Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-04 / 80. szám

2 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Országban - Világban 1995» Április 4., Kedd _A PARLAMENTBŐL Előtte vita Budapest (ÉM - B.I.) - Szabó György az új népjóléti miniszter esküt tett, s mától már a bársonyszékben ül a borsodi közgyűlés elnöke, így teljes lett a kormány. A tegnapi parlamenti ülést ismét a napi­renden kívüli hozzászólások tették érdekessé. Csépe Béla (KDNP) arra utalt, hogy az ország­ban nő a feszültség, szaporodnak a sztrájkbe­jelentések és a tüntetések. Ezek az egyre mé­lyülő társadalmi szakadékra utalnak a lakos­ság és az országvezetők között. A képviselő szerint a visszarendeződés réme merül föl a választópolgárok előtt. A kereszténydemokraták is szükségesnek tartják a gazdasági fejlődést, de nem értenek egyet a szociális megszorításokkal. Az a véle­ménye, hogy a csőd lehetősége is benne van abban a csomagban, amelyet a kormány már­cius 12-én adott „postára”. Torgyán József (FKGP) és Szájer József (Fidesz) pártjuk nevé­ben kijelentette, hogy a nevezetes csomagot nem fogják támogatni, mert annak „fölbon­tása” és megvalósítása az ország számára vég­zetes lehet. Akar László államtitkár kétszer is hozzá­szólt, s kijelentette, hogy a kormány egyezteti kíván; s a felelős vezetők felelőtlen tetteinek minősíteni - az ellenzék részéről - a progra­mot nagyon sokba kerül az országnak. Más té­ma, de rímel az előzőekre, hogy a kisgazda el­nök ismételten felhívta a figyelmet a pénz­ügyileg megrokkant Magyarország külföldi hi­teleinek átütemezésére. Csépe Béla (KDNP) ismételt hozzászólásában kifejtette, hogy az ország pénzügyi állapota nem indokolja az átütemezést, mert ez inkább kárt okoz, mint hasznot hoz. A további hozzászólók (Deutsch Tamás, Szabó Iván) a médiában tapasztalható anomá­liákról szóltak. A példa az Esti Hírlap volt, amelynek szombaton egy kolumnája (a főszer­kesztőváltás vagy a cenzúra miatt) üresen je­lent meg. Szabó Iván (MDF) elmondotta, hogy a demokrácia idegesíti a kormányzatot. Szeke­res Imre (MSZP) kifejtette, hogy senki sem korlátozza a sajtószabadságot. Pető Iván (SZDSZ)-úgy vélte, hogy egy politikai újság ne legyen állami tulajdonban. Kósáné Kovács Magda terjesztette elő a Munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslatokat. Ezek éppúgy érintik a munka­vállalókat és a munkáltatókat, s finomítják a korábbi passzust, amely a felmondásra, a sza­badságra és a munkaszerződésre vonatkozik. Az érdekegyeztetés nélkül beterjesztett expo­zé körül megoszlottak a vélemények. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. ' Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkeszlőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46) 411 -425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi tele­fonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Tarom-gép - robbanás volt A szakértő szerint az utasok már a levegőben meghaltak Minden valószínűség szerint rob­banás történt pénteken a Tarom brüsszeli gépén - jelentette ki a bu­karesti törvényszéki orvosi intézet igazgatója, Vladimir Belis doktor. Ezt támasztja alá, hogy a helyszí­nen talált emberitest-darabok na­gyon kicsik, a halál igen gyorsan, még a becsapódás előtt következett be, nem az azt követő tűz követ­kezménye. A szakember nem nyi­latkozott a robbanás jellegéről. Az emberi maradványokat 169 számo­zott zacskóban hűtőszekrényben tárolják az egy-egy helyen talált ré­szeket. Az azonosítást a ruhadara­bok, ujjlenyomatok, fogorvosi fel­jegyzések, szükség esetén a sejtek, hajszálak elemzésével, és termé­szetesen a hozzátartozók segítségé­vel folytatják. A nem azonosított utasokat eltűntnek nyilvánítják. Az azonosítási folyamat lezárása mint­egy tíz napot vehet igénybe. A vizs­gálóbizottság elnöke, Sorin Stoices- cu közölte, hogy a bizottság előze­tes jelentését legkésőbb kedden közzéteszik. Fotók: AP Magyarország Kuvait újjáépítéséért A magyar köztársasági elnök megbeszélései a kuvaiti emírrel Kuvaitváros (MTI) - Az iraki in­vázió az élet minden területére kiterjedő sebeket ejtett Kuvai- ton. Jól érzékelhető, hogy az or­szág vezető politikusainak fi­gyelmét továbbra is az agresz- szió következményeinek felszá­molása köti le. Ez, az igyekezet jellemezte Göncz Árpád kuvaiti tárgyalópartnereit, akár diplo­máciai, akár a kétoldalú kap­csolatokat érintő témák kerül­tek szóba. A Kuvaitvárosban hivatalos látoga­táson tartózkodó magyar köztársa­sági elnök hétfőn szűkkörű megbe­szélést folytatott vendéglátójával, Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz- Szabah sejkkel, Kuvait emíijével. A találkozón egybehangzóan szorgal­mazták a minden területre kiterje­dő kapcsolatok rendszeressé tételét, egyebek mellett a szaktárcák és a két parlament között. Megerősítet­ték azt a szándékot, hogy a két or­szág a nemzetközi fórumokon bizo­nyos kérdésekben együttesen lép fel. Göncz Árpád kifejtette, hogy Ma­gyarország a lehetséges eszközeivel támogatja az iraki agresszió követ­kezményeinek felszámolását, Ku- vaitnak a szuverenitás érdekében tett erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy Magyarország kész részt vállalni Kuvait újjáépítésében. A súlyponti kérdések között em­lítette a magyar államfő a gazdasá­gi kapcsolatok helyreállítását, leg­alább az Öböl-háború előtti szintre emelését. E tekintetben az uralkodó figyelmébe ajánlotta az élelmiszer- ipar és a fogyasztási cikkek, vala­mint a magyar jármű- és gépipar, az erősáramú elektronikus ágaza­tok, a mezőgazdaság kínálatát. A további lehetőségek között vette számba a magyarországi privatizá­ciót és az infrastrukturális beruhá­zási területeket. Az emír támogatásáról biztosí­totta a kuvaiti-magyar kapcsolatok fejlesztését, mint mondta: az állami szektor feltálja az együttműködés lehetőségeit. Megvizsgálják, hogy az eddigie­ken kívül milyen további befekteté­sek kínálkoznak Kuvait számára Magyarországon. Göncz Árpád délutáni tárgyalá­sain az olajügyi, illetve a pénzügy- minisztert fogadta, aki a kuvaiti be­fektetési hatóság elnöke is. Felke­reste a magyar államfőt az elektro­mos és vízügyi miniszter is. A japan szekta cáfol, es egyúttal vádol Tokió (MTI) - A legjobb védekezés a támadás - juthatott eszébe a to­kiói metrón történt tömeges gáz­mérgezéssel gyanúsított szekta ve­zetőinek, akik e kissé elcsépelt, de bevált elv alkalmazásával egyszers­mind politikai síkra igyekeznek te­relni az ügyet. Az AUM Sinrikjo po­litikai összeesküvés áldozata lett - nyilatkozta hétfői sajtóértekezletén a szekta szóvivője, és nyomban kö­zölte azt is, hogy hol kell keresni a cselszövőket. Szerinte az egyik leg­jelentősebb japán vallási szervezet, a Szoka Gakkai szervezi az AUM­lejáratására irányuló kampányt. A Szoka Gakkai a szigetország legna­gyobb világi buddhista szervezete, többmilliós tagsággal és igen jelen­tős politikai befolyással. Belőle jött létre a Komeito (a Tiszta Kormány­zás Pártja), amely a múlt év végén több más politikai csoporttal együtt beleolvadt a jelenlegi legnagyobb el­lenzéki szervezetbe, az Uj Határ Pártjába. Képviselői az AUM szóvivőjének nyilatkozata után azonnal éles hangvételű nyilatkozatban cáfolták a „gyanúsítgatásokat”, leszögezve: ezek a „felelőtlen állítások” arra irá­nyulnak, hogy eltereljék a gyanút az AUM-ról. Ä szekta szóvivője va­lóban nem volt kicsinyes: közvetle­nül vagy utalások formájában a Szoka Gakkai nyakába varrt jófor­mán mindent, amivel az AUM-ot az utóbbi időkben egyáltalán meggya­núsították. Még annak a tokiói köz- tisztviselőnek az elrablását is, aki­nek a nővérét a szekta fenyegette meg közvetlenül a férfi eltűnése előtt. A rendőrség eredetileg ebben az ügyben indította meg az első raz­ziákat az AUM ellen. Orosz-csecsen tárgyalások április 6-7-én Moszkva, Vegyeno (MTI) - Az orosz és a csecsen vezérkari főnökök április 6-7-én megbeszélést tarta­nak, hogy megpróbáljanak véget vetni a csecsenföldi válságnak - kö­zölte hétfőn Uszman Imajev csecsen igazságügy-miniszter. A politikus a Groznijtól 60 kilo­méterre délkeletre fekvő Vegyeno településen nyilatkozott a csütör­tökre és péntekre tervezett tárgya­lásokról. A helyszínről csak annyit árult el, hogy Ászlan Maszhadov és Anatolij Kulikov „valamelyik hatá­ron” találkozik. Csecsenfóld déli és délkeleti frontjain a helyzet egyébként nyu­godt volt hétfőn, csak Sáli közelében hallatszott időnként géppisztolyok ropogása. A tavaly december 11-én meg­kezdődött hadjáratban az orosz hadsereg eddig a kőolajban gazdag kaukázusi köztársaság kétharma­dát foglalta el. A harcokban több tízezren vesztettek életüket. Szabadon engedték az orosz rendkívüli helyzetek minisztériu­mának négy tisztviselőjét, akiket a csecsen szakadárok tíz napig tartot­tak túszként. Az orosz tisztviselőket március 21-én, Groznij határában ejtették foglyul. Szabadon bocsátásukra a Csecsenfólddel szomszédos és a cse- csenekkel „testvéri” kapcsolatban álló Ingusföld rendkívüli helyzetek minisztériuma közbenjárására ke­rült sor. Keleti György londoni látogatása London (MTI) - Magyar-brit együttműködési nyilatkozat aláírá­sa is szerepel Keleti György három­napos londoni látogatásának leg­főbb napirendi pontjai között - kö­zölte a magyar honvédelmi minisz­ter a brit fővárosban. A magyar ven­dég, aki Malcolm Rifkind brit védel­mi miniszter meghívásának tesz eleget, elmondta: megbeszélései so­rán olyan konzultációkat is folytat majd, amelyek fontosak lehetnek Magyarország jövőbeni NATO-csat- lakozása szempontjából. Keleti György emellett pontosítani kíván­ja az év végére előirányzott közös hadgyakorlat részleteit - október­ben, magyar területen rendezik a két hadsereg törzsvezetési gyakor­latát -, és szóba kertil majd a brit fél részvétele a magyar honvédség nyelvoktatási programjában. Magyar-szlovén kisebbségi bizottság Lendva (MTI) - Tabajdi Csaba ál­lamtitkár vezetésévei kilenctagú küldöttség utazott hétfőn Ljublja­nába, a magyar-szlovén kisebbségi vegyes bizottság este kezdődött ala­kuló ülésére. A külügyi, művelődé­si, belügyi tárca és az Etnikai és Ki­sebbségi Hivatal szakértői mellett Vas és Zala megye önkormányzatá­nak, valamint a Rába-vidéki szló- vénságnak a vezetői kaptak helyet a küldöttségben. A házigazdák de­legációját Peter Vencelj külügyi ál­lamtitkár vezette. Kedden jegyző­könyv' aláírásával zárul a kisebbsé­gi vegyes bizottság alakuló ülése. Gázai tragédia — Peresz cáfol Simon Peresz izraeli külügyminisz­ter hétfőn Jeruzsálemben határo­zottan cáfolta azt a Hamász-vádat, amely szerint Izrael áll a vasárnapi gázai robbanás mögött. A robba­násban hat palesztin - köztük az iszlám szélsőséges szervezet egyik katonai vezetője, Kamal Heil - éle­tét vesztette. Peresz képtelenségnek nevezte a feltételezést, és kijelen­tette: a terroristák önmaguk életét oltották ki. „.RÖVIDEN_______ _______ B onn - Kuncze Gábor belügymi­niszter hétfőn háromnapos megbe­széléssorozatot kezdett Németor­szágban. A magyar belügyminisz­ter hétfőn Münchenben Günther Beckstein bajor tartományi belügy­miniszterrel tárgyalt, majd Erwin Huberrel, a tartomány Európa-ügyi miniszterével találkozott. Budapest - Magyar katonai ellen­őrök utaztak hétfőn négynapos láto­gatásra Szlovéniába. Ismét heves harcok dúlnak Boszniában Belgrád (MTI) - Néhány napos viszonylagos nyugalom után hétfőn ismét kiújultak a bosz­niai szerbek és muzulmánok közötti harcok. Helyszíni jelen­tések szerint a tavaszi időjárás visszatérte után elsősorban az északkelet-boszniai Majevica- hegységben, valamint az észak­nyugat-boszniai bihaci muzul­mán területi beszögellésben vívtak heves összecsapásokat a szembenálló felek. A boszniai kormánycsapatok az utóbbi 24 órában kétszer kísérelték meg ismét bevenni a Majevica­hegységben lévő stolicei átjátszóál­lomást, azonban a szerb egységek visszaverték a gyalogsági rohamo­kat. A szerb katonai közlemények arról is beszámoltak, bogy a muzul­mán erők újabb csapatokat vonnak össze Lopare közelében, és arra ké­szülnek, hogy ismét átfogó táma­dást indítsanak a szerbek ellen. A szerbek és a velük szövetséges szakadár muzulmán erők hétfő haj­nalban ismét tüzérséggel lőtték a bihaci védelmi övezetben lévő tele­püléseket. A támadásban többen megsebesültek, és a sérültek között van az ENSZ egyik megfigyelője is, akit fején ért találat. Helyszíni jelentések szerint Veli- ka Kladusa környékén ismét elfog­laltak néhány négyzetkilométert a Fikret Abdichoz hű szakadár erők, és a támadók egyre közelebb jutnak a kormányerők kezén lévő Cazin- hoz. A közép-boszniai Travniknál és a Vlasic-hegységben sem hallgattak a fegyverek, és a szerb tüzérség a közelben lévő Bugojno külterületeit is lőtte. A térségben a szerb csapa­tok március 20-a, a muzulmán of- fenzíva megindítása óta mintegy 25 négyzetkilométernyi területet vol­tak kénytelenek kiüríteni, és felad­ták a hegységben lévő átjátszóállo­mást is. Budapest - Háromnapos hivatalos látogatásra Hollandiába utazott hétfőn Lotz Károly közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter. Kijev - Az államközi kulturális és oktatási együttműködés fellendíté­sének lehetőségeiről kezdett tár­gyalást Kijevben Fodor Gábor mű­velődési és közoktatási miniszter. Tokió - Észak-Korea még ebben a hónapban budapesti nagykövetsé­gét is bezárja. Újdelhi - Keresztény apácákat bántalmaztak ismeretlen támadók Újdelhi közelében egy kolostorban. A támadásban négy apáca siílyos fejsérüléseket szenvedett.

Next

/
Thumbnails
Contents