Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-03 / 130. szám
KI ÉJVMtéflvége . ÉM-krónika Június 3., Szómba# Hetvenöt éve írták alá a békediktátumot. Ez alatt a hetvenöt év alatt számos álom szövődött a revízióról, számos szerződést kötöttek a kialakult helyzet javítására. Százszor elátkozták a hely nevét', ■ ahol megszületett az egyezmény, és százszor megpróbálták elbagatellizálni a következményeket. Felelőssé tettek már szinte mindenkit, akinek csak köze volt hozzá. Mégis -vagy talán éppen ezért -alig tudunk valamit arról, valójában mit is takar a szó: TRIANON A zt tudjuk jól, hogy a Trianon a versailles-i parkban áll, és nem más, mint a francia királyok (XIV. és XV. Lajos) kedveseinek épített palota. A két király két épületet emelt: az előbbi az úgynevezett Grand, azaz a Nagy, az utóbbi a Petit, azaz a Kis Trianon. A kettőt folyosó köti össze. Ezt Napóleon építtette. 1920. június 4-én, délután 16 óra 30 perckor itt írták alá az első világháború utáni magyar béke- szerződést. A számokat is jól ismerjük. A világháború előtti Magyarország (Horvátország nélkül) 18 millió 263 ezer lakosából 10 millió 665 ezer a határon túlra került, itt marad 7 millió 598 ezer. A veszteség 58,4 százalék. A 282 870 négyzetkilométerből a határon túlra került 190 263, megmaradt 92 607. A veszteség 67,3 százalék. Döbbenetes számok. Soha nem is sikerült róla tárgyilagosan beszélnünk. Megjelent jó néhány könyv és tanulmány. De nagyon hiányzik egy összefoglaló mű. Mert ha Trianonról akarunk beszélni, beszélnünk kellene a kiegyezés utáni magyar nemzetiségi politikáról, az első világháborús belpolitikai válságokról, a szomszédos vagy újonnan létrejött államok politikájáról, nemzetük történetéről, a világháborús szövetségekről és külön egyezményekről, és részletesen a belgrádi fegyverszüneti egyezmény és a párizsi béke megkötése között eltelt mintegy. másfél évnek minden mozzanatáról... A győztes antantországok érdekeiről, céljairól és persze a Kárpát-medence etnikai, földrajzi, gazdasági, kulturális viszonyairól. Ha mindezeket tisztán látnánk, akkor talán valós választ kaphatnánk arra, a szövetséges hatalmak miért büntették meg Magyarországot sokkal jobban, mint bármelyik más ellenségüket; és választ kaphatnánk arra is, mit lehetett volna tenni? De hogyan is láthatnánk tisztán? Hiszen nem elég a trianoni békéhez vezető út bonyolultsága, a történelemírók többségének szemét ’45 előtt az érzelem, ’45 után az eszme homályosította el. Mindemellett a „nép” körében tovább élt a 20-as, 30-as évek hangulata, ha nem is valós revíziós szándékokban, de a Magyar hiszekegy (...Hiszek Magyarország feltámadásában) és a „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” jelmondat nem felejtésében. Mi ezentúl szorítkozzunk a Trianon-közeli időkre - és a tényekre. Béke után bevonulás 1918. november 7-én Károlyi Mihály vezetésével (október 30-án győzött az „őszirózsás” forradalom!) küldöttség indult Belgrádba, hogy Magyarország nevében külön fegyverszüneti tárgyalásokat folytasson az antant keleti frontjának főparancsnokával, Fran- chet d’Esperey tábornokkal. A szerb csapatok még ugyanaznap bevonultak a Szerémségbe, másnap, 8-án, a cseh katonai alakulatok is átlépték a magyar határt. Egy - még október 27-én kelt - temesvári levél pedig rémülten tudósít a román hadsereg riasztó készülődéseiről. Valószínűleg ezek a körülmények is arra kényszerítették a Magyarország egységét és önállóságát megőrizni kívánó - és wilsoni elvekben, az antanthatalmakban bízó - Károlyit, hogy az először elfogadhatatlannak tartott feltételeket tartalmazó szerződést november 13-án mégis alánja. Ennek a „belgrádi egyezménynek” az első pontja a következőket tartalmazza: „A magyar kormány visszavonja összes csapatait attól a vonaltól északra, melynek határai a Nagy-Sza- mos felső folyása, Besztercze, Marosfalu, a Maros folyónak a Tiszához való torkolata, Szabadka, Baja, Pécs, amely helyeket a magyar csapatok nem tarthatnak megszállva, a Dráva folyása addig, ahol ez a folyó a szlavón-horvát határral összeesik.” Ez lett a déli demarkációs vonal. Román ultimátum Ugyanakkor az Aradon székelő Román Nemzeti Tanács november 9-én ultimátum értékű levéllel kereste meg a Magyar Nemzeti Tanács kormányát, amelyben egyértelműen Erdély azonnali, és feltétlen átadását követelték. A magyar válasz is egyértelmű volt: nem. A november közepén közzétett román királysági proklamáció pedig már a Tiszáig és Dunáig terjedő román földről beszélt. December 1-jén Gyulafehérváron 100 ezer román egész Erdély nevében kimondja a csatlakozást a Román királysághoz - amit a diplomaták hivatkozási alapként többször fel is használnak. Fegyverrel is megvédjük! December 17-én a román csapatok átlépték a vonalat, amit utólag, a bukaresti francia misszió vezetőjének jegyzéke szentesített. Nem véletlenül. Cle- menceau, a francia minisztertanács elnöke egy, Franchet tábornokhoz küldött táviratában már december elején kifejtette, hogy a belgrádi egyezményt nem tartja érvényesnek... A mindenkori történelmi szerzők által egyértelműen pacifistának nyilvánított Károlyi ebben az időszakban még visszavonulási parancsot ad a hadseregnek. Pedig a román seregek létszámát és hadrafoghatóságát tekintve (rendszeresek például a szökések) ekkor még esély lett volna a visszaszorításukra. A fegyveres honvédelem tervének kidolgozására csak 1919 januárjában ad parancsot, márciusi, Szatmárnémetiben elmondott beszédében is kijelentette: „De hallja meg és értse meg a világ azt is, hogy ha a párizsi békekonferencia a wilsoni elvek, a népek önrendelkező joga és megegyezéses béke ellen döntene, akkor mi végső szükségünkben fegyverrel is fel fogjuk szabadítani ezt az országot.” Nem véletlen, hogy éppen Szatmárnémetibe látogatott: ott volt a (valóban harcoló) székely csapatok főparancsnoksága. A Vix-jegyzék Azonban a januárban megkezdődött párizsi békekonferencián már február végén elhatározták, hogy a közvetlen összeütközéseket megelőzendő, egy, a szövetséges csapatok által ellenőrzött sávot jelölnek ki a román és a magyar haderők között. Ezt a román vezetéssel már március 8-án közölték, viszont Magyarország kormánya csak március 20-án értesült róla - egy újsághírből. Erről a sávról - valójában a későbbi határokról — szólt a hírhedt Vix-jegyzék. A Károlyi-kormány, érthető okokból azt elfogadni nem tudta, és lemondott. Másnap összeült a munkástanács. Kezdetét vette a tanácsköztársaság. Masaryk és a felvidék Mielőtt azonban tovább lépnénk, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a cseh és a szerb egységek sem tétlenkedtek. Mint említettük, a belgrádi fegyverszüneti egyezmény aláírásával egy időben megindultak csapataik. A főként olasz parancsnokság alatt álló cseh erőkkel szinte folyamatosak voltak a harcok, azután 1918 december legvégén elfoglalták Kassát, 1919. január elsején pedig Pozsonyt. Masaryk elnök 1919-es újévi beszédében már teljesen egyértelműen arról beszélt, hogy a Felvidék csatlakozik Csehországhoz, 1919 eléjén pedig napvilágot látott a csehek által kidolgozott és meglehetősen fantasztikus cseh-jugoszláv folyosó terve, ami Nyugat-Magyaror- szágon húzódott volna végig - és ami végül nem valósult meg. Megkapták viszont az egész Felvidéket, olyan tisztán magyarlakta területekkel, mint a Csallóköz. A szerb csapatok általában megálltak a demarkációs vonal előtt - kivéve, ha érdekeik fűződtek az átlépéshez, mint például a baranyai bányavidék esetén, amit Szerbiához akartak csatolni. Mindeközben természetesen sorozatos jegyzékváltások történtek, dúlt a diplomáciai harc, Károlyi is többször tiltakozott a túlkapások ellen, az új államok vezetése magyar kegyetlenkedésekkel kürtölte tele a világ sajtóját és a békekonferenciát... Mindenesetre a magyar területek megszállása bizonyos szinten kész helyzet elé állította a békekonferencia résztvevőit. A francia patrónus dühe A tanácsköztársaság közeledő bolsevik veszélyt jelentett a Nyugat számára, így ennek leküzdése jogalapot adott az erőteljes román (és cseh) intervenciónak, aminek vége Budapest augusztus 4-i elfoglalása (bár ezt a békekonferencia augusztus 2-án még meg akarta tiltani), és a megszállt területek (köztük például a tokaj-hegyaljai, a diósgyőri iparvidék) kirablása lett. Emiatt maga a békekonferencia több - eredménytelen - tiltakozó jegyzéket juttatott el Bukarestbe. Egy román jegyzék pedig úgy felbőszítette Clemenceau-t, hogy kijelentette: jogi alapon gondolkodik, hogy Erdélyt el lehessen venni a románoktól. Ez a jegyzék többek között azt tartalmazta: a román csapatok nem hajlandók csak a Tiszáig visszavonulni. Magyarázat erre is volt. Az 1916-os bukaresti titkos szerződés, amely nyomán - többszöri felszólításra - Románia hajlandó volt fegyvert fogni a szövetségesek oldalán, a központi hatalmak ellen, egészen a Tiszánál húzta meg a határvonalat. Azonban Románia 1918-ban különbékét kötött. Emiatt érvénytelen lett a ’16-os egyezmény, ugyanakkor a francia diplomáciának nem kis erőfeszítésébe került, hogy sikerüljön patronáltját végig harcoló félként, a béke- konferencia teljes jogú résztvevőjeként elismertetni. Mindez nem akadályozta meg Clemenceau-t, hogy 1919 januárjában a következőket írja Berthelot tábornoknak, a keleti szövetséges haderők parancsnokának: „...a Központi Hatalmakkal kötött 1918. évi bukaresti szerződés aláírásának ténye miatt az 1916. évi szerződés érvényét vesztett- sége jogilag nem lehet vitatható, ám a Szövetségesek mégis hajlandók az feltételek átadásakor lehetőséget biztosítanak a szóbeli véleménynyilvánításra, de vita nélkül. Ezután írásos megjegyzések nyújthatók át, amire válaszként már a végleges szöveg készül el. Ezt pedig már ultimátumszerűén nyújtják át... Kiszolgáltatottan A konferencia bizottságai a volt monarchia ügyével meglehetősen sajátos szempontból foglalkoztak. Elsősorban nem az Ausztriával és Magyarországgal megkötendő béke feltételeivel, hanem az új, vagy megnagyobbodott szövetséges országok területeinek rendezésével voltak elfoglalva. Ezen országok (Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Románia, Görögország) igényeit még februárban meghallgatta a Főtanács is, állandó kapcsolatban álltak a kis szövetségesek párizsi delegációival. A határok megállapításának ebben a döntő fontosságú időszakában tehát teljesen háttérbe szorult Ausztria és Magyarország életlehetőségének problémája, már csak azért is, mert sem kellő mennyiségű, sem hiteles információkkal nem rendelkeztek ezekről az országokról. Erre csak egyetlen példa. Bratianu román miniszterelnököt február 1-jén hallgatták meg. . A területi követelések jogosságát a nemzetiségi összetétellel is alátámasztotta. Az 1910-es magyar népszámlálás adatait ismertette, közölve, hogy azt meghamisították. Az általa helyesnek tartott arányok természetesen a románok javára mozdultak el. És ami még fontosabb: a székelységet külön nemzetiségként kezelte! Magyarország népességének anyanyelvi megoszlása (Horvátország nélkül) 1910. 1000 fő, százalékos megoszlás az egyes területekre vonatkozóan Terület magyar német szlovák román rutén horvát szerb egyéb Csehszlovákiához 30,3 7,4 47,6 0,6 12,2 0,1 0,0 1,8 Romániához 32,S 10,6 0,6 53,2 0,3 0,0 1,0 1,8 Jugoszláviához 30,1 20,3 3,1 5,2 0,7 5,9 25,6 8,8 Ausztriához Sopronnal 20,3 63,6 0,2 0,0 0,0 12,2 / 0,0 . 3,7 Fíurhé 13,0 ' . 4,7 0,4 0,3 0,0 26,0 0,8 54,8 Elcsatolt 30,9 12,8 p 16,5 26,9 ? 4,3 1,4 4,1 3,1 Kis-Magyarország 88,4 7,0 2,2 ; á; o,6 0,0 0,6 0,3 0,9 Történelmi Magyarország 54,5 10,4 10,7 16,1 2,5 1,1 2,5 2,2 A1 rianon-palotának ebben a termében írták alá a békedikfátumot Fotók: ÉM-archív Célok és kétségek A magyar kormány formálisan 1919- december 12-én döntött a delegáció összetételéről. Apponyi Albert gróf lett az elnök. A tagok többsége mái’ jó idejß dolgozott a béke előkészítésén, így ® küldöttség kinevezésekor a párizsi anyag valójában készen volt, és kialakult az az elvi irány is, amit a delegációnak képviselnie kellett. Ennek lénye- ge, hogy mindenképp az integritás mellett kellett érvelni, ezért a felbomlás tudomásulvételét és a korrekcióra törekvést kizárták, a részleges sikert elvetették. (Pedig ekkor már előttük állt a példa: az osztrák küldöttség a felbomlást elfogadta, a nemzeti elv sérelmét viszont nem. Fellépésükkel nem csak burgenlandi követelésüket indokolták hathatósan, de elérték a népszavazás kiírását is Klagenfurt térségében.) A magyar delegációt Párizsban ugyanolyan elszigeteltség várta, mint amilyen gazdasági és politikai elszigeteltségben élt altkor Magyarország- Nagy gondot jelentett az Amerikai Egyesült Államok szerepe is. Állásfoglalásuk a kiéleződött román-magyar viszály idején mindig a magyar fél számára volt kedvezőbb. De az amerikai fődelegátusok még decemberben elhagyták Párizst, nagykövetük vett részt döntési .jog nélkül a Főtanácsban. A magyar kérdés tárgyalásakor azonban rendkívüli módon döntési jogot is kapott — mintha ezt az ügyet már elin- tézettnek tekintették volna... Szónoki remekmű A békeszerződés-tervezetet január lóén vette át a delegáció; a 364 cikkelyből 290 szó szerint megegyezett a német illetve az osztrák szerződés szövegével. Január 16-án a Főtanács meghallgatta Apponyi Albertet. Beszéde szinte legendává vált, már csak azért is, mert franciául kezdte, majd maga „tolmácsaként” angolul is megismételte, így 4-5 részletben előadva érveit - és végül olaszul is szólt. Hatása azonban nem sok volt. Annonyi kijelentette: lényeges 1916. évi szerződést a román követelések alapjául tekinteni a Békekonferencia területi szabályozásakor.” A román seregek végül november 14-én megkezdték a kivonulást Budapestről. A Horthy Miklós vezette nemzeti hadsereg megszállta a fővárost. November 25-én a szövetségesek elismerték az új magyar kormányt. Egy hót múlva megérkezett a párizsi meghívó. Tárgyalás nem lesz! 1919. január 18-án kezdődött meg a győztes hatalmak és szövetségeseik „előzetes” konferenciája. Ennek feladata valójában az volt, hogy a győztesek maguk között tisztázzák a békefeltételeket, illetve azt, hogy mennyire vonják be a legyőzőiteket a megvitatásba. A vesztes államok ekkor - joggal - úgy hitték, valódi béketárgyalások lesznek. Hiszen a wilsoni elvek ezt sugallták, a fegyverszüneti egyezmények feltétel nélküli megadást nem foglaltak magukba, és Németország, Ausztria, Magyarország élén új, nem a háborús politikát folytató, de az országok demokratikus átalakítását célzó kormányok álltak. Azonban csalatkozniuk kellett. Hamar nyilvánvalóvá vált: nem tárgyalnak a legyőzőitekkel. A tervezett
