgenlandban telepedett le, onnan jár haza rendszeresen. Krajcsik István Argentínába ván­dorolt ki, a Páneurópai Olajtársaságnál dolgozott lakatosként, utoljára 1968-ban adott életjelt ma­gáról. Azóta a Vöröskereszttel is kerestették, eredmény nélkül. Lipták István Aigliába emig­rált, és ott is halt meg 1975-ben. Hejőbábán nőtt fel Marada Elemér is, aki Miskolcon, a Ládiban dolgozott. Munkáskáderként kiemelték, elvégezte az orvostudománya egyetemet, majd egy Győr melletti faluban kapott munkát. Onnan ment ki Angliába, és most is ott lakik. „Hívott, de én félteni” A hatodik: Marada Károly, Karcsi. Édesapja az egész környéken elismert ács-asztalos kisiparos­ként dolgozott. Édesanyja, Márta néni háztartás­beli volt. Két gyermeket neveltek. Az 1956-ban ti­zenkét éves Rezső időközben általános iskolai ta­nári diplomát szerzett, Mezöcsátról nősült, felesé­ge Katika is pedagógus, Tiszakesziben élnek. Ro­land fiuk a Földesben harmadikos, orvosnak ké­szül, a kisebbik Máté, általános iskolás. Karcsi 1937-ben született, 1955-ben érettségi­zett a Földesben, és segédelektrikusi álláshoz ju­tott Miskolcon a Cementgyárban, ahol a tovább­tanulás esélyeivel is kecsegtették. 1956. novem­ber 24-én, szombaton hajnalban - ahogy szokta - elindult dolgozni, de haza sem este, sem másnap, sem harmadnap nem érkezett. Szülei csak sejtet­ték, hogy Nyugatra vitt az útja. A falu lakói értet­lenkedve kérdezték: miért ment ki, hiszen neki itthon is Amerika volt...- Beszélgetett Karcsi a tervéről a barátaival már korábban, de hogy neki is vág az ismeretlen­nek, arról csak a szomszédjukban lakó Bodnár Jancsi meg a mi családunk tudott pontosan. En­gem is hívott, de megmondtam kerek-perec, hogy nem megyek. Nem tudtam volna itthagyni a szü­léimét, testvéreimet, nem vállaltam a bizonyta­lanságot és féltem is. Az indulását megelőző este is eljött hozzánk, leült a konyhában a hokedlire, és még mindig győzködött. Az utcán sétálva is az Amerikában élő keresztapjáról, Hegedűs Barná­ról beszélt, akinek kocsija, jachtja van. Éjszaka egy vagy két órakor váltunk el, könnyes szemek­kel - idézi fel kedvünkért a régmúltat Karcsi leg­jobb barátja, unokatestvére, általános és középis­kolai osztálytársa, a most Bodrogkeresztúrban élő Marada Gyula. Kóser kocsi, téli fűtéssel Marada Károly testvérével, Rezsővel régi levele­ket lapozgatva szintén arról beszélgetünk: mi­ként esett, hogy harminckilenc éve az Atlanti-óce­án választja el fivérétől. Szavaiból a következő történet kerekedik ki: Karcsi szombaton azzal ment el otthonról, hogy dolgoznia kell, de másnap Miskolcról már egy teherautóval indultak Nyu­gatnak. Az ellenőrzések miatt csináltatott EMÁSZ-os igazolvánnyal jutottak el a Balatonig, ahonnan viszont már csak gyalog folytathatták útjukat. Győrtől valahol délebbre favágók segítsé­gével érkeztek meg Ausztriába.- Néhány nap múlva a szekrény fiókjaiban ke­reskedve találtam egy kockás papírt, amin csak ennyi állt: „Jelige: Hejőmenti kisfaluba üzeni Karcsi”. Ezután az egész család a Szabad Európa adásait hallgatta. Hetekig hiába, de az egyik este valami ilyesmit hallottunk: „Hejőmenti kisfaluba jeligére üzeni Karcsi! Drága szüleim és testvérem: szerencsésen megérkeztem. Kérem, bocsássátok meg, hogy búcsú nélkül jöttem el. Köszönök min­dent, és soha nem felejtelek el benneteket. Aki hallja, adja át!” - idézi fel Rezső. „Tudatom: megérkeztem” A testvére január közepéig Ausztriában táborban volt, és értesítette kintlétéről Hegedűs Barnát. Felvette a kapcsolatot az ugyancsak hejőbábai születésű, Dallasban élő Kimecz János cisztercita pappal is, aki Zircen tanult, de miután a rendet feloszlatták, kiment és paptanárként az egyete­men oktatott. Mire tőle a kiutazását támogató le­velet megkapta, már útban volt Németország felé, hogy onnan alapos vizsgálatok után bekerüljön az Egyesült Államokba induló csoportba. Egy 1957 márciusában kelt üdvözlőlap hátulján már ezt közli: „Tudatom, hogy szerencsésen megérkeztem Amerikába. Egynapi tábori élet után most uta­zom repülővel a Kimecz Jancsihoz. Egyedül va­gyok magyar ezen a New York-i repülőtéren, min­den idegen, de remélhetőleg nem sokáig leszek ilyen süket.” A paptanár pártfogolta és szerzett neki mun­kahelyet. Dolgozni kezdett, majd 1958-ban - hogy ennek fejében három év múlva megkapja az ame­rikai állampolgárságot - katona lett. Többek kö­zött Nyugat-Németországban is járt, ahol - mint később elmondta - rendszeresen hallgatta a Kos­suth Rádiót. Leszerelése után kezdték az Egye­sült Államokban komolyabban venni a számítógé­peket, és őt egy tanfolyam elvégzése után egy elég jelentős magáncégnél meglehetősen jó fizetéssel alkalmazták. Valamelyik következő karácsonyát egy magyar családnál töltötte. Fényképet is kül­dött a karácsonyfa előtt álló 10 fős csoportról, amelynek szélén ott guggol a fehér inges fiatalem­ber: „Drága Jó Szüleim! Á karácsonyi ünnepek al­kalmával kívánom az egész családnak a legjobba­kat. Karácsony estéjét egy magyar családdal fo­gom tölteni. Emlékezetben a mi kis családunkkal fogok lenni. Sokszor csókolok mindenkit, szerető fiuk, Karcsi.” Dollárok az IKKA-n át Aztán gyakrabban érkeztek a levelek, és időkö­zönként - húsvétra, karácsonyra -15-20 dollár is, amit az IKKA-n keresztül, Budapesten lehetett levásárolni.- Tíz év után, 1966-ban jött először haza, aztán 1976-ban megint és ezután gyakrabban. Aztán időközben apu meghalt, az ő temetésére nem tu­dott hazajönni. Most áprilisban, anyu kórházba kerülésének hírére azonnal hazautazott, és itthon volt, míg el nem temettük édesanyánkat...- Amikor erről esik szó, mit mond: sikerült-e megtalálnia az Egyesült Államokban álmai Ane- rikáját? - firtatom.- A első kocsiját Kimecz Jancsi segítségével vette meg. Ez egy kétszemélyes Sport Mercedes volt, amilyenre csak a milliomosok gyermekének tellett. Aztán volt Ford Mustangja. Haza mindig repülőgéppel jött, de Frankfurtban mindjárt'bé- relt egy kocsit, azzal járták be Olasz- és Érancia- országot, és azzal jöttek Hejöbábára is. A saját családjával - teszi még hozzá az ittho­ni testvér. Mutatja a képet Donnáról, egy ősei sze­rint mexikói-spanyol lányról, Karcsi feleségéről. 1976-ban már a fiukkal, Mattheusszal voltak itt­hon, aki most huszonkét éves, és több sportágban kiváló. Nézzük a róla készült felvételeket is: az apja vonásait őrző fiú az iskolában, a katonai szol­gálat idején, a sportmérkőzéseken. Matt, Donna és a mákos kalács Mattheus futballbíróként is dolgozik, és az egyik stadionban megkérdezték tőle, hogy csak nem magyar? Mire ő büszkén jelentette ki, hogy „de bi­zony, én magyar vagyok”. És elkezdte tanulni nyelvünket. Az egyik karácsonyra már ezt írta: „Boldog karácsonyi ünnepeket: MATT”.- Donnával és Mattheusszal nagyon jól össze­barátkoztunk - mondja Rezső felesége, Katika. - Szeretik a töltött és a rántott csirkét sült burgo­nyával, a székelykáposztát. Egyszer például má­kos kalácsot sütöttem, amit ők nem ismernek. Né­zegették, látták, hogy Karcsi is és mi is jóízűen esszük, aztán megkóstolták. Először csak csipe­gették, ízlelgették, aztán rövid idő alatt elfogyasz­tották az egészet. Donna imádja a magyar nép­művészetet. A matyót túl tarkának találja, de a kalocsai, a szentistváni hímzés nagyon tetszik ne­ki. Ezért hímeztem nekik egy 12 személyes asz­talterítőt, és készítettem szentistvám ruhába öl­töztetett babát.- Most eladjuk a szülői házat, de Karcsi azt mondta, nyugdíjasként lehet, hogy a feleségével együtt hazaköltözik - folytatja Rezső a visszaem­lékezést. - Megvennének egy' házat egy üdülőkör­zetben, vásárolnának egy autót, és megélnének a becslések szerint havi 2000-2300 dollárnyi nyug­díjból. Élik a maguk életét Marada Gyula, az egykori barát másként látja:- Karcsi most a fia nősülésére vár és arra, hogy megtalálja-e a helyét közöttük. Mert Amerikában nem jellemző, hogy a generációk összetartsanak. Ott mindenki önálló, mindenki éli a maga életét. Amerikában változatlanul és kizárólag a pénz az isten. Nálunk is vannak ennek jelei, de remélem, ebben nem fogjuk utolérni az Egyesült Államo­kat. Negyven év nagy idő, mégis: Karcsi ott még mindig nincs otthon, Magyarországon pedig már idegen. Ez a színtiszta igazság! A történet nem leime kerek, ha nem beszél­tünk volna Marada Károllyal is. Dallasi idő sze­rint hajnalban csörgött nála a telefon. Kereste a szavakat, lassan formálta a mondatokat:- Jól vagyunk mindnyájan, a fiam egyetemre jár, a feleségem itthon van. Egészségesek va­gyunk. Sajnálom, hogy' úgy jöttem el 1956-ban a faluból, hogy nem volt alkalmam minden bará­tomtól, rokonomtól elköszönni, és azóta sem volt annyi időm, hogy mindenkit felkeressek. Az Észak-Magyarországon keresztül is köszöntőm mindnyájukat. Külön is Marada Gyuszit, a Kisto- kajban lakó Sziklai Miidóst, Hejőbábán Nyári Editkét, Horvát Dánielné Kiss Ilust, Bíró Jánost és Tiszakesziben öcsémet és családját. Jó volna a karácsonyt együtt ünnepelni, de sajnos nem Je­liét. Kívánok mindnyájuknak boldog karácsonyt és újévet. Hogy mikor megyek haza? Nem tudom. Apu után anyukám is meghalt, és így megválto­zott minden. Nincs értelme hazamenni! w yszaka van. Valahol egy lakás­íj ban, a percegő csöndben felsír egy JL-J gyermek. Édesanyja azonnal föl- ébred, fölkel, odamegy a kiságyhoz. Karjára veszi a gyermekét, magához öleli, megcsókolja, ringatgatja, s közben ezt mondja: Ne sírj, kicsim! Ne sírj! Minden rendben van! - Egy kis tea, cu­mi, s a gyermek elcsendesül. Édesanyja visszafekteti, s örül, hogy a többiek nem ébredtek fel. A férje mélyen alszik, na­gyon fáradt volt az este. Az anya szemé­re nehezen tér vissza az álom. Két rím körül jár az idő. Csak nehezen tudja gondolatait és gondjait elűzni. •rTmrácsony