Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-04 / 54. szám
2 ESZAK-Magyarország Világpolitika 1995» Március 4.« Szombat Iliescu: Véglegesíthető az alapszerződés Bukarest (MTI) - Traian Chebeleu nagykövet, a román államfő szóvivője pénteken megerősítette, hogy Ion Iliescu telefonbeszélgetést folytatott Horn Gyula magyar miniszterelnökkel. Chebeleu közölte: ,A román elnök kifejezésre juttatta a román fél készségét arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkösse a szerződést és rámutatott, hogy a még tárgyalás alatt álló, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére vonatkozó szakasz megszövegezése szempontjából kedvező tényező, hogy nemrég mindkét ország aláírta Strasbourgban az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményét”. A román államfő kifejezte továbbá meggyőződését: minden feltétel megvan ahhoz, hogy a szerződés szövegét véglegesíthessék a tárgyalások soron következő fordulójában - közölte Traian Chebeleu. Exelnök éhségsztrájkja Havanna (MTI) - Carlos Salinas de Gortari volt mexikói államfő csütörtök este éhség- sztrájkba kezdett, hogy ezzel kényszerítse ki ártatlanságának elismerését. A hatéves hivatali idejét tavaly decemberben betöltött elnök azt követeli, hogy tisztázzák: nem befolyásolta a tavaly márciusban meggyilkolt Luis Donal- do Colosio elnökjelölt ügyében folytatott vizsgálatot, még kevésbé próbálta akadályozni az igazság kiderítését. Salinas (képünkön) tagadta, hogy elhatározásának köze lenne testvérbátyja letartóztatásához. Az exelnök fivérét azzal vádolják, hogy felbujtóként ő állt a kormánypárt főtitkárának tavaly szeptemberi meggyilkolása hátterében. Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika) Marczin Eszter (gazdaság), Fílip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Rlchárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Dudajev egyelőre nem válaszol Mozdok, Moszkva, Murmanszk (MTI) - A csecsenföldi orosz hadvezetés képviselői pénteken ismételten felszólították Argun, Szamaski, Gudermesz valamint Sáli lakóit, hogy győzzék meg a Dudajevhez hű erőket: hagyják el a lakott településeket, és maradásukkal ne sodorják veszélybe a polgári lakosságot, a falvak lakóépületeit és egyéb anyagi javakat. A grozniji utcai harcokban bevetett északi tengeri flotta tengerészgyalogosait állítólag a jövő héten visszavonják. Az operatív csoport más alegységeit már kivonták Cse- csenfóldről. Tovább folyik a csecsen lakosság beoltása a fertőző betegségek ellen. A Soros György által alapított Nemzetközi Tudományos Alap 600 ezer dollárt különített el a csecsen polgári lakosságnak nyújtandó humanitárius, többek között orvosi segítségre. Dzsohar Dudajev csecsen elnök arra használta fel a február közepén kezdődött tárgyalásokat, Csecsenföldi divat '95: Mercedes-hűtőrács orosz tankon Fotók: AP hogy a hozzá hű alakulatok Argun és Gudermesz városok környékén megerősítsék állásaikat - hangoztatja az orosz kormány közleménye.- A csecsen elnök nem válaszolt az orosz félnek arra a javaslatára, Horn rosztovi díszdoktor lesz / A magyar miniszterelnök Oroszországba és Kazahsztánba látogat Budapest (MTI) - A jövő héten hétfőn hivatalos látogatásra Oroszországba utazik Horn Gyula. A magyar kormányfő Borisz Jelcin államfő meghívásának tesz eleget. A Moszkvát és Rosztovot érintő vizit után a miniszterelnök Kazahsztán vendége lesz Nurszultan Nazarbajev elnök meghívására. A kormányfői küldöttség tagja lesz Kovács László külügyminiszter, Pál László ipari és kereskedelmi miniszter, Lakos László földművelésügyi miniszter. Horn Gyula már megérkezésének napján, hétfőn tárgyalóasztalhoz ül Viktor Csemomirgyin orosz kormányfővel. A magyar