Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-03 / 130. szám

‘Umbe*ö Tarno'po* Brünn Kamenvec i uröcssts'nn J' i'LSQ ^SÖ­L,nr 't*w}Ä iv4'-Púísb Debree« : ■■ '• Budapest ■ m. ife (Syutafehérvór i1S18.«ov.2 ÚjvídéM ÖNóvi Sal: sróésvár 'pioie§ti Turnü Scveun cSuka re5 Június 3., Szombat ÉM-krónika ÉM-hétvége III A Vix-jegyzék (részlet) A/ A semleges zóna határai A semleges zónának, amelyet a szövetsé­ges csapatok szállanak meg, következők lesznek a határai: Keleti határ. Aradtól Nagyszalontáig ve­zető műül, a Nagyszalonta-Nagyvárad -Nagykároly-Szatmárnémeti vasútvo­nal, mind ezen helységek a magyar és ro­mán katonai megszállás alól ki lévén zár­va, ezen íentemlített közlekedési vonala­kat azonban a román csapatok és a szö­vetségesek ellenőrzése alatt álló lakosság - amennyiben ezt a gazdasági szükségle­tek megkívánják - használhatják. Északi határ: a Szamos és Tisza folyó, Vásárosnaménytól öt kilométerre eső pontig. Nyugati határ: a Tiszát öt kilométerre Vásárosnaménytól északnyugatra el­hagyja, aztán Debrecentől öt kilométer­re nyugatra, Dévaványától három kilo­méterre nyugatra, Gyométól nyugatra, Orosházától, Hódmezővásárhelytől és Szegedtől Öt kilométerre nyugatra hú­zódik. Déli határ: Maros folyó. Arad és Szeged városok, amelyek minden magyar és ro­mán csapat kizárásával a szövetséges csapatok által lesznek megszállva. A határok részletes vázlata későbben fog megállapíttalni. módosítások nélkül a békeszerződés tervezetét nem fogadhatja el. A korabe­li (nem csak magyar) sajtóban szónoki remekműnek titulált beszéd azonban a korábban megfogalmazott elvekkel összhangban, azt hangsúlyozta - törté­nelmi és gazdasági okokra, valamint mra hivatkozva, hogy az új államok is éppoly vegyes etnikumúak lennének, mint az akkori Magyarország -, hogy a feldarabolás bűn. Népszavazást indít­ványozott minden elcsatolásra kijelölt területen. Az angol miniszterelnök, Lloyd George megkérdezte, milyen szá­mú magyart kapcsolnak le az új hatá­rok, és milyen az összeköttetés a hatá­ron belül maradottakkal. Ez a kérdés reménysugárként hatott. Előkerült a gróf Teleki Pál által megrajzolt úgyne­vezett vörös térkép, ami világosan ki­mutatta, hogy az országhoz közvetle­nül kapcsolódó és tisztán magyarok ál­tal lakott területeket is elcsatolnának. A meghallgatás után Teleki még gyor­san összeállított egy jegyzéket a köz­ponti magyar tömbbel közvetlenül összefüggő városok (például Szabadka, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti) nemzetiségi összetételéről is. Február 12-én a magyar delegáció eljuttatta a nagykövetek tanácsához a békefeltéte­lekre megfogalmazott válaszának első, majd 18-án a második részét. Ezek már hangsúlyozottan foglalkoznak a több­ségében magyar lakta területek kérdé­sével, és a részleges (tehát az ezeken a területeken megtartandó) népszavazás gondolatát is felvetették. Határterv nem változhat... Lloyd George-nak köszönhetően (Nitti, olasz miniszterelnök támogatásával) éles vita alakult ki a magyar szerződés körül. Végül is elfogadták, hogy nem- csak a financiális, de a határkérdése­ket is megtárgyalják. De arra a francia érvelésre, hogy ha változtatnának az addig rögzített határvonalon, akkor nem biztos, hogy azt a kis szövetséges államok elfogadnák, Lloyd visszavo­nulót fújt. A Főtanács február-már­ciusi londoni ülésszakán végül is eldőlt: a fő kérdésekben - elsősorban a határo­kon - nem lehet változtatni. A részlet- kérdésekben lehet módosítani. Ebben az időszakban már változott a francia politika is, és ez személyi vál­tozásokban is megmutatkozott, példá­ul Clemenceau helyét Millerand foglal­ta el. Felismerték, hogy egy elégedetlen Magyarország nemigen szolgálja a sta­bil Közép-Európa ügyét, azonban a ha­tármódosításokba nem mehettek