van. Csend, békesség, csengettyűszó, öröm, énekszó, sze- Ä. \.retet, ajándék - kavarognak a fe­jünkben a gondolatok, a titkok, az elha­tározások és várakozások, mint hópely- hek tánca csendes téli éjszakán. Szeret­nénk elbújni, mint a madár az odúba, hogy biztonságot és békét leljünk, s hogy a nagy titkot közben megfejtsük, de el­ménk hiába lódul neki újból és újból. Megragad, a csend néma sokatmondá- sánál, s a kimondhatatlan előtti elné­mulásnál. Várni kell. Mint fotózó biológus a vad mozdulására, mint komponista vár az első hangra, hogy elkezdhesse művét. Kell, hogy legyen magva a titoknak, mely annyi színt és ruhát ölthet, mely oly sok helyen megjelenhet, mely oly sok díszt és - ha kell - terhet is elbír! Amikor a mindenségre a teljes csend ki­áradt - mondja az írás - királyi trónjá­ról leszállt a földre a mindenható Ige. Karácsonykor Krisztus Jézus születését ünnepeljük. Ki ő? Gyermekkorom Jé- zuskája, akihez a levelet kellett írnom,-c hogy szüleim megtudhassák, mit is kí­vánok kapni karácsonyra? Ki ő? A ke­resztények Istene, akinek nevét dicsérni kell? Ki ő, akinek születése ünnepére el­némulnak a fegyverek, összejönnek a családok, kibékülnek a haragosok, éne­kelni kezd a világ? - Szent János írja evangéliuma végén: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befo­gadni” (Jn 21,25). O a mindenható Ige, Isten szava hozzánk. Benne van elrejtve, s ugyanak­kor feltárva számunkra Isten mondanivalója. Ami azt illeti, ha ö az Is­ten szava, karácsonykor valóban el van rejtve benne Isten mondanivalója, hi­szen egy szót sem szól. Legföljebb gőgi- csél. S mosolyt fakaszt a marcona pász­torok arcán ez a kis gyermek, aki annyira kiszolgáltatott, hogy még szüle­tése helyéül is csak egy városszéli istálló jutott. A karácsony a „pásztorlelkű" embe­rek ünnepe. Egyszerű, szegény emberek voltak ezek, akik a betle­hemi hideg éjszakában őrizték nyáju­kat. íme, egyszer csak megjelent szá­mukra egy angyal. Soha nem láttak ilyet. Meg is ijedtek a nagy fényességtől, De hallgattak a szóra. Amit a kisded, akinek születését meghirdették, még nem tudott elmondani, azt elmondták róla az égi hírnökök, „Ne féljetek!” - mondta az angyal. Nagy örömet hirdetek nektek. Ma született az üdvözítő Dávid városában. Ez lesz a jel: gyermeket találtok pólyába takarva, já­szolba fektetve. A pásztorok bizony visszaülhettek volna a tűzhöz tovább melegedni, Elfuthattak volna a városba, hogy biztonságosabb helyet keressenek. Elküldhették volna feleségeiket, hogy nosza, menjetek csak, és nézzétek meg mi ebből az igazság. De nem ezt tették. így szóltak: Menjünk el Betlehembe! A hagyomány szerint még ajándékot is vittek magukkal. A karácsony megindítja az embert. Ki­mozdítja megszokott munkájából, szür­ke hétköznapjaiból. Nemcsak a házából lép ki, hogy elmenjen szentmisére, isten- tiszteletre, vagy hogy meglátogassa ro­konait, barátait, hanem kilép önmagá­ból is, önzéséből, megcsontosodott ma­gányából, a már természetesnek tartott bűneiből. Isten tudja, hogy a szavak sokszor mennyire elégtelenek, ezért kezdi mon­danivalóját szavak nélkül a betlehemi jászolban, s végzi, mindössze néhány szó kíséretében, a keresztfán, A kará­csony ünnepét nem választhatjuk el Jé­zus további