Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-20 / 143. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995. Túnius 20., Kedd Szent Iván éjszakája Szent Iván-éji mulatságot rendez az Ady Endre Művelődési Ház Szentléleken a Pálos kolostor romjainál június 24-én, szombaton este 7 órától. A szerelmesek éjszakáján este 8-kor kezdődik a vacsora. Fél 10-től a Budapesti Térszín- ház adja elő a Bakarasz a király című műsorát (rendező: Bucz Hunor). Mutatványosok, vásári komédiások teszik színesebbé a programot. Éjfélkor a kolostor romjainál ima a szerelmesekért, majd tűzijáték nyitja meg a hajnalig tartó mulatozást. A programmal és a jegyekkel kapcsolatban felvilágosítást a 370-727-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. Műszaki ponthatárok Budapest (MTI) - A műszaki egyetemek és főiskolák vezetői június 16-án mintegy 80 szak ponthatárát állapították meg, ezzel újabb 1330 nappali és 140 esti és levelező tagozatra pályázót vettek fel a felsőoktatási intézményekbe. Ez a jövendő elsőéveseknek csak 17 százaléka, mert a többi jelentkező már áprilisban felvételt nyert a középiskolai eredményei alapján. Az elutasítottaknak - ha a felvételi szabályok megsértését vélelmezik - joguk van fellebbezést benyújtani az illetékes intézmény vezetőjéhez július 20-ig, aki ezután dönt. Aki a meghatározott ponthatárt elérte, azt fel kell venni, aki alatta van, azt nem lehet felvenni. Pontszámát minden felvételiző ismeri, így a közölt táblázat alapján tudhatja, hogy felvették, vagy sem. építészmérnöki 100 építőmérnöki 86 földmérő és térinformatikai 80 gépészmérnöki egyetemi szintű 82 főiskolai szakok 72 közlekedésmérnöki 82 vegyészmérnöki 85 biomérnöki 87 mérnök-fizikus 112 villamosmérnöki 95 műszaki informatikai 117 bányamérnöki 90 gépészmérnöki, mérés és 90 automatizálási műszaki informatikai 108 kohómérnöki 80 anyagmérnöki 80 mérnök-fizikus 80 anyagmémöki, kohómérnöki és 75 levelező szakok többi szak 80 BB1S1BSBSSD anyagmérnöki 80 környezetmérnöki 96 műszaki informatikai 111 vegyészmérnöki 91 főiskolai szintű gépész és 78 villamos műszaki informatikai 85 gépészmérnöki 80 szervező és informatikai 88 műszaki tanári 77 gépészmérnöki-levelező 70 biztonságtechnikai 82 gépészmérnöki 80 műszaki informatikai - 80 gépészmérnöki-levelező 70 villamosmérnöki 75 műszaki informatikai 100 biztonságtechnikai 82 esti és levelező szakok 75 biztonságtechnikái 82 többi szakok (levelező tagozat is) 70 — magasépítő mérnöki 110 településmérnöki 85 építőmérnöki 76 gépészmérnöki 70 villamosmérnöki 70 műszaki informatikai 100 környezetmérnöki 94 műszaki tanári 85 Bajai szakok 70 műszaki informatikai ............ 112 m érnök-tanári 100 távoktatási szakok 70 többi szak______________ 90 magasépítő mérnöki 84 építőmérnöki 88 településmérnöki 85 tűzvédelmi mérnöki 85 biztonságtechnikai ______ 82 mérnök-tanár gépész 73 mérnök-tanár építő 113 gépészmérnöki 78 ált. karbantartó gépészmérnöki 72 magasépítő mérnöki 91 településmérnöki 106 gépészmérnöki levelező 70 építőmérnök 100 Ismét közgyűlés előtt a vasgyári iskolák ügye Miskolc (ÉM - M.L.) - A korábbi híradásokkal ellentétben június 29-én mégis a városi közgyűlés elé kerül a vasgyári 17-es és 18-as általános iskola ügye. A képviselő-testület a két iskola összevonására - így az egyik jogutód nélküli megszüntetésére - vonatkozó terveit ez év tavaszán egyszer már levette a napirendjéről, a közeljövőben várható kormányintézkedések anyagi következményeitől tartva azonban úgy gondolták, mégis újratárgyalják a kérdést. Az önkormányzat elképzeléseinek legújabb változatáról tegnap dolgozói fórumon tájékoztatták a 17-es és 18-as iskola tantestületét. Az önkormányzat oktatásügyért felelős képviselői legutóbb ez év áprilisában járták végig városunk azon iskoláit, amelyeket - gazdaságossági okokra hivatkozva - a közgyűlés testületi döntéssel megszüntetésre, illetve összevonásra ítélhet. HIRDETÉS —' ..."..................... A 16-os iskola sorsa már eldőlt: diákjai a következő tanévtől más iskolákban folytatják tanulmányaikat. A korábbi tervek szerint a Fe- renczi Egészségügyi Szakiskolát a 17-es iskola épületébe telepítették volna, az ezzel járó átalakítások költségeiben azonban nem sikerült egyezséget kötnie a városnak és a megyének. A szakiskola így egyelőre marad a régi helyén.- A közgyűlési pártokkal egyeztetett elképzelés változatlanul az, hogy a 17-es Általános Iskolát jogutód nélkül kell megszüntetni. A változás a korábbi tervekhez képest annyi - mondta a fórumon Fejér István alpolgármester -, hogy a 18-as átköltözik a 17-es épületébe. A 18- as helyiségeit a Gábor Áron Szakközépiskola kapja meg, amelynek így további, hosszú távú fejlődése biztosítva látszik. Környei László, a művelődési osztály vezetője azt hangsúlyozta, hogy a város költségvetése teherbíró képességének végére ért, s a várható kormánydöntések a jövőre nézve semmi jót nem ígérnek az oktatásügy tekintetében. A város ezzel, a helyi közoktatás átalakítására tett első lépésével is már százmilliókat takaríthat meg. Azzal kapcsolatban pedig, hogy miért a 17-est szüntetik meg - pedig ennek gazdasági mutatói jobbak mint a 18-as iskoláé -, elmondta, hogy a tervezet szerint a nagyobb létszámú iskolára kívánják építeni a kisebbet. így az új tantestület kialakítása a 18-as iskola igazgatójának feladata lesz. A közgyűlés június végi döntése előtt azonban megnyugtató intézkedéseket nem tehetnek az esetleg munka nélkül maradók érdekében. A 17-es iskola tantestülete egyöntetűen elutasítja ezt az egyoldalú elképzelést - mondta a közalkalmazotti tanács elnöke. Javaslatuk szerint mindkét iskolát jogutód nélkül kellene megszüntetni és egy újat alapítani, amelynek álláshelyeire a pedagógusok egyenlő eséllyel pályázhatnának. Hasonlóképp pályázatot kellene kiírni az igazgatói állás betöltésére is. Egyben azzal a kéréssel fordultak az alpolgármesterhez, hogy a tantestület állásfoglalásáról - még a döntés előtt - tájékoztassák a képviselő- testületet. A Pedagógus Szakszervezet városi bizottságának nincs még kialakított testületi döntése ez ügyben. Jelenlevő képviselőjük azonban hiányolta az önkormányzattól az intézményrendszer egészének átalakítására és fejlesztésére vonatkozó konkrét programot, ami ennek a bizonytalan helyzetnek a megoldását is segítené. Lapunk kérdésére Környei László elmondta, pályázat kiírására lehetőségük és idejük már nincs, mivel annak átfutási ideje minimum 3-4 hónap. Mindkét testületet megszüntetni - munkajogi következményei miatt - nem lehetséges. Egy új intézmény létrehozása, a megfelelő helyeken történő bejegyeztetése pedig legalább fél évig eltartó procedúrát jelentene - tette hozzá Fejér István alpolgármester. Kamatozó Kincstárjegy 1996/VI Erős és biztonságos Ha megtakarított pénzét biztonságban, magas kamattal szeretné gyarapítani, de nem kívánja hosszabb időre lekötni, az Ön befektetése a Kamatozó Kincstárjegy. Kamatozó Kincstárjegy Egy éves futamidejű értékpapír, amely mostantól megemelt, évi 29,5%-os kamatot nyújt, amely erre az időszakra kiemelkedően kedvező. Természetesen, mint minden Magyar Állampapír, a Kamatozó Kincstárjegy teljes biztonságát is az állami garancia nyújtja. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1995. június 19-23-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1995. június 23. Megemelt évi bruttó kamata 29,5%. A Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül, így a tőzsdén a futamidő alatt napi árfolyamon adható és vehető. Ugyanakkor Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt vissza is váltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. További aktuális információk: 266-6044 A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp. Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 3501 Miskolc, Szemere u. 5., Árpád út, Győri kapu, Széchenyi u., Miskolc-Diósgyőr, Miskolc-Kilián, Miskolc-Avas lakótelep, Abaújszántó, Edelény, Encs, Kazincbarcika, Mezőcsát, Mezőkövesd, Putnok, Sajószentpéter, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Szikszó, Tiszaújváros, Tokaj • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) 3530 Miskolc, Széchenyi u. 94., Encs, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely (a K&H Brókerház ügynökeként) • Magyar Hitelbank Rt. 3501 Miskolc, Hősök tere 3. • MNB Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság, 3525 Miskolc, Hősök tere 3. • Cooptourist Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 14. (a New York Bróker Kft. ügynökeként) • Pakett Bróker Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 70. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG