Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-04 / 54. szám
1995, Március 4Szombat z Hírek - Tudósítások ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 3 Felmondhatj ák % ÉT-megállapodást Budapest (MTI) - A Munkástanácsok Országos Szövetsége felmond- W az 1995-ös költségvetéssel kapcsolatos november 25-i ÉT-megálla- Podást, amennyiben a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a Munka törvénykönyvét módosító javaslata- *t> az érdekegyeztetés megkerüléséül intézkedéseket tesz a szociális ellátások megnyirbálására, illetve áem vonja vissza „központi bérszabályozást jelentő magánlevelezéseit’ a vállalatokkal - jelentette ki t alkovich Imre, a szövetség elnöke Pénteken. A Munkástanácsok Országos Szórtságé pénteken fórumot is rendezett Budapesten. Ezen az egységes keresztény érdekvédelem kialakításnak lehetőségeit tanulmányozták, magyar és külföldi szakértők részvételével. A keresztény érdek- ideiem nem ideológiai jellegű, ha- Üeni a kereszténység szolidaritáson es karitatív tevékenységen alapuló •Szellemiségét képviseli. Honti Mária: Szöllősiné tévedett Oebreeen (MTI) - Honti Mária, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára Pénteken, egy debreceni sajtótájékoztatón elmondta: félreértés Szöl- k)s' Istvánnénak, a Pedagógusok Szakszervezete főtitkárának a tjAT-ot bíráló megjegyzését, misze- „a Nemzeti alaptanterv azzal, “°gy csak a tudásanyag ötven szállókét határozza meg lehetőséget ad arra, hogy a költségvetés is en- jjek arányában finanszírozza a közoktatást”. Honti Mária szerint 32 állam oktatási kötelezettsége Pem a NAT mértékéig terjed. A Nemzeti alaptanterv olyan szakjai dokumentum, amely egyebek fellett biztosítékot jelent az ^ebként széttartó rendszer °sszefogására, és ötven százalék bejéig biztosítja az oktatási intézmények átjárhatóságát. ^DSZ: bértárgyalást akar a kormánnyal Budapest (MTI) - A Pedagógusok “^mokratikus Szakszervezete JPDSZ) bértárgyalásokat akar kez- Ueni a kormányzattal. A véleménye z<|rint ugyanis a közoktatás békéje ^ekében július 1-jétől minimáli- 20 százalékkal kell növelni a ^reket. Erről a PDSZ pénteki vá- jjsztmányi ülését követően Soós ^abor szóvivő és Szakács Péter ügy- ^lvä tájékoztatta a sajtó munkatár- . “'t- Hangsúlyozták: amennyiben a “rgyalások nem vezetnek ered- lenyre, a szakszervezet felhívással jardul a közoktatás dolgozóihoz, °§y követelésüknek akár munka- szüntetés árán is érvényt szerezlek. .testület az iskolaszerkezet átala- 1 tasáva] szemben a jelenlegi isko- struktúra stabilizálását támo- ^“tja. Szükségesnek tartják az ön- a r?uányzati törvény módosítását pelból, hogy az egyértelműen rög- f i8®: mely önkormányzatot milyen adatellátási kötelezettség terhel ] tsbol áztat ás területén. Az ál- ..mháztartási törvényben pedig - ^Pontjuk szerint - meg kell ha- °zni a közoktatás működőké- sségét garantáló finanszírozási eüdszert b, ^frO/AIK ^en sikeresen vizsgázott há- kenl?S vbkette át diplomáját pénte- tói í/avács Pál népjóléti miniszter- Se ót kázioi-vosi rendszer bevezeté- ta ez volt az első diplomaosztó. W^^dltozött Záhony távhívási zet„ . záma, ezentúl a 45-ös kör- kö amon lehet hívni. Az előfizetők Vált bl hatjegyű kapcsolási számai kozatlanok maradtak. Gonfidencia Kft. szerve- Szátrn!Vmegalakult a Persely Or- A hó /kiegészítő Nyugdíjpénztár. műkö,ztar nonprofit szervezetként egv-u tevékenységét várhatóan et hónap múlva kezdi meg. Él ' hunv^T-k evében pénteken el- müvós7oHd°!'. Anna Kossuth-díjas don, ;in'eU(\rtenész, a művészettu- egvet„I. doktora, nyugalmazott űiagv;,,.11 tanar> az egyetemes és a dósa muveszettörténet kiváló tuPolgári szövetséget remélnek Hárompárti egyeztetés helyszíne volt tegnap a megyeszékhely Sója Szabolcs, Szabó Iván és Mile Lajos - 1998-ra készülve. Szabó Iván tegnap Miskolcon részt vett pártja megyegyűlésén is. Fotó: Fojtán László Miskolc (ÉM - MSZ) - Szabó Iván, az MDF ügyvezető elnöke szerint a pártok együttműködése nem attól jön létre, hogy azt magas szinten deklarálják. A Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint a Fidesz megyei és városi vezetői tartottak hárompárti egyeztetést tegnap Miskolcon. Az eseményt - amelyen részt vett Szabó Iván, az MDF ügyvezető elnöke - közös sajtótájékoztatón értékelték. Bevezetőjében Szabó Iván arról számolt be, hogy az országot járva találkozik azon pártok képviselőivel, amelyekkel az MDF helyi együttműködést alakított ki. Közös céljuk, hogy a következő, 1998-as parlamenti választásnak ne egyenként induljanak neki, mert azt a magyar választási rendszer nem honorálja. Sója Szabolcs, a KDNP megyei elnöke kifejtette, hogy polgári szövetségben reménykednek, annak ellenére, hogy az új elnök, Giczy György ragaszkodik a párt önálló arculatához. Sója szerint az ellenzéki pártok együttműködését már a választókerületeknél létre kell hozni. Feledy Péter miskolci KDNP-el- nök kijelentette: „egységben az erő!” Juga György, a Fidesz megyei alelnöke egyelőre csak a Fideszen belül zajló vitákról (legyen-e polgári szövetség, ha igen, milyen?) tudta tájékoztatni partnereit. Mile Lajos, az MDF megyei elnöke a tárgyalások fontosságát hangsúlyozta. A kérdésre, hogy mikorra teszi az ellenzékiek erősebb együttműködésének kezdetét, Szabó Iván így válaszolt:- Remélem, a csúcspont 1998 lesz, ehhez kell igazodjék az összes lépés. Ha a legfelsőbb szinten megfogalmazódik ennek a stratégiája, akkor annak folyamatos műhelymunkában kell megvalósulni. Nem attól van ugyanis egy együttműködés, akár a pártoké is, hogy deklarálják, hanem az emberi kapcsolatoktól, amelyek megtöltik tartalommal.- Miként vélekedik arról, hogy az MDF kiszorult a megyei közgyűlés négyes pártszövetségéből, miközben a KDNP és a Fidesz az MSZP és az SZDSZ partnereként részt vesz a megyei vezetésben?- Tudomásul kell venni, hogy ez van. A felső pártvezetés eddig sem szólt bele a helyi együttműködésekbe, ezután sem fog. Egyik helyi szervezet sem árulta el eddig alapelveinket, pedig számos érdekes szövetséget hoztak létre. Se tandíj, se 6+4+2 ne legyen! MSZP-elnökség: nem jó a közoktatás-fejlesztési stratégia Budapest (MTI) - Az MSZP Országos Elnöksége azt javasolja a kormánynak, hogy vegye le a napirendről a felsőoktatási intézmények tandíjának bevezetését ebben a ciklusban, és halassza el a 6+4+2-es oktatási modell bevezetését. Ezt Jánosi György alelnök közölte azután, hogy a testület pénteken megvitatta a művelődési tárca közoktatás-fejlesztési stratégiáját. Az elnökség arra az álláspontra jutott, hogy egyértelmű kormányzati döntést kell hozni arról: a költség- vetés meddig és milyen feltételek mellett finanszírozza a közoktatásfejlesztési programot. Elfogadhatatlan, hogy a program, még ha szakmailag oly megalapozott is, tovább növelje a társadalmi esélyegyenlőtlenségeket. Ami a fejlesztési koncepcióban javasolt 6+4+2 osztályos iskolamodellt illeti: a szocialisták szerint ez korai pályaválasztásra ösztönöz, elmélyíti a társadalmi és települési esélyegyenlőtlenségeket, és még inkább szétzilálja a mai, 8+4 osztályos szerkezetet. Javasolják, hogy a modell általános bevezetését halasszák el. A szakképzési törvény módosítását a szocialisták szerint a közoktatási törvény módosításával célszerű tárgyalni. Ennek kapcsán érdekeltté kell tenni a gazdálkodókat a tanulószerződések megkötésében, és szankcionálni azt a gyakorlatot, hogy a szervezetek a gyakorlati oktatásért költségtérítést leéljenek a diákoktól az első szakképesítés során. A felsőoktatási tandíj bevezetését a megfelelő kompenzációs rendszer hiánya mellett azért sem javasolják, mert a jelenlegi körülmények között szerintük politikailag nem vállalhatóak azok a társadalmi feszültségek és konfliktusok, amelyek a tandíj bármilyen mértékű bevezetésével járnának. Magasabb szakképzettség kell Budapest (MTI) - A magyar szak- szervezeteknek gondoskodniuk kell az alacsony szakképzettségű munkavállalók megfelelő átképzéséről, mielőtt Magyarország csatlakozna az Európai Unióhoz. Ausztria ez év januárjától az Unió tagja, és arra számít: a csatlakozással 50-60 ezerrel nő a munkahelyek száma. Az új állások azonban csak a magas képzettségűek számára lesznek elérhetők, és a képzetlenebbek egy része elveszti munkahelyét - mondta el Rudolf Nürnberger, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség alelnöke, parlamenti képviselő a pénteken tartott sajtótájékoztatón. Rudolf Nürnberger a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (BDSZSZ) meghívására tartózkodik Magyarországon. Az osztrák szakszervezeti vezető kifejtette: a magyar munkavállalói érdekképviseleteknek szorosabbra kell fűzniük kapcsolataikat az európai szakszervezetekkel. Magyarországon ugyanis szinte már minden jelentős nemzetközi konszern megjelent, és a szakszervezetek csak akkor lehetnek partnerek velük a tárgyalásokon, ha maguk is nemzetközi együttműködésre és adatszolgáltatásra képesek. Rabi Ferenc, a BDSZSZ alelnöke hangoztatta: az osztrák tapasztalatokat is hasznosítva várhatóan három-négy hónapon belül létrejöhet az MSZOSZ nyugdíjpénztárán belül a bányászpénztár. A BDSZSZ 70-80 ezer tagjának a remények szerint 60-70 százaléka egy év alatt belép a pénztárba. Energetikai szektor: nyugati érdeklődők Budapest (MTI) - Az európai energetikai szakszervezetek budapesti tanácskozásának második napján a befektetők szemszögéből vizsgálták meg a kelet-európai energiarendszerek privatizálásának kérdéskörét. Mint az előadásokból kiderült, a nyugat-európai energetikai cégek érdekeltek abban, hogy mielőbb felgyorsuljon a közép-kelet-európai privatizáció. Arra számítanak, hogy hazánkban is új lendületet kap a gáz- és villamosenergia-ipar területén a közüzemek magánkézbe adása. A magánkézbe adás során elképzelhetőnek tartják, hogy az adott energetikai cégnél dolgozó munka- vállalók résztulajdonhoz jussanak. E folyamat során fontos kérdés, hogy a dolgozók azonosuljanak a vállalat hosszú távú céljaival. A keret most negyvenmilliárd forint Átalakítás előtt az agrárexport támogatási rendszere Budapest (MTI) - Átalakítják az agrárexport támogatási rendszerét. A Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén megszületett erre vonatkozó egyezséget Kis Zoltán, a szaktárca politikai államtitkára, az érdekegyeztető szervezet soros elnöke jelentette be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Az államtitkár elmondta: mind a minisztérium képviselői, mind a munkaadói, mind a munkavállalói, mind pedig az úgynevezett hivatás- rendi oldal megbízottjai egyetértettek abban, hogy az átalakítás elősegítésére a lehető legrövidebb időn belül célirányos hatásvizsgálati tanulmány készüljön. A tanulmány a 20 legfontosabb termékcsoportra - például: a húsra, a zöldségre, a konzervfélékre, a gabonára, a fehéije- és olajosnövényekre, továbbá a borra - vonatkozó részeredményeinek már június 30-ra el kell készülniük. Ez voltaképpen az exportképességet minősítő, számszerű adatokat és mutatókat magában foglaló regisztert jelent. Szeptember 30-ra a reális piacra jutás esélyeit bemutató vizsgálatot is be kell fejezni, és annak behatóan kell foglalkoznia a nemzetközi megállapodások, és szerződések életbe lépése miatt bekövetkező változásokkal. Ugyanakkorra kell kidolgozni - az idei első féléves exportteljesítési adatok alapjan az érvényes támogatási rendszer kritikáját is. Kis Zoltán a továbbiakban rámutatott, hogy a múlt évi agrárexport-támogatás együttes összege várhatóan eléri majd a 40 milliárd forintot, szemben a pótköltségvetésben jóváhagyott 35 milliárddal. Szerinte az idén is hasonló mértékű támogatásra lesz szükség. Azt sem tartotta azonban kizártnak, hogy amennyiben azt a külpiaci tényezők indokolják a támogatás összege még ennél is nagyobb lesz. Az IKM már jelezte, hogy mintegy 5 milliárd forintot tud többletként agrárexport-támogatásra adni, ha szükséges. így a 40 milliárd forintos támogatási keret már lényegében rendelkezésre áll. Kétmilliárdos deficit a kereskedelemben Budapest (MTI) — Akár kétmilliárd dollár is lehet év végére a kereskedelmi mérleg deficitje; az ipari és kereskedelmi tárca azonban különféle gazdaságdiplomáciai intézkedésekkel megpróbálja ennek elejét venni - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Major István, az IKM főtitkára. Az ipari vámlebontásokról elmondta, hogy ezek ebben az évben kezdődnek, ám egyelőre nem tudott arról beszámolni, hogy éreztetik-e már hatásukat. Bejelentette viszont, hogy a tárca néhány héten belül a kormány elé terjeszti a piacvédelemre vonatkozó elképzeléseit. Az IKM szakértői szerint a hazai termelőket vámokkal és áttekinthető rendelkezésekkel kell megvédeni. Időnként ugyan bebizonyosodik, hogy korrekciókra van szükség, ezért rugalmas szabályokat kell előírni. A főtitkár szólt arról, hogy tavaly 1,3 milliárd dollár értékű működőtöké áramlott az országba, és a tárca mindent megtesz azért, hogy az idén a külföldiek befektetései még ennél nagyobbak legyenek. Ennek érdekében a minisztérium folyamatos kampányokat szervez, különösen a zöldmezős beruházások növelésére. Pál László miniszter egyebek között befektetőkkel tárgya] a közeljövőben Németországban, Hollandiában és Angliában. Major István végezetül bejelentette: jó úton haladnak a magyar-izraeli szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó tárgyalások, a dokumentumokat talán már május végén aláírják. A tervezettnél több pénz az átképzésre Budapest (MTI) - Az eddiginél több pénz jut a munkanélküliek elhelyezkedését, képzését segítő megyei programokra. A megyéknek előzetesen jóváhagyott 8 milliárd forintot 10 milliárd forintra emelte fel pénteki ülésén az Érdekegyeztető Tanács munkaerőpiaci bizottsága. A keret így is messze elmarad a megyei programokra múlt évben felhasznált 13,2 milliárd forinttól. Megyénkben például 1,6 milliárd forint körüli összeget fordítottak helyi programokra, ebben az esztendőben viszont a most jóváhagyott 61 millió forintos kiegészítéssel együtt is csak 1 milliárd forintot használhatnak fel. Demonstráció a kulturális tárca ellen Budapest (ISB - D.Á.) - A Fodor Gábor vezette művelődési és közoktatási tárca kultúrpolitikája ellen szerveznek március 10-én demonstrációt Budapesten a MOM Művelődési Házban. Az MDF képvisel ócsoportjának pénteki sajtótájékoztatóján Fekete György képviselő, egykori helyettes államtitkár elmondta, hogy a „Kiáltás” című első kultúrpolitikai demonstráción az ellenzéki pártok mellett jelen lesznek 20 művészeti szakmai szervezet, kamara és intézmény vezetői is. A sajtótájékoztatón Zsigmond Áttila kifejtette, hogy Kosa Ferenccel hasonló véleményen van. A szocialista párti képviselő ugyanis azt mondta, hogy nem lett nyugodt Fodor Gábor kulturális bizottsági meghallgatását követően. Zsigmond leszögezte: a meghallgatás eredménytelen volt. Csak egy beszélgetésre került sor, ahol kiderült: a miniszter úr meg van elégedve magával. Újságírói kérdésre, hogy meghívták-e a kultuszminisztert is a demonstrációra, Fekete György előbb tömören annyit mondott: „Természetesen nem.” Majd kis szünet után így folytatta: „Fodor Gábor alkalmatlan feladatai ellátására. A miniszter úr e kilenc hónap alatt még egyik nemzeti kulturális intézményre sem volt kíváncsi. Nem hinném, hogy először éppen egy ilyen ellene szervezett tüntetésre kellene eljönnie.” Nem kell nekünk az ingatlanadó Budapest (MTI) - Sem a szocialista, sem a liberális piacgazdaság nem alternatívája a szociális piacgazdaságnak - jelentette ki Giczy György, a KDNP elnöke pénteken a pártszékházban megtartott sajtótájékoztatón. Ezt a következtetést a kereszténydemokrata pártelnök a bajorországi CSU programjának ismeretében vonta le. Füzessy Tibor, a KDNP ügyvezető elnöke az új pénzügyminiszter által bejelentett ingatlanadóval kapcsolatban fejtette ki a párt álláspontját. Hangsúlyozta, bár a részletek még nem kerültek nyilvánosságra, az a véleményük: még a tervezett adórendszer kidolgozása előtt fel kell lépni ellene, és jobb belátásra bírni a pénzügyminisztert. Az ügyvezető elnök azt hangsúlyozta: ez az adófajta nem a láthatatlan jövedelmeket adóztatja meg, hanem éppen a láthatót, és azt a réteget érinti leginkább, amely már eddig is képességeit meghaladó módon adózott. A KDNP szerint csak az ellenőrizhetetlen jövedelmekből származó ingatlanokat szabadna megadóztatni.