Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-04 / 104. szám

Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1995. Május 4. Idegenvezető Anno 1851 Fényes Elek 1851-ben közreadott geográfiai szótárában Edelény me­zővárosnak rangos teret szentelt. Ebből, a megítélésem szerint legér­dekesebb, legjellemzőbb adatokat adjuk most közre. „Lakó ház van 276, lakos 1664, kik közül 1365 római, 47 görögkatoli­kus, 239 református, 7 ágostoni, 6 zsidó. Nyelvökre nézve ugyan mind beszélnek magyarul, azért a várost tiszta magyarnak mondhatjuk; azonban eredetökre nézve a lakosok közt tótok és németek is találkoz­nak... Van itt két sör- és pálinka­ház, 2 vendégfogadó, vámoshíd a Boldván, s ugyanezen öt kerekű malom: de legnagyobb nevezetessé­ge Edelénynek nagyszerű czukor- gyárában all, melly legnagyobb egész Magyarországon. E gyár egy igazgató alatt, évenkint ápriltól septemberig, átmérőleg naponta 50 munkást foglalkoztat, kiken kívül van 4 tiszt s 30 évszámos dolgozó... A répa mennyiség különfélesége szerint dolgozik a gyár évenkint 3-4000 mázsa tisztított czukrot, s egyszersmind minden hulladékot szesszé gyártván, ebből évenkint 90-100,000 szeszt állít ki. A tisztí­tott czukor ára, finomsága szerint, A borsodi református templom mázsánként 26-42 ft. közt változik, a nyers czukor 10-20 pftjával kél. A szesz iccéje 14-16 pkr. Répa alá ma­ga a gyár évenkint mintegy 250 hol­dat míveltet, többi szükségeit a szomszéd uraságok s köznép terme­lésivel fedezi, helyben 18 pkral fi­zetvén a répa mázsáját. A tüzelőt eddig szinte a szomszéd erdőségek­ből szerzetté, 3 pftjával a fának ölit; azonban mostanában az uradalom kebelében barnakőszén találtatván, mintegy 30 egyén által több bányá­kat míveltet is így tüzelővel is egye­nesen az uradalom kebeléből látja el magát... ■Czukor készítményeit a gyár Pes­ten, Egerben, Miskolcon, Debre- czenben sat, s a szomszéd megyék­ben szokta eladni. Tulajdonosa e gyárnak, valamint a városnak s hozzá tartozó uradalomnak herceg Coburg Ferdinánd.” Megjegyzendő: Magyarországon az 1872-ben fellépett cukortermelési válság következtében lecsökkent a cukorgyárak száma. A versenykép­telenség következtében az edelényi cukorgyár is beszüntette működé­sét 1882-ben. . Az edelényi Turul Nem térkép e táj: Edelény A kiaknázatlan kincs, a magyar barokk korai remeke: az edelényi kastély Hajdú Imre Vannak települések, amelyek­nek nevét meghallva, az ember­nek nem barokk kastélyok, kar­csú tomyú templomok, nemes nedűket őrző pincék jutnak el­sősorban eszébe. Sokkal inkább azok, akik ott élnek! A jó bará­tok, a kedves ismerősök, a fel­ejthetetlen cimborák. így vagyok én lám Edelénnyel! Jól­lehet, jelenti nekem e város a ka­nyargó Bódvát, a Coburg-kastély míves vonalait, a borsodi földvár sejtelmét, titkát, hisz’ ezek nélkül nem Edelény Edelény. Mégis e vá­ros számonn-a egy Gazdik Ferivel, akivel egy padban ültem a gimnázi­umban, meg Lipták Andorral, Su- kovich Lacival, akik szintén osz­tálytársaim voltak. S jelenti nekem Edelény a későbbi, felejthetetlen barátokat, Slezsák Imre könyvtár- igazgatót, Béres János tanár urat, a könyvtár kertbarát körének meg­annyi tagját, Kiss Palit, Kiss An­dort, Kiss Jancsit és a többieket, akikkel annyi, de annyi kedves órát, napot tölthettem együtt. Nem­csak a környező szőlőskertekben, a Ludmillán vagy a Császtán, hanem az országban-világban is barangol­va, Balassagyarmattól kezdve Csa- rodáig, Csúcsától le egészen Széke­lyudvarhelyig. Sokfelé megfordultam hivatá­somból