miniszterelnök a látogatás másnapján, kedden találkozik vendéglátójával, Jelcin államfővel. Az oroszországi látogatáson elsősorban gazdasági kérdések, az orosz adósságállomány „levásárlása”, valamint a kétoldalú politikai és kulturális kapcsolatok kerülnek terítékre. Várható továbbá, hogy a megbeszéléseken az EBESZ soros elnöki tisztéből adódóan érintik a csecsen- válságot is, és a magyar tárgyaló- partnerek kifejtik Budapest álláspontját a NATO-csatlakozással kapcsolatban. A tervek szerint a magyar külügyminiszter Andrej Koziijev orosz külügyminiszterrel aláír egy egyezményt a két országban található hadisírok gondozásáról. Ugyancsak aláírják azoknak a magyar-orosz szerződéseknek a listáját, amelyek a Szovjetunió felbomlása után is érvényben maradnak Magyarország és Oroszország között. A miniszterelnök kedd este Rosztovba érkezik, ahol szerdán díszdoktorává fogadja őt a rosztovi közgazdaság-tudományi akadémia. Délután már a kazah főváros, Al- mati felé veszi útját a kormányfő. Csütörtökön vendéglátójával, Nurszultan Nazarbajewel és Akedzsan Kadzsegeldin kormányfővel folytat megbeszélést Horn Gyula. Szarajevó - támadás egy villamos ellen Eörsi Mátyás — ottawai konzultációk Washington (MTI) - Eörsi Mátyás a Nyugat-európai Unió parlamenti közgyűlése politikai bizottsági küldöttségének tagjaként csütörtökön konzultációkat folytatott az ottawai külügyminisztérium és a kanadai parlament illetékeseivel. Eörsi Mátyás tájékoztatása szerint a küldöttség útjának egyrészt az a célja, hogy megtalálják azokat az érintkezési pontokat a Nyugat-európai Unió és a NATO között, amelyek megteremtik a további együttműködés lehetőségeit. Somogyi pozsonyi tárgyalásai Pozsony (MTI) - Somogyi Ferenc, a magyar külügyminisztérium államtitkára pénteken Pozsonyban szlovák kollégájával, Jozef Sesták- kal tárgyalt a szlovák-magyar alapszerződésről, de a szigorú hírzárlatról szóló megállapodás értelmében a szlovák külügyminisztérium sajtóosztálya még a tárgyalások megkezdésének tényét is csak délben volt hajlandó megerősíteni. A magyar tárgyalóküldöttségben ott van Szénási György, az eddig szakértői tárgyalócsoport vezetője, és Boros Jenő, pozsonyi magyar nagykövet. Szlovák részről Jozef Sesták, külügyi államtitkár és Ján Varsó, a szlovák szakértői csoport vezetője ül a tárgyalóasztalnál. ózef Oleksy )rogrambeszéde rarsó (MTI) - A koalíciós megállapodásnak megfelelően pénteken a ;arasztpárthoz (PSL) tartozó Józef iychet választotta meg elnökének a ángyéi törvényhozás. A szejm gyuttal visszahívta házelnöki osztjáról Józef Oleksyt. Ezután legtartotta kormányfői program- eszedét Józef Oleksy, az új lengye* liijiszterelnök. Belgrad (MTI) - A szarajevói orvlövészek pénteken ismét tüzet nyitottak egy szarajevói villamosra. Helyszíni jelentések szerint a támadásban két polgári személy és egy ENSZ-katona sebesült meg. A világszervezet illetékesei egyelőre nem közölték, hogy a muzulmánokat vagy a szerbeket vádolják-e a Holiday Inn szálloda közelében elkövetett merényletért. Az orvlövészek csütörtök este újították fel akcióikat, s egy szerb Andreottinak tiszta a lelkiismerete Róma (MTI) - „Nyugodtan állok a bíróság elé, mert a lelkiismeretem tiszta” - jelentette ki pénteken Giu- lio Andreotti örökös szenátor, volt miniszterelnök, akinek szeptemberben a palermói bíróság előtt kell tisztáznia magát a maffiával való együttműködés vádja alól. Andreotti nyilatkozata szerint az ellene megfogalmazott vád azt jelenti, hogy lényegében az egész egykori kereszténydemokrata pártot vagy annak egyik szárnyát a maffia részének tekintik. Giulio Andreotti az elmúlt majd' ötven évben az olasz belpolitika egyik főszereplője volt. Hétszer állt az olasz kormány élén, és az egész világ az egyik legtekintélyesebb olasz politikusnak tartotta. fegyveres csütörtökön késő este egy embert megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített. A muzulmán oldalon lévő orvlövészek is többször tüzet nyitottak a Butmir és Ilidza negyedben közlekedő járókelőkre, azonban a merényletkísérletek nem okoztak sebesülést. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága egynapos szünet után ismét megnyitotta a szarajevói repülőteret. A légikikötőt csütörtökön zárták be, miután néhány óra alatt kétszer is rálőttek a Hirdetés boszniai főváros légterében repülő szállítógépekre. A légi szállítmányok a város szükségleteinek mintegy 80 százalékát elégíti ki. Ivor Roberts, Nagy-Britannia belgrádi ügyvivője pénteken közölte, hogy Slobodan Milosevic szerb elnök nem utasította el a legújabb rendezési javaslatokat, melyek értelmében Horvátország és Bosznia- Hercegovina elismeréséért cserébe az ENSZ feloldaná a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciókat. SZENZÁCIÓS PALYAZATI. A THUNDERBIRD GMBH ORSZÁGOS PAPÍRGYŰJTÉSI AKCIÓT HIRDET! HAVONTA ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK! (Sorsolás minden hónap 30-án) Pályázati feltétel: 1. A pályázaton az vehet részt, aki postán beküld legalább: 10 kg újság papírt a Thunderbird GmbH címére (2900 Komárom, Mártírok u. 61.) 2. A pályázaton mindenki annyi pályázattal vesz részt amennyit jónak lát. A pályázat időtartama 1995. március 1-1995. december 31. NYEREMÉNYEK! 1-50 díj szobabútor (100 000 Ft nettó értékben) 51-100 díj színes tv l (50 000 Ft nettó értékben) 101-150 díj videomagnó (50 000 Ft nettó értékben)7 151-1000 díj 5000 Ft-os vásárlási utalvány A pályázatról bővebb felvilágosítást adunk az alabbi telefonszámokon: 06-34/342-533, 06-34/344-630, 06-60/375-267. Erősödő harcok Kurdisztánban Nicosia, Ankara (MTI) - Egy török katona életét vesztette, négy társa, valamint az ankarai kormányhoz hú négy „faluőr” pcdiS megsebesült pénteken, amikor a lazadó kurdok által elhelyezett taposóakna felrobbant a kurdok lakta délkelet-törökországi Bitlis tartományban. A robbanószerkezetet a török katonák által használt úton a Kurd Munkáspárt (PKK) fegyveresei helyezték el. Erősödtek a harcok az iraki kormányhadsereg egységei és a lázadó kurdok között Eszak- Irakban. A jelentés szerint mintegy 30 iraki páncélos gránáttüzet zúdított Kifri városára. Az iraki ellenzékiek elmondták, ez előrevetíti annak a veszélyét, hogy Szaddárn Husszein hadereje minden fronton offenzívát indít a kurdok lakta iraki területen. Röviden Ljubljana (MTI) - Kisebbségek az Alpok-Adria térségben címmel megjelenő ötnyelvű könyvet mutattak be Ljubljanában, Szlovénia fővárosában. Kairó - Izraelben első ízben neveztek ki nőt a Moszad hírszerző szolgálat műveleti osztályának élére, és ezzel a szervezet második számú vezetőjévé vált. Havanna - A haiti kormány csütörtök este bejelentette, hogy letar- tóztatási parancsot adott ld az „ál' lambiztonság elleni összeesküvés feltételezett résztvevői ellen. Pozsony - Michal Kováé szlovák köztársasági elnök pénteken leváltotta Vladimír Mitrót, a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatóját. Bukarest - Doru loan Taracila román belügyminiszter leváltotta a minisztérium ellenőrzési osztályának vezetőjét, George Traian Moise ezredest, akiről kitűnt: tudomásba volt egy lopott autókkal üzletelő, rendőrök és katonák részvételével működő hálózatról, és nem jelentette feletteseinek az ügyet. hogy szüntessék be a harci cselekményeket. „Dudajev válaszának elmaradása gyakorlatilag a tárgyalások megszakítását jelenti, méghozzá a csecsen fél hibájából” - olvasható a közleményben.