bele, hiszen ezzel régi szövetségeseiket for­dították volna maguk ellen, akik éppen Franciaországtól várták a leghatható- Sabb támogatást az elfoglalt területek végleges megszerzésében. Titkos remények A külügyminiszterré kinevezett Teleki Fái a londoni forduló után már világo- San látta, hogy a békeszerződés végle- Ses szövege nem tér majd el lényeges Pontokon az első változattól. Időközben Ózonban titkos magyar-francia és jöagyar-lengyel tárgyalások kezdőd­ik, amiknek biztató haladása miatt , eleki a békeszerződés átvételét és alá- lrasát nem tekintette a végső mozza­natnak. A titkos tárgyalások lényege ?z volt, hogy Franciaország támogatja oizonyos etnikai és gazdasági igazság- alanságok helyrehozását - az érdekelt ‘j arnok megegyezésével. (A szomszé- ?os államokra azonban csak nagyon o'látozott volt a franciák befolyása.) 1 zért cserébe Magyarország garanciát áott volna arra, politikáját a francia ^C'uekeknek megfelelően irányítja, il­letve bizonyos gazdasági objektumokat leköt a francia tőke számára. Azonban világos lett, hogy a béke- szerződést előbb alá kell írni. Május 5- én ugyanis megkapta a magyar delegá­ció a végleges szöveget, a megjegyzése­ikre adott választ, illetve a Millerand, a konferencia elnöke által aláírt kísérőle­velet. A szerződésben jelentős változás nem történt, a küldöttség észrevételei­re adott válaszban sem szerepelt szinte semmi érdemleges. A kísérőlevélben viszont található néhány érdekes kité­tel. Ezek közül csak egyet idézünk. ,A szövetséges és társult hatalmak hívek ahhoz a szellemhez, mely őket a béke által megállapított határok kijelölésé­nél eltöltötték, foglalkoztak azzal a le­hetőséggel is: hogy az így kijelölt határ esetleg nem felel meg mindenütt pon­tosan a néprajzi vagy gazdasági köve­telményeknek. Lehetséges, hogy egy helyszíni vizsgálat bebizonyítja majd a békeszerződésben tervbe vett határok egyes pontokon való megváltoztatásá­nak szükségességét.” Többek között ez adott alapot politikai körökben a reví­ziós várakozásoknak. És magának a békeszerződésnek a 19. cikke, ami így kezdődik: a Közgyűlés időnként felhív­hatja a Szövetség tagjait az alkalmaz­hatatlanná vált szerződéseknek vagy olyan nemzetközi állapotoknak a meg­vizsgálására, amelyeknek fennmara­dása a világbékét veszélyezteti. Alá kell írni.. Május 21-én nyilatkozni kellett arról, hogy kész-e a kormány aláírni a szerző­dést. Petíciók és tiltakozások jelentek meg a lapokban, árasztották el az or­szág vezetését. A delegáció számára azonban nem volt kétséges, a szerző­dést alá kell írni. Egyrészt, mert kilá­tásba helyezték, hogy Magyarország határainak közelében csapatokat von­nak össze, ha megtagadják az aláírást. Másrészt pedig azért, mert a nyugati hatalmak körében megmutatkozó jóin­dulatot kár lett volna eljátszani. Ugyanakkor, mivel a békedelegáció még januárban kijelentette, hogy ab­ban a formában nem tudja aláírni a bé­keszerződést, lemondott. Május 17-én elkészült a kormány Millerandhoz írt levele, amelyben közük, aláírják a szer­ződést. A Nagykövetek Konferenciája egy nappal a levél kézhezvétele után már ki is tűzte az aláírás időpontját és helyszínét. Alig 15 perc Június 4-én, a versailles-i Trianon-pa- lotában délután fél ötkor először Be- nárd Ágoston lépett az asztalhoz, ame­lyen a szerződés feküdt. Állva írta alá. Ezután Dräsche Lázár következett. Majd az öt főhatalom képviselője és ki­sebb szövetségesek. Az egész alig tar­tott egy negyedóráig. Magyarországon gyásznapot tartottak. Az aláírás tíz percére megállt az élet, megszólallak a harangok. Az aláírás körüli napokban - mivel látszott, hogy rövid távon nem tudja befolyásolni szomszédainkat Franciaország - a titkos tárgyalások is holtpontra jutottak. Később még bekö­vetkezett némi javulás, de a végső eredménytelenség miatt ezzel most nem érdemes foglalkoznunk. Civitas fidelissima A magyar nemzetgyűlés 1920. novem­ber 11-én, ünnepélyesen tiltakozó nyi­latkozat megfogalmazása után fogadta el a trianoni békeszerződésről szóló tör­vényt, amit 1921. július 26-án cikke- lyeztek be. Amerika nem szentesítette a trianoni szerződést, 1921. augusztus 29-én különbékét kötött Magyaror­szággal. A francia törvényhozásban is élénk vita alakult ki, és csak azzal a ki­kötéssel ratifikálták, hogy a francia kormány lépéseket tesz a „tévedések és igazságtalanságok” felülvizsgálatára. Ez nem történt meg. Az T 918-as wilsoni pontok (részlet) I. Nyílt, nyíltan letárgyalt békeszerződé­sek, amelyek megkötése után nem lesz többé semmiféle titkos nemzetközi meg­állapodás, hanem a diplomácia mindig nyíltan és a nyilvánosság színe előtt (og tevékenykedni. V. Az összes gyarmati igények szabad, elfogulatlan és teljesen páratlan rende­zésé, annak az elvnek szigorú betartása alapján, hogy a szuverenitás idevonatko­zó kérdéseinek eldöntésénél az érdekelt lakosság érdekei ugyanolyan súllyal es­senek a latba, mint annak a Kormánynak méltányos igényei, amelyek igényei jo­gosságát el kell oírálni. IX. Az olasz határokat a világosan felis­merhető' nemzetiségi vonalak szerint kell kiigazítani. X. Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét. XI. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni, a megszállt területeket helyre kell állítani, Szerbiának szabad és biztosított kijáratot keli adni a tenger­hez; a különböző balkáni államok egy­más közötti kapcsolatait barátságos ta­nácskozás útján az állami és nemzetiségi hovatartozás történelmileg kialakult vo­nalai szerint kell meghatározni; a külön­böző balkáni államok politikai és gazda­sági függetlenségét és területi sérthetet­lenségét nemzetközi garanciákkal kell alátámasztani. A határkijelölő bizottságok tevé­kenységének legnagyobb eredménye az volt, hogy a kijelölt határ által kettévá­gott települések többségét sikerült egy­ben tartani - a határt hol az egyik, hol a másik érdekelt fél javára módosítva. A keleti határszakaszon azonban még egy helyesbítést sem lehetett elérni, sőt Románia kijelentette: az Arad-Szat- márnémeti vasútvonal birtoklása Bu­karest számára casus belli. Egyedül az osztrák-magyar határ kijelölésénél si­kerül (diplomáciai jegyzékváltások és fegyveres!!) csetepaték után) egy kis te­rületre, Sopronra és környékére nép­szavazást kiíratni. Az 1921. december 14-16. között megtartott referendum eredménye ismert. Ezért kapta meg Sopron a civitas fidelissima, a leghűsé­gesebb város címet. Életképtelenül Es itt kell beszélnünk az „úgynevezett történelmi Magyarországiéi”. Ez a tör- ténelmiség ugyanis elsősorban nem az ezeréves múltat takarta. A leghelye­sebb értelmezése a kialakult gazdasági (és közigazgatási, oktatási) rendszer - amit szinte életképtelenné szabdaltak. Csak a legsúlyosabb következménye­ket nézve, a fent is említett vasútvonal­nál maradva: Losonctól (Szlovákia) Szabadkáig (Jugoszlávia) végig a kiépí­tett vasútvonal mentén húzták meg a határokat - „természetesen” úgy, hogy Magyarország felől nézve az már kívül esett a határon. Összességében a vasút 57,8, az utak 60,3 százaléka került a határon kívülre. A kőszén-, érc- és só­bányák, az erdők túlnyomó többségét szintén elcsatoltak. Ugyanakkor sú­lyos, évtizedekre szóló jóvátételi kötele­zettség is terhelte a háborúban legyen­gült országot. „Túl messzire mentünk” Gondrecourt tábornok még 1919-ben, a Vix-jegyzek átadását követő napokban a következőt írta Aradról Barrere nagykövetnek: „Itt a dolgok a lehető legrosszabbra fordultak. Az önnek írt levelem tanúsíthatta, hogy ideérkezé- semkor arra a meggyőződésre jutot­tam, miszerint a