Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-04 / 54. szám

LI. évfolyam, 54- szám 1995. március 4., szombat Ára: 21,90 Ft / MAGYARORSZAG BORSOD - ABAUJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA HÉTVÉGE Féltek: eltüzelik a padokat is A tél miatt nem hozták eddig rendbe a miskolci Szemere- kertet, és nem helyezték ki az űj parkbútorokat. Féltek, hogy a hidegben ellopnák, el­tüzelnék azokat. (4. oldal) ÉM-hétvége Heti mellékletünkben riport, interjú, tudósítás, irodalmi összeállítás, rejtvények, hét­végi programok és heti ese­ményösszefoglaló olvasható. (9-16. oldal) Megfeneklett a szekér Óriási vendégjárás volt az el­múlt években a sátoraljaúj­helyi Elzett Certánál. Azután kiderült, még sincs minden rendben az elkezdett beru­házás körül. (5. oldal) Elhunyt a volt teheráni főtanácsos Budapest (MTI) - Hosszú betegség után március 2-án Budapesten, éle­tének 58. évében elhunyt Nagy Jó­zsef volt teheráni kereskedelmi fő­tanácsos. A gyászhírt családja, va­lamint. az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium pénteken közleményben hozta nyilvánosságra. Az IKM-ben közölték azt is, hogy a tárca saját halottjának tekinti Nagy Józsefet. A temetéséről később intézkednek. Mint ismeretes, Nagy József keres­kedelmi főtanácsost és feleséget 1994. szeptember 27-ére virradó éj­szaka teheráni lakásában megtá­madta hat afgán és egy iráni férfi. Olyan súlyosan bántalmazták őket, hogy Nagy Józsefné a helyszínen meghalt, féijét pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az IKM közleménye nem tér ki ar- ra, hogy a halál oka közvetlenül összefüggésbe hozható-e a kereske­delmi főtanácsos elleni teheráni tá­madással. Privát erőmű épül Salgótarjánban Salgótarján (MTI) - Magyaror­szág első magánerőművét építi fel Salgótarjánban a német és magyar magánszemélyekből álló, elsősor­ban energiahordozók kereskedel­mével foglalkozó Energol Részvény- társaság. Több száz millió forint be- ruházásával egy legalább 50, a ké­sőbbiekben akár 150 megawattosra bővíthető \ illamos erőművet szeret­őének létrehozni. A program kivite­lezésére megalakították a Thermo *000 Kft.-t, amely megvásárolta a beruházás alapjaként szolgáló haj­dani hőerőművet. Az Energol több­ig! magyar készpénzbefektetéssel, várhatóan hitelfelvétel nélkül ^hajtja a beruházást megvalósítani, ss számít a kormány illetve a helyi °nkormányzat törvény által lehető- Ve tett támogatására is. hazánkba látogat a finn államfő Budapest (MTI) - Göncz Arpád- Uak, a Magyar Köztársaság elnöké- ,6k meghívására hivatalos látoga- ust tesz Magyarországon március j9-i0-én Martti Ahtisaari, a Finn j^pztársaság elnöke, akit útjára el- Júsér felesége Eeva Ahtisaari, vala- mt Paavo Rantanen külügymi- pSzter és Heikki Koski, a ^öő-Magyar Társaság korábbi el­nke. A látogatásnak különös jelen- . őseget ad, hogy Finnország 1995. . nuár 1-jétől az Európai Unió tel- ^Jogú tagja. Nyugdíj: több lehet j* 2,5 százaléknál j0i*aPest (MTI) - Kovács Pál nép- mi miniszter pénteken elmondta: a -perdíjaknak tükrözniük kellene iár r, uban eltöltött időt, a fizetett eltU] .e.h összegét és a nyugdíjazástól lath1 K bb Az idei emeléssel kapcso­tok 'i'i mcKÍ egyez te: a most folyösí- S2- ti százalékon túl esedékes 2,5 lezh3j. - valúban kevés, de feltéte- mpi,’ lu’Sy a nettó bérkiáramlás száfi-i a prognosztizált 13,5 gyohh COt’ így a nyugdíjak is na- Az e ni?rtékben emelkedhetnek, iárai n?|gtaar'emelés kompenzáció­mat niondta: a kormány az ener- vétell"enie bsböl befolyó többletbe- több i:’ZanÍa.kompenzációra. Ha az millióval mint a tervezett kilenc­re jo *ormt, akkor a támogatás- 18 többet lehet fordítani. Vállalkozóvá lett alkalmazottak Újraindul a felszámolás alatt álló miskolci Mezőgép Szeretnének megegyezni a dolgozókkal... Miskolc (ÉM - ME) - Úgy tűnik, kimozdul végre a holtpontról a Miskolci Mechanikai Gépgyár­tó Kft. (MMG), közismert nevén a miskolci Mezőgép ügye. Teg­nap a kft. felszámolásával meg­bízott Pro-Alkusz Kft. ügyveze­tője, Vodila József munkásgyű- lésen ismertette a felszámolás tényét és a további működtetés­sel kapcsolatos elképzeléseket a megjelent mintegy száz volt, il­letve jelenleg is alkalmazásban álló dolgozóval. A Legfelsőbb Bíróság január 23-án helybenhagyta a megyei biróság íté­letét a cég felszámolásáról, így az jogerőre emelkedett. Ennek értel­mében a Pro-Alkusz Kft. folytatja le a felszámolási eljárást. Vodila Jó­zsef elmondta, a végzés birtokában az elmúlt két hét alatt megkezdő­dött az MMG Kft. vagyonának átvé­tele, ugyanakkor sikerült meg­egyezni az Émásszal, a Tigázzal, a Matáwal illetve a vízművekkel is, így március 6-tól visszaáll a társa­ság teljes közműellátása. A munkavállalói követelésekről a cég hiányos nyilvántartási rend­szere miatt egyelőre nem rendel­keznek pontos adatokkal, minden­esetre tiszteletben tartják ezeket. Szeretnének megegyezni a dolgo­zókkal oly módon, hogy a felmondás idejére járó bért valamint a végkie­légítéseket (kamatmentesen) az év végéig kifizethessék. A jelenleg is alkalmazásban ál­lók elmúlt havi munkabérüket már tegnap megkapták, az októbertől Fotó: Fojtán László elmaradt bérek egy részének kifi­zetésére pedig hamarosan lehető­ség nyílik - tudtuk meg a munkás- gyűlésen. Mivel a Pro-Alkusz Kft. célja az MMG miskolci telepének újraindí­tása, megkeresték a hagyományos üzleti partnereket, illetve kidolgoz­ták a foglalkoztatási elképzelései­ket is. Ez alapján azok a szakembe­rek, akik nem állnak munkavi­szonyban a társasággal - de visz- szamennének - vállalkozói igazol­vány birtokában szerződést köthet­nek a felszámolóval. A jelenlegi ál­lomány munkaviszonyát a tervek szerint május 31-ével megszünte­tik, és velük ugyancsak vállalkozó­ként, szerződést szándékoznak köt­ni. Ez utóbbi esetben a végkielégíté­seket természetesen kifizetik. Ártérbe ömlött a Bodrog vize Mint arról beszámoltunk, hétfőn a Bodrogon, szerdán pedig a Tisza alsó folyásán rendelt el első fokú árvízvédelmi készültséget az Eszak-magyar- országi Vízügyi Igazgatóság. Az esőzések okozta árhullám továbbra is in­dokolja a készültség legalacsonyabb fokozatának fenntartását. A Bodrog medre néhány helyen máris szűknek bizonyult, vize az ártérbe ömlött. Se­baj, mondta erre Murányi Károly, a vízügyi igazgatóság ügyeletese, azért van az ártér, hogy felfogja a fölös vizet, ami különben lakóépületeket, óla­kat, műhelyeket tenne tönkre. Fotó: Laczó lózset Határozottabban a korrupció ellen Budapest (MTI) - Majdnem há­rom órát tartott pénteken a kor­mány Nemzetbiztonsági Kabinetjé­nek kibővített ülése. A testület a gazdasági bűnözés, a korrupció, a feketegazdaság elleni szervezett és összehangolt fellépés teendőit vitat­ta meg. Kuncze Gábor belügymi­niszter a megtárgyalt intézkedése­ket ismertetve elmondta: a már meglévő jogszabályok következetes alkalmazásával határozottabban lehet cselekedni, jobban össze lehet hangolni azoknak a szervezeteknek a tevékenységét, amelyek feladata a gazdaság ellenőrzése - mint pél­dául az APEH, a Vám- és Pénz­ügyőrség illetve a rendőrség. Át kell továbbá tekinteni, milyen jogi héza­gokat mutatott meg a gyakorlat, és ezeket ki kell küszöbölni. A külön­böző szolgálatok - Vám- és Pénz­ügyőrség, az Országos Rendőr-főka­pitányság, az APEH - vezetői 20 napon belül írásban jelzik a belügy­miniszternek, hogy saját területü­kön milyen gyakorlati lépéseket, és milyen jogszabály-módosításokat tartanának indokoltnak. Ezek alap­ján a Belügyminisztérium előter­jesztést tesz a kormánynak. Nincs szükség kormánybiztosra, sem új jogszabályokra vagy bizottságokra, hanem a már meglévők következe­tes alkalmazására. ■KOMMENTÁR Kárpótlás Marczin Eszter Úgy tűnik, megtört a hosszú csend. A fris­sen kinevezett, privatizációért felelős tár­ca nélküli miniszter, Suchman Tamás ed­digi nyilatkozataiból ugyanis az derül ki, hogy március végére, április elejére elké­szülnek azok a konstrukciók, amelyek „felszívják" a kárpótlási jegyeket a piac­ról. Ugyancsakazelmozdulást jelzi a föld­művelésügyi tárca vezetőjének minapi ki­jelentése, mely szerint a második kárpót­lási földalapra májusban elkezdődhetnek a licitek. Éppen ideje volt, hogy hónapok meddő elméleti vitája után végre történjék is va­lami. Egy ideig érdekes volt a parlamenti és parlamenten kívüli szócsata, amelyben egyik oldalról a kárpótlás korábbi „apos­tola", Sepsey Tamás jeleskedett, a másik oldalról meg azok, akik az új korszakot hirdették meg. Igen, érdekes volt hallgat­ni az érveket és az ellenérveket, amelyek mind azt bizonygatták vagy éppen cáfol­ták: a régi vagy az új kormány jár el he­lyesebben kárpótlási kérdésekben. Csak épp - a tények legalábbis erről ta­núskodtak - mintha a kárpótoltakkal, a semmit sem érő papírokat konkrét, kéz­zelfogható értékre váltani akaró ezrekkel és ezrekkel nemigen törődött senki. Az érintettek legfeljebb a tőzsdei híradásokat figyelhették egyre reménytelenebből: ele­inte a négyszáz forint fölötti, később a négyszáz alatti - nevetséges és még ne­vetségesebb, elkeserítő árfolyamokat. Azt csak remélni lehet, hogy az újabb hí­rek hamarosan megteszik hatásukat a tőzsdei ármozgásra is. Ha be is követke­zik a pozitív fordulat, azt máris látni, nem marad negatív „kíséret" nélkül. Az ügyes­kedők mindenesetre máris „beindultak", a falvakban megjelentek a nepperek, hogy felvásárolják a szekrények mélyén jobb időkre váró papírokat. Ha a legnagyobb optimizmussal közele­dünk a várható fejleményekhez, azt látni kell: a helyzet korántsem rózsás. Mert ne felejtsük el, a becslések szerint még 61 milliárd forint névértékű jegy van az eredeti illetve a másodlagos tulajdonosok­nál. És mivel a kárpótlásról szóló határo­zatok egy része csak ezután születik meg, ez a szám akár kétszeresére is nőhet. Az, hogy a privatizáció kapcsán mekko­ra vagyont szán a kormány a kárpótlási jegy-részvény cserére még nem tudni, de az már bizonyos: nincs elegendő földte­rület az igények kielégítésére. Tegyük hozzá: a megyénkben sem. Kárpótlásij egy-csere Budapest (ISB) - Több mint fél éve nem kí­nált fel sem az ÁVÜ, sem az ÁV Rt. részvénye­ket kárpótlási jegyért cserében. Ezen a helyze­ten változtathat az a lehetőség, amellyel hétfő­től, március hatodikától élhetnek az alanyi jo­gon kárpótoltak. A Pannon Váltó Rt. 1 milli­árd 221 millió forint értékű részvénycsomagot ajánl fel kárpótlási jegyekért cserébe. A csere­arány a kárpótlási jegy jelenlegi árfolyamához képest igen kedvező: 20 ezer forint címletérté­kű jegyért és 2 ezer forint készpénzért 30 da­rab Pannon-Váltó részvényt szerezhetnek a tulajdonosok. A részvények névértéke a csere idején 1000 forint. S hogy minél többen vehes­senek részt a konstrukcióban, egy személy maximum 60 részvényt kérhet. Ha a rendelke­zésre álló 5 nap alatt még így is túljegyzik a részvényekét, a forgalmazó cégek (a Posta­bank Értékpapír Rt. és a K/H Brókerház) a je­lentkezők között aranyosan osztják el a papí­rokat. A cserét országszerte körülbelül 100 he­lyen tehetik meg az elintettek.

Next

/
Thumbnails
Contents