adódóan, de ilyen jól össze­fogott, jól szervezett, s jólelkű kö­zösséggel, mint az edelénvi könyv­barát, kertbarát csapat, én bizony még nem találkoztam. Márpedig, ha az ember úgy érzi, hogy barátok várják, barátok között lehet, oda bármikor, következésképp gyakorta vissza-visszatér. Edelény nem Eger, nem Sopron, nem Kőszeg. Építészetileg nem az említettekhez hasonlítható ékszer­doboz. Sőt, még városnak is némi túlzással nevezhető. Mégis ez az itt- ott fésületlen, kócos település - ta­lán, mert lelke van? - képes arra a varázslatra, amitől jól érzi itt magát az idegen. Mi több, az otthon érzete keríti hatalmába. E város még emberléptékű. Ér­tem alatta, hogy itt az emberek még ismerik egymást. Következésképp, még köszönnek is egymásnak, sőt meg is állnak szót váltani, eszmét cserélni egymással. Értékek ezek még akkor is, hogyha tudom, sem a befektetőket, sem a turistákat nem igazán ezek az értékek vonzzák. Az ő szempont­jukból nézve Edelény ma még alvó, vagy legalábbis álmos városka, po­ros fészek, ahol megállt az idő. Ez persze így nem egészen igaz, hisz’ ez a település az elmúlt évtizedek alatt, ha nem is látványos gyorsa­sággal, de mégiscsak gyarapodott, épült., szépült, legfeljebb nem olyan mértékben, nem olyan ütemben, amilyenben - elsősorban az itteniek- szerették volna. Edelény - amely magába foglalja a megye névadó te­lepülését, Borsodot is - ma is csu­pán az álmodozások színtere. Al­mok mindig voltak itt, ezekből ter­vek is születtek gyakran, de aztán itt megrekedt a dolog, miközben or­szágban, megyében mindig akadt egy szerencsésebb hely, ahol az „edelényi álom” testet öltött, testet ölthetett. A ma Edelényében a visszafejlődés, vagy legalábbis a tartós vegetálás lehetősége éppúgy benne van, mint az egyszer csak meginduló, minden korábbinál lát­ványosabb gyarapodás esélye. Hogy mikor dől el ez a játszma? Erről fo­galmam nincs. De annál rosszabb, minél később, mert a bizonytalan­ság feléli az előrelépés maradék re­ményét is. Mi most - sorozatunk jellegének megfelelően - azt a gazdag műitat idézzük fel, amely juss lehet egy pezsgő életű kisváros születéséhez, hol idegenforgalom, turizmus, ke­reskedelem, szőlő- és borkultúra, agrár- és ipargazdaság szervesen, jól kiegészíthetik egymást. Minden­nek megvan itt külön-külön is a gyökere, van, volna tehát mire épít­kezni. Vitéz Nemes Kiss Benedek Já­nos azt írta 1930-ban: „Ezen a vidé­ken, ahol mi lakunk, réges-régen nagy erdőség volt... A honfoglalás után ez a vidék Bors vezérnek, Bor- sodvár urának jutott. A Borsodi várdomb szinte uralkodni látszik a vidéknek. Jól választott gazdája. Ellátni innen Miskolcon túl az egész Boldva- és Sajó-völgyébe. El­lenséges támadás idején mindent jól látott e völgyben. Meg volt itt minden életfeltétel, az erdőség tele vaddal, a Boldva hallal, a nagy ki­terjedésű legelők pedig jószágait látták el selymes fűvel. Harcosai a béke idején békés jobbágyok lettek, kik a vár körül telepedtek le, részint földbe vájt üregekbe, barlangjaikba, részint kezdetleges, nádfedelú, fo­nott, sárral kívül-belül bevert háza­ikba. A vár a domb tetején büszkén hirdette Bors vezér erejét, hatal­mát.” Hát nem tragikomikus, hogy Bors vezér híres vára - mely sokáig Csipkerózsika-álmát aludta a föld­be temetve, ám hála az anyagi tá­mogatóknak, s mindenképpen Wolf Mária régésznek, aki évek óta végez itt eredményes ásatásokat -, nos ez a vár nem is szerepel a megye mű­emlék-jegyzékében? Hajdan, egé­szen pontosan 1964-ben ugyanis tö­rölték onnan, de - s ezt Laki Lukács Lászlótól, az edelényi könyvtár je­lenlegi igazgatójától tudom - a fel­tárások nyomán újra kérték műem­lékké nyilvánítását., ám ez minded­dig nem történt meg, mert ott fönn, Nagybudapesten, az Országos Mű­emléki Hivatal malmai bizony las­san őrölnek. A feudalizmus korában a mai Edeleny területén még hét telepü­Fotók: Fojtán László lést jegyeztek: Borsodot, Császtát, Csebet, Edelényt, Fiukét, Lánczit és Sápot. Közülük csak Borsod, Fin­ke és Edelény érte meg a 20. száza­dot, ám mivel egyesítették őket az ötvenes évek elején, eltűnt a térkép­ről a megye névadó települése, Bor­sod is. Sokakkal együtt mondom, kár érte. Mint ahogyan azért, is kár, hogy időtlen idők óta nincs megnyugtató gazdája, hasznosítója a város, sót a megye egyik legértékesebb műem­lékének, a L’Huillier - Coburg-kas- télynak. A 18. század elején épült, a hazai barokk építészetünk egyik legelső remeke, 4000 légköbméter beépített térfogatával, az ország he­tedik legnagyobb kastélya. Értékét külön növeli, hogy formája nem év­tizedek során, különböző átalakít- gatásokkal, átépítésekkel jött létre, hanem rövid idő alatt, egységes épí­tészeti stílusban. Hogy mi minden volt már ebben az épületben, attól csak az több, amit ide szerettek vol­na hozni, telepíteni, kezdve a vadá­szati múzeumtól, svédek által üze­meltetett luxusszállodáig. Ám min­den terv dugába dőlt, és sorsa ma is teljesen bizonytalan a hasznosítást illetően. Ma kutyás őrök vigyázzák a teljesen üresen álló epületegyüt- test, amelyben legfeljebb a hajdani tulajdonosok szelleme kísért. A ma Edelénybe látogató pedig, az ugyan­csak gyönyörű kovácsolt vaskeríté­sen át, szóval kívülről bámulhatja, vagy fényképezheti e jobb sorsa ér­demes építményt. Megtekinthető viszont a városi könyvtár tőszomszédságában álló edelényi református templom. A 14. századi gótikus épületet a Boldog- ságos Szűz tiszteletére emelték, s Borsod megye négy legnagyobb, leg­népesebb egyházközössége egyiké­nek adott hajlékot. Erre az akkor­tájt fizetett pápai tizedek mértéké­ből lehet következtetni. A templom valószínűleg a 16. század vége felé kerülhetett a protestánsok birtoká­ba. Az épület valóságos építészeti tanulmánygyűjtemény, minden kor, korszak kézjegye fellelhető a templomon, vagy annak belső terében. Református a borsodi földvár dombján, ám annak sáncain kívül álló 18. századi templom is. A késő barokk stílusú épület nagy értéke a száz táblából álló famennyezete, melyet Hubay Sándor asztalos- mester készített. Kékre és rózsa­színre festett medaillon díszítésű táblák váltják egymást, középen négy táblányi plasztikus díszű hangsúlyozott középtábla, „kopor­só”. A templom tőszomszédságá­ban található Szatmáry Pál birto­kos kinemes hajdani lakóháza, mely ma tájház, s melynek tevalv beszakadt tetejéről mi is hírt ad­tunk. Mára már kész az új, hódfar­kú cseréppel borított tető, s ez a mellvédes tornácú épület rövid időn belül fogadhatja majd ismét a népi kultúra iránt érdeklődőket. Ede és Ilona A város néveredetének regényes legendára van. Magát a történetet, a Kassán űjságíróskodó, s eközben Edelényben gyakran megforduló Re­viczky Gyula is feldolgozta „Edelény, a holtig hű szerető” című, három énekben megírt „igaz históriájában”. E történet szerint, Bors vezérnek volt. egy Ede nevű gyermeke. Az ő utódai közölt szintén akadt Ede, ő Szent László király fővezére volt, s egy, a török ellen vívott csatában esett el. Ma­radt utána egy kisfiú, akit természetesen szin­tén Edének neveztek. Ezt a fiút apja halála után a király udvarába vitette, hol leánya, Ilo­na játszópajtása lett. Sokáig azt hitték egymás­ról, hogy testvérek. Később, már felcseperedvén, megtudták az igazságot, s ekkor az egymás iránt, érzett szeretetük szerelembe csapott át. Ám Ilonát apja, Szent László a bolgár király­hoz adta feleségül, aki. nem, sokkal a házasság után egy háborúban elesett. Az özvegy Ilona kormányozta ekkor a bolgár birodalmat, ám az alattvalók egy része fellázadt ellene, a király­nőt. elfogták, és bebörtönözték. Szent László a hír hallatára sereget indított, le­ánya megmentésére. Ám Ede - aki ekkor is na­gyon szerette Ilonát. - megelőzte a sereget, s bol­gárnak öltözve, csellel eljutott a börtönig, hol az őröket, álomporos itallal lerészegítette. Ám a hosszú, kimerítő utazás, az álmatlan éjszakák után csak néhány szót tudott váltani Ilonával, ugyanis a fáradságtól, ott a börtöncellában mély álomba merült. Közben megérkezett a felmentő seívg. A fővezér, amint, belépett a börtöncellába, észivvettc a bol­gár ruhába öltözött férfit. Nem ismerte fel, hogy az illető Ede, s nyilával szíven lőtte. Késő volt Ilona sikolya, későn érkezett az orvos, Ede meghalt. Halála előtt még néhány szót tudott váltani a két szerelmes egymással. Hona meg­ígérte, soha nem, megy férjhez, s Ede emlékére egy kastélyt építtet, és mint apáca éli le hátralé­vő napjait. Úgy is lett. Ilona felépíttette a kastélyt, s Edéről Edelénynek nevezte el, mely körül később egy város született. Regula Ede legendája Edelény nevéhez persze nem csupán ilyen me­sés történet és jó lelkű, igaz ügyért harcoló Edék kapcsolhatók. Egy másik Ede ugyancsak „hírnevet” szerzett a településnek, igaz, ennek nem nagyon örültek az edelényiek. Éz a törté­net ugyanis egy rablógyilkosság volt, melyről szinte az egész országban beszéltek. A ponyva- irodalomban is előkelő helyet vívott ki magá­nak a Regula Ede, az edelényi rablógyilkos históriája című mű, és Sassy Csaba, az ismert miskolci újságíró-költő is megírta Regula nó­táját, amit a kabaréban mutattak be. Az esemény 1911. augusztus 7-ére virradó éjjel történt. Regula Ede helybéli asztalosle­gény azzal a céllal, hogy esküvőjéhez pénzt szerezzen, betört a falu végén lévő csárdába. A rablás közben felébredt Czeisler kocsmáros, valamint a húga és a felesége. Regula erre a nála lévő fejszével mindhármukat meggyilkol­ta, majd baltáját, a Bódvába dobva, a rabolt pénzzel elmenekült. Regulát, hamar elfogták a csendőrök, s rá is bizonyították a gyilkosságot, A bűnöst a bíró­ság halálra ítélte. Az ítéletet 1912. március 13- án, Miskolcon, Báli Mihály hóhér hajtotta végre. Érdekes, hogy a közvélemény, a sajtó és az esemény után frissen született históriák hatá­sára egyre inkább Regulával kezdett rokon­szenvezni. A temetésén, amire az ítélet végre­hajtást követő napon került sor, már közel tíz­ezer ember vett részt. A Miskolci Napló sze­rint: ,A temetési menet pedig olyan volt, mint egy ünnepelt nemzeti hősé, vagy a város nagy fiáé szokott lenni.” A Miskolczi című újság 1912. március 15-i számában így számolt be a temetésről: .A tö­meg menetközben folyton nőtt. A temetőkapu­nál az előre küldött rendőrök tartóztatták fel az embereket, de így is több százan bejutottak a temetőbe. A temetőben több asszony hóvirá­got szórt a sír fenekére. Mikor pedig a koporsót a síi’ fölé tették, valósággal megrohanták, és mindenki akart tépni egy szál virágot a koszo­rúból.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents