Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-17 / 141. szám

1995, Túnius 17.« Szombat Gazdaság ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 5 Új utazásszervező iroda nyílt Tokaj (ÉM) - A Tokaj Területi Fej­lesztési Részvénytársaság uta­zásszervező irodát hozott létre. A Tokaj Tours Utazásszervező Iroda június 16-án, pénteken délelőtt tíz órakor nyitotta meg kapuját Tokaj­ban, a Serház út 1. szám alatt. Kertbarátok tanácskozása Miskolc (ÉM) - Kertbarátoknak tart előadást Hamos Zsolt, a Kerté­szeti Egyetem tanszékvezető tanára június 19-én, hétfőn délelőtt 10 órá­tól Miskolcon a Technika Házában a klímaváltozás lehetőségeiről. Az előadás után a résztvevők megvitat­ják az elsivatagosodás veszélyeit és kialakulásának lehetőségeit is. Féléves bevallási nyomtatványok Budapest (MTI) - A havi, illetve a negyedéves adóbevallást készítők június 22-től juthatnak hozzá a fo­gyasztási adó, valamint a fogyasz­tói árkiegészítés 1995. első féléves bevallási nyomtatványához - közöl­te az MTI-vel pénteken az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A 9515-ös, APEH/173-as számú nyomtatványt az APEH hi­vatalos gyártói - a NYOMELL Kft., a Kabinet Kft., a Békéscsabai Kner Nyomda Rt. és az Unió Kft. -, illet­ve ezek viszonteladói forgalmazzák. A bevallást a havi bevallóknak 1995. július 20-ig, a negyedévi be­vallóknak pedig 1995. július 25-ig kell egy példányban benyújtaniuk az illetékes elsőfokú megyei, illetve fővárosi adóhatósághoz. Bornapok Szekszárdon is Szekszárd (MTI) - A bortermelő gazdák és pinceszövetkezetek szá­mára készített gépekből és eszkö­zökből rendeztek kiállítást pénte­ken Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban. A bemutatón több hazai termék látható, így pél­dául a Magyar Viscoza Rt. bortisztí­tó, ultraszűrő gépe. A kiállítás az Alisca bornapok szakmai látnivalói közé tartozik. A hét végén kulturá­lis program is várja az érdeklődőket a tolnai megyeszékhelyen, mégpe­dig a reneszánsz művészetek felidé­zésével. Pénteken reneszánsz dal- és táncbemutató, majd tánctanulás lesz a művelődési ház mellett, vá­sárral és kézműves bemutatóval, ami vasárnap folytatódik. A teljes­ség kedvéért ezen a hét végén a re­neszánsz kor ételeiből is ízelítőt kapnak a szekszárdiak. Bolgár—magyar áruforgalom Szófia (MTI) - Berényi Lajos, az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um helyettes államtitkára pénte­ken tárgyalásokat folytatott Bulgá­riában Ivan Kolev kereskedelmi miniszterhelyettessel a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsola­tokról, a további teendőkről, vala­mint a transzferábilis rubelelszá­molás idején kialakult 86 millió ru­bel összegű magyar követelés ren­dezésével összefüggő kérdésekről. A két ország közötti áruforgalom­ban Í994-ben is folytatódtak a ked­vező tendenciák. A magyar kivitel megközelítőleg 38 százalékkal haladta meg az 1993. évi exportot, s túllépte a 32 millió dollárt. Az idei év első négy hónap­jában is kedvezőek a tapasztalatok. A kivitel 5,6 százalékkal, a behoza­tal közel 30 százalékkal volt több mint 1994 azonos időszakában. Biz­tató, hogy a kétoldalú kereskede­lemben résztvevő cégek száma fo­lyamatosan bővül, számuk megha­ladja az ötszázat. A piaci jelenlét fontosságát felis­merve már több mint húsz magyar cég alapított, illetve alapít saját, vagy vegyes tulajdonú vállalatot Bulgáriában. Mindkét ország külgazdasági kor­mányzata ösztönzi a cégek különfé­le árubemutatókon, kiállításokon, vásárokon, üzletember-találkozón való részvételét. A magyar kinnlevőségeket illetően a tárgyaló felek egyetértettek ab­ban, hogy folytatják a bolgár tarto­zás leépítését szolgáló megoldások egyeztetését, elősegítik a kialakítás alatt álló ügyletek megvalósulását. Privatizálásra vár a BorsodChem, a hűtőház Suchman Tamás szerint a kohászat sorsát hamarosan rendezik Miskolc (ÉM - I.S.) - Suchman Tamás a privatizációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tegnap borsodi látogatása so­rán felkereste a kazincbarcikai BorsodChem Részvénytársasá­got, a Miskolci Hűtőipari Rész­vénytársaságot, valamint a Di­ósgyőri Acélművek Kft.-t. Ezt követően a Déli Hírlap szer­kesztőségében sajtótájékozta­tón találkozott az újságírókkal. A miniszter itt és most újfent meg­erősítette: a kormányzat azon mun­kálkodik, hogy kimozdítsa a megyét válsághelyzetéből. Kétségtelenül születtek kormányhatározatok a ré­gió iparágainak - elsősorban a ko­hászat - reorganizációjáról, a térség felzárkóztatásáról, de azok végre­hajtása akadozik. Elismerte, hogy az itt élőknek elegük van már az ígéretekből, konkrét cselekvésekre várnak. Suchman Tamás szerint el­A BorsodChem Rt.-be is ellátogatott a privatizációért felelős miniszter sősorban a szakmabelieknek kell el­dönteni, hogy Ózd, vagy Diósgyőr, illetve Ózd és Diósgyőr kohászatára van-e szüksége a megyének, az or­szágnak. Mindkét variáns mellett és ellen is sok érv szól. Igen lénye­ges azonban, hogy a Diósgyőri Acél­művek tulajdonviszonyai rendeződ­jenek, mert az paradox, hogy egy egymillió forintos Kft. több milliárd forintos vagyont működtet. Egyéb­ként igen hamar kormánydöntés várható a kohászat ügyében. Visszatérve Kazincbarcikára és a miskolci hútőházra. A privatizá­ciós miniszter szerint a cégek pri­vatizálása hamarosan megtörtén­het, mind a barcikai, mind pedig a miskolci társaság jól prosperál. A BorsodChem részvényeit nagy va­lószínűséggel még az ősszel tőzsdé­re viszik, a hűtóház magánkézbe adása bármikor megtörténhet. Ha akad olyan vevő, aki 300 millió fo­rintnyi forgóeszközt invesztál ide. Családias hangulatban három évtizede A várossal szinte együtt lélegzik az áruház Balogh Andrea Ózd (ÉM) - Álmos hétköznapi délelőtt szilirázó napsütéssel. A város központjában tébláboló fiatalok unottan fagylaltoznak. Néhány lépéssel arrébb a Cent­rum Áruházban még csak ébre­dezik a vásárlókedv. Gyöngyösi István kislánya kezét fogva a műszaki osztályon a televí­ziókat nézegeti.- Álmodozom csupán. Nézem a készülékeket, osztok, szorzók, ar­ra gondolok, hogy mennyit kell még gyűjteni, hogy a régit kicse­rélhessük.- Mennyit?- Sokat - feleli. Meg aztán min­dig közbejön valami, ami elviszi a megtakarításunkat. Most is. Hódos- csépányi vagyok. Vezetik a gázt, új tűzhely kell tehát. Valójában ráér­nénk a vásárlással, de jött haza az asszony, hogy hallotta, most, a har­mincéves évforduló miatt, sok min­denhez olcsóbban lehet hozzájutni. Bejöttünk, megkerestük Sanyit, hogy érdeklődjünk.- Sanyit?- Ő itt eladó. Tudja, még ha az áruház nagy is, a város kicsi. Az aki, mint én, minden héten egyszer-két- szer betér ide, előbb-utóbb megis­mer minden eladót.- Ezt az érzést én nem is tudom elmondani. Itt a városlakók valóban név szerint ismerik az eladókat. Emlékszem, volt az életemben egy nehéz időszak, amikor úgy gondol­tam, az anyagiak a legfontosabbak, jobban járok, ha elmegyek innen máshová dolgozni. Minden közeli ismerősömet feltüzeltem, keresse­nek nekem valami munkahelyet a kohászatban, vagy valami más, jó helyen. Nos, elteijedt Ózdon, Icuka el akar menni. Még a pultnál vol­tam elárusító, s jöttek a vásárlók, halljuk a hírt, de ne tedd meg, gon­dold meg, mi lesz velünk nélküled. Maradtam - meséli Oláh Mihályné.- S az anyagiak?- Furcsa. Lehet, hogy abban az időben máshol többet kaptam vol­na, de ma van munkahelyem, s ez itt Ózdon nem akármi. Van munka­helyem, s nem is akármilyen. Én ti­zennyolc évesen elkerültem Buda­pestre a Corvin Áruházba. Két évet dolgoztam ott, féijhez mentem, s akkor hallottam, nyílik otthon a Centrum. Hazajöttünk. Ez harminc éve történt, de soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy így döntöt­tem. Ez a három évtized úgy röp­pent el, mint egy gyors, átfutó szép álom. Három év múlva nyugdíjba megyek, de mindig elsírom magam, ha erre gondolok. Nincs olyan em­ber itt, aki ne hozzám hasonlóan vé­lekedne: olyan nekünk ez a hely, mintha egy nagy családban len­nénk. Közösek a jó és rossz élmé­nyeink, hasonlóak a mindennapos örömeink és gondjaink, együtt be­széljük ki boldogságunkat, szomo­rúságunkat, ismerjük egymás csa­ládtagjait. Szívvel lélekkel vagyaink kereskedők. Mert megtanultunk örülni egymás sikerének, őszintén tudunk örülni a vásárlóinkkal, ha megvettek valamit. Az 1965-ben kapuját megnyitó üzlet köré épült a későbbi városköz­pont, az épületen kívül történtek érezhetővé, tapinthatóvá vált a fa­lakon belül is.- A hatvanas évek dinamikus fejlődését mi is megéreztük. Ezek az évek voltak azok, amikor a ne­hézipar, a kohászat jól prosperált, könnyűipart telepítettek a városba, nagyarányú lakásépítések valósul­tak meg. Szabolcsból, Nógrádból, Hevesből települtek ót az emberek- mondja Köteles György igazgató.- A munkások jól kerestek, bútort, függönyt, tévét, magnót vásároltak. Ezekben az években évről évre nőtt a forgalmunk. Nézze a kimutatása­inkat. Láthatja a nyitáskor - az ak­kori idők átlagát messze meghaladó- árukészletünk már a kezdet kez­detén kiemelkedő forgalmat ered­ményezett. Ekkortól az emberek­nek nem kellett órákat buszocskáz- niuk Miskolcra, vagy Egerbe, elég volt bejönniük Ózdra. 1965 júniusá­ban, tehát az első hónapban, akkor, amikor a legdrágább cipő sem ke­rült háromszáz forintnál többe, for­galmunk már elérte a 3 millió 750 ezer forintot. Ez az áruház koráb­ban a miskolci fiókáruháza volt, 1970-től önálló elszámolási egység­ként működik. 1982-ben megépült a Lakberendezési Áruház. A verseny- képesség megőrzése szükségessé tette a rekonstrukciót, amely 1984—86-ig tartott.- A gazdasági nehézségeket ho­gyan élték, élik meg?- Mint mondtam, a Centrum szinte a várossal együtt lélegzik. Amikor megkezdődött az ipar gyors hanyatlása, a hirtelen jött elszegé­nyedés azonnal a forgalom meg­csappanását eredményezte. Koráb­ban vásárlóktól hemzsegtek a gon­dolasorok és rengetegen álltak a pultok előtt, de szinte egyik napról a másikra elcsendesedett az áru­ház. Azonnal lépnünk kellett. Gyor­san lecseréltük a készleteinket, a jó minőség mellett az elfogadható ár lett a mértékadó. Láttuk, konfekció­ban képtelenek vagyunk az úgyne­vezett KGST-piaccal versengeni, szűkítettük tehát a konfekcióosz­tályt. Miután a városban a legtöbb családban tudnak varrni az asszo­nyok, növeltük a méteráru kínála­tunkat. A környező településeken vezetik a gázt, szélesítettük a tűz­helyválasztékunkat. Állandóan azt figyeljük, mi történik a körülöttünk élők életében. Ha most valaki azt hinné, ez a felgyorsult tempó ne­künk fejfájást okoz, téved. A keres­kedelem egyfajta szolgálat.- A privatizáció?- Tulajdonképpen, mint a har­minc évben szinte mindenben, eb­ben is szerencsések vagyunk. Két­ségtelen tény, hogy kiemelt állomás volt történelmünkben az elmúlt év­ben befejeződött privatizáció, amely során a dolgozók a részvények több mint a felét megszerezték. Ez szá­munkra nemcsak siker, hanem újabb kihívás is. Megfelelni az elvá­rásoknak, szó se róla, igazán izgal­mas feladat. Meggyőződésem, hogy a mi legnagyobb értékünk, erőssé­günk az itt dolgozó több mint száz­fős szakembergárda. Legfontosabb célunk, hogy megőrizzük a város ke­reskedelmi életében betöltött vezető szerepünket, és a vevők bizalmát. A hirtelen jött elszegényedés azonnal a forgalom megcsappanását ered­ményezte Fotók: Laczó József PHARE-segély a mezőgazdaságnak Budapest (ISB - D.Zs.) - A PHARE-prog- ram keretében Magyarország 1995 és 1999 között 11 milliárd forint segélytt kap a mezőgazdaság átalakításához - jelen­tette be pénteken az Európai Unió ha­zánkban tárgyaló mezőgazdasági főbiz­tosa, Franz Fischler űr. A főbiztos Lakos László földművelésügyi mi­niszterrel folytatott tárgyalásait követően ki­jelentette, előrehaladott állapotban van a ha­zánk és az EU között kötendő állat- és nö­vényegészségügyi megállapodás. Az Unióhoz történő csatlakozásunkkal kapcsolatban el­mondta, hogy valamennyi közép-kelet-európai országról elkészült az a tanulmány, amelynek alapján kidolgozhatják belépésük feltételeit. Ezeket egyébként az EU tagországok mező- gazdasági minisztereinek szeptemberben Spa­nyolországban tartandó találkozóján fogal­mazzák meg és belefoglalják az egységes eu­rópai piac szabályait tartalmazó úgynevezett Fehér Könyvbe is. A csatlakozásig számos feladat áll még ha­zánk előtt. Ezek közül az első helyen említette a főbiztos a mezőgazdaság fejlesztését, az álta­lános, s ezen belül az élelmiszeripari beruhá­zások révén. Kiemelt fontosságot tulajdonit az EU a különböző régiók fejlesztésének. A vidék lakosságmegtartó szerepét ugyanis csak ak­kor töltheti be, ha megfelelő munkahelyeket kínál az ott élőknek. Ehhez viszont működő agrárszektorra van szükség. A mezőgazdasági tevékenység jövedelmezővé tétele érdekében a főbiztos sürgette a vidéki bankrendszer meg­erősítését, s az eddiginél több hitel folyósítását a gazdálkodók részére. Ehhez az EU 11 milli­árd forintnyi segélyt bocsát hazánk rendelke­zésére, amelyet 1995 és 1999 között vehetünk igénybe. Az első részletet - az ígéretek szerint - ősszel hívhatjuk le. Lakos László a gazdálkodók íjiegnyugtatá- sára közölte: július elsejétől - vagyis Áusztria, Svédország és Finnország EU-csatlakozásá­nak hivatalos kezdetétől - sem áll le hazánk külkereskedelme. Az ezt követően esetlegesen felmerülő vámokkal kapcsolatos problémákat gyorsított eljárással rendezzük az EU-val. _ ÁRFOLYAMOK. Budapest (MTI) - 192 üzletben összesen 69,239047 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értéktőzsde a tegnap. A részvé­nyek forgalma (140 kötés) névértéken 24,0000 millió forintot tett ki. Kárpótlási jegy i Tőzsde Index: jún. 16. 1460,71 +1,90 Hivatalos árfolyamok \ Érvényben: 1995. június 16. Ténznem Valuta Deviza Vétel Eladás Középárf. Angol font 199,35 203,23 201,60 Ausztrál 'dollár 90,63 32,43 9.1.39 Belga es lux. frank: 431.28 489.88 435,77 Dán korona : ■ c: 22.72 23,IS 22,92 j Finn márka 28.90 29,48 29,15 Francia frank 25,26 25,7« 25,49 \ Holland forint 79.10 80,68 79,93 Ír font ' #3,23 207 19 208,53 ' Japán ven* 147,17 150.09 148,89 Kanadai 92.01 91.12 Kuvaiti dinár 416.95 425,21 420,39 Norvég korona 19,91 20,31 2M2 Osztrok sehill. 12.59 12.65 12.73 Spanyol peseta! .102.19 101.19 102,98 Svéd korona i H 106.87 109,03 107,96 I 17,13 17,47 17,27 ....."....:::: fiöiisö« E CU (KP) 163,77 167,01 165,46 A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénzintézetek irányadó futamidő 20 25..........M k amatai n to 4 hónap sózd. ■t 12 hónap gazd. gj 3 hónap msz. 12 hónap msr. -i 3 hónap i 12 hónap x éven tóti fíYTás: MÍ* OlV. Mezőbank. Cmvinbank kímzt tmb. tapkama ink Ui) %. P

Next

/
Thumbnails
Contents