Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-25 / 251. szám

6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra - Műsor 1995. Október 25-, Szerda Protestáns Napok Miskolc (ÉM) - A magyarországi protestáns egyházak október 20. és 31. között országszer­te mintegy száz programot rendeznek az Or­szágos Protestáns Napok keretében. Miskol­con tegnap kezdődött a rendezvénysorozat, Petrőczi Éva szerzői estjével. Ma délután 5 órától a Református Egyházkerület székházá­ban R. Rodgers tart előadást Európa és a pro­testantizmus címmel, Ágoston István pedig ugyanekkor a vasgyári református templom­ban Dévai Bíró Mátyásra emlékezik. Október 27-én, pénteken a Deszka-templomban Ka­rasszon Dezső orgonahangversenyét hallgat­hatják az érdeklődők. Másnap a martintelepi református templomban irodalmi zenés estet rendeznek. Az egyházkerület székházában va­sárnap délután 3 órától a Tiszaladányi jeremi- ád című előadást mutatják be a nagykőrösi Református Tanítóképző hallgatói. Ugyan­ezen a napon délután 5-től a belvárosi evangé­likus templomban közös protestáns bizony­ságtétel lesz a baptista, evangélikus, metodis­ta és református egyházak részvételével. Ok­tóber 31-én, kedden délelőtt 10 órától a Lévay József Református Gimnázium ünnepi isten­tisztelete lesz. A zárórendezvényt ezen a na­pon délután 5-től tartják: a Kossuth utcai re­formátus templomban Mészáros István püs­pök tart előadást A protestantizmus szellemi öröksége címmel. Hálaadás félidőben Szikszó (ÉM) - A szikszói református temp­lom felújítási munkálatai ebben a hónapban elérik azt a szintet, hogy istentiszteletet lehet tartani a templomban. Csomós János lelkész­től és Piskóti György gondnoktól kapott tájé­koztatás szerint eddig 55 millió forintba került a felújítás, ezt az összeget csak széles körű összefogással tudták előteremteni. Ezért - an­nak ellenére, hogy a munka időben is és pénz­ben is csak a felénél tart - mindenképpen in­dokolt a hálaadás. Erre az október 29-én, va­sárnap délután 2 órakor kezdődő ünnepi isten- tiszteletre mindenkit szeretettel várnak. Othello a Kamarában Budapest (MTI) - Othello története elevene­dik meg a Budapesti Kamaraszínház Károlyi körúti játszóhelyén október 28-án, szombaton. A címszerepet Kamarás Iván játssza. A hu­szonéves művész a hazai színháztörténet legif- jabbb Othellójaként debütálhat. Jagót Gálffi László (vendégművész), Desdemonát Nagy Enikő alakítja. Emíliát Egri Márta, Rodrigót Dózsa Zoltán formálja meg. A további szere­pekben Pindroch Csabát, Hável Lászlót, Holl Jánost, Téri Sándort láthatja a közönség. Ruszt József - a klasszikus angol drámaíró­fejedelem számos művének színpadra állítá­sát követően - első ízben rendezett Othello elő­adást. Ugyancsak Ruszt tervezte az előadás játékterét is. Harminc év - harminc elsős Ünnepre készü! az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola Alsózsolca (ÉM - M.L.) - Miköz­ben az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola múltja után kutattak, a porlepte dokumen­tumok között ráakadtak a „Bizalmas iratok” dossziéjára... Nem találtak azonban benne semmi érdekeset arra vonatko­zóan, amit az intézmény elmúlt harminc évéről eddig is tudhat­tak. Titkos szenzációja ezek sze­rint nem lesz a fennállásának harmincadik évfordulójára is­kolatörténeti kiállítással is ké­szülő intézménynek...- Mód lesz azonban arra, hogy egy­kori kollégáink, volt tanítványaink, akik mára maguk is szülők lettek, találkozhassanak egymással, felele­venítsék emlékeiket - mondja Sza­bó László, az iskola igazgatója. A falu első - ezért 1-es számú­nak épült -, mintegy négyszáz gye­reket befogadó iskolája 1965-ben készült el. Ezt megelőzően a telepü­lés több pontján „szétszórva”, így a Haller-felé kastélyban is tanítottak.- Iskolánk két évvel ezelőtt vette fel a Herman Ottó nevet, mivel az erős anyanyelvi oktatást a termé­szettudományos ismeretekkel sze­rettük volna „ellensúlyozni” - foly­tatja az igazgató. - Úgy gondoltuk, hogy a tudós, aki néprajzi, etnográ­fiai, őstörténeti kutatásai mellett meséket is írt, olyan személyiség, akinek példája jó hatással lehet a gyerekekre. A péntek délutáni ünnepségen - amelyen kronologikus sorrendben először az intézmény egykori igazga­Az október 27-én, pénteken délután 3 órakor kezdődő ünnepségre min­den öregdiákot és egykori tanárt szeretettel várnak az iskola jelenlegi ta- - nulói és tanárai Fotó: Méhes László tói elevenítik fel az elmúlt harminc év történetét - bemutatkoznak az is­kola mai diákjai: a néptáncosok, az énekkar, a színjátszók, az iskolában is működő zeneiskola növendékei, a különböző szakkörök tagjai. Ezen a napon nyílik meg az iskolatörténeti kiállítás is. A nevelőotthonban szom­baton megrendezendő Herman-est, a régi tanárok, diákok találkozója pedig a mostani nyolcadikosok nyitó­táncával veszi kezdetét. S hogy a visszaemlékezőknek az ünnepi pillanatokban feltűnik-e, hogy egykori iskolájuk épülete, ami egykor jó és korszerű volt, mára bi­zony elhasználódott?! S tudomást szereznek-e arról, hogy a harminc­éves iskolában ebben a tanévben ép­pen harminc elsőst tanít a tanító né­ni? A múlt mellett a jelen valósága azonban azt mutatja, hogy végzőseik 72 százalékát veszik föl gimnázium­ba és szakközépiskolába. Tehát nem az épület maga az iskola, hanem a benne működő intézmény... Tokaji dalok a szélmalmok között A tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában működik egy 90 fős leánykar, egy 40 fős vegyes kar és egy furulya ze­nekar is. Hogy színvonalasan dol­goznak az együttesek, azt bizonyít­ják a külföldi meghívások is. Pász­tor Istvánná kórusvezető tájékozta­tása szerint két éve Finnországban vendégszerepeitek, idén íredig Hol­landiába kaptak meghívást. Szeptember végén indultak Emme- lorciba, ahol énekeltek a helyi gimná­ziumban, ellátogattak az ősi halászfa­luba, Urkba, megnézték a szélmal­mokat, láttak egy virágkiállítást. Leg­emlékezetesebb koncertjüket egy templomban adták. Műsorukban egy­házi és világi zene egyaránt szerepelt. Iskolai jubileum Ózd (ÉM) - Az ózdi József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola november 11-én ünnep­li alapításának 50. évfordulóját. Er­re az alkalomra jubileumi évköny­vet jelentet meg az intézmény. Áz iskola tanárai és a diákok szeretet­tel várják az ünnepségre a volt ta­nárokat és az öregdiákokat. Meghí­vót és évkönyvet igényelni az iskola címén lehet: 3600 Ózd, Bem u. 14. Tel.: 48/471-746. Molcsányi-képek Bodrogkeresztúr (ÉM) - Molcsá- nyi Jenő alkotásaiból látható kiállí­tás november 4-ig - naponta dél­előtt 10-től este 6 óráig - a bodrog- keresztúri Faluház galériájában. A Hernádnémetiben élő alkotó fest­ményei eljutottak már Japánba és Amerikába is, itthon szintén több tárlaton mutatta be a természet szépségeit megörökítő képeit. Nagyapáék tánca Sárospatak (ÉM) - Porteleki Lász- ló-Román Sándor: Nagyapáék tán­ca, illetve Kiss Ferenc-Éoltin Jolán: Asszonyok könyve című népitánc­darabját a Honvéd Táncszínház elő­adásában október 26-án, csütörtö­kön este fél 8 órai kezdettel láthat­ják az érdeklődők a sárospataki Művelődés Házában. A műsor köz­reműködője a Hegedős együttes. Kísérleti Alfa-adás Budapest (ISB - D.Á.) - Október 27-én és 28-án 20.30-tól 24 óráig közvetíti az Eutelsat műhold az Al­fa Televízió első szerkesztett műso­rait. A kísérleti programot azok lát­hatják, akik a Duna Televíziót is parabola antennán keresztül fog­ják. Az Alfa kicsit a Duna TV fölött hangolva helyezkedik majd el. A műsorban a tagországok filmjeit ve­títik - többnyire angol nyelven, de legalábbis angol nyelvű felirattal. Mint ismeretes, az Alfa egy olyan közép- és kelet-európai műholdas televíziós vállalkozás, amely 1996 második felében indítja el rendsze­res kísérleti adásait 25 közép- és ke­let-európai ország számára. Az adá­sokat az érintett országok 5-6 legel­terjedtebb nyelvén szinkronban, a többi ország nyelvén feliratozással sugározzák majd. A folyamatos program indítását 1997-re tervezik, s várhatóan helyi kábelhálózatok­ban, illetve helyi földi sugárzású te­levíziók műsoraiban is helyet kap­nak az Alfa programjai. TELEVÍZIÓ SZABADIDŐ RADIO 5.30 Gazdatévé 5.50 Flatártól-határig í>.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 A Faller család. Német film 9.35 Tízórai 9.50 játék 10.00 „Női szakasz" 10.45 látók 11.10 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat 12.05 Gazdasági ABC, 12.15 Welcome to Fjungary 12.45 Tefepakk 13.15 Képújság 15.20 Repeta. Történelem 16.05 Kaláka Folkfesztivál 16.30 Topmodell. Brazil í. 17.00-17.45 Kapcsolj be! 17.45 Lelki őrjárat 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Gyereksarok 19.13 Múzsa 20.03 Telesport 20.15 Arthur. Amerikai film 21.55 Kézirat 22.25 Klip-mix 22.40 Pókháló. NSZK- osztrák-spanyol-cseh- szlovak tévéfilm, II/2 0.05 BBC-Híradó 0.25 Képújság TV2 8.55 Képújság 9.00 Közvetítés a Parla­ment üléséről 15.30 Civil kurázsi 16.00 Kuckó. Ism.terj. magazin 16.20 Téli kívánság 16.30 Kisfilmek a nagyvilágból 18.00-18.45 A körzeti stúdiók műsora 18.50 1(X) ÉVES A MOZI. Oroszország. Angol film 19.20 Don Quijote. Spa­nyol tévéfilmsorozat, 20.15 Klip-mix 20.30 Úton 21.00 Kékpercek 21.10 Mindent, vagy semmit! 22.35 Törzsasztal DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Szippancsok 14.40 Néptáncok 14.45 Mérföldkövek a magyar technika történetéből 15.15 Forsyte Saga 8. rész 16.05 Kép és valóság 17.00 Héléne és a fiúk 17.25 jelképtár. A főnix 17.30 Mese 18.15 A délvidéki. Am. f. 19.45 Zenei pillanatok 20.00 Régiók. Tudósítók stúdiója 20.45 Esti kérdés 21.15 jericho kegyetlen éjszakája. Am. f. 22.55 Menedékjog 0.35 Vers 16.30 Beetlejuice (mb. am. rajzfilm) 17.00 Egyről a kettőre (mb. am. minisor.) 17.30 Pénzért vagy szerelemből ( mb. am. tévésor 18.30 A földi lányok csábítók (mb. am. fantasztikus vígjáték) 20.20 Véres leszámolás (mb. am. akciófilm) 22.00 A szökevény (mb. am. akciófilm) 0.20 Mozimánia: Az amerikai film - A film-stúdiók (mb. am. dók.film) 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.10 Horváth Rozi ajánlata 19.20 Pop-lifenélkül a Manhattan együttes 20.00 Elem nélkül nem megy (am. film) 19.00 Műsorismertetés 19.10 Gyermekmozi 1930 Libero baba-mama torna 19.55 Seiko-shop 20.00 Tarzan és a gyilkos orva- dász (mb. am. sor.) 20.30 Mi és egyéb állatfajták 21.00 Mi kell a babának 21.30 Mozgó - video magazin 22.00 Egészségmagazin VTV - MISKOLC 16.00 Képújság 18.30 Miskolc Ma 18.50 Sportpercek tíz percben 19.00 Képújság 20.00 Pamlini és a kígyó - rajz­film 20.08 A napocska és a hóem­berek - rajzfilm 20.16 Legényanya - magyar vígjáték 9.00 Szórakoztató összeállítás 13.00 Képújság 17.55 ZTV műsorismerteté: 18.00 Regionális híradó 18.13 ZTV magazin 19.00 Hír7 - aktuális hírműsor 19.15 Mese 19.30 Üzlet az üzlet 20.10 Legényanya (magyar f., 21.45 Hír7- aktuális hírműsor B'n'MagL’ja EDELENY 19.00 SÍÍv TV ENCS 8.00 Kókc'pújság 9.00 S/.iv TV (ism.) 13.00 Képújság 19.00 Szfy TV KAZINCBARCIKA 16.00 MTV- 10 19.00 Szív TV SZIKSZÓ A TV és Szív TV ,iz orszá­gos hálózaton meghirck'- lett kezdési időpontokban iwim Nagyszínház Rómeó és Júlia Bérletszünet este 7 óra Csarnok Phaedra A pincér Bérletszünet este fél 8 ÁÚpSíGÚ MOZI;. v;>yÄ Miskolc Béke: Vírus (amerikai) 15.30, 17.45; Crimson Tide (Az utolsó esély (amerikai) 20; Miskolc Béke kamara: Dobd fel magad! (amerikai) 1b; Egy igaz ügy (amerikai) 18, 20; Miskolc Béke video: Kábító élvezet (amerikai) 14, 18; Thay- fölcJi gyönyörök (magyar) I6, 20; Miskolc Kossuth: Waterworld (am.) 10, 14.30, 17, 19.30; Miskolc Hevesy: A szabadság ösvényein (am.) 15,17, 19, 20.45; Miskolc Ady: Junior (amerikai) 17, 19; Sárospatak Rákóczi: Az első lovag (amerikai) 17, 19 óra PROGRAMAJÁNLAT ■iriGrt'LGririi Miskolc. Hevesv filmklub: Chanlin: Cirkusz. Este 7 órától. Kazincbarcika, Egressy Művelődési Központ: A Jánosi együttes hangversenye. Délelőtt 11 és fél 12, délután háromnegyed 2-től. Miskolc, Református Egyházkerület székháza: R. Rodgers elő­adása Európa és a protestantizmus címmel. Délután 5 tol. Miskolc, Vasgyári református templom: Ágoston István előadá­sa Dévai Bíró Mátyás emlékezete címmel. Délután 5 órától. Népviseletbe öltöz­tetett babákat láthat­nak az érdeklődők Miskolcon az Ifjúsági Ház gyermekgalé­riájában reggel 9-től délután 5 óráig. Állandó hírműsorok Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig óránként Petőfi: 4.30-8.00-ig félóránként, utána 23.00-ig kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1: 7.00, 12.00, 16.00, 19.30 TV2:18.00, 21.45, 22.00 Miskolci Rádió: 6.30-8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként * Megjegyzés: hétvégén és ünnepeken változhatnak az időpontok 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falur rádió 8.10 Műsorszemle 8.30 Mindennapi tudo­mány 8.40 Paragrafus - így döntött.. 8.50 Gyors- fénykép a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 Sláger­filmek - filmslágerek 11.35 Naplópályázat 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Kül­politikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 Öt perc a rádióról - mindenkinek 14.10 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Anno... 15.05 Be­széljük meg! 16.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Forró drót a rendőrséghez 16.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Házimuzsika 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 jó éjszakát, gyerekek! 19.36 Anno... 20.05 Népdalkö­rök és citerazenekarok fel­vételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.30 Fórum 23.05 Azok a rádiós évek URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 9.00 Közvetítés az Or­szággyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű mű­sor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyel­vű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00- 22.00 Az Amerika Flangja magyar műsora 23.00- 24.00 A BBC késő esti magyar műsora. 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.10 Magán- klinika 8.20 Rivaldafény­ben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.15 Sok hű­hó (ism.) 10.00 Zene-szó - Erős Lászlóval 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Nó­ták 12.50 Korkérdés 13.15 Zenés képeslap 14.00 Ket- tőtől-ötig - Pihenőidő 17.15 Mágnes 18.00 Kö- lyökrádió 18.30 Segíthe­tünk? 19.03 MR-70. Pop­tár 19.30 Jazzmelódiák 20.00 Anno... 21.15 Ze- neközelben 22.15 Sok hű­hó 23.03 Sporthíradó 23.10 Záróra. 6.00-8.59 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Irodalom és adap­táció 10.50 Operasláge­rek 11.40 Országok, tá­jak zenéje 12.05 Hang­verseny dél időben 13.25 II. Budapesti Nemzetkö­zi Kórusverseny 14.05 Anno... 15.00 Lehoczky Éva operaáriákat énekel 15.30 Balettzene 16.05 Új felvételeinkből 16.40 Hitélet és történelem 17.00 Hangadó 17.50 Anno... 18.05 A magyar zene évszázadai 19.15 Benkő Dániel Bakfark miiveket és átiratokat ját­szik lanton 19.35 Aixen- Provance-i Fesztivál 22.05 Magyar zenemű­vek 22.48 Éjszakai jazzklub 0.05 Száza­dunk zenéjéből. SZÓL A RÁDIÓ Bartók 17.00 A Hangadó című műsorban hallhatunk a VII. Nemzetközi Miskolci Kamarakórus Fesztivál előkészületeiről, megismer­kedhetünk egy magyar sikerrel a müncheni harsonaversenyen, illetve látogatást tehetünk a Liszt Ferenc Társaságnál a szerző szülelésének 184. évfordulóján. 5.55-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 Mhz-es URH és a 1.116 kHz-es középhullámon A tartalomból: Hírek, tudósítások, riportok északi régiónk életéből.- Mezőnyárádi változások.- Az oktatási töivény módosítása után.- Reklám. Szerkesztő: Monos Márta 16.25-18.00 a Miskolci Stúdió Kereskedelmi- információs-zenés műsora a Rádió Delta Miskolc Kft. mene­dzselésében. i •uhe Állandó műsorok: Minden órában: hírek, időjárás, útinform Sporthírek: 11, 13, 18, 20 órakor 10.00 Mindenféle innen- onnan, lűrgyán Tamás műsora. - Gyújtópontban, Észak-magyarországi térség gazdaságpoliti­kai műsora 13.00 Zenedélután, Orosz Gáborral 16.00 Popvarázs, Simon Péter közremű­ködésével 18.00 Sbowhivalal... Howha jobbat, a mikrofonnál Vályi Zsolt 20.00 Rockblokk, juhász Attila szerkesztésében

Next

/
Thumbnails
Contents