Békekongresszuson rossz irányba tévedtünk. Vaknak kel­lett lennünk, hogy semmiféle adattal nem rendelkeztünk erről az országról, ha azt hittük, hogy ilyen csonkításokat kényszeríthetünk Magyarországra anélkül, hogy kétségbeesésbe ne taszí­tanánk.!...) Bizonyos, hogy nehéz egy országnak élnie, amikor nem hagytak neki sem szenet, sem bányákat, sem erdőket, sem ipart ... valóban kissé túl messzire mentünk!” Idézzünk még né­hány politikust a békeszerződés aláírá­sa utáni időkből! Charles Daniélu (a francia felsőházban ő volt a szerződés előadója!): „Akik a nemzetiségi elveket akarták alkalmazni, a legnagyobb té­vedést. követték el akkor, amikor kire­kesztettek az országból 3 millió ma­gyart. A 3 millió aránya az országban maradt 8 millióhoz igen nagy.” Charles Tisseyre (francia képviselő): „Az egyik fél teljes rosszindulatának kellett a másik fél tudatlanságával párosulni ahhoz, hogy a régi Magyarország cso­dálatos egységét egy képzelt elnyomás nevében szétrombolja. Szétszakítottak egy nemzetet, amely politikai, közigaz­gatási egységét 10 évszázadon át meg­tartotta, azzal a kifogással, hogy külön­böző népekből áll. Mit tettek ezek után? Alkottak három új államot, még vegyesebb népességgel, mint amilyen a magyarországi volt.” A titkos záradék A hazai véleményeket fölösleges idéz­nünk. A korábban már említett Mille- rand-levél és a 19. cikkely revíziós ér­telmezése mellett az is táplálta a vára­kozásokat, hogy bekerült a köztudatba egy titkos záradék. Ez vagy lehetővé tette volna a szei'ződésben foglaltak fe­lülvizsgálatát, vagy eszerint a trianoni szerződés rendelkezései egy idő után (25-50 év) érvényüket vesztették volna. Ilyen titkos záradékról azonban a tör­ténelemtudomány semmit nem tud. De a mai politikai határok szempontjából valójában mindegy - és 50 évvel Tria­non után, 1970-ben is az volt -, léte­zett-e ilyen záradék. Ezek ugyanis már nem a trianoni, hanem a II. világhábo­rút követő párizsi béke által megsza­bott határok. Ez sajnos nemcsak politi­kai, de területi szempontból is mást je­lent: három, a Duna jobb partján lévő falut, Horvátjárfalut, Dunacsunyt és Oroszvárt még hozzácsatoltak az akko­ri Csehszlovákiához. Kisebbségben A szövetséges hatalmak kisebbségvé­delmi egyezményt kötöttek a Magyar- országgal szomszédos államokkal, de Trianon előtt csak a csehszlovák szer­ződést ratifikálták, így a Szerb-Horvát- Szlovén és a Román állam kisebbségvé­delmi garanciáit felvették a békeszer­ződésbe. Ezeket nemzetközi érdekelt­ségű kötelezettségeknek deklarálták és a Nemzetek Szövetségének védelme alá helyezték. Megsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A párizsi békeszerződésben háttérbe szorult a kérdés, és a nemzetközi jog is csak ne­gatív védelmet biztosított (megtiltotta a diszkriminációt) a kisebbségeknek. Azóta sok minden megváltozott. Most az Európai Unió felé menetelünk, amely többek között azt a lehetőséget is biztosíthatja, hogy határrevízió nél­kül közvetlenebb kapcsolatba kerül­jünk a kisebbségbe szorult magyarság­gal. Az EU-csatlakozáshoz pedig igen jó ajánlólevél, ha a „béke és barátság” kinyilvánításaként alapszerződéseket kötünk szomszédainkkal. Szerződő fe­leink leginkább a kisebbségek jogaira vonatkozó passzusokat vitatják. Az összeállítást Galántai József: A trianoni békekötés (Bp. Gondolat, 1990); Palotás Zol­tán: A trianoni határok (Bp. Interedition, 1990); Pethő Sándor: Világostól Trianonig (Bp. Enciklopédia, 1925); Magyarok a Kár­pát-medencében - szerk. Glatz Ferenc (Bp. Pallas, 198S); Raffay Ernő: TYianon titkai (Bp. Tornado Damcnija, 1990) és a Történel­mi atlasz a középiskolák számára (Bp. Kar­tográfia, 1988) felhasználásával Csornák Mariann készítette. \ 1$. Eleven

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents