Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-11 / 60. szám

VIII ÉM-hétvége Hétről hétre Március 11., Szombat Horn Gyula eredményes oroszországi útja Moszkva (MTI) - Horn Gyula magyar miniszterelnök hétfőn háromnapos oroszországi látogatásra első állomá­sára, Moszkvába érkezett, ahol az orosz kormányfővel, Viktor Cserno- mirgyinnel tárgyalt. A találkozón első­sorban gazdasági jellegű kérdésekről esett szó, de azt is megállapították, hogy nincsenek politikai problémák a két ország között. Ezután több fontos szerződést (köztük a beruházásvédel­mi egyezményt) is aláírtak. Kedden a magyar miniszterelnök találkozott a Kremlben Borisz Jelcin orosz elnökkel. A mintegy félórás megbeszélés során a magyar kormányfő megerősítette: el­határozott szándék az euroatlanti in­tegrációs szervezetekhez való csatlako­zás. Jelcin hangsúlyozta, hogy a ma­gyar csatlakozási szándék nem befo­lyásolja a kétoldalú kapcsolatok alaku­lását, és azokat kifejezetten jónak mi­nősítette. Horn Gyula moszkvai látoga­tásának befejeztével Rosztovba uta­zott, ahol a közgazdaság-tudományi egyetem díszdoktorává avatták, majd Almatiban fejezte be látogatását. Sztrájkhangulat és bérmegállapodás Miskolc (ÉM) - A Miskolc Városi Köz­lekedési Rt.-nél sztrájkhangulat ala­kult ki: a cég dolgozói munkabeszünte­tést helyeztek kilátásba, ha a kért, ele­inte 30, majd 26 százalékos béremelést nem kapják meg. A munkaadó kezdet­ben 15 százalékos bérfejlesztést ígért. Erről a pontról indultak szerdán a tár­gyalások, amelyek 21 százalékos utolsó ajánlattal zárultak. Csütörtökön a dol­gozók nagy többsége elfogadta az aján­latot. Délután aláírták az érdekvédel­mi szervek vezetői és a cég elnök-igaz­gatója azt a bérmegállapodást, mely­nek értelmében az MVK Rt. dolgozói átlagosan 21 százalékos bérfejlesztést kapnak március elsejétől. Ehhez, jön még évente három alkalommal 500- 500 forint természetbeni juttatás, a buszvezetők 0,5 százalékos, a villamos- vezetők 0,45 százalékos többletalap- bér-fejlesztésben -részesülnek - a fix összegű prémiumok változatlanul ha­gyása miatt. A minimálbér az MVK Rt.-nél 13 000 forint (800-zal maga­sabb, mint ahogy az országos Érdek­egyeztető Tanács azt elfogadta), ezt legkésőbb az év végére mindenkinek el kell érnie. Bllll Sikerült megállapodni, a hétfőre tervezett sztrájk elmarad Fotó: Laczó József Megismételt hazai siker a táncfesztiválon Idén is nagy érdeklődés kísérte'táncfesztivált. Fotók: Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A miskolci Nemzetkö­zi Formációs Táncfesztivál és Magyar Bajnokság mára országos rangot, elis­merést vívott ki a tánc szerelmesei kö­rében. Immár 21. alkalommal rendez­ték meg - mintegy négyszáz táncos részvételével - az elmúlt szombaton a Miskolc Városi Sportközpontban. Idén a versenyző magyar csapatok mellett Ausztriából (Salzburg), Hollandiából (Wychen), Lengyelországból (Siedlce) és Csehországból (Olomouc) mutatkoz­tak be táncoscsoportok. A 21. Nemzet­közi Formációs Táncfesztivál és Ma­gyar Bajnokságon a társasági táncok magyar bajnoka a debreceni Valcer Táncstúdió, a társasági táncok junior kategóriában a szombathelyi Savaria TK lett az első, a Latin-mix kategóriá­ban a budapesti Botafogó TE nyert, a Standard-mix kategóriában pedig a miskolci Ködmön TK őrizte meg bajno­ki címét. Miskolc város különdíját a Sa­varia együttes kapta latin produkciójá­ért, a Balogh Sándor-díjat a szombat- helyi Haladás Vasutas SE vehette át, a Magyar Táncsport-szövetség díját pe­dig a győri Fencing TSK kapta meg. Ismét látogatható az ortodox múzeum Miskolc (ÉM) - A Miskolci Ortodox Egyházi Múzeumot az utóbbi időben - mióta újra az.egyház tulajdonában van - csak időszakosan tartották nyitva, miután az egyháznak nem volt pénze a működtetésre, máshonnan pedig nem­igen kaptak segítséget. Az elmúlt év de­cemberében azonban létrejött egy ala­pítvány, amely céljaként, éppen a mú­zeum fenntartását, működtetését tűzte ki. Ennek köszönhetően március 7-én, kedden , délelőtt 10 órától újra látogat­ható a különleges kincseket, dokumen­tumokat bemutató múzeum. Az újrain­dításhoz a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Fő­osztálya, a miskolci Szentháromság és a nyíregyházi Szent György nagyvérta­nú nevét viselő egyházközségek, a Ma­gyar Ortodox Adminisztratúra és több magánszemély támogatását sikerült az alapítványnak elnyernie. Az ortodox múzeum egyik különlegessége a városnak, a megyének Péntektől cs PÉNTEK 95. 03. 03.- Valószínűleg kimozdul a holtpontról a Miskolci Mechanikai Művek, is­mert nevén a Mezőgép ügye. A felszámolás megkezdődött, a dolgo­zók megkapták bérüket, és vállalkozói szerződés keretében a korábban ott dolgozott szakembe­rek is visszatérhetnek.- Majd három óra hosszat ülésezett a kormány Nemzetbiztonsági Kabi­netje. A testület a gaz­dasági bűnözés, a feke­tegazdaság elleni össze­hangolt fellépés teendő­it vitatta meg, és megál­lapította, a meglévő .jog­szabályokat következe­tesebben kell alkalmazni.- „Nyugodtan állok a bí­róság elé, mert a lelkiis­meretem tiszta”-jelen­tette ki Giulio Andreotti örökös olasz szenátor, akinek szeptember­ben a palermói bíróság előtt kell tisztáznia ma­gát a maffiával való együttműködés vád­ja alól. 3323223 95. 03. 04.- A röplabda Extraligá­ban az alapszakasz utol­só fordulóját rendezték meg. A kazincbarcikai férfiak hazai környezet­ben nagy csatában szen­vedtek 2-3 arányú vere­séget. Az MVSC lányai­nak erejéből viszont csak egy megnyert játsz­mára futotta.- Kiáltás címmel a ma­gyar oktatás, sajtó és kultúra helyzetéért ér­zett aggodalom jegyében találkozót tartottak Bu­dapesten. A rendezvé­nyen számos szervezet képviselője éles szavak­kal bírálta a Fodor Gábor vezette művelődési tár­cát illetve a minisztert.- A mohi atomerőmű ellen tiltakozó környe­zetvédők hatvan kilo­méter hosszúságú, har­minc centiméter széles transzparenssel „kötöt­ték össze” Bécset és Po­zsonyt. A szalagot több mint egymillió osztrák, szlovák és magyar tilta­kozó írta alá. VASÁRNAP 95. 03.05- Az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgató­ság szakemberi meg­szüntették a korábban, a vízgyűjtőterületeken lehullott nagy meny- nyiségű csapadék miatt elrendelt első fokú ár- vízvédelmi készültséget a Tiszán, mert megin­dult az apadás.- Ez a kormány az eddig eltelt 8 hónap alatt azt bizonyította be, amit már a múlt év nyarán megjó­soltunk, hogy az ilyen összetételű koalíció mű­ködésképtelen - jelen­tette ki Boross Péter, az MDF alelnöke a párt la­kitelki politikai hétvé­géjén.- Az életét félti a brit Ba­rings bankház öszsze- omlásáért felelősnek tar­tott brit bróker. Nick Lee­son szerint, ha a németek kiadják őt Szingapúrnak, azzal a halálos ítéletét ír­ják alá, mert „túl sokat tud ahhoz”, hogy a keleü börtönből élve kikerül­hessen. HÉTFŐ 95. 03.- Egy hatvan centi hosz- szú, hatvanhárom milli­méter széles, a második világháborúból szárma­zó, erősen elrozsdáso­dott légvédelmi lőszert találtak Miskolcon a Pa­csirta úti közműépítés során. A fel nem robban lőszert a tűzszerészek gondjaira bízták.- A Magyar Nemzeti Banknak elegendő valu­tatartaléka van ahhoz, hogy az idén és jövőre fi­nanszírozhassa az or­szág esedékes adósság- szolgálatát - jelentette ki Hárshegyi Frigyes MNB-alelnök külföldi pénzintézetek aggodal­maira reagálva.- A szarajevói orvlöve- szele egy embert megöl' tek, kettőt pedig niegse' besítettek. A Sedrefflk nevű muzulmán ne­gyedben elkövetett me­rénylet halálos áldozata egy 64 éves férfi v°lt. Egy hét alatt ez volt a harmadik halálos áldo­zatot i köve telő merényi6*» KEDD 95. 03. 07.- A Munkaügyi Minisz­térium feljelentése alap­ján a Miskolci Városi Ügyészség jogtalan gaz­dasági előny megszerzé­sének alapos gyanúja miatt nyomozást ren­delt el Peko-ügyben is­meretlen tettes ellen, mert a Peko Művek jog­talanul kért és kapott állami támogatást.- Berényi János, a Hun- garoring Rt. elnöke nyil­vánosságra hozta: tele­fonon beszélt Bernie Ecclestone-nal, a FIA alelnökével, aki meg­ígérte, hogy az idén is lesz Forma-l-es futam a Hungaroringen. A végleges versenynap- tárt viszont csak márci­us végén teszik közzé.-Nem folytatta a Crom­ca Romana című buka­resti napilap a roma-magyar alapszerzode tervezetének megke dett közlését. Gheorghe Funar, a román kor­mányban részt vevő egységpárt elnöke kJ , ■ lentette: ő juttatta több lapnak is a szeizo dés szövegét. SZERDA 95. 03. 08.- Túljutottak a re- cesszión, az elmúlt év­ben hétszázmillió forint nyereséget könyvelhe­tett el a Hejőcsabai Ce­ment és Mészipari Rt., és a hazai cementgyá­rak közül elsőként meg­kapták a nemzetközi minőségbiztosítási iga­zolványt is. CSÜTÖRTÖK- Nem elég az elveket törvényben szabályozni, a feladatok valóra váltá­sához pénzre is szükség lenne - hangzott el a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisz­tériumban előkészített területfejlesztési tör­vényjavaslat miskolci vitáján, ahol a résztve­vők kérték: jobban ve­gyék figyelembe a civil szervezetek álláspontját.- Hazánkba érkezett Marti Ahtisaari, a Finn Köztársaság elnöke. Háromnapos magyaror­szági látogatásra Göncz Árpád köztársasági el­nök hívta meg. Martti Ahtisaari megbeszélést folytat többek között Gál Zoltánnal, és Horn Gyulával is.- Göncz Árpád köztár­sasági elnök - Horn Gyula miniszterelnök előteijesztésére - Szabó Zoltán szocialista képvi­selőt március 15-i hatály- lyal kinevezte a Művelő­dési Minisztérium poli­tikai államtitkárává. Ezt a posztot Jánosi György (szintén MSZP-s politikus) tavalyi le­mondása óta nem töltöt­ték be.- Gyimesi György, a szlovákiai Együttélés Mozgalom néhány net­tel ezelőtt kilépett alel­nöke, a mozgalom egy­kori képviselője Kiraiy- helmecen megkezdte egy szlovákiai baloldali párt bejegyez­tetéséhez szükséges ezer aláírás összegyűjteset. 95. 03. 09.- Folytatódtak a harcok Gsecsenfóldön. Az orosz tüzérség az ingus hatar menti Acshoj-Martan járásban lőtte a csecsei 'felkelők állásait. Dzso- har Dudajev egy nyilat­kozatában azt jósolta, hogy a háború akai °A ven évig is eltarthat, a csecsen elnök csak a bé­kés úton való rendezes- | ben lát lehetőséget a vi,, szály megoldására. Elhangzott egy megyénk számára igen fontos információ is: lehetőség van a Sá­rospatakról származó könyvgyűjtemény visszajuttatására Fotók: Nagy Gábor (ISB)

Next

/
Thumbnails
Contents