Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-01 / 206. szám
1995. Szeptember 1.» Péntek Vadászat ÉSZAK'Magyarország 9 Kerül, amibe kerül... Aki egyszer szenvedélyes vadásszá vált, az nemigen számolgatja (talán már nincs is hozzá mersze...), mennyibe is kerül a vadászat. Pedig a költségek tetemesek, főként, ha összesítjük a kiadásokat. A megyében élő vadászok egy év alatt:- 6,4 millió forint értékű lőszert használnak el,- több millió forintot költenek utazásra, hogy eljussanak a vadászterületre,- 3,5-4,0 millió forintot költenek ruházkodásra, az eszközök pótlására és felújítására,- megközelítőleg 30 millió forint tagdíjat fizetnek,- 10 ezer nap társadalmi munkát végeznek a vadászterületeken,- 6,5 millió forint körül fizetnek a vadászjegyért, biztosításért, fegyverek műszaki vizsgáztatásáért stb. Ennek ellentételeként megjelenik a „vadászélmény’, vadászonként - 1994. évi tényadat - mintegy 12 kilogramm vegyes vadhús, átlagban 0,7 darab mezei nyúl és 2 darab fácán. Legősibb szenvedély Miskolc (ÉM - SZJ) - A vadászszenvedély egyidős a szerelemmel. Vadásznak születni kell. A természettől elszakadó, elváro- siasodott embert atavisztikus vágy ragadja el a vad láttán. Ha- mingway például saját vadászszenvedélyét bolondériának nevezte, Széchenyi szerint a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás. A vadászat fogalmát eltorzították az úgynevezett húsvadászok, trófeagyűjtők, a szalonvadászok. Egyeseknél a hatalom, a pénz szimbólumává vált. A vadászatot ellenzői hiúságnak titulálják. Érdekes lenne megtudni, mikor kezdtek félni az embertől az állatok. Platon szerint a vadászat isteni gyönyörűség, és nem kegyetlenség A babiloniaknál Nimród király, majd utóda Ninus király és felesége Semiramis királynő már hódolt a vadászat szenvedélyének. A Szentírás szerint Izmáéi és Ezsau is művelte e nemes sportot, Sámson sakálokat űzött. A legenda szerint Ptolomaeus egyiptomi király egy vad bikát dárdával ejtett el. Darius perzsa király sírkövére feljegyezték, hogy híres vadász volt. A görögök a vadászat kezdetét Apollónak és Di- annának tulajdonították, utóbbit a vadászat istennőjeként tisztelték. Apollóról azt regélték, hogy születése első napján egy rettenetes sárkányt (pitont) ejtett el. Vulkán pedig egy sárkányt nyíllal győzött le. A rómaiak nemes időtöltésként hódoltak a vadászatnak. Az egyik filozófus úgy nyilatkozott, hogy a finomabb érzéseket eltompítaná, ha nem szorítanák korlátok közé. Platon isteni gyönyörűségnek nevezte és tagadta, hogy kegyetlenségből táplálkozna. A festészet legrégibb témája a vadászat volt, az őskor barlangképein, antik mozaikokon, kopt textileken, középkori faliszőnyegeken vadászjelenetek láthatók. Perzsa domborít övékén, az indiai szobrászatban kapott először helyet a vadászat. A reneszánsz hajnalán Cranach, Bru- gel, Velasquez, Tiziano, Goya vadászfestményei születtek. Elbűvölnek Renoir, Manet, Turner, és megdöbbentenek Picasso vadászképei. A zene világában is halhatatlan művek formájában szólal meg a vadászat (Wagner, Weber, Rossini, Strauss). A vadhajtókat pedig ordi- bálás helyett kürtszóval irányítják. Kürtszó jelzi a vadászat kezdetét és végét. Vadászat és gazdasági környezet Egy őzbakért egymillió forintot fizetett a külföldi vadász A szövetség igyekszik útját állni a rablógazdálkodásnak Szendrei Mihály Fotók: Farkas Maya Az orvvadászat mértékét nehéz felbecsülni, de egyre több ilyen van Nagy József Miskolc (ÉM) - A rendszerváltozással együtt járó hatalomváltás értelemszerűen nem hagyhatta érintetlenül a vadászok társadalmát sem. Hiszen ismert, mióta a világ áll, a vadászat kötődött a hatalomhoz, s nem volt ez másként az előző alig több mint negyven év alatt sem. A kívülállók pedig mindig is bizonyos előítélettel szemlélték a vadászok világát, amiről - lévén az meglehetősen zárt kör - csak kevés értékelhető információval rendelkeztek. Gyakran kelhettek szárnyra a történteket is túlszínező mendemondák. Más kérdés, hogy olykor persze a valódi történetek is éppen elég okot szolgáltattak a hátrányos megítéléséhez. Az átmeneti időszakban bizonytalanság ébredt a vadászok körében, ami az egységes értelmezésű vadásztörvény híján bizonyos kérdésekben mind a mai napig megmaradt. Az Észak-magyarországi Területi Vadászszövetség ügyvezető titkára Szendrei Mihály szerint a vadásztársaságoknál nemrég lezajlott választások, a szövetségbeli tisztújítások igazolják, a személyi változások a vezetés alig egyharma- dát érintették. És ebben is magas volt az életkorral összefüggő, vagy egyéb egzisztenciális okok miatti csere. Az ügyvezető titkár mondja: • Tagadhatatlanul foglalkoztatja a vadászokat jelenleg is, hogy lesz-e és ha igen, akkor mit tartogat számukra a vadászati törvény. Megmaradhat-e a puskájuk, bírják-e a versenyfutást a költségek emelkedésével? És önmagában már ez a kétség is ébreszthet olyan késztetéseket, hogy amit ma meglőhetnek, azt nem halasztják el. A vadászok sem egyformák. Bár állítom, semmivel sem rosszabbak a társadalom bármely foglalkozási körébe tartozó átlagnál. Vannak, mindig is voltak, akik kicsit kapzsibbak, akiket hamarabb kap el a „lődüh” vagy akiknek valamiért nagyon kell a hús. A nagy többség tisztességesen folytatja tevékenységét és a szó igaz értelmében mondom, hogy ők kemény áldozatokat hoznak, erőn felül vállalnak társadalmi munkát, megbízatásokat a vadállomány megőrzéséért, fenntartásáért. Erről viszont kívülről keveset, vagy semmit sem lehet tudni. □ A közvélemény szerint ebbe a körbe nehéz bekerülni, a kevés szerencsést pedig általában olyan puskás embernek tartják, aki megöli, lelövi a vadat, illetve ilymódon olcsón jut a vad húsához. • Ha a vadász pontos költségelszámolást vezetne, bizonyíthatná, hogy akár ötvenszer annyi húst vehetne a boltban, mint amennyihez - adott ráfordítások árán - így jut hozzá. Az utazás, az „eredménytelenül”, legfeljebb a tájban való gyönyörködéssel töltött vadásznapok, a tagdíj, a felszerelés, a lőszer, a biztosítás - és még sorolhatnám - azok az összegek, amelyek a vadásztársaságokat, közvetve a vadászokat terhelik. Az igazi vadászt mindezek ellenére viszi, hajtja a szenvedély. □A vadásztársaságok tevékenységét is egyre jobban meghatározza a be- vételcentrikusság. Hiszen a tagdíjaknak is kell szabni valamilyen határt, a beadott vadhús ára pedig inkább csak az export áraknál éri el az elfogadhatót, ami viszont nem náluk jelentkezik. Lehet-e ezeket - a vadállomány számszerű és minőségi csökkenésével fenyegető-gyorspénzt hozó tevékenységekkel, például külföldiek vadásztatásával ellensúlyozni? • Gazdasági környezetünkből mi sem vagyunk képesek kiszakadni és ez még fokozott hátrányokat jelent a megyében. Itt már nagyon sok szegény vadászember van. A tagdíj néhol havi ezer, másutt havi háromezer, de hát ennek is elérünk a felső határáig és társaim közül többen választás elé kerülhetnek. Marad a külföldiek vadásztatása, ami egy szükséges rossz, és nem is vagyok a híve. Annak igen, hogy olyan értékű trófeás vadakat, amelyekre ma Magyarországon nincs piaci kereslet, el kell adni. Az idén lőttek például egy olyan őzbakot, amiért egymillió forintot fizetett a külföldi vadász. A rablógazdálkodásnak azonban igyekszünk útját állni. Vannak tíz évre szóló vadászati tervek, melyek éves részletezettséggel rendelkezésre állnak. A társaságok által meghívott külföldiek csak a megyei földművelési hivatalhoz beadott tervek alapján, annak jóváhagyásával lőhetik ki a megjelölt számú vadat. Ha viszont akár csak eggyel is túllépik azt, nagyon szigora szankciókkal kénytelenek számolni. Ezzel a rablógazdálkodás lehetősége, hogy stílszerú legyek, ki van lőve. □ Ott van viszont az ellenőrizhetetlen vagy csak nehezen mérhető orvvadászat, ami mindig létezett. Ma azonban, amikor a társadalom tekintélyes rétegei megélhetési gondokkal küszködnek, a csábítás sokkal nagyobb. Az ingyen megszerezhető húsért sokan igen nagy kockázatot is vállalnak. Illegálisan fegyvert szereznek és akkor még ott van a csapdákat, hurkokat állítok számon tarthatatlan sokasága, az erdők közelében lakók, akik állandó viszályban élnek a vadakkal az általuk okozott terménykárok miatt is. • GépfegyveiTel, de még tankkal is „vadásztak” már, ezzel szemben van már egy megállapodásunk a megyei rendőr-főkapitánysággal az orvvadászat visszaszorítására, ami azt jelenti, hogy egy-egy területen időnként megjelenik hat-nyolc kocsi rendőr. Erről előre még a vadász- társaság sem tud, viszont igen eredményes minden ilyen akció. Ellenőrző láncukon senki sem mehet át úgy, hogy csomagját át ne vizsgálnák. Az orvvadászat mértékét nagyon nehéz mérni, de kétségtelen, hogy egyre több ilyen van. A jogi szabályozás szerint a vad a magyar állam tulajdona, azt befogni, lelőni nem szabad, illetve akire ezt rábizonyítják, súlyos árat fizet érte. A gazdák nem védekezhetnek csapdákkal, fegyverrel. A vadkárokat mindig pontosan megtérítjük, ilyenből vitás, peres ügyünk egy sincs. Évente öt-hét milliót fizetünk ki vadkár címen. □ Van-e okuk ezek alapján a megye vadászainak a hét végi rendezvényeken az ünneplésre ? • Mindenképpen, hiszen eredményes vadgazdálkodást végeznek. A kita- pinthatóan jelenlévő bizonytalanság ellenére is felelősen látják el feladatukat, amivel a holnap vadállományát fejlesztik és segítik megőrizni e tájegység ökológiai egyensúlyát. Aki megválik tőle, meg sem érdemelte Miskolc (ÉM) - A tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt években kezdett kialakulni az egészséges trófeakultusz, amelyet a vadásztársadalom zöme örömmel nyugtáz. De ahogy romlik, nehezedik a gazdasági helyzet, egyre több trófea vándorol a bizományi kirakatába, a piacra, és a vadászok körében is mintha szaporodna a húsvadászok köre. Ez magával hoz egy sor etikátlan magatartásformát. Ezért talán nem árt szólnunk a trófea értékéről, megbecsüléséről. A trófea megbecsülése a vadászhagyományok ápolása közé tartozik. A vad értéke sokféle: az égjük legfontosabb a vadászati értéke. Ez adódik az elejtés sikerélményéből, és adódik a hús a bőr a trófea értékéből. A vadász részére azonban a trófeás vadnál az igazi értéket, a sikerélményt a trófea jelenti. A trófea megszerzése és megtartása ősi hagyományok maradványa. Tulajdonképen győzelmi jelvény, egyúttal emlék és dísztárgy is. Mi az amit egy trófea a vadásznak adhat? Többek között felüdülést a fáradtságból, a vadászélmény újragondolását, visszaemlékezést. A trófeakultusz különböző országokban különböző módon és mértékben alakult ki. Magyarországon a legfőbb, legértékesebb trófeának tartják a - nálunk lőhetőek közül - a szarvas, őz, dám agancsát, a muflon csigáját, a vaddisznó agyarát. Kedves trófea továbbá a sutavad gyöngyfoga, a vad bőre, sörtéje, a fácán színes fejtolla, farktolla, a ragadozók koponyája. Tehát minden elejtett vadból származó olyan rész, amely maradandóan megőrizhető, és az elejtésére emlékeztet. Mert a trófea megszerzése mindig különleges élményt, vadászünnepet jelent. A trófea zsákmányolása tehát örömet jelent, de hasonló érzést jelent a hozzátartozó vadászélmény felidézése. A selejt trófeák az említetteken túl képet adnak a vadász szakképzettségéről, és arról a törekvésről, amellyel a jobb minőségi állomány neveléséhez kíván hozzájárulni. A szerzett trófeát tehát becsüljük meg, és méltóképpen őrizzük. Ennek első követelménye, a kikészítése, vagy kikészíttetése. Sajnos, a trófeabíráló bizottság gyakran találkozik olyan kikészítéssel, amelyek távolról sem tükrözik a megbecsülés jelét. Ezek láttán önkéntelenül arra gondol az ember, hogy a vadász nem volt érdemes ennek a nagyvadnak az elejtésére. A trófeák megőrzése szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Igaz, a mai lakásviszonyok ritkán adnak lehetőséget arra, hogy a trófeákat méltó módon helyezzük el, de az már a leleményességtől függ, hogy megfelelő helyet találjunk neki. Szomorú kép, amikor a napsütötte erkélyen majdnem fehérre fakult trófeákat látunk. Ozagancsnak, muflon csigának minden lakásban lehet megfelelő helyet találni. Nagyobb gond van a szarvas, a dám trófea elhelyezésével. Ha nincs lehetőség az elhelyezésre, mi legyen velük? Semmi esetre se kerüljenek a pincébe, vagy szenes kamarába, esetleg a bizományi kirakatába. Égjük lehetőség: Szakmai, oktatási anyagA trófea a vadász jutalma nak adja oda vagy valamelyik iskola szertárának vagy ha van vadászklub, akkor oda. De díszíthetjük vele a társaság vadászházát. Alapvető követelmény: becsüljük meg a trófeát, a vadászok elitélik azt a társukat, aki túlad ezeken a darabokon. Hiszen ez a vadász jutalma. Elismerést, jutalmat viszont nem szokás, nem illik eladni. Az etikus vadász tudja, hogy az elejtett vadnak nem a mennyisége, a trófeának nemcsak a nagysága, hanem a zsákmányolás élménye is adja az értékét. (Balogh András vadász) A külföldiek vadásztatása szükséges rossz