életétől, mint ahogy a nagy­pénteket sem húsvét napjától. A kará­csony a nyitány, mely olyan hangokat szólaltat meg, melyek eleddig ismeretle­nek voltak számunkra. Anton Bruckner, a nagy zeneszerző egy­szer orgonán kísérte az éjféli misét. Mi­után mindenki elment, egészen egyedül maradt a templomban, Amikora regge­li szürkületkor az első kórustagok jöttek a pásztorok miséjét énekelni, karmeste­rüket mélyen imába merülve találták. Kérdésükre, hogy miért van még min­dig itt, Anton Bruckner a következő választ adta: „Egyszerűen nem boldo­gultam azzal a ténnyel, hogy Isten em­berré lett.” Sokan így vagyunk ezzel a titokkal. Év­ről évre elérkezik a karácsony ünnepe, megsejtjük titkát, de nem boldogulunk vele. Titkon mindenki azt szeretné, ha mindez olyan egyszerű lenne, mint a pásztorok esetében. Talán minden megvan hozzá, csak az el­határozás hiányzik... z a „ma” közel kétezer évvel ezelőtt történt. Mégsem pusztán egy tör­ténelmi eseményre emlékszünk, amiről legendákat, történeteket mesél­hetünk egymásnak, Minden karácso­nyon közvetlen közelről tapasztalhatjuk Isten közeledését hozzánk. Az a nap, amikor Krisztus megszületett ez a nap is. A karácsony, bár egyszer van egy esztendőben, mégis örök ünnep. Krisztus minden kor minden embere számára lett emberré, A pásztorjátékok­nál írhattak szebb történeteket, de amit elbeszél, a legszebb esemény a világon. Esemény, amely egyszer, mégis min­denkorra történt. Krisztus ma is meg­születik annak az embernek, aki befo­gadja őt hajlékába, A karácsony nemcsak az öröm és az ajándékozás, a szeretet és béke ünnepe, hanem elsősorban a hit ünnepe. A hité, mely elindul a sötét éjszakában is, ha Berkes László Pásztorok, keljünk fel... hallja az angyal szavát. Ez a mai és minden karácsony üzenete. S mintha csak ennek a „má”-nak a jelentőségét éreznék meg a gyermekek, amikor leve­let írnak a kis Jézusnak: „Mától fogva jó leszek ”. Visszhangoznak később ezek a szavak a felnőttek ajkán is. Mától fogva nem gyújtok rá - mondja az éjjeli őr. Mától fogva nem iszom szeszt. - mondja az al­koholista, Mától fogva nem lopok - mondja az éhenkórász. Mától fogva bé­ke van - mondják a politikusok. Mától fogva... - mondják, mondják. Talán sokszor hangzik el ez a szó, mégis re- ménytkeltőbb, mint bármennyi „majd holnap”. Egy faluban mesélték az öregek: Isten azért, adta meg ilyen szépnek a kará­csony ünnepét, hogy minden utcában minden évben egy ember megtérjen. Majd később hozzátették: a mi utcánk elég hosszú... A pásztorok, hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent minde­nért, amit csak hallottak és lát­tak. Néhányon közülük még akkor éj­szaka haza siettek a családjukhoz, hogy o feleségüket is értesítsék a történtekről. No meg, hogy felküldjék őket, hisz az asszonykézre még inkább szükség volt most ott fenn az istállónál, Míg a pász­tor kinn a konyhában a feleségének új­ságolta az örömhírt, a gyermekük fel­sírt a fekhelyén. A pásztor odament, magához ölelte, megcsókolta, és így szólt: Ne sírj, kisfi­am! Minden rendben van! (A szerző a miskolci mindszenti templom plébánosa) Poland - Rezső nagyobbik fia Katika és Rezső a fényképeket nézegetve Fotó: Farkas Maya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents