Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-02 / 207. szám

II ÉM-hétvége ÉM-riport Szeptember 2., Szombat Nomádok Fecske Csaba A. nyomasztó lakótelepi betonsilóból szabad térségek­re vágyik az ember. A természetbe, ahonnét vétetett. Egy kis nomád életre. Kipihenni a hétköznapok tapo­sómalmának fáradalmait. Néhány napot a pénz haj- hászása helyett édes semmittevésre, csak magunkra fordítani. Az idő Dáriusaként elpazarolni. De vajon pazarlás-é ez? Persze némi nosztalgia is munkál az emberben, ami­kor a madárcsiripeléses, lombzúgásos falusi csöndre vágyik. Falun gyerekeskedtem. Kakaskukorékolásra ébredtem, patakban, itatóvályúban mosakodtam, fris­sen fejt tejet ittam reggelente. Szál fekete klottgatyá- ban, mezítláb jártam a legelőt tehenünk nyomában, szisszenés nélkül tapostam a tarlót libát őrizvén, vagy kalászt mezgerelvén aratás után. Dagasztóteknőben csónakáztam a patakban, kosárral halásztam. Rákot fogtam. Somot szedtem befőzni. A legfinomabb befőtt, ha ínyem emlékezete nem csal, a sombefőtt volt, csak akkor bontottunk üveget, ha beteg volt a családban. Ősszel, ha legeltetés közben megéheztem, dércsípte kö­kényt falatoztam. Szóval uz emlékek szirénahangja is csábítja az embert. Né/itíny nap falun, még a nagy drágaság ellenére is, jóval olcsóbb, mint a legszerényebb külföldi utazás. A sok dőre tülekedik-törekszik külföldre, mert az olyan sikkes és irigylésre méltó, miközben saját földjét nem ismeri. Fogalma sincs róla, milyen gyönyörű ország a hazája. Nem mondom, hogy nem érdemes világot lát­ni, dehogy mondom, csupán azt szeretném érzékeltet­ni, hogy milyen sok szépség, érdekesség, felfedeznivaló van itthon is. Világgá kürtölöm: szép vagy, Magyaror­szág! Tehát néhány nap nomád élet a hegyek között. Se tévé, se rádió, se újság. Információszerzés - no meg folya­dékpótlás - céljából majd kocsmába megyünk. Sajnos már nincs meg Szögligeten a régi jó füstös kocsma, a Viszlai-féle épület, amelynek minden zugát ismertem. Az új, tágas és tiszta italbolt ajtaját bizony nem sok­szor húztam be magam mögött, valahogy idegen ma­radt. A régi kocsmáros is örökre elköltözött. Isten nyu­gosztalja, kis- és nagyfröccsök fényeskedjenek neki.r A hálózsákok már nem fértek be a csomagtartóba. Úgy felpakoltunk, mint az ószeres, mint egy ukrán kereske­dő. Majdnem mindent vittünk, ami kellett (volna), és csak kevés fölösleges holmit. De hát nem káptalan az ember feje. Különben is, akkor ugyan min rúgná össze a patkót oldalbordájával. A levegőt szinte harapni lehetett. A falu csöndjét csak néha verte föl autó zaja, szekérzörgés. A madarak hangja vitte a prímet. Hallottuk szinte a hangyák ne- szezését is a fűben. A nappali cirógató napsütés langy- melegét az éjszaka borzongó hűvössége váltotta fel. Hi­deg hajnali harmat nyálazta össze az udvaron felállí­tott sátrat. A lugas levelei közé bújt öreg tücsök-édes­anyám szerint évek óta ott tanyázik - igen hangosra vette mondókáját, nehezen tudtam elaludni. Szeren­csétlen városi flótás, már a természetes hangok zavar­ják. Elhangolódtam. A Ménes-tó partján főzött bográcsgulyás prímán sike­rült, ízlett mindannyiónknak. A közeli forrás kristály- tiszta, jéghideg vizéből szívesen ittam volna, ha a sö­rök nincsenek behűtve a patakban. Gambrinus szelle­mének áldoztam inkább, mint Artemiszének. Jóllakotton gyönyörködtünk a tájvédelmi körzetté nyilvánított táj szépségeiben, áhítattal néztük a völgy fölött keringő sast, szagoltuk a nemrég elvirított ka­kukkfű hosszan időző illatát. Nem messze van az egy­kori határőrlaktanya, az „Őrs”, amit néhány éve ma­gánszemélyek vásároltak meg, és most Szalamandra­ház néven kempinget működtetnek a mesebeli szépsé­gű környezetben. A kemping fölött magasodó Szár he­gyen épült az Árpád-korban, valószínűleg az 1250-es években a szabálytalan alaprajzú Szádvár, hogy vész esetéti a környék népeinek védelmet nyújtson, és hogy a királyi - tornai - uradalmat innét irányítsák, az adókat behajtsák. A vár urai hosszú időn át a Bebekek voltak, akik királyi birtokadományozás révén nyerték el. 1567-ben a Habsburg seregekkel szemben Bebek Györgyné Patócsy Zsófia védte a várat hősiesen. A vá­rat az 1690-es évek elején az osztrákok lerombolták, amivel nem bírtak, azt az idő fogja végezni. Az omla­dozó falak csonkjai még kimeredeznek a fák közül, de lassan az enyészet lesz úrrá az egykori erősségen. A ro­mok tövéből pazar kilátás nyílik a völgyre, ahol a Mé­nes-patak kanyarog égerfák közt. Heverészek a patakparton az égerfák selyemkönnyű- ségű árnyékában. Hallgatom a vízcsobogást, nézem a felhőpamacsos máriakék eget. Olykor elzúg egy teher­autó a köves úton, nem tudom hova fuvarozzák a he­gyekben kitermelt fát, mert a vasútállomáson üzemelt fűrésztelepet felszámolták. Elvonul mellettünk a falu csordája, úgy másfél tucatnyi tehén. Panaszkodik is a csordás - csordásnő, hiszen Irén néni személyében asz- szony a békés jószágok őrzője -, hogy kevés a faluban a tehén, ennélfogva kevés a csordást fizetés is. Órák fillé­rei hullnak az örökkévalóság perselyébe. ,A fürdőszo­ba meg a vécé hiányzik csupán” - hallom a zsurmolást időnként. Mi tagadás, nekem is az hiányzik. Meg a megszokott, kényelmes ágyikó. A fakopáncs hangja is mintha az írógépem kopogására emlékeztetne. Jó ez a tüdőtisztító falusi levegő. Élmény a galambok csókolózása a napsütötte háztetőn, ahogy a sünmama kivezeti a csűrből, a farakás alól szalmasárga tüskéjű kicsinyeit. Jó élni a természetben, elbeszélgetni a nap­cserzette arcú emberekkel. Kakaskukorékolásra ébred­ni, kürt hangjától, kolompszótól elandalodni. Mosa­kodni a patakban. Ám hideg a víz. A deszkabudi bü­dös és kényelmetlen, félelmetes a benne döngicsélő da­rázs. Hát igen. Három nap után szedelőzködünk. De azért szép volt. Nagyon, Sokáig fogunk emlékezni rá. Es megyünk jövőre is. Visszük magunkkal a sok cók- mókot, ha nem az egész várost. Mert kényelemhez szoktunk, elpuhultunk. Mintha nem is parasztvér csörgedezne az ereimben. A kerítés egészen az égig ér Vajon m^gkondul-e a harang egyszer a miskolctapolcai kaszinó felett? „Péter és Pál (tudjuk) nyárban,..” Tudjuk a vers végét is! De hogy mi lesz a vége a tapolcai református egyházközség és Klement Tibor vállalkozó áldatlan szomszédságának, annak egyelőre csak a jó Isten a megmondhatója... Szalóczi Katalin Az egyházközség gondnokával megbeszélt ta­lálkozó előtt igyekszem felderíteni a terepet. Nem ismervén a pontos címet, a hallottak alapján próbálok ráakadni egy vélhetően el­kezdett, ám abbahagyott építkezésre. Sehol se látok ilyet, csak egy „én házam, én váram” dölyftől hatalmasodó monstrum állítja meg a tekintetem. Micsoda kerítés! Csak a lőrések hiánya jelzi, hogy talán mégsem védelmi cé­lokból emelték. A szomszédos családi házak egyikénél épp megáll a postás. Kapóra jött, gondolom, de hi­ába: sem ő, sem a csengetésre elősiető fiatal- asszony nem hallott a környéken épülő refor­mátus templomról.- Van nekik egy templomuk, nem messze a gyógyszertártól. Minek kellene még egy? - kérdezi a nő, vagy inkább állítja, nem tudom eldönteni. Elköszönök, s érzem: összenevetnek a hátam mögött. „Mint a szép híves patakra...” borul meg­adást hirdetve a vasszarvas a feliratra a refor­mátus imaház falán. Simon István gondnok, hitoktató a megbeszélt helyen vár. Keskeny ösvényen, szúrós bokrok között jutunk el már­is az ominózus háromszögletű fás, bozótos te­lekre. A gondnok kezével jelzi két oldalról a képzeletbeli kerítést. S mutatja a harmadik ol­dalon a valóságosat: az általam imént,^meg­csodált” erődítményfalat! Visszatérünk a belül néhol takaros, néhol omladozó kétszintes imaházhoz. Előkerülnek az akták, az aktákból előkerekedik a történet. Templom papírtoronyból A helybéli reformátusok régi vágya egy igazi templom. Az álom reális lehetőséggé vált, ami­kor 1992 nyarán benyújtott kérelmükre egy év múltán a városi önkormányzattól ajándék cí­mén megkapták az ezer négyzetmétert alig meghaladó, háromszögletű parcellát. (A tulaj­donijog bejegyzéséhez még több mint nyolc hó­napra volt szükség.) Aztán az álom - Taba Be­nő építész elképzelése alapján - formát is öl­tött. Papíron. De ahelyett, hogy a tervek sze­rint hozzákezdtek volna az építkezéshez, a templom helyett csak az építéssel kapcsolatos papírok kezdtek tornyosulni. Ezekből a papírokból kiderül - s ebben Újvári Andor, a város főépítésze is megerősít -, hogy a március 6-án kiadott építési enge­délyt a szomszédos Pállasz panzió tulajdonosa, Klement Tibor megfellebbezte. Több mindenre is hivatkozott, építészeti-esztétikai, illetve vá­rosképi megjelenésre éppúgy, mint a területen esetlegesen még fel nem fedezett régészeti le­letekre. Ez utóbbi nem jelenthet semminemű indokot az építési engedély elutasítására, az előbbiek elbírálására pedig kizárólag a városi főépítész jogosult - így szól a hivatalos, felleb­bezést elutasító május 31-i határozat. Klement Tibornak - fellebbezésének eluta­sítása után - nem maradt más lehetősége, mint hogy bírósági keresetet nyújtson be. Ezt meg is tette, s nem is alaptalanul. A vállalkozó kérelmére ugyanis az I. fokú építésügyi ható­ság még 1992-ben előzetes szakhatósági hoz­zájárulást adott a panzióban létesítendő játék­teremre. Az pedig szintén törvényi előírás, hogy egyházi intézmény 200 méteres körzeté­Simon István egyetért a püspökkel: nem lenne jó, ha távol építenének templomot ben játékterem nem működhet. (Hogy miért nem vette ezt figyelembe a hatóság, amikor a templomépítésre adott engedélyt? Bármily hi­hetetlen - a ma érvényes jogszabályok szerint nem volt kötelessége azt vizsgálni, hogy koráb­ban a környéken mikor, mire adtak már enge­délyt...) A bírósági eljárás akár évekig elhúzódhat, érvényes engedély híján viszont még csak a templom alapozását sem lehet elkezdeni. Kárba vesző adakozás A templom egyébként nemcsak az itt élő refor­mátusokat szolgálná, hanem alkalmasint öku­menikus istentiszteleteket és hangversenye­ket is tarthatnának benne - tudom meg a szó­rólapról, amely a homlokzati rajzzal is megis­mertet. Ez a templom mindenkié lesz: azoké, akik itt laknak, s azoké is, akik csak üdülni jönnek ide. A szöveg utolsó sorai adakozásra szólítanak föl.- Azért is nagy szükség volna rá - teszi hoz­zá Simon István -, mert a lelkészünk, Csőri Bertalan most kénytelen Gesztelyből utazgat­ni. Sem itt, sem a másik gyülekezeténél, Gö- römbölyön nincs parókia, ahová családjával költözhetne. Ha felépülne a templom, akkor az imaházat átalakíthatnánk lelkészlakássá, il­letve -hivatallá. A hívek szívükön viselik a templom ügyét - bizonygatja a gondnok -, volt, aki 50 ezer forintot fizetett be az alapít­ványba. Eddig 1 millió 700 ezer gyűlt össze a szükséges 39 millióból, de sokan - még kül­földről is - ígértek pénzbeli és egyéb támoga­tást. De ehhez legalább valamit fel kellene tudnunk mutatni. Ez a kényszerű várakozás nem csupán anyagi, de erkölcsi kárt is jelent számunkra. S hogy mekkora kárt jelentene Klement Ti­Micsoda kerítés! Csak a lőrések hiánya jelzi, hogy talán mégsem védelmi célokból emelték. Ha felépülne a templom, az imaházból papiak lehetne Fotók: Farkas Maya bornak, ha visszavonnák az engedélyét? Saját bevallása szerint több száz milliós beruházása sikerét veszélyeztetné. A hatalmas építmény egyik részében ugyanis kaszinót kíván kiala­kítani. Beszél egyéb terveiről, gyógycentrum- ról, fürdőmedencéről, testépítő szalonról. Az egyház nem egyezkedik- Képzelje el, milyen hatással lenne a vendé­geimre, ha szórakozás közben egyszer csak megkondulna a harang! - érvel. Mire óhatat­lanul eszembe jut, amit néhány órával koráb­ban a gondnok mondott nekem: akinek a ha­rangzúgás bántja a fülét, az a madárcsicser­gést se viseli el. Kérdésemre, miért nem válaszolt a lelki­pásztorék hozzá írt levelére, amelyben többek között a bírósági kereset visszavonására szó­lítják föl, s egyben nehezményezik, hogy a vá­sároknál nagyobb területet kerített be az ő tel­kük rovására, meglepő választ kapok. Ugyan­azért, amiért az ő legelső beadványával egy időben küldött levelére nem válaszolt a püspök.- Egyébként - jegyzi meg - még a héten visszaállítom a telekhatár eredeti állapotát. Már dolgoznak rajta. Klement Tibor állítása szerint az említett levélben szerepelt egy nagyvonalú ajánlat is: amennyiben az egyház lemondana a szom­szédjában a templomépítési tervéről, ő hajlan­dó lenne Tapolca egy másik területén felépíte­ni azt - méghozzá a saját költségén. Az ajánla­tát most is fenntartja, ha kell, írásba is adja. Az ígéret beváltására egy-két éves határidőt tartana reálisnak. Mészáros István egyházkerületi püspök előbb haladékot kér, de egy nap múltán sem si­kerül nyomára bukkannia a hivatalába kül­dött levélnek - amelyre amúgy nem is emlék­szik. Egyébként, mint mondja, nem akar köz­vetlenül beleavatkozni az autonóm tapolcai egyházközség dolgába. Még elvileg sem haj­landó foglalkozni az egyezség gondolatával.- Különben is - veti közbe -, azt a telket az önkormányzat templomépítésre adta. Hogy néznének ránk, ha mi azzal állnánk elő, hogy adjanak egy másikat?! Meg aztán nem vélet­len, hogy e célra a központot találták alkal­masnak. Hiába épülne fel a templom egy távo­li helyen, ha a hívek, akik eddig a közeli ima­házba jártak, nem szívesen mennének messzebbre. Ha a püspöknél nincs is meg a levél, Simon István gondnoknál igen: az ő mappájukban megtalálható a püspökhöz címzett írás máso­lata. Egyezkedni azonban - hasonló indokok­kal - ők sem akarnak. Meg aztán nem is bíz­nak az ígéretben.- Szélhámoskodásból nem lehet templomot emelni - tesz nem éppen hízelgő megjegyzést az ajánlatra. Csakhogy Klement Tibornak van egy ta­gadhatatlan bizonyítéka arra, hogy szavait nem tekinthetjük szappanbuboréknak. S ez a bizonyíték ott áll a tapolcai iskola udvarán. Nevezetesen a tornaterem, amelyet hasonló ígéret és csere folytán szintén ő építtetett... Hiába hajlana hát Kobold Tamás polgár- mester is egy esetleges megegyezés segítésére. Hiszen kérdésünkre úgy nyilatkozott, hogy tá­mogató javaslatával -ha erre az érintettek fel­kérnék - a közgyűlés elé terjesztené a jelenle­gi építési területnek egy másikra történő cse­réjét. (Korábban a mostanin kívül az iskola melletti parkoló és az ABC-áruházzal szem­közti terület jött még szóba.) De hiába a segítőkészség. A jelek szerint itt nem csupán a szomszédos telkek között húzó­dik áthághatatlan és átláthatatlan válaszfal - elvált egymástól az emberi megértés. S ennek a kerítésnek a falai - úgy tűnik - egészen az égig nyúlnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents