Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-01 / 128. szám
2 ÉSZAKÁMagyarország Világpolitika 1995, Túnitjs 1.. Csütörtök Fimar 11 pontja Bukarest (MTI) - Keddi közleményében a Román Nemzeti Egysögpárt elnöke, Gheorghe Funar pártja nevében 11 intézkedést sürgetett az RMDSZ kongresszusa nyomán, szokás szerint anélkül, hogy konzultált volna pártjának bukaresti vezetőivel. Funar pontjai: 1. Az RMDSZ alkotmányellenessé nyilvánítása. 2. Június folyamán a parlamentben a román titkosszolgálatok vezetői és a román államügyész teijesszen be jelentést az RMDSZ által megalakulása óta kifejtett tevékenységről, valamint a „magyar neorevizionizmusról”, és a kormány számoljon be az 1991. évi úgynevezett Hargita-Kovászna jelentés nyomán (amely szerint a Székelyföldről „elüldözték” a románokat) elfogadott határozat végrehajtásáról. 3. Sürgősen hallgassák meg az RMDSZ képviselőit és szenátorait a parlamentben abból a célból, hogy megvonják mentelmi jogukat, és a legfelsőbb bíróság elé állítsák őket. 4. Az RMDSZ kongresszusán részt vett többi RMDSZ-tag ügyében indítsanak vizsgálatot, és állítsák őket bíróság elé az alkotmány és a nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt. 5. „Elemezzék” az RMDSZ kongresszusán részt vett magyarországi képviselőket, és akiknél fennállnak az ehhez szükséges feltételek, nyilvánítsák őket nemkívánatos személlyé. 6. Szüntessék be a parlamentben, a kormányban és a pártokban az RMDSZ és külföldi ügyvédei által felvetett összes téma (autonómia, oktatás, önkormányzat, az erdélyi autonóm magyar nemzeti közösség helyzete, a kisebbségi törvénytervezet) megvitatását. 7. Vizsgálják meg és vitassák meg a parlamentben a román-magyar szerződés tervezetét. 8. Kezdjenek román diplomáciai offenzívát „a magyar revizionizmus és neorevizonizmus bemutatására” minden európai és az amerikai kormánynál. 9. Szüntessék meg az RMDSZ-nek a román állami költségvetés terhére folyósított támogatást és a román Hivatalos Közlöny magyar nyelvű kiadását. 10. A belügyminisztérium megyénként mutassa be a „magyar etnikumú románok” helyzetét. Nem hivatalos számuk kevesebb mint 500 ezer, a népszámlálási 1,6 millió ugyanis a cigányokat és székelyeket is magában foglalja. 11. Bátorítsák azoknak a magyar etnikumú személyeknek a távozását és az anyaországban való letelepedését, akik nem lojálisak a román államhoz. / ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsílinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275,- sport: 341 -700, fotó: 341 -611 /207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475, 269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) ' Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Szahalini földrengés - 780 túlélő A vasárnap hajnali földrengés által romba döntött szahalini Nyeítyegorszk város összedőlt épületei alól szerda reggelig 445 holttestet és 781 túlélőt emeltek ki a mentőalakulatok. A város 2977 lakója közül továbbra is sok emloert - köztük gyermekeket - eltűntként tartanak nyilván. Földrengéskutatók ismételten bírálták az orosz kormányt, amiért - pénzhiányra hivatkozva - beszüntette több földrengésmérő állomás,finanszírozását. Adataik szerint csupán a Távol-Keleten 30 állomást zártak be. - Ezért nem lehetett előrejelezni a vasárnapi szahalini földrengést sem - mondta Alekszej Nyikolajev földrengéskutató. A szakértők jelenleg azon munkálkodnak, hogy ideiglenes megfigyelőrendszert építsenek ki Szahalin Szigetén. Fotók: AP Bosznia - harcok Gorazde környékén Belgrád (MTI) - A boszniai szer- bek szerda hajnalban tüzérségi támadást indítottak a keletboszniai gorazdei muzulmán enklávé területén lévő kormánycsapatok ellen - jelentette be Miriam Souchaki, szarajevói ENSZ-szóvivő. Az ENSZ-illetékes szerint nem érkezett jelentés arról, hogy a szer- beknek sikerült-e visszaszorítaniuk a muzulmán egységeket. Souchaki arról is beszámolt, hogy a szerb tüzérség ismét támadta a Szarajevó környéki Debelo Brdo környékét, ahonnan a kormányerők tűz alatt tudják tartani a Szarajevót és Pálét összekötő szerb közlekedési útvonalat. Helyszíni jelentések szerint több gránát csapódott be a boszniai főváros belső negyedeiben is, és a támadásban több személy megsebesült. Szerda hajnalban újabb fegyveres incidens robbant ki a szerbek és a francia kéksisakosok között a szarajevói Vrbanja-hídnál, ahol a szombati összecsapásokban két francia és négy szerb katona vesztette életét. A szerda hajnali összetűzésben egy kéksisakos sebesült meg. A boszniai szerbek szerda délután cáfolták, hogy támadást indítottak volna Gorazde ellen, és azt állították, a híresztelések célja, hogy „hangulatot keltsenek” a szer- bek ellen. A szerb katonai jelentések szerint a szerb erőknek szerda hajnalban sikerült megállítaniuk a kormányerők Ozren-hegységben indított offenzíváját. Az áldozatok számáról nem érkezett jelentés. Kozirev - NATO-orosz békepartnerség „A NATO-orosz partneri együttműködés rendkívül ígéretes vállalkozás", de a zavartalan kooperáció feltétele, hogy a Szövetség ne sodorja veszélybe egy elsietett bővítési folyamattal a formálódó új európai biztonsági rendszer épületét - fejtette ki Andrej Kozirev orosz külügyminiszter (balra), midőn szerdán reggel külön kétoldalú megbeszélés keretében találkozott Willy Claes NATO-főtitkárral (jobbra). Kozirev szorgalmazta a NATO katonai szervezetből politikai jellegűvé történő alakítását. Claes, válaszbeszédében, kitartotta majdani bővítés fontossága mellett. Az orosz diplomácia vezetője a a dokumentumok kicserélésével véglegesítette az Oroszország és a NATO közötti békepartneri munkatervet. Markó: Az üzenet nagyon világos volt Bukarest (MTI) - Az RMDSZ kongresszusának üzenete nagyon világos volt: az általa kitűzött célokat (beleértve az autonómia-koncepciót) a törvények parlamenti úton történő megváltoztatásával kívánja elérni, anélkül, hogy bármiféle módon veszélyeztetné Romániának az integritását, szuverenitását és függetlenségét - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ezzel reagált a román politikusoknak a szövetség kolozsvári kongresszusát követő, elítélő nyilatkozataira. Markó Béla rámutatott, hogy az RMDSZ elleni támadások a szenátusban és képviselőházban azt jelzik: nemcsak egyes olyan személyek felelőtlenségéről van szó, mint Cor- neliu Vadim Tudor, a Nagy-Romá- nia Párt elnöke, Gheorghe Funar egységpárti vezető vagy Adrian Pa- unescu szocialista munkapárti alel- nök. A támadások azt a nyilvánvaló és veszélyes szándékot tükrözik, hogy belső feszültséget és konfliktusokat provokáljanak, másfelől pedig akadályozzák az ország európai integrációját. A nemzeti gyűlölködésre való uszítás arra irányul, hogy elszigetelje Romániát Európától és annál is súlyosabb, mivel ezek a pártok a kormánytöbbség részét alkotják. Az RMDSZ vezetője szerint Iliescu elnöknek, a kormánynak és a Szociális Demokrácia Pártjának a feladata lenne, hogy állást foglaljanak a békés együttélés, a nemzeti béke ellen irányuló merényletekkel szemben. Az RMDSZ az államügyészhez és a két ház fegyelmi bizottságaihoz fordul az RMDSZ ellen a parlament két házában elhangzott sértések és fenyegetések ügyében -jelentette ki Markó Bélái FOLYAM Aí 0$ AN “1 Bejött a Nyerő lí ► - folytatjuk M agunk sem gondoltuk, hogy olyan nagy sikerrel zárul majd legújabb játékunk, a Nyerd 21, mint amit a beérkezett sok száz boríték, postai levelezőlap mutat. Kártyás nyelven szólva, bejött a Nyerő 21. Ezért máris folytatjuk! Az k'szak-Magyaror- szagban mától ismét 21 napon at közlünk egy-egy számot es - hogy a nyári szabadságon lévőknek kedvezzünk - három további lapszámban pedig egy-egy jokert. A szabály ugyanaz: a június 1-je és 29-e között megjelenő lapszámokból ki kell vágni a/ aznapi rejtveny-szanwí (három hdyett&itlwtöjokerrit), ezeket együtt kell felragasztani egy papírlapra, vagy postai levelezőlapra, s egyszerre kell őket beküldeni július 5-ig az Észak-Magyarország Lapkiadó Kit. dinére: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 1.5. Jelige: Nyerő 21. A sorsolást július 7-én tartjuk, s az eredményt, illetve a díjkiosztás helyét es ideje! másnapi lapszámunkban közöljük. •irimel Ön is mától megjelenő lapszámainkat! Vágja ki a számokat, s küldje bé, hogy nyerhessen! (sere tehat hgyele: Ismét 35 000 Ft értékű díj vár gazdára! Kós Károly kitüntetése Bukarest (MTI) - Kolozsváron átadták Kós Károlynak a Magyar Köztársasági Érdemrend/ Kiske- resztjét, amelyet Göncz Árpád, a Magyar köztársaság elnöke a romániai magyar néprajztudomány érdekében végzett tudományos munkája elismeréseként adományozott a tudósnak. Kálmán Béla, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa nyújtotta át a kitüntetést a Sza- mos-parti városban. Mécs Imre Brüsszelbe utazott Budapest (MTI) - Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke szerdán Brüsszelbe utazott, ahol az Európa Parlament elnökétől június 2-án átveszi az Európai Szolgálati Érdemrend kitüntetést. Ötnapos látogatása során Mécs Imre tárgyalásokat folytat a NATO több vezető tisztségviselőjével, köztük Robin Beard védelemfel' szerelési ügyekben illetékes főtitkárhelyettessel. Krím — nem lesz népszavazás Kijev (MTI) - A krími parlament úgy döntött, hogy nem lesz népszavazás a félsziget régi (1992-es) alkotmányáról, ám a határozatban kimondták: ha a kijevi vezetés nem tartja tiszteletben á most készülő új krími alkotmányt, akkor újból kiírják a népszavazást. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai képviselője mindamellett egy parlamentközi független állandó bizottság létrehozását javasolta, amely mindkét testület fölött állna. A 98 tagú szimfo" ropoli törvényhozásban mindössze 54-en voltak jelen, közülük 52-en a határozat mellett szavaztak. A tatárok, az ukránok és egyes volt Meskov-hívők nem vettek részt a szavazásban. Dudajev ellenzi a terrortámadásokat Moszkva (MTI) - Dzsohar Dudajev elnök elutasította, hogy a csecsen- fóldi háborút Oroszország más részeire is kiterjesszék, ahogyan azt a szabadcsapatok parancsnokai követelték kedden. Ezt a csecsen vezérkar illetékese közölte. Közben folytatódott a déli irányú orosz előretörés. A szövetségi csapatok eljutottak a csecsének egyik fő erőssége; nek számító Vegyeno felé vezető völgy bejáratához, illetve módszere' sen lőtték a Kaukázus déli lábánál fekvő hegyes, erdős területeken a csecsének állásait. A Vegyeno es Agisti felé előnyomuló orosz csapa* tok elkeseredett ellenállásba ütköztek a Groznijtól délre fekvő Ulusz- kert, és Szerzseny-jurt térségében-Röviden ____ B ecs - A kilenc osztrák tartományban működő tiszteletbeli konzufokát, valamint az osztrák gazdasági élet kiemelkedő személyiségeit tájékoztatta tegnap Bécsben az új Prl" vatizációs törvényről Suchman Tamás privatizációs miniszter. Toronto - A Kanada nyugati részén pusztító erdőtüzek miatt több ezer embert telepítettek ki tucatnyi bennszülöttek lakta településről. London - Egy ember szörnyethalt, kettő pedig eltűnt szerdán egy angliai hajószerencsétlenségben. A világ legöregebb üzemképes kereszt- vitorlázatú hajója, a Maria Asump; ta összetöri a délnyugat-angliai Cornwall északi parti szikláin. Bombay - Huszonkét ember vízbe fúlt, száz pedig megsebesült az indiai Madhja Prades államban hétfőn történt hármas hajószerencsétlen; ségben. A Narmada folyó örvénylő vizéből 100 embert mentettek ki, és szállítottak a közeli Hosangábád város kórházába. Szrinagar - Öt katona életét vesztette, és többen megsebesültek az indiai Kasmír államban aknarobbanások következtében.